Szombat előfizetés 2017

A zsinagóga gyönyörűsége

Írta: MbJ - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Bár méreteiben a Dohány utcai megelőzi, a leg­szebb magyarországi zsidó-templomnak a szegedit tartják. Valóban lenyűgöző. A város polgári felvi­rágzásának idején, a század elején emelték, s ve­le, a jómódért is, hálát adtak az Örökkévalónak bőkezű építtetői. Legmagasabb pontja egy 16 emeletes ház magasságával ér fel, padsoraiban 1340-en foglalhatnak helyet. A város egyik látványossága. A turistaszezonban, főleg az ünnepi já­tékok idején naponta százak keresik fel, hogy megcsodálják.

Hogyan is írhatjuk le szépségét azok számára, akik még nem látták? Külseje a mór-szecesszió hatását kelti, kupolái barokkosak, de művészi összhangban találunk rajta utalást a bizánci, góti­kus és román stílusra. Belső falait csontfehérre festették, a rajtuk levő ornamentikát és az ablakokat díszítő szentföldi növények és ás­ványok rajzait kékre és aranyra. A tóraolva­só asztal, az omemor lapja jeruzsálemi már­vány, a frigyszekrény ajtaja cédrusból ké­szült, a hétágú gyertyatartók pedig a jeruzsálemi szentély menórájának másolatai. A tóraszekrény feletti körívben héberül és ma­gyarul áll: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!

A tervezők még arra is figyeltek a hagyo­mányok keresésében, hogy a bibliai szöve­geket egy ezeréves tóra betűivel írták ki.

Mit tettek mindezekhez az utódok? Már­ványtáblákat az előcsarnokba a soá áldoza­tainak nevével. (Még az elmúlt hónapokban is véstek rájuk.) És két fekete kőkoporsót, a leg­védtelenebbekre, a legidősebb és a kisded mártí­rokra emlékezve.

Kérdés az is, hogy míg az elmúlt évtizedekben a gyalázatos gondatlanság miatt jelentős számú zsinagóga elpusztult, a szegedit kik segítették is­mét a régi fényében ragyogni? Köszönhető ez a fogyatkozó létszámú, de templomához ragaszko­dó kilének, a tízéves felújításhoz hozzá­járuló állami dotációnak, a zsinagógát kö­rülvevő parkot teremtő és a hozzá vezető utakat aszfaltozó önkormányzatnak, és mindenek előtt annak a Szegedről az USA-ba elszármazott, névtelenségét kérő hittestvérünknek, aki dollár százezreket adott!

Szegeden az első zsinagóga 1803-ban épült fel, bár zsidók a városban már a mohácsi vész előtt is éltek. A hitközségi élet pedig – a levéltárban őrzött feljegyzések tanúsá­ga szerint – 1788-ban indult meg, akkor első emberüknek Spitz Izraelt választották meg. Ma a hitközség elnöke dr. Gráf Imre,. a Centrum Áruházak nyugdíjas gazdasá­gi igazgatója. Szobájában a két főrabbi, Löw Lipót és fia, Löw Immánuel mellszob­ra, és egy nagyalakú vastag könyv. Benne szépséges kaligráfiájú héber írással a múlt század második felében elkezdett anyakönyvi bejegyzé­sek. Az utolsó 1944-ben íródott. A rasekoltól tu­dom meg, hogy félezer emberről tudják a városban, hogy zsidó, de közülük csak 250-300 kötődik valami­lyen formában a közösséghez: legalább a nagy ünne­peken megjelenik, vagy a kulturális rendezvé­nyek résztvevője. Néhány rangos értelmiségi hosszú évek után ismét jelentkezett soraikba. Nem kérdezték tőlük, hogy magatartásuk válto­zását a demokratikus átalakulás során élvezett vallásszabadság indította el, vagy hogy nyugdíja­zásukkal karrierjük befejeződött. Akadtak olya­nok is, akik azért lépték át a hitközség épületének küszöbét, hogy kárpótlási igényükhöz kérjenek igazolást. Ennek ellenére tucatnyinál alig többen kapják az elmúlt ősz óta a szánalmas összegű nyugdíj-kiegészítést. A szegedi hitélet vezetője 1987 közepe óta a ma 36 éves Jári Zoltán rabbihelyettes. Akkor még töb­ben várták tőle a tanítást, a lelket melengető sza­vakat. A zsinagógán kívüli kapcsolatteremtést az idősekkel kezdte, közülük is a legelesettebbekkel, a „holocaust öregeivel”, család nélkül maradt magányosokkal. Járta otthonaikat, sokszor csak meghallgatta azokat, akikre napokig nem nyitnak ajtót. Éppen az idősekkel való barátkozás segítette a fiatalokhoz, egy-egy nagyapa vagy na­gyanya unokáját, ro­konát „rendelte be”.

Talmud-Tórára. Né­hány hónap után 17 gyerek járt Jári Zol­tánhoz. Sikeres mű­ködésének látszólag ellentmond, hogy je­lenleg mindössze három tanítványa van. A magyarázat egyszerű: a nevelés, a tanítás hatására ébredt fel tanítványaiban és erősödött meg olyannyira a zsidó öntudat, hogy többen rávették szüleiket az alijázásra, mások pe­dig Erecben tanulnak. így „vesztette el” a többi között a három Berényi fivért, akikkel a rabbihe­lyettes legutóbbi izraeli tanulmányai idején Jeru­zsálemben beszélt. Véleménye szerint Budapestre is azért költöznek többen, mert ott inkább élhet­nek zsidó közösségben.

A templomba járó fiatalok száma gyarapodott, legalább a tanév ideje alatt. Negyven izraeli diák tanul az orvosi és a tudományegyetem különbö­ző fakultásain. És ha tanulmányaik engedik, együtt szórakoznak a helyi zsidó fiatalokkal.

A rabbihelyettest legjobban életfilozófiája jel­lemzi: imádkozni, tanítani, segíteni és tanulni!

*

Szeged egyik legismertebb személyisége, a magyar fotóriporterek doyenje, a város Pro Űrbe kitüntetettje a 94. évében is hál’Isten egészséges Liebmann Béla. Lakásának falán és albumokba zsúfolva a város majd hetven évének általa meg­örökített eseményei: utcaképek a 20-as évekből, az első szabadtéri színházi előadás, Az ember tragédiájának jelenetei 1932-ből, számos fényképen Löw Immánuel, a világhírű rabbi és botanikus. Ezekhez hasonló számban a Szentgyörgyi Albert­ról készült híres felvételek: az egyiken górcsövét nézi, a másikon pipázik, a harmadikon korcso­lyázik. Nem kevésbé értékesek az akkori, később híressé vált szegedi fiatalok portréi: Radnóti Mik­lós, Ortutay Gyula, Buday László. Liebmann lefény­képezte a szegedi munkaszolgálatosokat és a keretlegényeket, az 1944 márciusában bevonuló né­met csapatokat, a háborúban raktárrá lett zsina­gógát, az őrtálló szovjet katonát, az 1945 utáni ve­zetőket, köztük Balogh István plébánost, Dénes Leó polgármestert, a városban szónokló Rákosit, Rajkot, Vast, az 1956 utáni helyi, kulturális ese­ményeket, a híres­sé vált művészeket: Vaszy Viktort, Dom­ján Editet, Gregor Józsefet…

A képek egy sike­res, mégis tragikus élet dokumentumai. Sikeres, mert a mes­ter riportjai nem­csak a szegedi la­pokban jelentek meg, hanem olyan országos orgánu­mokban, mint a Tol­nai Világlapja, a Pesti Hírlap, számosat pe­dig átvett a külföldi sajtó is, ezek mellett pedig jól menő fotó szaküzlete tette vagyonossá. Életének második fele mégis boldogtalan, mert gyönyörű felesége és kislánya ausztriai deportá­lás során szinte a felszabadulás pillanatában pusztult el. Elmulasztott menekülési lehetősé­gükről olyan részletességgel és érzékletesen be­szél, mintha az hetekkel ezelőtt történt volna. Ma is felkeresik még egy-egy újságcikk illusztrálásá­ért, vagy „sztoriért”. Közel mégis csak a hitkö­zség áll hozzá.

*

A zsinagóga zárva. A téli hónapokban nem tudják fűteni. Imádkozni a hitközség épületében, a kicsiny, de szintén felújított kultúrteremben gyűlnek össze. Azt kevesen tudják, hogy a zsina­gógán végzett 10 évi munka kevés volt, a renová­lás folytatódik, és még 150 millió(!) forint kell a teljes befejezéséhez. Vajon a nem is oly távoli jö­vő évszázadban lesz-e majd, aki odajár?

MbJ

Címkék:1992-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Valótlan állítások – avagy kinek kell a vitézi rend?

Lapunk 1991. októberi számában Zsidó vitéz kerestetik címmel megjelent egy cikk, mely több olvasónk értetlenségét váltotta ki. Köztük volt Holczer...

Talán nem túlságosan ostoba viszontválasz Simon Ivánnak

Simon Iván bírálja Mondd, érdemes?... című íráso­mat, és úgy tűnik, a kérdésfeltevést nem tartja a mai európai helyzettel adekvátnak, hiszen...

Close