Szombat előfizetés 2017

A zsidóság mint lelkialkat

Írta: Fóti Péter - Rovat: Archívum, Esszé

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A Popper Péter pszichológussal készített szép interjú (Szombat, 1991/1.) indított arra, hogy elgondoljam: definiálható-e a zsidóság mint lelkiállapot? Könnyedén elvethető-e az etnikai, nemzeti, nemzetiségi, vallási, kulturális meghatározottság elsőbbsége, a helyébe igazabb, találóbb összekapcsoló erő léptethető, nevezetesen a zsidóság – valamilyen szinten megtalálható, összegezhető – általános attitűdje, lelki beállítódottsága? Azaz a zsidóság azonosítható-e egyfajta lelkialkattal?

A mindennapokban, az életvilágban a beállítódási hasonlóságok, azonosságok könnyedén tetten érhetők olyan emberek körében is, akik negyed-, fél- és egész zsidóként egymás zsidóságát nem definiálták. Az attitűdök affinitása megnyilvánul egyfajta empatikus közeledésben, toleranciában, s a szimpátiák egymásra találásában. Ezen életvilági pontból – több-kevesebb sikerrel – kibontható (talán) egy olyan lelki séma, amely valamiféle zsidó közös lelkialkat felé mutat, s amit oly leckeszerű az eddig megtett sok ezer éves történelmi útban, a vallásban, a vallás feldolgozásában nyert tapasztalatok, a közös megrázkódtatások stb. genetikai és lelki „összegződésével” magyarázni. Ez a lelkialkat-összegző munka minden bizonnyal elvégzendő, bár botorság ki nem mondani: kevés sikerrel kecsegtet, mint azt évszázadok ilyen kísérleteiből láthattuk.

A zsidóságot lelkiállapotában megragadni kívánónak, azonban nemcsak a szinte elvégezhetetlen munka okoz bénultságot, de azok a következmények is, amelyekre szellemi teljesítménye vezethet. Természetesen az „általános” zsidó alkat kialakításához címkéznie muszáj. Azaz meg kellene találnia a többségi jellemzőket – ha ilyenek egyáltalán léteznek -, ezeket általánosítania szükséges, gyorsan elvetve, elfojtva azokat a kisebbségi tulajdonságokat, amelyek nem férnek a tipikusság skatulyájába. (Mindeközben átláthatatlan, hogy a többségi vagy a kisebbségi jellemzők a markánsabbak-e, pontosabban: sorstárs vagy ellenség melyiket érzi, hirdeti hangsúlyosabbnak?) A zsidó minden címkézéstől tart, a címkéről rögtön egyfajta bélyegre asszociál, s a legjobb szándékú ilyen vizsgálat apropóján a fajelméletre ugrik gondolata, hiszen ellenségei is mindig, minden időben valamiféle közös valamit tűztek a zsidósággal szembeni céltáblára.

Taszítja az erről gondolkodó embert – s persze nem Popper Péter átélten igaz ambíciója -, hogy a lelkialkat-vizsgálatok kutatási módszertani kényszere nem kerülheti el a hasonlóságok és a különbségek összemosását, s így a legjobb szándékú zsidó vagy nem zsidó kutakodó zsidó fantomot teremthet, amely – megalkotásától függően – sem a hittársnak, sem az ellenségnek nem kell. Ha pedig az ellenfélnek kell, annál rosszabb nekünk. Az sem vonzó a fejét ilyesmin törő embernek, hogy a zsidó lelkialkat fel- és kiderítése – mi sem természetesebb – szorosan függ a vizsgálódó (lelki) alkatától, beállítódásától. Evidencia, hogy másféle zsidó fantom születik a filo- és az antiszemita tollából, de még az elkötelezetten objektív zsidókutatónak is szembe kell néznie saját létező, lappangó vagy elfojtott öngyűlöletével, amikor tudatosság nélkül is a zsidó „erényekre” vagy a zsidó „bűnökre” helyezi a hangsúlyt.

S mindezek a tétova bizonytalanságok azt a szorongást keltik a témáról gondolkodóban, hogy a zsidó lelkialkat bármiféle feltárásából elsődlegesen az antiszemiták nyernek muníciót. (Általában az emberek ódzkodnak attól, hogy pszichoanalízisük eredményét nyilvánosságra hozzák, még ha az oly szép is, hogy dicsekedni lehet vele, különösen igaz minden bizonnyal ez egy-egy emberi nagycsoport analízisének összegezésére, még ha aligha van is oka emiatti szégyenkezésre.)

Eddig jutottam nem túlzottan bátor és elmés eszmefuttatásomban, amikor elhatároztam, hogy tegyünk egy kísérletet: rajzoljunk meg gyorsan egy ellen-zsidó fantomot. A kiváló analitikus, Hermann Imre Az antiszemitizmus lélektana című dolgozatában listázza a zsidógyűlölők szerinti zsidó „bűnlajstromot”. E szerint a zsidó lelkialkatban – a többi között – dominál: a terméketlenül bíráló, mindent kigúnyoló, ironikus beállítódás, a belső nyugtalanság, a vándorlás leküzdhetetlen vágya, a felemelkedés mindenáron való ambicionálása, az önző, gyanakvó, gyűlölködő attitűd, az önhittség, a mások eszméinek „összecsipegetése” és saját célú hasznosítása. Jellemző még az antiszemiták szerint a zsidó alkatra, hogy minden értelmesség ellenére hiányzik belőle a teremtő erő, a feltalálói véna, ugyanakkor a zsidóság forró erotikummal, feltűnő hiúsággal írható le, s azzal a parazitasággal, amely az „emberekből és embereken él” közhelyével összegezhető a „legpontosabban”.

Minden közhely lényege – s ez persze közhely -, hogy több-kevesebb igazság húzódik meg benne, különben képtelen lenne működni, hatni. Fölösleges és értelmetlen most az ellenzsidó-fantom lelkialkatának előbb felsorolt minden részletét elemezni. Elegendő csak néhány példa. Én azt hiszem, hogy a kritikai attitűd, az ironikus hangvétel telitalálat, mondja azt filo- vagy antiszemita, mindegy. Nem hiszem, hogy a belső nyugtalanság, a vándorlás, a felemelkedés vágya sokunktól távol állna, s ne kellene ezek összetevőit feltárni. Én, mi találkoztunk már gyűlölködő zsidóval éppúgy, mint határtalanul emberszeretővel. Azzal viszont mit kezdhetnénk, hogy a zsidóságból hiányzik a teremtő erő, hiszen Einsteintől Tellerig nem írhatjuk össze a legzseniálisabb tudósokat, a zenészektől az írókig, a képzőművészekig a zsidó alkotókat. Azaz ez a példa sem szól másról, mint hogy a lelkialkati általánosítás mennyire veszélyes, önellentmondó, s más-más értékek mentén rendeződik el kimondója és befogadója esetében.

Ezzel egyetemben, s ettől függetlenül azonban nekem nemkülönben az a véleményem, hogy létezik a zsidóságot meghatározó lelkiállapot, amely erősebb embercsoport-cementáló anyag, mint a vallási, a kulturális, az etnikai egybetartozás. Tehát én is amellett vagyok, hogy a zsidóságot mint lelkiállapotot fel kell tárni, igazából fütyülve az antiszemiták e vizsgálódásból nyerhető muníciójára. Sőt élni kell az ellen-fantomképek feltárásaival is, mivel a torz tükör szintén képet mutat, amelynek elrajzolt kontúrjaiban elmosódott, igaz vonásokat fedezhetünk fel. A lelki közösség összetevőinek fellelésére pedig nem azért van szükségünk itt és most Magyarországon, hogy új tudományos eredménynek örvendezhessünk, új teóriával lephessük meg magunkat, „önhittségünk” új alapjait produkáljuk, újabb szükségtelen kihívással ajándékozzuk meg ellenfeleinket, hanem hogy egyértelmű másságunkhoz, a zsidó azonosságtudat megtalálásához újabb elemeket szolgáltassunk.

Annyi azonban szinte bizonyos, hogy a zsidó lelkiállapot vizsgálatát sokkal szélesebb alapokra kell helyezni. A vallás, a hit, a történelmi összefüggések, a magyarországi konstellációk elemzése talán nem lesz elegendő: bizonyos zsidó önismétlések kényszeres körköreit kellene feltárni, s e bilincsszemek egyikét-másikát kéne feltörni. Nagycsoportra extrapolált analízissel éppúgy, mint kérdőívvel, mély interjúval, s mindazzal, amellyel a zsidó lelkialkat valamiféle igaz lényege felmutatható. (Ha tényleg feltárható, s ha valóban felmutatható.)

Ez az írás most csak arról szólt e kutakodásra fogékonyaknak, hogy tudjuk, milyen fejszét vágunk magunkba.

Fóti Péter

Címkék:1991-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az antiszemitizmus és a tudomány

Ajánlhat-e valamit a tudomány az antiszemitizmus ellen? Alapvetően újat, az eddiginél sokkal jobbat nem. De azért a tudományos megközelítés és...

„Ez számomra lelkiismereti probléma”

Meditáció másságról és megértésről Szentágothai János professzorral Pár héttel a Keresztény-Zsidó Társaság megalakulása után került sor erre a beszélgetésre Szentágothai...

Close