Szombat előfizetés 2017

A zsidóság és a népi-urbánus vita

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Interjú

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Hamburger Mihály és Várdy Péter beszélgetése Fejtő Ferenccel

Téged, életed folyamán több­ször és huzamosabban foglal­koztatott a zsidókérdés: szemé­lyes ügyed is, tudományosan is vizsgáltad. Hogyan foglalnád össze mai véleményedet erről a kérdésről?

– Most tervezek éppen egy köny­vet, amelynek ideiglenes francia cí­me: Les Hongrois et leurs Juifs. Nem ez lesz az első művem, amely a zsidókérdéssel foglalkozik. 1960-ban majdnem egyszerre jelentek meg Dieu et son Juif (Isten és az ő zsidaja) és Les Juifs et l’antisemitisme dans les pays communistes (A zsidók és az antiszemitizmus a kommunista országokban) című munkáim. Az új könyv megírására főleg az késztet, hogy az asszimilá­ció és a disszimiláció problematiká­ját vizsgáljam meg, és erre már ko­rábbi tanulmányaim alapján is a magyar zsidóság történetének elem­zése látszik a legalkalmasabb il­lusztrációnak. Magyarországon a probléma az emancipációval kezdő­dött. Az emancipáció a keresztény­ségnek – és ugyanakkor a zsidó vallásnak mint a társadalmi közös­séget vagy különbséget elsősorban meghatározó tényezőnek – a meg­gyöngülésével függött össze.

Családi körülményeim is hozzájá­rultak a téma megválasztásához. Nagyapám, Fischel Fülöp Prága mellett született, személyesen nem ismertem. Fiatalemberként vándo­rolt Magyarországra. A Pester Lloyd tipográfusa volt, német nyelvű sze­dő és lángoló magyar patrióta lett belőle. Később feleségül vette a nagykanizsai Markbreiter Ignác nyomdász lányát, és ott telepedett le. Dinasztiaalapító ember volt. Könyv- és papírkereskedést nyitott, újság- és könyvkiadót alapított. Előbb Kaposváron, majd Csáktor­nyán fióküzlete is volt és ő látta el a Muraköz nagy részét is könyvek­kel és papírral. Magyar, horvát és héber nyelvű imakönyveket, magyar napilapot, tankönyveket, magyar szépirodalmat adott ki. A horvát– német Nagykanizsa megmagyarosításának egyik főágense lett, legjobb barátjával, Hoffman Mór tanárral (a Nemzeti Színház direktorává lett Hevesi Sándor édesapjával) és a helyi piarista professzorokkal együtt­működve. Egyik magyarországi ven­dégünk nemrég ajándékként elhoz­ta nagyapám antikváriumban talált két kiadványát. Az egyiket Hoffman Mór írta Nemzet és nemzetiség cím­mel, a másiknak címe A nők eman­cipációja. Bennük az impresszum: Fischel Fülöp kiadványa. Apám lapkiadó és -szerkesztő volt. Szociá­lis elkötelezettségű ember, az első munkássegélyező egyesület megala­pítója a városban. A könyvesboltot, amely a háború folyamán elpusz­tult, 1946 telén újra felépíttettem. Ezt 1949-ben elkobozták, és a lakás­ból is kiüldözték apám özvegyét. Édesanyám kora gyermekkoromban halt meg. Apám pedig 1944-ben nem volt hajlandó bujkálni, Ausch­witzban pusztult el. Ede öcsém túl­élte a deportálást, a felszabadulás után Ausztriában halt meg, tífusz­ban. Egyik nagybátyámat elrejtet­ték. Csak ő és én éltük túl az üldö­zéseket. Mint apai családomnak egyetlen életben maradt leszárma­zottja, természetes, hogy a magam identitásproblémáit is tisztázni akartam. Apám második, keresztény feleségétől született féltestvérem „keresztény-magyar-zsidónak” val­lotta magát. Vajon én mint magyar-francia-keresztény-zsidó-európai határozzam-e meg magamat? Ki tud­ja magáról azt mondani, hogy csak egy gyökere, identitása, szolidaritá­sa van? Európának egyetlen nem­zete sincs, amely homogén volna et­nikai, nyelvi, vallási vagy kulturá­lis szempontból.

– S … tulajdonképpen mikor, miért tértél ki?

– 1927-ben, tizennyolc éves ko­romban, Pécsett. Már mint egye­temi hallgató. Voltaképp már 14-15 éves koromban „megtértem”. Hogy miért? Talán, ha olyan mes­terekkel találkoztam volna – mint jóval később André Neher -, akik kielégítették volna már akkor je­lentkező metafizikai kíváncsiságo­mat vagy miszticizmusra való haj­landóságomat, a zsidó tradíciók felé fordult volna az érdeklődésem. De a „neológ” praxisban – az apámé­ban, a hitközösségben – ezt nem találtam. Mint Attila mondta, aki a „görögkeleti vallásban nyugalmat nem lelt, csak papot”, én se leltem a zsinagógában, amit kerestem. Az­tán családi körülmények is befolyá­soltak. Hitbuzgó keresztény nevelő­anyám – bár ő maga nem igyeke­zett téríteni – és jó néhány, már kikeresztelkedett rokonom mind apai, mind anyai ágon, meg a leg­jobb barátom is hívő katolikus volt.

A harmincas évek folyamán sem volt különösen keserű ta­pasztalatod az antiszemitizmus­sal kapcsolatban?

Pesten marxista társaságba ke­rültem, majd börtönbe. Keserű ta­pasztalatom csak a rendőrségen volt, ahol lezsidóztak. De akkor már összebarátkoztam József Attilával. Az ő és később Ignotus Pál, Hatvany Lajos, Szomory, Karinthy, Szép Ernő, Cs. Szabó László, Katona Je­nő, Bóka László körében zsidók és nem zsidók között nem volt különb­ség.

Tudsz-e olyasmiről, hogy 45 után megnyilvánulásai lettek volna a személyes számonkérés­nek vagy hálának?

– Sok barátommal találkoztam, akiket keresztények mentettek meg, és ezért hálásak voltak. Egy nagyka­nizsai (már ifjúkorában kikeresztel­kedett) nagybátyámmal is, akit pol­gármesternek akartak kinevezni a háború után – előtte rendőrkapi­tány volt -, és aki elmondta, hogy – mint őt – apámat is meg akar­ták menteni barátai, de apám nem hitte, hogy neki bármi baja történ­het. Ami a számonkéréseket illeti, hallottam róluk, de nem volt szemé­lyes tapasztalatom velük kapcsolat­ban. Sokat vitatkoztam Horváth Zoltán barátommal, aki a szociál­demokrata párt baloldalához tarto­zott, és szigorú eljárásokat követelt a nehéz idők alatt csúfosan vagy gyáván viselkedő írótársai ellen, és valahogy az egész magyar népet fe­lelőssé tette a nyilas atrocitásokért. Ezt nem helyeseltem. Ellensége va­gyok minden kollektív felelősségre vonásnak.

Véleményed szerint mi… a népi világképnek a lényege?

– Először is nem volt egységes népi világkép, mert az úgynevezett népieseknél vegyesebb társaságot nem is lehetett elképzelni. Az, hogy a „népi” – egyszerűen egy mítosz. Hiszen voltak köztük liberális euro­péerek, mint Bibó Lajos, Szabó Zol­tán, Kovács Imre, voltak köztük va­dul antiszemita nácijelöltek, mint Féja, Kodolányi, Erdélyi József és a többi. Azután voltak közöttük oly felemás antiszemiták, mint például Illyés Gyula, aki kétlelkű volt, mert egyrészt mélységesen antiszemita volt, másrészt pedig humanista és européer is, és ez a kettő ellentmon­dott egymásnak. Illyés az ő huma­nista és szocialista énjével mindig próbálta elnyomni magában az an­tiszemitizmust, néha azonban kitört belőle. De azért ő küzdött ellene mint szocialista vagy kommunista, vagy prokommunista, és így vagy úgy opportunista, bár a parasztság­hoz való elkötelezettsége és nacio­nalizmusa őszinte volt. Aztán voltak közöttük beférkőzött kommunisták is, mint Darvas József, szimpatizán­sok, mint Erdei Ferenc és a többi. És végül alibi-zsidók, mint Sárközi György vagy Vas István. Ha össze­állítod a népiesek névsorát, láthatod, hogy a népies nevet csak fel­vették. Talán a zsidók adták nekik ezt a nevet. Sárközi György volt az, aki engem kitiltott a Válaszból. Én a Válasz munkatársa voltam – Illyés hívott oda -, és ő azt mondta, választani kell. Vagy a Szép Szót választom, vagy a Választ, de az egyiket választanom kell. Akkor a Szép Szót választottam. Illyés azt szerette volna, ha én tovább írok a Válaszba is.

Fejtő Ferencné: – Amikor Illyés első alkalommal itt járt Párizsban, kint volt nálunk vidéken. Megmond­tam neki, hogy mi azért vettük meg ezt a házat éppen itt, mert ez vala­hogy olyan, mint Pannónia. Vala­hogy a Dunántúlhoz hasonlít. Mind a ketten dunántúliak vagyunk. Illyés erre ezt mondta: „Nem ez ha­sonlít a Dunántúlhoz, hanem a Du­nántúl az Európa.” Szóval ennyire Európának akarta látni Magyaror­szágot. Pannónia – az Európa.

Igen, ugyanakkor ő nagyon ma­gyarázkodott, megvallotta, hogy csa­ládi örökségként megvolt benne az antiszemitizmus csírája. Illyés azt mondta: „Hidd el nekem, hogy min­denfajta rasszizmus ellensége, hu­manista vagyok. De néha mélyről feltör bennem az antiszemitizmus.” És ez valóban néha kiszaladt a szá­ján, a tollán…

Véleményed szerint milyen szerepet játszott a népiurbá­nus vitában a zsidókérdés?

– Lényeges szerepet játszott, mert az antiszemiták – Németh László, Kodolányi, Féja – politikailag hangadó szerepet játszottak a népie­sek között, míg Bibónak, akit csak baráti szálak fűztek hozzájuk, még nem lehetett hallani a szavát. Az ő létezéséről csak a háború után vet­tünk tudomást. A különös az, hogy a népies írók legnagyobb része a Pesti Napló munkatársa volt. A Pesti Napló – zsidó lap volt. Sár­közi is oda írt,- és a többiek is, vagy­is tulajdonképpen mind zsidó lap­nak dolgoztak. De a Szép Szó föl­merülése, a konkurencia jelentkezé­se valahogy kipattantotta ezt a dol­got. A konkurenciaharc folytatásá­hoz a legjobb érvnek az látszott, hogy ők az igazi „magyar-magyar” intelligencia lapja, mi pedig zsidó lap vagyunk. Akkor szólított föl Sárközi, hogy válasszak a két folyó­irat között, akkor kezdték a Szép Szót – főleg Ignotus Pál erőteljes antirasszista vezércikkei miatt – zsidó lapnak tekinteni.

A harc tehát a Válasz és a Szép Szó közt folyt.

Igen. De hangsúlyozom, a Vá­lasz gárdájának egy része a „zsidó kapitalizmus” gyűlöletében – sokan talán nem is tudatosan – Szabó Dezső ellenforradalmi korszakának és a kurzusnak az örököse volt. A demokráciát és a liberalizmust a zsidósággal azonosították. Mivel pe­dig a liberális párt tényleg elsősor­ban a zsidó polgárság pártja, és Ig­notus Pál a Rassay-párt lapjának, az Esti Kurírnak igen harcos vezércikkírója volt, hiába akartunk a Szép Szóból antifasiszta népfrontla­pot csinálni (a sztálinisták kizárásá­val), ezt ők nem vették tudomásul, és ebben támogatásra találtak a hoz­zájuk beépített kommunistáknál, például Darvas Józsefnél, aki már akkor moszkvai utasításra műkö­dött. Sajnáltuk, hogy Erdei Ferenc, akit mint falukutatót a liberális Szabó Zoltánnal együtt leginkább becsültünk a népiesek közül, nem hozzánk csatlakozott. A moszkvai kommunisták a népiesekben éppen antidemokratizmusuk és antiliberalizmusuk miatt láttak olyan elemet, amelyet magukhoz vonhatnak és manipulálhatnak, mint azt 1945 után a velük szervezett parasztpárttal meg is tették. Attilát meg engem nem tudtak manipulálni.

A népiesek és az urbánusok csoportjai politikai erők voltak vagy időnként változó összeté­telű értelmiségi csoportok?

… De már mondtam, hogy a vi­déki keresztény értelmiség egy ré­szére a népiesek nagyobb hatást gyakoroltak, mint a Szép Szó. Még­pedig maradandó hatást, amely még a mai intellektuel fiatalságban is felfedezhető. Sajnos, a háború után szinte Bibó volt az egyetlen – lásd Borbándihoz írt kiigazító levelét -, aki önbírálatot gyakorolt és aki a népiességet a demokratizmussal összeegyeztette. Szerencsére az új nem­zedék egy részére – Csóréira, Csengeyre Bibónak nagyobb hatása van, mint Németh Lászlónak, ko­rábban, a háború előtt és alatt azon­ban a demagógok gyakoroltak na­gyobb hatást az értelmiségre, akik­nél az antiszemitizmus együtt járt a nyugatellenességgel, antiliberalizmussal. Németh László a középutat akarta megtalálni, egy harmadik utat a fasizmus és a sztálinizmus között. Ez elég népszerű koncepció­vá vált, és hatásában túlnőtt a cso­porton.

(Részletek a Századvég című folyóirat 1990. 2. számában megjelent interjúból.)

Címkék:1991-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Nem akarom kirekeszteni magam

Céltudatosabb lélekiskolázást Létezik két csodálatos kultúra, a zsidó és a keresztény, az utóbbi az előbbiből született, összetartoznak. Mindkettő a szellem...

„Ugyanaz a kultúra”

Beszélgetés Hegedűs Gézával NEM ELŐSZÖR JÁROK nála a Ditrói Mór utcában, a Vígszínház mel­letti ház harmadik emeletén. Meggyőződéses újlipótvárosi: nem...

Close