A zsidók „panamáztak”?

Mint köztudomású, a Panama-csatorna építését addig nem látott botrányok, megvesztegetések kísérték. Ezekről a visszaélésekről nevezték el később az ilyen kétes ügyleteket panamának. Az már kevésbé ismert, hogy annakidején éppen egy évszázada az ügynek voltak bizonyos zsidó vonatkozásai is, antiszemita körök megpróbáltak ebből az ügyből is zsidóellenes vádat kovácsolni.

Kisemberek tömegének megtakarított pénzecskéje úszott el a részvényeken, úgy hogy a közvélemény feszült érdeklődéssel kísérte a korrupciós világbotrány fejleményeit. Természetesen a sajtó minden mozzanatról beszámolt: a nagy példányszámú bécsi lap, a Neue Freie Presse párizsi tudósítója Theodor Herzl és Max Nordau, aki a Pester Lloyd megbízásából tartózkodott a francia fővárosban.

Herzl a csatornaépítés botrányához kapcsolódó antiszemita parlamenti megnyilvánulásokkal is foglalkozik. Arról írja: „Mintha ófrancia parlamentben is a szájasok és hazardőrök hangja lenne az irányadó. A Palais Bourbon-ban a zsidókról beszéltek és az egyik tiszteletes képviselő kijelentette, hogy ő megvédi Jézust és az Apostolokat. Nem tűri, hogy azt mondják róluk, zsidók voltak...” Theodor Herzl később színdarabot is írt Új gettó címmel a Panama-ügyről, alakjait annak szereplőiről mintázta.

Nordau így emlékezik meg az ügyről:

„Franciaországban mindenki, még a művelt ember is úgyszólván bizonyításra nem is szoruló ténynek tekinti azt, hogy a Panama-Társaságot zsidók tették tönkre, hogy a nemes Lesseps, a „nagy francia”, a zsidók áldozata lett, és hogy szegény francia pénzspórolók 1400 milliójának elvesztését kizárólag zsidók csalásának és kapzsiságának köszönhették. Az igazság azonban az, hogy a Panama-vád éppoly hazug, mint a vérvádak, amelyek miatt a zsidó népnek két évezred óta gyalázatot, kínokat és halált kell szenvednie. A Panama-Társaság összeomlásában egyetlen zsidónak sem volt a legcsekélyebb része sem.”

Ezután elemzi annak a két személynek cselekedetét, akiknek félreérthető szerepe az antiszemita támadások fő céltáblájaként szolgált. Mindketten mellékszereplők voltak a Panama-vállalat bukásában. Ferdinánd Lesseps végső csődjében egy sorsjegy-kölcsönnel próbálta helyrehozni az építkezést. Ezt Joseph Reinach báró bankja vállalta. Nordau megállapítja, hogy ha a zsidó Reinach a sorsjegykölcsönt nem hozta volna piacra, a vállalat előbb összeomlott volna. „A legfurcsább ebben a történetben írja Nordau -, hogy ez a sorsjegy az egyetlen a számos Panama-kölcsönök közt, amelynél a kölcsönjegyzők egyetlen fillért sem vesztettek. A sorsjegyek a krach után is megtartották értéküket, és árfolyamuk magasabb volt, mint kibocsátásuk idején.”

Végső soron Reinach rossz üzletet csinált, amelyet francia parlamenti képviselők megvesztegetésével akart helyrehozni. Ebben kapott dicstelen szerepet „kijárója”, a szintén zsidó Leopold Emile Arton.

Róbert Péter