A zsidók is Szarajevó védői között vannak

Írta: O. Gy. - Rovat: Archívum, Külpolitika

A szarajevói zsidó közösség elnöke, Ivica Ceresnjes rövid időre jött Zágrábba, hogy részt vegyen a zágrábi zsidó hitközség épületének újbóli ünnepélyes megnyitásán (A Palmoticeva utcai házat a belvárosban tavaly ismeretlen tettesek felrobbantották.) Szarajevótól Splitig 38 ellenőrzőponton és barikádon állították meg és igazoltatták különböző katonai és rendőri erők, maga sem tudja, ki kicsoda volt. A szarajevói csaknem 3 ezres zsidó közösségből a többséget, öregeket, gyerekeket, asszonyokat kimenekítették Izraelbe, körülbelül 500 zsidó maradt a városban, főként férfiak, és ők részt vesznek együtt a horvátokkal, a muzulmánokkal, a szerbekkel a bosznia-hercegovinai hadsereg kötelékében Szarajevó fegyveres védelmében. Élelmiszer és gyógyszer alig van, pedig kemény tél elé néznek. A humanitárius segélyek a napi szükséges élelmiszernek csak a 20 százalékát fedezik. A szerb terrorista támadásokban megsérült mind az öt szarajevói zsinagóga és a temetők, köztük a szefárd temető, amelyik a második legrégibb zsidó temető Európában. A szerbek fölforgatták a sírköveket és

beásták magukat aknavetőikkel együtt, onnan lövik folyamatosan azt a városrészt, a Vracát, ahol az a park is van, amely a második világháború idején meggyilkolt boszniai zsidóknak állít emléket. A szarajevói zsidó közösségből azok, akik még a városban maradtak, ebben a pokoli helyzetben is megünnepelték, hogy 500 éve érkeztek az első zsidók Spanyolországból Bosznia-Hercegovinába. Ahogy Ceresnjes elmondta, nem volt több napos kongresszus, hangverseny és kiállítás ebből az alkalomból, helyette elmentek a Holiday Inn szállóba, hallgatták a muzsikát, miközben tankgránáttal kilőtték fölöttük az épület 8. emeletét. Az ünnepségre külföldről nem érkezett senki jegyzi meg fekete humorral az elnök, de jöttek üzenetek faxon Izraelből, Argentínán, az Egyesült Államokon, Dél-Afrikán, Spanyolországon és Svédországon keresztül. Üdvözletét küldte az izraeli elnök, a spanyol király, a török elnök és Henry Kissinger is, közli velünk, nem kis életerőről téve tanúbizonyságot Ceresnjes.

O. Gy.

Címkék:1992-12

[popup][/popup]