A zsidó arany sorsa 1944-től 1956-ig

Hogyan rabolták és dézsmálták?

„Magyarország kötelezettséget vállal arra nézve, hogy minden olyan esetben, amidőn a fennhatósága alá tar­tozó személyeknek Magyarországon lévő javaira, tör­vényes jogaira vagy érdekeire e személyek faji szár­mazása vagy vallása miatt 1939. évi szeptember hó 1. napja óta zár alá vételt, elkobzást vagy kényszerkeze­lést rendeltek el, az említett javakat, törvényes jogo­kat és érdekeket a tartozékaikkal együtt visszaállítja, vagy ha a visszaállítás lehetetlen, e tekintetben megfe­lelő kártalanítást ad.

Kelt Párizs, 1947. február 10.” (Részlet a Magyarország­gal kötött békeszerződés 27. cikkéből)

Márciusi számunkban hírt adtunk arról, hogy e hó végén folytatódik az első per a Pénzügyminisztérium ellen, amelyben a letétbe helyező (jelen esetben annak örököse, Székely Gábor, a főpolgármester helyettese) visszaköveteli aranytárgyait. A „zsidó arany” ügyről több ízben írtunk lapunkban, az elmúlt hetekben ismét megkíséreltük hányódásának történetét feltárni.

1944-ben, nem sokkal a március 19-i német megszál­lás után jelent meg az 1600-as miniszterelnöki rendelet, a zsidó állampolgárok elleni jogfosztó szabályok egyike, amely kötelezte őket minden ékszerük, arany-, ezüsttár­gyuk, részvényük letétbe helyezésére, ez a kényszer azonban az átvevő vagy a későbbi birtokló számára azt a kötelezettséget jelentette, hogy a letétbe helyezett tár­gyakat felelősségvállalás mellett megőrzi és visszaszol­gáltatja. A letétbe helyezés országszerte számtalan banknál és takarékpénztárnál történt, amiről e cégek el­ismervényt adtak.

1944. október 15. után új helyzet állt elő. Hatalomra kerültek a jogot még mélyebben sárba tipró nyilasok, a szovjet csapatok átlépték a magyar határt, közeledett a hitlerizmus összeomlása. Az aranyak is kikerültek letéti helyükből. A később történtekről, mondhatjuk, hogy 47 év után első hivatalos állami nyilatkozatként a Magyar Nemzeti Bank két főtisztviselője, Gerebenics Imre a színesfém-gazdasági és letéti osztály vezetője és he­lyettese, Reményik Marcella informálta a Szombatot. Az utóbbi évek számonkérései miatt ugyanis a Nemzeti Bank megbízott egy kutatócsoportot, hogy okiratok, bí­rósági jegyzőkönyvek, szemtanúk és minden hitelt érdemlő forrás segítségével tárják fel a valóságot, mert a tulajdonosok náluk keresik értékeiket, s olyan hírek terjengenek, hogy egyesek már látták a Szabadság téren az aranytárgyakat. Az eddigi vizsgálatok a következőkben foglalhatók össze:

Az orosz csapatok előretörésekor az állami pénzügy­igazgatóságok a letéteket Budapesten, az ugyancsak ál­lami intézménynél, a Postatakarékpénztárnál gyűjtötték össze. Mennyiségük egy vonatszerelvényt tett ki, s a hi­edelemmel ellentétben nem csatolták a Magyar Nemzeti Bank aranykészletéhez, amikor Sopronkövesd, Nagylózs, Brennbergbánya útvonalon „menekítették” két te­herautóval egyetemben. Óbányapusztán egy bizottság leszedte az egyes darabokról a tulajdonosra utaló jelzé­seket, de a szállítmány meg nem dézsmálva, épségben hagyta el az országot 1945. március 30-án. Ausztriában a későbbi francia zónába került, s a franciák az eredeti több oldalas listát ellenőrizve, ugyancsak épségben szállították vissza.

A leltárban többek között ilyen adatok szerepelnek: 35 láda férfi és női arany karóra; 2 láda brilliáns, mindegyik 3 karátnál nagyobb; egy láda lepecsételt boríték….

A hatalmas érték állami megbízásból, ugyancsak le­tétként, a Magyar Nemzeti Bankba került, bár a bank nyilatkozó képviselői nem tartják kizártnak, hogy az ér­tékekből bizonyos mennyiséget más pénzintézetek tre­zorjaiban is elhelyeztek. A visszatérés után a „zsidó arany” a Nemzeti Bankban szunnyadt az 1950-es évek elejéig. Akkor jelentkezett először a Pénzügyminisztéri­umból az igazságügyi ékszerszakértőkből álló Feldolgo­zó Bizottság, és megkezdte válogatásukat és elszállítá­sukat. Néhány év alatt 80 zsák (!) ékszert hordtak el, amiről a bankban máig őrzött elismervényt hagytak.

A Magyar Nemzeti Bank erre illetékes személyei ki­jelentették, hogy mai ismereteik szerint az 1944-ben le­tétbe helyezett és a francia zónából visszakerült értékek már nincsenek a bank birtokában!

Szerettük volna nyomon követni az arany útját a Pénzügyminisztériumban. A sajtóosztállyal elkezdett és a kabinetfőnök irodájával folytatott egy hetes hiábavaló telefonálás, és a visszahívásra tett megszegett ígéretük ellenére sem tettünk le arról, hogy kérdéseinkre hivata­los választ kapjunk.

V.E