A Vészkorszakról – röviden

Asher Cohen: Soá. Cserépfalvi-Múlt és Jövő, Bp., 1994, 115 oldal, 250 forint

Amikor két évvel ezelőtt először vet­tem kezembe Asher Cohen haifai pro­fesszor légiesen karcsú Soá-monográfiáját, azt kérdeztem a szerzőtől, ho­gyan jutott egyáltalán eszébe, hogy a Vészkorszakról ilyen röviden írjon, ho­lott azt a Soá-szakirodalom „klasszi­kus” szerzői (Raul Hilberg, Martin Gilbert, Leni Yahil) 800-1200 normál nyomtatott oldalon próbálták földol­gozni.

Asher Cohen jellegzetes, csendes, szerény mosollyal, szinte szabadkozva azt válaszolta, hogy neki eszébe sem jutott volna mindössze 120 gépelt ol­dalon megpróbálni összefoglalni az 1933-1945 közötti szenvedéstörténe­tet, de a lehetetlennek tűnő terjedelmi korlátok kihívásának nem tudott, nem is akart ellenállni. A párizsi Cerf Kiadó „Bref” (magyarul: rövid, tömör) soroza­tának 28. darabjaként látott napvilágot 1990 tavaszán Asher Cohen munkája. Igen előkelő társaságban, hiszen a francia szellemi élet jelesei ilyen terje­delmű kötetek szerzőiként megírták az Evangéliumok, az inkvizíció, a vegeta­rianizmus, a mormonok stb. történetét.

Köszönet és hála a Cserépfalvi Kiadó és a Múlt és Jövő illetékeseinek, vala­mint D. Moskovitsnak, hogy négy évvel a párizsi kiadás után immáron magya­rul is megjelent az első holocaust-mo­nográfia. Amely egyébként bővebb, mint a francia eredeti, ugyanis a szerző a magyar olvasók kedvéért jelentősen átdolgozta, és nagyobb terjedelemben írta meg a magyar holocaust történetét. Nem szeretném, ha félreértenének: Asher Cohen könyve természetesen nem mond el mindent („mindent” az eddig megjelent több tízezer memoár, regény, szakkönyv és tanulmány sem mondott még el) a zsidó Vészkorszakról. De úgy vélem, a haifai egyetem pro­fesszora túl szerény, mikor munkáját így jellemzi: „Ez a könyv csak a történtek fő vonásaira utal, s így a teljes kép­nek csupán keretéül szolgál.”

Asher Cohen anélkül, hogy akár csak érintené is a Soá-szakirodalomban dú­ló, olykor igencsak éles vitákat, csak­nem minden vitatott kérdésben világo­san állást foglal. Raul Hilbergnek annak idején, amikor 1961-ben megjelent monumentális holocaust-monográfiá­ja, bírálói elsősorban azt vetették a sze­mére, hogy művéből tulajdonképpen hiányoznak a zsidók. Hilberg aprólékos pontossággal leírta a német megsem­misítő gépezet működését (döntően a német levéltári forrásokra támaszkod­va), de magukról a zsidókról csak mint az üldöztetések passzív alanyairól, pontosabban tárgyairól írt. Asher Co­hen, a legfrissebb szakirodalom alapján (nem utolsósorban saját magyar Haluc-ellenállási kutatásaira is támasz­kodva), külön fejezetben tárgyalja a zsidó ellenállást, világosan kimutatva, hogy nem csak az tekinthető ellenállás­nak, amikor a varsói gettóban fegyvert ragadnak a fiatalok.

A szerző gyökeresen szakított az ed­digi holocaust-szakirodalom feldolgo­zási módszerével is: nem országonként írta meg, hanem szoros kronológiai rendben haladva mindig európai körképet rajzol. A fejezetek tagolása csak így érthető, az olvasó így jobban megérti, hogy egy adott évben mi történt az egyes országokban a zsidókkal. Ha például az 1938-as zsidótörvényeket vesszük szemügyre, akkor mindjárt jobban meg­értjük és európai összefüggésekben lát­juk, hol helyezkednek el a magyar anti­szemita törvényhozók. A fasiszta Olasz­országban, a királyi-önkényuralmi Ro­mániában és Magyarországon szinte egy időben születtek meg a zsidótörvé­nyek. Tömör elemzésük meggyőzi az ol­vasót: „A magyarországi zsidóság hely­zete a román, illetve olasz viszonyok­hoz képest félúton helyezkedik el.” (25. o.) Az egy időben zajló nyugat-európai és kelet-európai események együttes tárgyalása révén megértjük, hogy Ma­gyarország korántsem folytatott telje­sen eredeti zsidópolitikát 1938-1944 között: az olaszok, románok, bolgárok, de még a szlovák bábállam vezetői is, ha elszánták magukat, meg tudták vé­deni zsidó állampolgáraikat. Más kér­dés, hogy a román illetékesek Besszarábiában, majd egész Ogyesszáig tízezré­vel öldökölték a zsidókat, a bolgárok a trákiai és makedónjai zsidókat enged­ték Auschwitzba hurcolni, és a szlovák kormány is csak a nemzetközi tiltako­zás, elsősorban a Vatikán diszkrét nyo­másának hatására állította le a zsidók deportálását. Asher Cohen 525 oldalas monográfiát szentelt a franciaországi zsidóüldözések és zsidómentések tör­ténetének, ezért érthető, ha a nyugat­-európai részek leírásánál a francia tűnik a legkidolgozottabbnak.

A magyarországi holocaust-szakiro­dalom, köszönhetően nem utolsósor­ban a Cserépfalvi Kiadónak, az elmúlt években szépen gyarapodik. E könyvet a magam részéről elsősorban a gimná­ziumi történelemtanároknak ajánlom melegen. Asher Cohen egyetlen szót sem veszteget a holocaustot tagadni próbálók „érveinek” cáfolására. Ő csak a Soá történetét írta meg. Remélhe­tőleg utat törve saját és kollégái holo­caustmonográfiái hazai megjelenése számára…