A véget nem érő vita

A nemzetiségi-ügy dokumentumai

Amióta a zsidóság ősi földjének elhagyására kényszerült és diaszpórában él, folyik a vita, nép-e vagy csak vallás, s mióta fennáll Izrael állama, vajon a világ többi részén élő zsidók a zsidó néphez tartoznak-e, s ha igen, önálló nemzetiségként definiálják-e magukat, vagy sem.

A Magyarországon megindult demokratizálódással egyidejűleg az addig titokban zajló vitákat a nyilvánosság előtt folytatták. Főként a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) keretein belül esett szó e tárgyban, s a kérdésben a vezetőség nem volt egységes.

A MAZSIKE nemzetiségi felfogást követő vezetői létrehozták a Magyarországi Zsidók Nemzeti Szövetségét (MAZSINESZ), amely önmagát, mint a nemzetiségi zsidók képviseleti szervét definiálta. A vallásos zsidóság képviselői még a pártállam utolsó óráiban egyértelműen elzárkóztak bármilyen vita elől.

Kivételt képezett Schőner Alfréd, akkori vezető főrabbi álláspontja, akinek szavaiból úgy tűnt, hogy hajlik a nemzetiségi minősítés elfogadására. Véleménye heves ellenállásba ütközött.

A színfalak mögött a vita tovább folyt, hiszen készült (és készül) a nemzetiségi törvény, amelyet a Kormány már több ízben megtárgyalt, s az előkészítésbe bevonták a nemzetiségi kerékasztalnál képviselt szervezeteket, így a MAZSINESZ-t is. Az előkészítő szakaszban az egyik legvitatottabb kérdés éppen a zsidóság mibenlétének meghatározása volt.

A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKE OE/1743/1992.

Budapest, 1992. május 8.

Dr. Zoltai Gusztáv úrnak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetsége igazgatójának Budapest Síp u. 12.

1075

Igen tisztelt Igazgató Úr!

A Magyar Köztársaság Országgyűlése jogalkotó tevékenysége során ismételten szembesül olyan magánosok, illetve kis Létszámúnak, tetsző. csoportok véleményével, amely a magyar zsidóságot etnikai kisebbségnek kívánja minősíteni és felszámolni azt a hagyományos, az 1849., 1867. és 1894/98. évi jogegyenlősítő törvényekben is érvényre juttatott felfogást, amely hazánk zsidó vallású honpolgárait a magyar nemzet egyenjogú tagjainak ismerte el.

Tisztelettel kérem a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetségének egyértelmű állásfoglalását e kérdésben, mert feltétlenül kerülendőnek tartom, hogy a Magyar Országgyűlés esetleg helyt adjon olyan minősítésnek, amit a magyar zsidóságot, illetve annak túlnyomó többségét képviselő Testület diszkriminatívnak, a XIX. században törvénybe iktatott, 1938-1944. között felszámolt, majd helyreállított jogok megvonásának tekintene.

Mielőbbi válaszát várva

Bár a hivatalos szervek a vallásos zsidóság képviselőit nem keresték meg az ügyben, várható volt, hogy erre előbb-utóbb sor kerül, ezért a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) vezetősége 1992. március 15-én foglalkozni kezdett a kérdéssel. Egységes álláspont hiányában felhívta a vezetőség tagjait, hogy véleményét mindenki írásban terjessze elő. Ilyen előterjesztés nem történt 1992. május 8-ig, amikor Szabad György az Országgyűlés elnöke levelet írt a MAZSIHISZ igazgatójához, (lásd az előző oldalon)

A válasz

1992. május 18-án elkészült a Szabad Györgynek címzett válasz, amelyet a MAZSIHISZ nevében dr. Feldmájer Péter elnök írt alá, s Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató ellenjegyzett.

Igen tisztelt Elnök Úr!

DE/1743/1992. számú levelében írt megtisztelő felkérésének, hogy a magyarországi zsidóság jogi státusával kapcsolatban fejtsük ki nézeteinket, mint a vallásos magyarországi zsidóság képviselői, az alábbiakban teszünk eleget.

A zsidóság több ezer éves kirekesztettség után, a múlt században a környező népességbe való beolvadást, az asszimilációt tartotta olyan útnak, amely a zsidókérdés megoldásához vezethet.

A Magyarországon élő zsidóság a múlt század végétől égészén e század közepéig túlnyomó többségében a magyar nemzethez tartozónak vallotta magát, és semmilyen különbséget nem tett magyarsága és zsidósága között, mindkét állapotot természetesnek tekintette; hitte, hogy zsidósága nem lehet ellentétben a magyar nemzethez való tartozásával.

Az együttélést durván szakította meg az 1940-es években bekövetkezett népirtás, amelyben a magyar hatóságok, állami szervek és a magyarországi lakosság egy része aktív szerepel vállalt.

Kitűnt tehát, hogy az asszimiláció, a teljes önfeladás nem megfelelő válasz a történelem által felvetett kérdésekre. Többek között ennek tudható be, hogy a magyarországi zsidóság jelentős része visszatért ősei földjére, hazatért Izraelbe. Ugyanakkor a zsidóság egy jelentős csoportja továbbra is úgy látta és úgy látja, hogy tartalmas zsidó életet lehet élni Izraelen kívül is.

Mi úgy hisszük, hogy Izraelen kívül, a diaszpórában az aktív zsidó élet egyetlen útja a vallásos élet lehet.

Véleményünk szerint a zsidóság olyan nép, olyan népcsoport, amelyet vallása határoz meg, vallása folytán különböztethető meg egy adott terület lakosságának egyéb csoportjaitól.

Önmagában nehezen eldönthető, hogy ez valójában mit is jelent, de utalni kívánunk arra, hogy ez más népek esetében sem egyszerű, hiszen egyes népeket – és ez az általános a nyelvi összetartozás határoz meg, míg más népeket (pl. az osztrák népet) az adott területen való együttélés.

A zsidóság e tekintetben kétségtelenül különlegesnek, az általános szabálytól eltérőnek tekintendő, de ez nem változtat azon a tényen, hogy önálló népként létezett több ezer éven keresztül a szétszóratásban, majd ezt követően önszerveződés folytán ismételten megalkotta önálló államát.

A magyarországi zsidóság a zsidó nép része, olyan része, amely Magyarországon él és túlnyomó többsége a jövőben is itt kíván élni – már amennyiben erre lehetősége lesz.

Mivel a zsidóság népi minősége vallásilag meghatározott, a Magyarországon élő vallásos zsidók többsége egyúttal a magyar nemzet alkotó elemének tekinti magát, hiszen a magyar nemzethez való tartozás nem vallási vagy területi definíción alapul, hanem ennek meghatározója a magyar nyelvhez, a magyar kultúrához való kötődés, így a vallásos magyarországi zsidóság a zsidó nép része, de egyben a magyar nemzet része is.

Nem feladatunk és nem is tudjuk meghatározni, hogy vajon a vallásos magyarországi zsidóság mekkora részét teszi ki a magyarországi zsidóságnak, de úgy reméljük, hogy a zsidóság túlnyomó többsége szorosabb vagy lazább kötődést érez a zsidó vallás iránt, akkor is, ha ennek szervezeti kereteit nem mindig tekinti kötelezőnek magára nézve.

Nem tudjuk azt sem megítélni, hogy a zsidóság mekkora része tekinti magát önálló nemzetiségnek, önálló etnikai csoportnak, hiszen nem ismerjük azokat a kritériumokat, amelyek alapján egy adott népcsoportot ezen kategóriákba lehetne sorolni.

Az eddigi hivatalos megnyilvánulásokból úgy tűnik, hogy nemzetiségi meghatározottságot elsősorban a nyelvi hovatartozás jelent; ez a magyarországi zsidóság csak igen szűk rétegére jellemző, hiszen a korábban használatos jiddis nyelvet a vidéki lakossággal együtt elpusztították, míg az ivrit-újhéber nyelvet anyanyelvként nagyon kevesen beszélik. Azt, hogy a vallás által meghatározott nép fogalma azonos-e az etnikai kisebbség fogalmával, megítélni nem tudjuk.

Nem választható külön a zsidóság népisége vallásától, s ezért a Magyarországon élő zsidók többségére sem az etnikai csoport, sem a nemzetiségi meghatározás nem alkalmazható, vagyis olyan népcsoportnak kell tekinteni, amelyet vallása határoz meg, így tagjai egyrészt a zsidó néphez tartozóknak, másrészt a magyar nemzethez tartozóknak tekintendők.

Ezzel összhangban a Magyarországon élő zsidók többsége ilyenként tekint magára, ily módon értelmezi létét, egyrészt azonosul a zsidó néppel és kötődik ahhoz, másrészt azonosul a magyar nemzettel és kötődik ahhoz.

Különösen erős ez a nézet azon korosztály köreiben, akik átélték a népirtást, az üldöztetés időszakát, függetlenül attól, hogy ezen időszak legfőbb kárvallottjai ők és családjaik voltak.

Természetesen létezik a magyarországi zsidóságnak, így a vallásos zsidóságnak is olyan része – melynek nagyságát megbecsülni nem tudjuk –, amely magát a népszámláláskor zsidó nemzetiségűnek vallotta, így önmagát kizárólag a zsidó nép részének tekintik, különálló nemzetként definiálja magát és közülük kerültek ki azok, akik létrehozták érdekvédelmi szervezetüket.

A magyarországi zsidóság örömmel fogadta a demokratikus fejlődést, ez adta meg a lehetőséget arra, hogy zsidóságát mindenki úgy élje meg, ahogyan azt jónak látja.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a vallásos közösségekbe tömörült zsidók képviseletét látja el, vallási alapon áll, így nem áll módjában nyilatkozni a nemzetiségi érdekvédelmi szervezetbe tömörült zsidók nevében, képviselőjeként.

A vallásos magyarországi zsidóság képviselőiként úgy látjuk, hogy ha az Országgyűlés dönt a zsidóság meghatározásának, mibenlétének kérdésében, úgy az előzőekben írt elveket és tényeket kell figyelembe vennie, és akként kell állást foglalnia, hogy a zsidóságot a vallása által meghatározott népnek, népcsoportnak kell tekinteni, azzal, hogy az e néphez tartozó személyek egyúttal a magyar nemzet egyenjogú tagjai is.

Az általunk leírtak véleményünk rövid összegezését tartalmazzák, készséggel állunk az Elnök Úr, vagy az Országgyűlés bármely szervének rendelkezésére az egész problémakör részletes megvitatására.

Tisztelettel:

Dr. Feldmájer Péter

elnök

Zoltai Gusztáv

ügyvezető igazgató

,,A politikai gyakorlat”

1992. május 25-én az Országgyűlés elnöke ismételten levelet intézett a MAZSIHISZ igazgatójához:

Igen tisztelt Igazgató úr!

Köszönettel megkaptam Szövetségük válaszát május 8-i levelemre. Messzemenően méltányolom a megküldött szöveget átható elméleti és érzelmi igényességüket, törekvésüket a kérdés teljes körű, a belső ellentmondásokra is figyelmet fordító átfogására. A politikai gyakorlat azonban arra kényszerül, hogy a jogszabály előkészítő munka során a lehetséges mértékig egyértelmű legyen a lényeg megragadása. Ezért kérdezem – ismételten szíves figyelmükbe ajánlva a május 8-i levelemben foglaltakat vajon Szövetségük (a magukat a magyar nemzet integráns részének tekintő korábbi nemzedékek sorának állásfoglalásával összhangban) meghatározó tényezőnek a magyar zsidóság vallási kisebbség voltát tekinti-e?

Őszinte tisztelettel köszönti

Szabad György

Mivel korábban a rabbiság képviselői és mások is kifogásolták, hogy a hitközségi választ nem vitatták meg előzetesen, a MAZSIHISZ és a BZSH elnöke, illetve ügyvezető igazgatója össze­hívta a vezetőség és az elöljáróság ülését a második levélre adandó válasz megvitatása céljából.

Az 1992. május hó 28. napján tartott többórás ülés határozatot hozott a levél végleges szövegéről: „A magyarországi vallásos zsidóság képviselőiként ismételten rögzítjük, hogy nézetünk szerint a magyarországi zsidóság része a magyar társadalomnak. Meghatározó tényezőnek a magyar zsidóság vallásos voltát tekintjük.” Ezt a szöveget azonban nem küldték el, mert a szótöbbséggel meghozott határozatot a kisebbségben maradottak nem fogadták el. Ők és támogatóik, 1992. május 29-én kelt levelükben az Alapszabálynak megfelelően kérik a tárgyban a MAZSIHISZ rendkívüli közgyűlésének összehívását.

Budapest, 1992. május 29.

Zoltai Gusztáv úrnak,

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatójának

Budapest

Alulírott képviselők kérjük a Szövetség vezetőitől, az Alapszabály 37. paragrafusának /b.pontja / alapján, hogy a nemzetiségi kérdésben való állásfoglalás tárgyában a Szövetség rendkívüli közgyűlését sürgősen összehívni szíveskedjenek.

1992. június 3-án Nagy Ferenc József tárca nélküli miniszter több zsidó vezetőhöz írt névre szóló levelében kért állásfoglalást a készülő nemzetiségi törvény 2.§-áról, amely a nemzetiségek felsorolását tartalmazza.

Bombariadó, avagy érdemi eredmény nélkül…

A közgyűlést összehívták, de még ezt megelőzően 1992. június 9-én nem hivatalos találkozóra gyűltek össze a jelentősebb magyarországi zsidó szervezetek vezetői, valamint néhány magát zsidónak valló országgyűlési képviselő, hogy megvitassák a „nemzetiségi-kérdést”. A találkozót a Síp utcai díszteremben kezdték meg. Az elvi deklarációk kinyilvánítása közben a beszédeket bombariadó szakította félbe, a résztvevők az utcán várakoztak, majd a földszinti imateremben folytatták a megbeszélést, amelyen körülbelül 30 személy vett részt. Érdemi eredmény nem született.

A MAZSIHISZ elnöke még aznap este átadta Landeszman György vezető főrabbinak azt a szöveget, amelyet a rabbitestület másnap megvitatott:

Mi, a hívő magyarországi zsidóság törvényesen megválasztott képviselői ismételten kinyilatkoztatjuk kötődésünket őseink vallásához, hitet teszünk az egyetemes zsidóság, a zsidó nép egysége mellett, egyszersmind kinyilvánítjuk, hogy a magyarországi zsidóság a magyar nemzet (vagy társadalom) részének tekinti magát.

Nem kívánjuk, hogy a magyarországi zsidóság közjogi helyzetében változás álljon be, azt kívánjuk, hogy mindenki úgy élhesse meg zsidóságát, ahogy kívánja.

Az 1992. június 10. napjára összehívott közgyűlés meghívójának mellékleteként a küldöttek megkapták az Országgyűlés elnökének leveleit, az arra írott választ, és a vezetőség 1992. május hó 28. napján megtartott üléséről szóló 30 oldalas jegyzőkönyvet, amely az elhangzottakat szó szerint tartalmazza, továbbá a MAZSIHISZ elnökének összefoglalóját, amelyben a vita csomópontjait vázolja, továbbá azt a javaslatot, mely szerint a közgyűlés mondja ki a következőket:

1.A MAZSIHISZ, a magyarországi vallásos zsidóság képviselője, a magyarországi zsidóság legnagyobb létszámú szervezete nem kívánja, hogy a magyarországi zsidóság közjogi helyzetén változtassanak, nemzetiségként vagy etnikai kisebbségként kezeljék; továbbá, hogy a magyarországi zsidóság a világ zsidósága, s a zsidó nép részének tekinti magát.

2.Javasolja, hogy a MAZSIHISZ ne tiltakozzon az ellen, hogy azok a személyek, akik nemzetiségi alapon tekintik magukat zsidónak, létrehozhassák a maguk szervezetét.

3.Javasolja, hogy a magyarországi zsidóságot a magyar nemzet részeként definiálja azzal, hogy az egyszersmind része a zsidó népnek is.

A kiküldött összefoglalóval kapcsolatban igen sok vidéki és budapesti küldött írásban is megtette észrevételét.

A közgyűlésen Landeszman György vezető főrabbi előterjesztette a rabbiság nyilatkozat-tervezetét, amely két pontban különbözött az elnöki javaslattól.

A további vita elkerülése végett dr. Feldmájer Péter elnök visszavonta az előterjesztett szövegtervezet eltérő részeit, és javasolta, hogy a közgyűlés a rabbitestület által is jóváhagyott szöveget fogadja el.

A közgyűlés szinte egyhangúlag úgy döntött, hogy nyilatkozatot fogad el a nemzetiségi kérdésről, és 8 ellenszavazattal az előterjesztett szöveggel értett egyet.

A háromfordulós szavazás után a kisebbségben maradottak (akik a magyar társadalom helyett a magyar nemzet kifejezést kívánták használni) a vita továbbfolytatását kérték; a többség ezt ellenezte, így a közgyűlést berekesztették, utóbb a nyilatkozatot rövid kísérőlevéllel megküldték Szabad Györgynek, az Országgyűlés elnökének, és Nagy Ferenc József tárca nélküli miniszternek:

„Mi, a magyarországi zsidó hitközségek képviselői ismételten kinyilatkoztatjuk kötődésünket őseink vallásához, hitet teszünk az egyetemes zsidóság, a zsidó nép egysége mellett, ugyanakkor kinyilvánítjuk, hogy a magyarországi zsidóság a magyar társadalom szerves részének tekinti magát.

Kijelentjük, hogy jelenlegi közjogi helyzetünkön nem kívánunk változtatni.”

Dr. Feldmájer Péter sk. a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke; Dr. Kéri Lajos sk. a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke; Zoltai Gusztáv sk. a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója

Egyidejűleg a MAZSINESZ is közzétette állásfoglalását:

Figyelembe vesszük egyfelől a Kisebbségi Kerekasztal álláspontját (amelynek munkájában tevékenyen részt veszünk), másfelől a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) közgyűlésének határozatát, akceptálva ezzel a zsidó közéletben tradicionális szereppel rendelkező MAZSIHISZ többségi döntését.

Ennek értelmében a Magyarországi Zsidók Nemzeti Szövetsége – a magyarországi zsidó egység érdekében – nem kíván változtatni a zsidóság jelenlegi közjogi helyzetén.

Ugyanakkor – véleményünk szerint – senkit sem sért, ha nyitva marad a lehetőség a jövőre nézve, hogy a készülő kisebbségi törvény bármely etnikum (vagy esetünkben etnospecifikus vallás) számára biztosít egy lehetőséget a státusmódosításra is.

Az 1992. július 1-i Új Élet, amely első oldalán rövid hírben foglalkozott az elfogadott hitközségi nyilatkozattal, közölte a MAZSINESZ nyilatkozatát is, de abszurd (ám a lap történetében már megszokott) módon nem számolt be a közgyűlés lefolyásáról, és a vitában elhangzott érvekről, ellenérvekről sem.

1992. július végén a Kormány újra megtárgyalta a nemzetiségi törvény tervezetét. A nemzetiségek felsorolása között a korábbi tervezetekkel ellentétben a zsidóság nem szerepel.

A vitának ez a szakasza lezárult…