Szombat előfizetés 2017

A történet szelleme él

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

AZT ÁLMODTA, hogy a színpadon áll.

Pontos és tömör mondatokat olvas fel, melyek igazát feszengő csend fogadja.

Hallgatói is felelősek a helyzetért, ám amit és ahogy elemez, nem vált ki haragot, bár szigorú szókimondás jellemzi.

Arról beszél, hogy fontos a jelenlétük, s hogy tudja e nap, ezen alkalom jelentőségét, de a lényeg nem az itt és most, hanem a bármikor és bárhol. Mert ez itt egyszer van évente, de a dolog titka éppen nem ebben rejlik, sőt nem is köthető rendezvények és szervezetek sikeréhez. Ezek hátteret jelenthetnek és támaszt, de mindenki maga dönt, milyen keretet jelöl ki saját életének, mert csupán e mindennapi életekből (nem köz-, de kinek-kinek privát életéből) adódhat össze az igazi eredmény.

Arról beszél, amit mulasztottak, s hogy ez mit eredmé­nyez. Csak szét kell nézni, mondja, s megemlít két találó példát, aminek nem kellett volna törvényszerűen bekövet­kezni, ha jelen vannak, ha részt vesznek. Ha először csak azért is, mert számukra nem napi szükséglet, legfeljebb havi társasági program, aztán a rendszerességtől kialakul bennük bizonyos megszokás, végül pedig már hiányérzetük van, ha nem mennek. S előbb-utóbb nemcsak a társaság, nemcsak a szórakozás, csevegés és fecsegés, nemcsak az egyébként olyan fontos irodalom és film, humor és zene, de valami kis tahlesz is napirendre kerül, s könnyen lehet, hogy gyermekük (na jó, mondjuk az unokájuk) már meg sem érti, amit az ükapja el se hitt volna, csak az a három-négy közbülső, kallódó nemzedék követte el, tartotta magától értetődőnek. (Ez a gondolat már álmában is álomszerűnek hatott.)

Azt álmodta, hogy szövegét megértették és elfogadták. S másként mentek haza, mint ahogy jöttek. Nem volt ez fel­szabadult öröm, inkább tudomásul vett felelősség, ami meg­gondolkodtat, de a történelmi dimenziójú folytonosság ér­zetével távlatot teremt, okot és célt, amiben átélhető az ez idő tájt bizonyos intelligenciával már nehezen megtapasztalható – az esetleges és alkalmankénti üldözöttségen túlmutató – közösség élménye.

Azt álmodta, hogy hazamennek és megváltoznak, tanul­nak és bepótolnak. Meggyőződnek és Írisznek, hisznek és cselekszenek. Tartják magukat; tartják valaminek s magukat ahhoz; nem kegyeletből, de hűségből vagy inkább mint tör­zsét a fa gyökere, mert végiggondolják a történetet, s tudják, megértik, hogy a történet szelleme él, ámde rajtuk kívül nincs más, ki e történet folytatásának írója, szereplője, zajlásának megörökítője lehetne. Ettől kezdve így is tekintenek ma­gukra, és különös változást tapasztalnak. Már korántsem foglalkoztatja őket annyira, mit mond róluk, minek tartja őket más. Egy civilizáció örökösei, egy kultúra hordozói, tudják magukról, kik és mik, s a mások vélekedése erről már nem okoz nekik traumát; azt szégyel­lik inkább, ha saját soraikban burjánzik az os­tobaság, a pöffeszkedés és a hírvágy, lett lé­gyen szó pénzről, hatalomról, felebarát asszonyáról/uráról. Mert, mi tagadás, ők is em­berek, és mi tagadás, botlásaikban is olyanok, mint mások. Ám ezért nem félelem, de szégyen fogja el őket, ha valaki közülük vét, s az nyil­vánosságra jut.

Ez avatja őket tárgyból alannyá, kényszerű sorsvállalókból közösséggé.

Felriadt.

Emlékezett álmára, de a részletek homályban maradtak. Csak körülírni tudta, ami benne megfogalmazódott, s el­határozta, hogy ezt írja le. Jegyzetek formájában már rög­zítette, amit eredetileg közölni akart, de úgy érezte, ez most hatásosabb, érzékeltetni s nem megnevezni, utalni a dol­gokra, ahelyett, hogy kiáltványt szerkesztene, amelyben vi­lággá kürtöli, mi a baj, mitől sekélyes, ami van, mit kellene tenni, milyen irányba lenne célszerű elindulni. Azt gondolta, ad még egy laufot nekik (meg magának), ne kelljen szi­gorúnak lenni, s bár zavarta, hogy egy álmáról, végső fokon önmagáról kell beszélnie annyi ember előtt, még mindig kevésbé félt, mintha róluk kellett volna szólnia.

NEM MONDJA HÁT EL, amit eredetileg tervezett, hogy az a valami, amiről szó van – aminek ürügyén évről évre legalább egy seregszemle erejéig összejön­nek -, nem egy napjukat kéri, de mohón szomjazza egész életüket és halálukat. Nem beszél róla, mert zavarja a pátosz, s hogy csak abból értenek. Nem akar beszélni erről, mert zavarja, hogy az értelemre hatni nem elég, érzelmekkel kel­lene játszadozzon, holott az egész építmény másról se szól, mint az öntudat apoteózisáról, egy cél érdekében kegyetlenül ésszerűen ismétlődő lépések rendjéről, melyet betartani, vagy legalább közelítően aszerint létezni: életprogram. Nem beszél, mert fél, hogy elriasztja őket, akik talán lassan kö­zelednének; mesterei is ezért intik türelemre, elégedjen meg a kis lépések sikerével, példának okáért azzal, hogy ilyen szép számmal vannak jelen ott és hasonló alkalmakkor. Tü­relmetlen volt és félt, bár bizonyos elégtétellel nyugtázta, hogy szabadelvű ismerősei kínos párhuzamba állítják „nemzethalál vízióit” más – e kontextusban különösen pi­káns – körökével. Voltak párhuzamok.

Ad még egy laufot nekik, tért vissza tárgyához hevessége csillapultán, majd csak jövőre olvassa fel azt a másik szö­veget, amit napokon át fabrikált. Vár egy évet, hátha addig érvényét veszti, s nem is kell elmondania.

Optimizmust erőltetett magára, bár érezte, hogy reménye nem teljesen megalapozott, ezért aztán visszafeküdt, hátha folytatódik az álom. De hiába próbálkozott. Nem tudott már elaludni.

 

Elhangzott a Zsidó Kultúra Napján, 1995. április 2-án rendezett Szombat Szalon bevezetőjeként.

Címkék:1995-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Széchenyinek is voltak zsidó munkatársai”

Tisztelt Szerkesztőség! Konrád György kiváló cikkével na­gyon sok ponton egyetértek. A cikk jóakaratú és sokoldalú. Egy ponton mégis vitatnám. Azt...

Tímár György ne legyen zsidó vezető!

Kertész Péter, a MAZSIHISZ szóvivője magánemberként adott interjújában (Szombat 1993/3.) úgy vélekedik, hogy Tímár Györgyöt, a „jóvátétel” (értsd: a kárpótlás)...

Close