A szovjetek és a nácik is kifosztották

Forrás: Hírextra

2008. május 22. / Németh Géza Hugo Junkers megszerkesztette a ma is használatos gázbojler ősét, az első könnyűfém vázzal készült utasszállítót, többszáz találmánya ellenére nevét a világ mégis leginkább a náci légiflotta felderítő gépeiről, bombázóiról ismeri. Pedig pacifista volt, aki meg sem élte azokat az éveket, amikor a nevét viselő repülőgépeket az esztelen pusztítás szolgálatába állították.

Hugo Junkersnek 1926-ban 160 szállító repülőgép árát nem fizették ki a szovjetek, 1933-ban pedig a nácik kobozták el a vagyonát, így a második világháborús Junkers repülőgépek a cégalapítót tekintve már csak nevének és emlékének lejáratására szolgáltak – derült ki a wernaui Junkers központi kazángyár területén lévő múzeum megtekintése során.

– A testi fogyatékkal 1869-ben született Hugo Junkers bal kezén csak két ujj volt, de azokat sem tudta használni. A sors azonban éles szellemmel kárpótolta. Mérnöki diplomával a zsebében, egy berlini professzorának tanácsára kezdett a gázmotorokkal foglalkozni, ugyanis egy dessaui cég gázmotorral akart áramfejlesztőt hajtatni, ilyen motor pedig addig nem volt. Hamarosan az akkor még csak 23 éves Junkers frissen alapított cége szállította a motorokat – mondta el az indulás történetét a múzeumalapító nyugdíjas szervizmérnök, Michele Strippoli.

Junkersnek az apai örökségből volt 33 ezer márkája a cégalapításra (ez ma 330 ezer eurónak felel meg). A sors iróniája, hogy édesapja gázmérgezésben halt meg, mivel kialudt a gázlámpa, és a szobát betöltötte a gáz. Akkor még ismeretlen volt az ilyen veszély elleni védelem, később a fiú olyan berendezést szerkesztett, amely a lámpa kialvása után 30 másodpercen belül elzárta a gázt.

Abban az időben a szénből fejlesztették a városi gázt, ennek pedig volt egy fogyatékossága: időnként vizes volt, és ilyenkor lecsökkent a gázmotor teljesítménye. Junkers az energiatartalom mérésére szolgáló műszer, a kaloriméter feltalálásával, szabadalmaztatásával kezdte a probléma megoldását, majd kidolgozta a víz eltávolításának a technológiáját is.

Következő ötlete a gázüzemű fali vízmelegítő volt, amit több gyártónak felajánlott, de azok azt mondták, hogy a 14 kilogrammos készüléket a falak nem bírják el. Erre Junkers felkapta a testvére – ennél nehezebb – gyerekét, és a vízmelegítőre ültetve bizonyította, a fal nem károsodik. Mindez kevés volt, maga kellett, hogy gyártani kezdje a gázbojler ősét, és nem bánta meg, annál inkább fogták fejüket azok, akik visszautasították az ajánlatát.

Fukar ember lévén, a feltaláló a felmelegített fürdővízzel is megpróbált takarékoskodni. A zuhanykarika feltalálása hét lányának köszönhető (mellettük volt még öt fia is). A lányok fürdőszobai tartózkodását, és az elfogyasztott melegvizet akarta az elmés szerkezettel csökkenteni. A körülbelül 30 centiméter átmérőjű csőkarikán belül lyukak vannak, és az egész csövön csatlakozik a csaptelephez, akár a kézi zuhany. Az ember nyakába teszi a karikát, pillanatra megnyitja a csapot, és máris vizes az egész teste. Szappanozás után még egy ugyanilyen művelet, és a hagyományos zuhanyhoz képest harmadannyi vízzel tisztult meg az ember teste. (A gyár tervezi, hogy újra gyártani fogja a zuhanykarikát.)

No és a repülés! Hiszen Hugo Junkers mégis csak leginkább a repülőgépeiről ismert. Egy volt évfolyamtársa kereste meg azzal, hogy fémszárnnyal is lehetne repülőt építeni. Már az első próbálkozás sikerrel járt 1915-ben, igaz csak 5 méter magasra emelkedett, és mindössze 30 métert repült a mintapéldány. Hamar rájöttek, hogy a felhajtóerőt jól számolták, de az ellenerővel nem kalkuláltak.

A hibát korrigálta, ám mire beindult volna Junkers repülőgép üzlete, a győztes hatalmak eltiltották Németországot a repülőgép-gyártástól. Ezért Moszkva mellett kezdett gépeket gyártani, úgy, hogy a Dessauban készült alkatrészeket a norvég cégén keresztül küldte oda. (A gyárban 1900 helybeli és 60 német szakember dolgozott.) Az üzlet 1926 elejéig tartott, amikor is a gyártulajdonos követelni kezdte az addig leszállított 160 szállító gép ellenértékét.

A szovjetek az 1922-es rapallói egyezményre hivatkoztak (amely – bár a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt megadta – a repülő- és a fegyverszállítást megtiltotta Moszkvának), és azzal fenyegették a gyáros-feltalálót, hogy börtönbe juttatják, mégpedig a hazájában, ha nagyon követeli a pénzt. Junkers így vonult ki Szovjet-Oroszországból, a gyárkapu felett a cégtáblán pedig átfestették a nevét Tupoljevre (a jobbkeze ugyanis a már akkor is jónevű, később ugyancsak világhírűvé lett helybeli tervező-mérnök volt).

Miután a gázüzletág szinte magától ment, Junkers egyre inkább csak a repülőgép-gyártással foglalkozott. Még 1926-ban a hazai konkurens céggel megalapította a Deutsche Luft Hansa nevű céget, amelynek jogutódja 1946-tól a Lufthansa. Az első tiszta alumínium borítású utasszállító 1931-ben készült el.

Egy évvel később eladta a Bosch cégnek a kazángyárát. Újabb egy év múlva megjelent nála Hermann Göring és közölte vele, hogy mostantól a náci hadigépezet részére fog dolgozni a gyára. Junkers – pacifista ember lévén – ezt megtagadta, így az új hatalom kisajátította a repülőgépgyárat. Döntésében szerepet játszhatott az is, hogy Göringet 1912-ben elutasította, amikor az illető berepülő pilótának jelentkezett nála, ugyanis túl kövérnek és kevésbé tehetségesnek tartotta.

Ezt követően még két évet élt, 1935-ben halt meg. Nevét a német bombázók és egyéb gépek viselték, a nácik így gyalázták meg a szellemét és az emlékét.