Szombat előfizetés 2017

“A Szochnut tevékenysége a közeljövőben világszerte csökkenni fog” – Beszélgetés Eliezer Giladdal, a Szochnut magyarországi vezetőjével (H.T.)

Írta: H. T. - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Tíz évvel ezelőtt kezdte meg ma­gyarországi működését a Szochnut. Volt-e valamilyen sajátos, csak erre az országra érvényes célja a szervezetnek a kezdetben?

Működésünket az induláskor semmi­lyen sajátos magyar érdek nem motivál­ta. A volt Szovjetunió vaskapui pont egy évtizeddel ezelőtt nyíltak meg, és az egy­kori nagyhatalom területéről az elmúlt tíz évben több mint egymillió zsidó érke­zett Izraelbe.

Magyarország szerepe a tömeges alijázás idején az volt, hogy lehetővé válhas­son az átutaztatás területén keresztül. Magyarországon át egy közel két évig tar­tó időszakban 180-200 000 ember érke­zett ki, a közvetlen kivándorlás lehetősé­gét ugyanis nem sikerült megteremteni. A Szochnut magyarországi tevékenysé­gének kezdetén semmilyen más, jelen­tősebb cél nem létezett: a szervezet a ki­vándorlás egyszerűsödése után vonta fókuszába a mintegy százezer főre be­csülhető helyi zsidó közösséget.

Hogyan zajlott le a magyarországi Szochnut-szervezet profilváltása az orosz alija korszaka után?

Mivel csak három éve vagyok Szoch­nut alkalmazott – amióta a magyarorszá­gi irodát vezetem -, nincs meg a kellő rá­látásom erre az időszakra. Tapasztalata­im szerint a szervezetnek az oktatási és pedagógiai munkára kellett volna min­den energiáját fordítania, ahogyan kell a jövőben is. Ez két ok miatt nem történt meg: maga a Szochnut nem tudott ko­molyan tervezni, másfelől a magyaror­szági viszonyok sem voltak kedvezőek. A 90-es évek elején az egész országban úgy tíz izraeli tanár működött az itteni is­kolákban, ma viszont egyetlenegy sem. A Szochnut új korszakának első nagy ki­hívása az lett, hogy az ide küldött nagy­számú tanárt valahogy megpróbálja al­kalmazni a helyi körülmények között. Ezek egy-két éves kiküldetésük során sa­ját metódust alkalmazva, megkezdték a héberoktatást, ám az igen eltérő tanuló­számmal rendelkező osztályokban a nyelv tanítása nagy nehézségekbe ütkö­zött. A különböző korú diákok hébertu­dása a rendszerváltás utáni időben ugyanis egyöntetűen minimális volt. Eb­ben a helyzetben nagyon nehezen lehe­tett tervezni. Ma mindez egészen más­hogy működne, ha az eredeti tanári gár­dával dolgozhatnánk. Izrael felismerte a magyar zsidó közösség képzésének fon­tosságát.

Az oktatás mellett a bevándoroltatás sem bizonyult sikerágazatnak.

Közismert tény, hogy a magyarorszá­gi zsidóság soha nem mutatott jelentős alijázási hajlandóságot. Ez a közösség túlságosan is magyar ahhoz, hogy be tudjon illeszkedni egy közel-keleti miliő­be. nekem 1956-óta ez sikerült, és emi­att szerencsésnek tartom magamat. A helyi zsidóság örök dilemmája az eman­cipáció kora óta, hogy nem tud dönteni a saját identitásáról: „faji megkülönböz­tetést” emleget az antiszemitizmus kap­csán, miközben magát nem tartja nem­zetiségnek, imáiban azonban a zsidó népről (Ám Jiszrael) beszél. Saját magával áll szemben, miközben retteg a ki­sebbségi besorolástól. A magyar zsidó­ságot kulturális gyökerei ide kötik. Az ember változtathatja nézeteit, állampol­gárságát, ám hovatartozását nem tudja megváltoztatni. A rózsát lehet keresztez­ni, de a létrejött növény részben ugyan­úgy rózsa marad.

Számokat ugyan nem mondhatok, de jelenleg a magyar alijázók száma cse­kély emelkedést mutat. Ennek a tény­nek azonban semmilyen politikai vagy gazdasági oka nincsen. Az izraeli közvé­lemény és a hivatalos körök is kiemelt fi­gyelemmel kísérik a világszerte érzékel­hető antiszemita megnyilvánulásokat. Engem a közelmúlt néhány félreértelme­zett magyarországi politikusi megnyilat­kozása miatt sokszor kérdeztek az itteni helyzetről. Indulatok helyett a pontos helyzetfelismerés és elemzői munka te­rén kell előrelépniük. A gyűlöletkeltés vádjával nem szabad könnyelműen do­bálózni.

– Amit mond, éles ellentétben áll bizo­nyos korszakok gyakorlatával. Koráb­ban éppen az antiszemita vagy annak vélhető jelenségek – finoman fogalmaz­vafelnagyításával, már-már pánikkel­téssel is megengedett volt az alijázás ki­eszközlése egyes diaszpórabeli közösségekben.

Jól tudjuk, ilyen erőszakos módsze­rekkel nem lehet célt érni. Ezek nem használható eszközök. Az alija legfonto­sabb kiváltója a jól megszervezett, mo­dern oktatás lett. A héber nyelv tanítása alapvető feladat: ismeretében a diaszpó­ra zsidósága sokkal könnyebben illeszkedhet be Izraelben.

Milyen kapcsolatot ápol a Szochnut és személy szerint ön ezzel az identitá­sában ennyire sokszínű közösséggel?

A zsidóságnak mindig az volt a gond­ja, hogy köreiben mindenki vezető akart lenni, amikor pedig nem tudott már megférni mások társaságában, akkor szervezett egy önálló kört. így alakult a Mazsike, a B’nai Brith és még számtalan kisebb csoport Nézetem szerint a Ma­gyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsé­gének magába kellene ölelnie az összes zsidó szervezetet. Ezek együttes képvi­selete lenne ugyanis a legfontosabb fel­adata.

Számomra érthetetlen módon itt min­denki azt magyarázza el, miért nem le­het valamit megtenni. A Mazsihisszel fenntartott viszonyunkat én mindeneset­re nagyon jónak tartom. A háború után a fasori fiúárvaházban nevelkedtem, mi­kor visszatértem Magyarországra, az országos zsidó szervezet ügyvezető igazga­tói székében Zoltai Gusztávot, gyerek­kori intézeti társamat találtam. Ez a tény nagyon sokat segített működésem so­rán. Három évem alatt nyitott és szigorú­an őszinte viszonyt sikerült kiépítenem magam körül. Immunis vagyok az ár­mánykodásra.

A Szochnut a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványnál is képviselte­ti magát.

Ezt a képviseletet én látom el. A had­seregben szokták mondani: ne várd meg, amíg a felelősséget rád ruházzák, vond azt magadhoz. Én a Mazsökbe a WJRO (Zsidó Kárpótlási Világszervezet) képviselőjeként kerültem, megfigyelő­ként. A Mazsökön belüli működésem legfontosabb célja a Szochnut és az Izra­elben élő magyar eredetű zsidóság érde­keinek képviselete, illetve a zsidó állam iránt elkötelezett döntések támogatása.

Ez pontosan mit takar?

– Cfáton működik a magyar ajkú zsi­dóság múzeuma. Az alapítvány segítsé­get nyújt a múzeum baráti körének, amely Izrael földjén a magyarországi tradíciót őrzi, gondozza és tanítja. Vagy itt egy másik példa: hazai cionista ifjú­sági szervezetek már a második évben élvezik a Mazsök anyagi támogatását. Ezen támogatások rendszeressé tételé­vel a közalapítvány pont a Szochnutot tehermentesíti, hiszen a korábbiakban mi finanszíroztuk a szervezeteket. Optimista vagyok, így remélem, a Mazsök a hazai héber nyelvi oktatást is támogat­ni fogja.

A Szochnut magyarországi vezetője­ként mire a legbüszkébb mandátuma eddig eltelt három évéből?

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartottunk nagyszabású rendezvényt Iz­rael megalakulásának 50. évfordulója al­kalmából. Ide közel ötezren jöttek el, a rendezvényt pedig megtisztelte jelenlé­tével a főpolgármester úr is. Ilyesmire soha korábban nem volt precedens. A Jom Haacmaut, a Függetlenség napja mellett a Jom Hasoá, azaz a Holocaust emléknap meghonosítását is célul tűz­tük ki magunk elé. Ezek Izrael Állam hi­vatalos kegyeleti napjai: hazai felvállalá­suk is egyfajta jelzés, amely arra utal, hogy a magyar zsidóság elismeri a zsidó állam központi szerepét.

Izraelben már évek óta komoly vita zajlik arról, változhat-e az alá-fölérendeltségi viszony az állam és a diaszpóra­-közösségek között. A történelmi válto­zások nyomán megkockáztatható: aki eddig alijázni akart, a világ bármely pontjáról már megtehette. A diktatúrák kora lejárt, a világ zsidóságának szinte egésze demokráciákban él, és ha eddig nem vándorolt el, akkor már nem is áll szándékában. A Szochnutra ennek fé­nyében alapvető paradigmaváltás vár.

A demográfiai fejlemények azt mu­tatják, hogy rövid időn belül Izrael lesz a legnagyobb zsidó közösség lakhelye. (Az elsőség jelenleg még az Egyesült Álla­moké.) A vezető hely megszerzésével párhuzamosan megszilárdult a pénzügyi függetlenségünk is. Az izraeli tőke világ­szerte egyre fokozottabban van jelen, ezt az utóbbi öt évben Magyarországon is megfigyelhetjük. Izrael tehát nem függ többé gazdaságilag a diaszpórától: a helyzet megfordult. Még olyan nagyha­talmú közösségeknek, mint az észak­-amerikai zsidóság is, gazdaságilag és po­litikailag sokkal nagyobb szükségük van az anyaországra, mint fordítva. Még ak­kor is, ha ezt nem kellemes hallaniuk.

A Szochnut tevékenysége a közeljövő­ben világszerte csökkenni fog. Az orosz alija mértéke jelenleg néhány tízezer ember évente. Ennek a hullámnak a csendesülésével nagyon sok mindent kell újragondolnunk. Nagyon gyorsan kell cselekednünk, hogy erőinket átcsoportosíthassuk az oktatásügyre.

Ez a profilváltás egyben sokkal in­tenzívebb együttműködést követel meg a diaszpóra szervezeteivel.

így van, hiszen erre a fordulatra a Szochnutnak nem lesz elég a költségve­tése. A legnagyobb gondjaink Kelet-Európában jelentkezhetnek. A nyugati álla­mokban dolgozó nagyszámú Szochnut-tanárt a helyi közösségek fizetik meg, versenyképes bérekkel. Ezt a szegé­nyebb államok nem tudják teljesíteni, pedig a paradigmaváltás nyomán a helyi zsidó közösségeknek is ki kell venniük a költségekből a maguk részét. Másfelől az európai uniós bővítés az elsőként csatlakozó államoktól megköveteli a fi­zetések általános emelését. A gond te­hát a sokadik körbe került államok ese­tében lesz igazán jelentős.

Ma már nem kell vészhelyzetből zsidó­kat menteni. Gazdasági vészhelyzetből pedig nem menteni kell: ha egy ország szabad és szegény, akkor az alijázni kí­vánó zsidó lakos veszi a holmiját, és el­megy. Oroszországban viszont még az a pénz sem áll rendelkezésre, ami egy repülőjegyet fedezhet: ezért kell ott még változatlan formában működnünk.

Újabb változásokra lehet így számí­tani?

Megalakulásakor, hetvennégy évvel ezelőtt az angol mandátummal szem­ben a Szochnut volt a zsidó árnyékkormányzat. Később – amikor a tömegek már maguktól jöttek – a letelepítéssel foglalkozott: helyet keresett a mosávoknak, kibucoknak. Felmérte a megélhe­tés lehetőségét egy-egy geográfiai pon­ton. Az ötvenes évek elejétől vált a be­vándorlás vezető szervévé: az iszlám or­szágokból menekített tömegesen zsidó­kat. Néhány évvel később a kelet-euró­pai régióból mentett, majd Etiópiából, végül a volt Szovjetunióból. Ma az alijának gyakorlatilag vége. A vasfüggöny, a bipoláris világrend megszűnt. Az utolsó húsz évben már külön minisztériuma működik a befogadási ügyeknek is. A Szochnutnak állandóan új funkciókat kell keresnie, és ez mindig jelentős strukturális átalakulásokat követel. A jö­vő egyértelműen az oktatásé lesz.

H. T.

Címkék:2000-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A posztcionizmus gyökereiről

Bányai László A posztcionizmus gyökereiről Izrael - nem saját jószántából - az el­múlt ötven évben öt nagyobb háborút vívott meg...

Palesztin költőt az izraeli tantervbe?

Palesztin költőt az izraeli tantervbe? Joszi Szárid, a radikális baloldali Merec párt vezetője, aki a jelenlegi izraeli kormánykoalícióban az oktatási...

Close