Szombat előfizetés 2017

A szíriaiak zsarolnak, az egyetemi hallgatók tüntetnek

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Külföld

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 A bonni diplomatanegyed vasárnap délutáni sziesztáját szokatlan esemény zavarta meg. Több száz zsidó főiskolai hallgató „Izrael népe él” jelszóval érke­zett ide, hogy tüntessen a szíriai követség épülete előtt. Hasonló felvonulásra került sor London, Párizs, Róma, sőt Moszkva szíriai követsége előtt. A tüntetők így kí­vánták felhívni a világ figyelmét a Szíriá­ban élő mintegy négy és félezer zsidó tartha­tatlan helyzetére, a velük szemben tanúsí­tott, a hitleri időkre emlékeztető diszkri­minációra.

A zsidó ügyekkel foglalkozó különbi­zottság (nem cseng ismerősen az intéz­mény neve?) mind újabb és újabb megkü­lönböztető intézkedéseket foganatosít a zsidók jogainak megnyirbálására. Személyazonossági igazolvány helyett egy olyan fecnit kapnak kézhez, amelyen nagy vörös betűkkel van feltüntetve: zsi­dó. Még a telefon felszerelését sem en­gedélyezik számukra otthonukban. Kashmiliben pedig megjelölik a zsidók házait. Az országot nem hagyhatják el, útlevelet nem adnak ki számukra. Mikor négy 18-22 éves lány megszegte a rendel­kezést, és megpróbált átszökni a határon, elfogták, megerőszakolták, majd megöl­ték őket, tetemüket pedig elküldték hoz­zátartozóiknak.

A gyilkosságokba torkolló diszkrimi­natív intézkedések ellen tüntető egyetemi hallgatók között bonniakon kívül ham­burgiak, berliniek, aacheniek voltak. Sza­bad kiutazást követeltek a szíriai zsidók részére.

A szíriai hatóságok zsaroláshoz folya­modnak: kijelentették, csak azzal a feltétellel engedik ki az országból a zsidókat, ha Izrael visszaadja a Golan-fennsíkot.

Milyen legyen az emlékmű?

Egyre gyakrabban hallani, hogy Né­metország nem kíván Európa meggyil­kolt zsidóinak élő emlékművévé válni. Valóban oly nehéz ezt a szörnyűséget mint a történelem egy részét tudomásul venni?

Lea Rosh és a hozzá tartozók köre im­már évek óta kitartóan küzd egy olyan emlékhely felállításáért, mely kizárólag Európa 17 országából elhurcolt, meggyil­kolt zsidóknak állít méltó emléket. Egye­sek viszont, a többi között még a cigány- szervezetek is, úgy vélik, közös emlékhely örökítse meg 6 millió zsidó, 1/2 millió ci­gány, az összes üldözöttek mártíriumát. A mindenki emlékműve semmiképpen

sem fogja kifejezni a zsidók tragédiáját, épp ezért nem éri el célját. Abból kell ki­indulnunk – így Lea Rosh, hogy minden népcsoportnak megvan a maga sajátos törté­nete, sorsa. Találóan fejezte ki a lényeget Raul Hilberg, mondván, Hitlerek antisze­mitizmusa Európát a zsidók temetőjévé változtatta. S ott tartunk, hogy abban az országban, ahol a zsidók iparszerűen tör­ténő megsemmisítését eszelték ki, máig sincs e tragédiára emlékeztető monumen­tális emlékhely.

Akik e komplexum létrehozását kez­deményezik, annak helyét is kiszemelték: Hitler testőrgárdájának egykori bunkerét. Ehelyütt állna az emlékmű, a föld alatt pedig egyedülálló alkotás: egy nagy Dá­vid csillag világítaná meg a teljesen üres terem négy sarkát. Egyik az antiszemitiz­musra, a másik az antijudaizmusra, a harmadik az üldözésre és végül a negye­dik az emberek lemészárlására emlékeztetne.

Véssük emlékezetünkbe, mit művel­het az ember embertársával – ez lesz az emlékkomplexum alapgondolata.

A tények egyike sem jelen­téktelen

Heinz Galinski 75. születésnapja alkal­mából létesítették a róla elnevezett alapít­ványt. Azok részesülnek annak díjában, mondja ki az alapítvány – akik kiemelke­dő tevékenységet fejtettek, illetve fejtenek ki a berlini zsidó közösség továbbélése, valamint a közte és környezete jobb meg­értése érdekében, a zsidó szellemi és val­lási értékek gyarapítása terén, a nemzeti szocialista múlt elrettentő arculatának be­mutatásában.

Az első díjazott Siegfried Lenz volt (1989), majd Ralph Giordano részesült eb­ben a megtisztelő kitüntetésben. Az el­múlt évben Lea Rosh ismert publicistára, szociológusra, valamint Irmgard von zur Mühlen-re, dokumentumfilmek tehetsé­ges rendezőjére – mindketten berliniek – esett a választás.

Alighogy Lea Rosh elkezdte újság­írói pályáját, bátor hangnemével, lelep­lező cikkeivel máris rangos nevet ví­vott ki magának. Sajátosan fogja fel fel­adatát. Mikor megbízták, hogy tudósít­son a Heinrichsohn per tárgyalásáról, cselekvőén részt vett a vádlott – aki kü­lönben a francia zsidók deportálásáért és elpusztításáért felelős, és a háború után évekig háborítatlanul élt egy bajor kisváros polgármestereként – bűnössé­gének leleplezésében.

Irmgard von zur Mühlen tevékenysé­ge kevésbé ismert, annál beszédesebbek a művei. Még a férjét is úgy választotta, hogy az munkájában segítőtársa legyen. Vagy fordítva volt? Irmgard erkölcsi kötelességének érezte, hogy a dokumentumok nyelvén szóljon a közvéleményhez, össze­gyűjtse a második világháborúban elkö­vetett, fel nem tárt náci bűntetteket. Még mindig akad belőlük bőven. Filmjei azt sugallják, lelkiismeretünk szavára hall­gatva minden jelentéktelennek tűnő, az európai zsidóság genocídiumát tekintő tényt számba kell vennünk. „Ezen tények egyike sem jelentéktelen – mondotta Ga­linski – Irmgard révén a német cigányság sorsa is elénk tárul. A bolgár zsidók meg­menekülése is fehér folt volt őelőtte. Kö­szönet érte, Irmgard.”

Rangos kultúresemény

Hovatovább országos eseménnyé nőt­te ki magát a Münchenben évenként meg­rendezésre kerülő zsidó kulturális napok. Ezúttal jubileumot ültek: tizedszer került sor a mind rangosabbá váló, mind na­gyobb érdeklődést kiváltó eseménysoro­zatra a sok vihart megélt városban. A zsi­dó kultúra és hagyomány keresetlen ün­nepévé vált. Még az óceánon túlról is ne­ves művészek, illetve együttesek nevez­tek be. A volt NDK-ban élő zsidóság éle­tét is bemutatták.

A kultúrnapok kiemelkedő eseménye a klezmer-zene* újjáélesztése volt. Sok min­dent élvezhetett a közönség: improvizációkat, a vándorszínészek produkcióit. Klasszikus zeneszámok éppúgy helyet kaptak a repertoárjukban, mint a modern muzsika. Freilach optimizmusa szinte be­töltötte a termet, ugyanakkor a minden­kori zsidó sors is visszacsengett e művek­ben. A többi között emlékezetesek ma­radtak a vilnai gettó embertelen életét fe­lidéző számok. Érdekes színfoltot jelen­tett a bostoniak szereplése. Osztatlan si­kert arattak az olyan számok, mint az Ojf’n Weg és a Rumenia, Rumenia című dal. De képviselve volt a dzsessz műfaj, valamint a big band sound is.

Allgemeine füdische Wochenzeitung

Fordította Kroó László

*Klezmer – a kelet-európai jiddisül beszélő zsidó közösség hagyományos hangszeres zenéje.

Címkék:1992-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér hordoz téged”

Az utóbbi évtizedek egyik legörvendetesebb ökumenikus fejleménye a zsidó-keresztény párbeszéd megindulása. A II. vatikáni zsinat után Rómában különbizottságot hoz­tak létre...

Ég, füst, csillagok

Kezelési útmutató a ciánkapszulához Az ördög hagymája ... A közép-európai Matrjoska- baba ... A bűn a bűnben egy újabb bűnben...

Close