A sorsvetés ünnepe

Írta: Jólesz László - Rovat: Archívum, Hagyomány

A Szentírás könyvei között öt olyan van, amit ״m’gillá”-nak, azaz (pergamen) tekercsnek neveznek, s közülük hármat a zarándokünnepeken olvasnak fel a gyülekezetekben; ezek a Sír Hásírím, vagyis az Énekek éneke, Rut könyve és a Kohelet – a Prédikátor könyve. Az Ékhát – közhasználatú nevén: Jeremiás siralmait – áv hó 9-én, a böjtnapon olvassák fel, míg az ötödiket, Eszter könyvét púrimkor, a Sorsvetés ünnepén.

Ez az ünnep ádár hó 14. és 15. napjára esik – az idén a szökőévbeli második ádár hóban, a polgári naptárban március 19. és 20. napjára.

A Biblia szerint a perzsa birodalom főminisztere, a zsidók ádáz ellensége sorsvetéssel határozta meg ezt az időpontot tervének, a perzsa birodalom zsidó lakosságának lemészárlására.

Az isteni csoda, amely már annyiszor jött a zsidóság megsegítésére, no meg egy szerencsés véletlen, amit Mord’kháj – Mordeháj -, Eszter királyné nagybátyja is ״irányított”, visszájára fordította a gonosz tervet. Hámán és családja elnyerte méltó büntetését. Minden szépen meg van írva Eszter Könyvében – abban a tekercsben, ami sok-sok évszázad óta becses kincse a zsidó népnek, és számos, szebbnél-szebben illusztrált kódexet tart számon a tudomány és – hasonmás kiadások révén – a bibliofília.

Sok-sok hagyomány, szokás kötődik ehhez az ünnephez, amit az előző napi, tehát ádár 13-ra eső Eszter-böjt vezet be.

A zsidó gyülekezetekben ״püremspíl”, ״purimspíl” néven ismert, dramatizált formában, sok rögtönzéssel volt szokás előadni az egykori eseményeket. A szereplők különféle maskarákat öltöttek, megszemélyesítve az egykori ״hősöket”.

Ez az egyetlen olyan ünnep, amelyen egyszerre jelenik meg a bőkezű adakozás és a szinte féktelen jókedv. Az adakozás az úgynevezett ״sláhmónesz”, azaz ajándékoknak – rendszerint édes és más süteményeknek – szegényekhez – vagy nem szegényekhez – való eljuttatása. Az én falumban – de így volt ez más hitközségekben is – minden háziasszony igyekezett kitenni magáért, 6-7 vagy még többféle süteményt sütött, és tálcára téve küldte tovább a közelebbi és távolabbi szomszédoknak. S persze voltak sütemények, amelyek egyik tálcáról a másikra cserélődtek, s nem egyszer fordult elő, hogy a háziasszony a kör végén a saját süteményét kapta ״sláhmónesz”-nak…

Az egyik ilyenkor szokásos sütemény a ״Hámán-fül” – háromszög alakú, töltött tészta. Egyesek szerint azt a háromszegletű fejfedőt jelképezi, amelyet a perzsa főnemesek viseltek az ókorban, de van olyan feltevés is, hogy a három ősatya, Ábrahám, Izsák és Jákob hármasára utal, akiknek Hámán még az emlékét is ki akarta irtani.

A jókedvet a borivás korlátlan (!) lehetősége teremtette meg: már a Talmud bölcse megengedte, hogy bárki annyit ihatik, hogy ne tudja megkülönböztetni az ״áldott legyen Mord’kháj”-t az ״átkozott legyen Hámán”-tól – ezt héberül ״ád-ló-jádá”-nak mondják.

Vannak gyülekezetek, ahol szokás púrimkor ״púrimi rabbit” választani, rendszerint közismert mókamestert, aki tréfával, énekkel szórakoztatja a népet.

*

Hámán neve örökre gyűlöletes maradt a zsidók számára. Történelmünk tele van ״hámánokkal”, kisebbekkel-nagyobbakkal. Egyikük, egy majna-frankfurti arisztokrata, aki magát ״új Hámánnak” nevezte (1615), ״elintézte”, hogy a zsidókat kiűzzék Frankfurtból, de utóbb őt is elérte Hámán sorsa: felakasztották, és a zsidók visszatérhettek a városba.

Tartós áldást – mondjuk ki – púrim nem hozott: a méd-perzsa birodalom eltűnt, de nem tűntek el a Hámán-utódok. Igaz, mindig vannak Mord’khájok is – vígasztal remek könyvében, a Jüdische Riten und Symbolé-ban S. Ph. De Vries, egykori amszterdami rabbi, aki 1944 tavaszán a 20. századi Hámán-Hitler bergen-belseni haláltáborában pusztult el…

Jólesz László

Címkék:1992-03

[popup][/popup]