Szombat előfizetés 2017

“A sajtó a modern kor agórája, a szabad diszkusszió színtere” (N.A.)

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat 2000. május 14-én, a kelet-közép-európai Környezetfej­lesztési Intézetben rendezte meg a magyar-zsidó sajtótörténetről szóló konferenciát. Az összejövetelen a konkrét területtel kapcsolatos rész- problémák megvitatásán túl általá­nosabb. a magyarországi zsidóság és a XIX-XX. századi politikai rendsze­rek kapcsolatáról is esett szó.

A címadó idézet szerzője, Komoróczy Géza professzor bevezetőjében elmondta, hogy – ellentétben a jobbol­dalon vádként használt zsidó sajtó kife­jezéssel – e megfogalmazásnak van le­gitim jelentése, és elsősorban a zsidó közösség sajtóját lehet zsidó sajtó né­ven illetni. Természetesen az is jogo­sult kutatási témának számít, ha zsidó újságírók nem zsidó újságokban való szerepléséről, vagy ha a zsidó vállalko­zásoknak a sajtóiparban betöltött szerepéről beszélünk.

A definíciót tekintve zsidónak itt az önmeghatározás és a nemzeti megha­tározás számít, és nem pusztán a val­lásjogi értelmezés. Magyarországon is kialakult olyan zsidó sajtó, amelynek szükségképp van nemzetközi kitekinté­se, mivel Izrael és a világ más pontján elhelyezkedő zsidó közösségek problé­máiról is szólnia kell.

A zsidó sajtónak természetesen a zsi­dó közösség életéről kell szólnia, de nem pusztán erről. A sajtó a hatalom kritikájának alkotmányosan védett tere­pét jelenti, ezért kritikusnak és a bírálatokat természetesnek veendőnek kell lennie. A professzor szerint – Magyaror­szágon – a zsidó orgánumok közül leg­inkább lapunk, a Szombat testesíti meg a sajtótermék fogalmát.

A jövő tennivalóit leírva Komoróczy Géza azt emelte ki, hogy a magyaror­szági zsidó sajtónak nem szabad bele­vesznie a belső ügyekbe, hanem nem­zetközi kitekintéssel kell rendelkeznie. A világ eseményeit zsidó szempontból kellene értékelni, és el kell érnie a szé­lesebb közönséget, akik – jelen pilla­natban – pusztán csak zsidó „származá­súak”, és rokonszenvet kelteni a széle­sebb nem zsidó közönségben is. A ma­gyarországi zsidó sajtónak – magyar vagy össz-zsidó vonatkozásban is – in­tegráltnak kell lennie.

Rónai Ádám István végzős rabbinö­vendék azt taglalta, hogyan működhet a sajtó a Tóra szellemében. Mint tud­juk, a zsidó hagyományban erős tiltás van a rossz, helytelen beszédre, azaz a lason-ha-ra-ra. Már a Tóra is azt úja, hogy: „Ne járj rágalmazóképpen néped­ben”, azaz a zsidónak nem szabad rá­galmat terjesztenie egy másik zsidóról. A Talmud tovább szigorit, a rachil (rága­lom) szót az igaz állításokra is kiterjesz­ti, eszerint még igaz dolgokat sem sza­bad zsidónak egy másik zsidóról állíta­ni, amennyiben az dehonesztáló. Ugyan­akkor az embereknek nagy igényük van az információra, ráadásul sokszor – közvetve vagy közvetlenül – fel kell vi­lágosítani őket. Ezért a tradíció (bizo­nyos esetekben) megengedi a „rossz nyelv” használatát, de csak abban az esetben, ha ennek pozitív hozadéka van. A rabbinikus irodalom lason-ha-ra-le-toelet-nek nevezik ezt. Az előadó fel­hívta a figyelmet arra, hogy – közszereplők esetében – az ilyesfajta közlés általában jóra vezet, hiszen például az Egyesült Államokban a média szere­pének köszönhetően csökkent a kor­rupció.

Bányai Viktória hebraista a magyarországi zsidó sajtó kezdeteiről beszélt. Ebben a keretben a nem magyar nyel­vű zsidó sajtóról és a zsidó újságírók­nak a magyar sajtóban való részvételéről is szót ejtett. Magyarországon az 1860-as évekig a helyi zsidóság kultu­rális igényét a más országokban vagy a Monarchia más területein nyomtatott sajtó elégítette ki. A felvilágosodás, a különféle német területekről begyű­rűző reformmozgalmak és az asszimiláció meggyorsította a helyi sajtó kialaku­lásának folyamatát. A magyarországi ortodoxia felismerte a német nyelvű la­pok behozatalának „veszélyeit”, ezért az 1850-es években Meir Eisenstadt beadványban fordult e lapok behozata­la ellen.

Több zsidó újságíró (például Saphir Moritz Gottlieb vagy Rosenthal Sámuel) publikált rendszeresen a hazai német nyelvű sajtóban. Az 1840-es években már helyi magyar és német nyelvű saj­tó is szolgálta a magyarországi zsidósá­got. A forradalom előtt jelent meg az első magyar nyelvű zsidó naptár és év­könyv, majd tizenhárom éves szünet következett. 1861-ben jött ki először a nyomdából a Magyar Izraelita (1868 után Izraelita Közlöny címmel – magyarul és németül – jelent meg). Az orto­dox Hitőr Egylet – Farkas Albert főszer­kesztésében – Magyar zsidó címmel je­lentetett meg lapot.

Róbert Péter újságíró-tanár az Egyenlőség című zsidó lap kezdeteiről tartott előadást. Az orgánum fokozato­san vette át a kérészéletű zsidó kiadvá­nyok szerepét, és vált a legbefolyáso­sabb zsidó lappá. A lap az 1880-as években indult, majd egy időre meg­szakadt a tevékenysége. 1882. novem­ber 5-én – Bogdányi Mór szerkesztésé­ben – ismét megjelent, ekkor a legna­gyobb magyar nyelvű lapok közé tarto­zott: hatezer példányban nyomtatták ki. A tiszaeszlári vérvád tárgyalásának idején vált híressé. Bogdányi távoztával Szabolcsi Miksa vette át a főszerkesztői feladatkört.

A lap sajátosan viszonyult az orto­dox-neológ viszályhoz. Kezdetben mindkét irodát támadta, és Szabolcsi egyfajta elmagyarosodott ortodoxia mellett tette le a voksát. Az orgánum politikailag Tisza Kálmánt követte, és a patriotizmus jegyében olyan pályákat (így a katonait) javasolta a zsidóknak, melyek korábban a közösség körében szokatlanok voltak. Az 1880-as évek végén, a 90-es évek elején már önálló hangja is kialakult: egyre jobban tá­madta az ortodox vezetést, majd ke­mény támadásokat intézett a még csak csírájában létező cionista mozgalom el­len. A hitközséggel ellentétben támo­gatta a recepciót, és névmagyarosítási kampányt indított útjára.

Welker Árpád doktorandusz (Közép­-európai Egyetem) az 1880-as évek anti­szemita hulláma és a magyarországi zsidó sajtó viszonyáról tartott előadást. Hároméves periódust tárgyalt, így az antiszemitizmus e rövid ideig tartó ma­gyarországi felfutását ölelte fel. Az anti­szemitizmus hullámszerűen növeke­dett, és „felrúgta” az addig meghonoso­dott politikai-közéleti normákat, s a zsi­dóság későbbi önmeghatározására is nagy hatást gyakorolt.

Istóczy Győző 1875-ben lépett fel, és nem sokkal később megalapította az Antiszemita Pártot. Tizenkét röpirat cím­mel lapot is indított, melyre – főleg vidé­ken – válaszul zsidó ellenújságok is szü­lettek. Mindez azonban nem akadályoz­ta meg az antiszemita cselekmények terjedését: antiszemita irányultságú védegyleteket alapítottak és zsidóellen­es gyűléseket tartottak. Így például a vas­vári kerület katolikus lelkészei az eman­cipáció visszavonását indítványozták. 1883-ban antiszemita zavargások törtek ki, és az ország több megyéjében statáriális állapotot hirdettek ki. Megalakult a Szombati Újság, az egyetlen magyar nyelvű zsidó lap, mely az antiszemitiz­mus apropójául keletkezett. Majd 1882-ben elindult az Egyenlőség, a liberális­nacionalista zsidóság lapja. Szer­kesztői, újságírói (Vészi József, Mezei Ernő, Halász Sándor stb.) kiválóan fel­készült és jó kormánykapcsolatokkal rendelkező újságírók voltak. A lap nem volt tekintélytisztelő, a katolikus klérust is élesen támadta. Felfogása nem lépett túl a hagyományos asszimilációs model­len, a zsidó érdekek képviseletét a ma­gyar társadalmon belül, és nem annak ellenére valósította meg.

Hajdú Tibor történész a XX. század első két-három évtizedéről beszélt. A professzor tagadta azt a közvélekedést, hogy Tiszaeszlár és az első világháború között nem volt komolyabb antiszemi­tizmus az országban. Történetileg néz­ve a kiegyezés liberális kormányai elvi és gyakorlati okokból is elutasították az antiszemitizmust. A nyugati rendszer alapjait akarták lerakni, ugyanakkor az erősödő nemzetiségi mozgalmakkal szemben szükségük volt a hazai zsidó­ság és németség támogatására, akiket nem lehetett az ország feldarabolásá­val vádolni. Még a magyar sovinizmust kebelükben inkább eltűrő ellenzéki pártok (részben Kossuth fellépésének köszönhetően) sem tűrték meg az anti­szemitizmust.

A századforduló idején két csoport képviselt antiszemitizmust. A konzerva­tív-agrárius nagybirtokos arisztokrácia a galíciai bevándorlás, illetve a birtokok „zsidó kézre adása” ellen lépett fel. A másik irányzat a katolikus egyház szélsőséges köreiben keletkezett: a Ka­tolikus néppárt nyíltan antiszemita volt. Őket a zsidóságnak az értelmiségi pályákon való előretörése aggasztotta, és a fajelmélet felé nyitottak.

A jezsuita Bangha Béla – a „zsidó saj­tóval” szemben – meghirdette az öntu­datos, magyar-keresztény sajtó ideálját.

Az 1913-ban kiadott Mi, katolikusok és a sajtó című brosúrájában több újság „feketelistáját” is felállította, ezek közül 1926-ban már csak egy működött. Az első világháború végéig Bangha elkép­zelése nem volt aktuális, mivel a ma­gyar kormánykörök erőteljesen támasz­kodtak a zsidó gazdasági elitre. A hábo­rú elvesztése, a forradalmakban való zsidó részvétel azonban megerősítette az antiszemitizmust, és egy új – főleg katonatisztekből és hivatalnokokból ál­ló – antiszemita generáció jelentkezett a politikában. A 20-as években elhal­kult a hangjuk, de 1938-tól kezdve már nyíltan követték Bangha Béla több évti­zeddel korábbi programját.

Ezután Radnóti Zoltán rabbi előadá­sa következett a magyarországi neológ rabbik képéről és önképéről a XX. szá­zad harmincas-negyvenes éveiben. A rabbik a korban támadhatatlanok vol­tak, még az Ojság című lap sem merte kifigurázni őket. Arra sem volt példa, hogy zsidó lapokban bíráljanak rabbi­kat. Ugyanakkor előfordult az, hogy rabbi bírált. A Kecskeméti Lipót által szerkesztett Zsidó Évkönyvben dr. Neumann József óbudai rabbi A modern rabbi válsága című cikkében nyíltságra szólított fel, és utalt a rabbik és a hit­község vitájára. Grósz Dávid a rabbi te­kintélyvesztéséről írt. Wallenstein Zol­tán szerint nagymértékű az izoláció, és a széthúzás, s nincs elkötelezettség a zsidó ügyek iránt. 1940-ben a Múlt és Jövő-ben Benoschofsky Imre bírálta a rabbiképzőt, mondván, hogy nem volt eléggé vallásos. A rabbik egyébként to­vábbra is magukat tartották a közösség élő lelkiismeretének, ugyanakkor – egé­szen a végsőkig – nagy lojalitást tanúsí­tottak a fennálló rezsim és a magyar ál­lameszme iránt.

Schweitzer Gábor jogász-történész a magyarországi cionista sajtó kezde­teiről tartott előadást. A magyarországi cionizmus többek – így Rónai János és Bettelheim Sámuel – tevékenysége nyomán indult meg. A hitközséggel szembeni ellenzékiség is sokszor a cio­nizmus nevet kapta. 1897-ben rövid életű cionista lapok indultak. Máramarosszigeten Cion néven jelent meg lap, Eszéken Kaminka főrabbi Ha-Afíkim Ba-Negev címmel héber nyelvű kiadványt jelentetett meg. Ameddig nem volt or­szágos szövetség és sajtó, több folyói­rat is befogadta a cionistákat. A Gábel Gyula szerkesztésében megjelent Ungarische Wochenschrift nem sokáig bír­ta a cionisták támogatását, mivel ugandista lett. Pozsonyban és más helyen is procionista lapokat adtak ki.

A cionisták a II. cionista kongresszu­son elhatározták, hogy saját lapot indí­tanak. 1904-ben megjelent a Zsidó néplap, de nem sokáig működött. Később Singer Bernát szerkesztésében megjelenik a Zsidó Élet, majd 1907-ben a Zsidó Szemle jogelődje. 1911-től a Zsidó Szemle is megjelent.

A cionisták más módokon is jelen voltak: 1909-ben, egy cionistaellenes interpretációra válaszolva, több ezer példányban Emlékiratot készítettek, amelyben cáfolták az ellenük felhozott vádakat. A cionista sajtóban hangsúlyo­san jelent meg a hitközség demokrati­zálásának igénye.

Barabás Györgyi bibliográfus a zsi­dó iskolai értesítőkről szóló előadásá­ban először az iskolai értesítők történe­ti geneziséről beszélt. A XVIII. század­tól 1750-ig, majd ettől 1949-ig terjedő időszakot határolt be az előadó. Már a Ratio Educationis (1777) is előírta a ta­nulók tanulmányi eredményeik szerinti csoportosítását. Ezt klasszifikációnak, majd érdemsorozatnak nevezték. 1849-ben közoktatási rendeletet (Entwurf) adtak ki Bécsben, amelynek 116. paragrafusa ismét előírta, hogy a gim­náziumok nyilvános vizsgáinak meghívójaként iskolai értesítőket adjanak ki. Megszabták a benne szereplő fejezete­ket, amiket később többször is módo­sítottak. Az 1856. évi iskolai rendtartás már fejezetekre bontotta az iskolai ér­tesítők témaköreinek tartalmát. Ezt vet­te át a többi iskolatípus is.

Lényegében a zsidó iskolai értesítők nem különböztek ettől, és csak némely vonatkozásban bővültek: hitoktatás, héber nyelvi oktatás és zsidó történel­mi stúdiumok jelentek meg lapjain. Az 1930-as évektől kezdve az iskolai érte­sítő helyett az Évkönyv kifejezés terjedt el. A legtöbb zsidó iskolai értesítőt 1870 és 1918 között adták ki. Az első világháború után az elcsatolt területe­ken megszűntek, csak néhány „óma­gyar” városban adtak ki zsidó iskolai értesítőket. 1945 után már csak nyolc zsidó iskolai értesítőt adtak ki, hetet Budapesten, egyet pedig Debrecenben.

Szalai Pál közíró Zsolt Béláról és Haladás című lapjáról beszélt. Zsolt Bé­la a magyar néphez akart asszimilálód­ni. Fiatalabb korában Nagyváradon élt és szocialista volt. A népi mozgalmat mindvégig gyanúperrel fogadta, hiszen szerinte nem idealizálni és fenntartani, hanem urbanizálni kell a szegénypa­rasztságot. Bajcsy-Zsilinszky Endrében viszont meglátta, hogy a fajvédelem alatt parasztvédelmet ért, ezért szövet­séget hozott létre közte és az októbris­ták között.

Zsolt Béla később munkaszolgálatos lett, majd Bajcsy-Zsilinszky visszahozat­ta és gettóba került. Átszökött Pestre, és a Kasztner-csoporttal együtt Bergen-Belsenbe, majd Svájcba jutott. A felszabadulás után adta ki Haladás című lapját. Egyes vélemények szerint behó­dolt a kommunistáknak. A Haladás nem volt zsidó lap, de foglalkozott a zsidókérdéssel. A pártok kerülgették a témát, a kommunistáknak pedig Sztá­lin antiszemitizmusával is számolni kel­lett. Zsolt a Nemzeti Parasztpárt ellen – főleg Veres Péter vélt, illetve valós anti­szemitizmusa miatt – többször is fellé­pett, pedig a két párt (Magyar Radikális Párt, Parasztpárt) programjai között nem volt olyan nagy az eltérés. Zsolt a nem marxista polgárságot szerette vol­na megnyerni a szocializmusnak, és a katolikus egyház baloldala és a szociál­demokraták közti kapcsolat kiépítését és ennek fenntartását is fontosnak tar­totta. Ő volt az egyetlen magyar politi­kus, aki – Magyarország elhelyezkedé­sére gondolva – ügy tartotta, hogy a második világháború után kialakult „határok rosszak”. A Magyar Közösség­ügy kapcsán viszont indokolatlan táma­dást kezdett Németh László ellen, és az államosítások ellen nem tiltakozott. Iz­rael kikiáltását elégedettséggel vette tu­domásul, de kijelentette, hogy ő nem költözik oda. Zsolt Béla személye – az előadó szerint – azért fontos, mert az újságírás méltóságát képviselte, és mindig szolidaritást vállalt a társadalom elesettjeivel, a szegényekkel.

Az utolsó előadást Pelle János új­ságíró-történész tartotta, aki az 1938 és 1944 közötti sajtóról beszélt. Arra ke­reste a választ, mennyiben tükrözte, il­letve alakította a korabeli média a köz­véleményt. Az előadó szerint a szociál­pszichológia feladata tisztázni a miérte­ket. A magyar sajtónak páratlan szere­pe volt a holocaust előkészítésében, ugyanakkor ellenzéki sajtóorgánumok is működtek az országban. Zsidó sajtó is létezett, a Képes Családi Lapok, és a Magyar(országi) Zsidók Lapja. Az anti­szemita-jobboldali sajtó nagy „sikerrel” működött, amelyet a baloldali-liberális orgánumok nem tudtak kiegyensúlyoz­ni. Például Rajniss Ferenc Magyar Futár című lapja kirobbanó sikert hozott. A holocaustot előkészítő zsidótörvénye­ket egy szabad választás legitimálta, és csak az a párt tudott előretörni, amely­nek antiszemita programja volt. A zsi­dók – az asszimiláció miatt – sokszor azonosultak üldözőikkel, az antiszemi­ták pedig saját szorongásos állapotukat „nem tudták meghaladni”. A magyar társadalom megzavarodott, a szélsőjobboldali-antiszemita sajtó pe­dig sikerrel manipulálta a szélesebb kö­zönséget.

Novák Attila

Címkék:2000-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

2000. júniusi szám

Summary Yehuda Lahav: Egyoldalú tájékoztatás Gadó György: Az a botrány, hogy nincs botrány Gadó János: Közösség és vezetője Pokorni Zoltán:...

Summary

Summary What is the reason for the apparently unprincipled atti­tude with which the leaders of the Jewish community pin the...

Close