Szombat előfizetés 2017

A rivális holokauszt?

Írta: Seres László - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A rivális holokauszt?

A zsidók és az örmény genocídium

Másfél millió ember – ma már tudjuk, hogy ennyien voltak. Örmény férfiak, nők és gyerekek, akiket az akkori tö­rök kormányzat utasítására, de leg­alábbis egyértelmű jóváhagyásával, tudatosan, szisztematikusan, kifejezet­ten etnikai tisztogatás céljából, egy 1915 és 1918 közötti, valójában 1922-ig elhúzódó gigantikus pogrom kere­tében lemészároltak. A nacionalista és rasszista „ifjútörök” tettesekkel szakí­tó államalapító, Kemal Atatürk a 20-as évek elején még megkövette az általa tudott 800 ezer áldozatot, ám az utána jövő kormányok máig tagadják a ge­nocídiumot, büntetik azt, aki ezzel próbálkozik, világ- és polgárháborús áldozatoknak tekintve örményeket, tö­rököket.

A probléma az, hogy van egy or­szág, amely szintén vonakodik hivata­losan, a genfi egyezmény értelmében is népirtásnak nevezni az örmények tragédiáját, és ez egy olyan állam, amelynek pedig jobban kéne tudnia: Izrael.

A világ keveset tanult és sokat felej­tett kilencven év alatt. Bár a mostani kerek évfordulón (leginkább a török EU-csatlakozás kapcsán) többször is előkerült a tömeggyilkosság ügye, sem Amerika, sem az EU, sem az egyes európai tagállamok nem készek kiélezni a helyzetet Ankarával. Ame­rikában Ronald Reagan volt az utolsó elnök, aki nyíltan genocídiumnak nevezte a történteket, ma, a 90. évfordu­lón George W. Bush az amerikai ör­mény lobbi legnagyobb erőfeszítése ellenére sem tette meg ezt a „gesz­tust”, ahogyan előtte Clinton sem – ki­zárólag azért, hogy ne veszítsék el muzulmán világbeli fontos, nyugatos támogatójukat, a reformokban egyéb­ként példaértékű Törökországot. Az örmények szerint az amerikai zsidó lobbi tevékeny szerepet vállalt abban, hogy a Kongresszus az elmúlt évek­ben nem genocídiumként emlékezett meg a történtekről.

Az Európai Parlament 1987-ben a genocídium elismerésére és az áldoza­tok megkövetésére szólította fel An­karát – ám az EU az uniós tagságra pá­lyázó országtól hivatalosan nem köve­teli meg ugyanezt. A török diplomácia élénken protestál és gyakorol nyomást az örményekkel szolidarizálódó parla­mentekre (pl. oroszok, franciák, len­gyelek), sőt még azt is megtehette, hogy egy egész német tartomány, Brandenburg történelemkönyveiből kivetette az 1915-22-es eseményeket. A francia konzervatívok megígérték, hogy a török csatlakozás feltételéül próbálják szabni a genocídium elisme­rését, a francia szocialisták pedig megígérték, hogy az ottani holoka­uszttagadó törvényhez hasonlóan az örmény népirtás tagadását is büntetni fogják – hiába. Októberben az Európai Unió egy hivatalos álláspontját tekint­ve holokauszttagadó országgal kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat.

Ha az ember azt gondolja, hogy ilyen helyzetben az örmény nép szá­míthat azon nép szolidaritására, amelynek a múltban van tapasztalata üldözéssel, népirtással, a jelenben pe­dig napi terrorral – akkor alaposan té­ved. Izrael, illetve a zsidó diaszpóra, ezen belül is különösen az amerikai zsidó közösség egy része nem tartja szívügyének az örménykérdés napi­renden tartását, s vonakodik nevén ne­vezni a genocídiumot. Izrael – Ameri­kához hasonlóan – egyetlen komoly muzulmán geostratégiai szövetségesét kíméli meg a csúnya szótól, a zsidó közösség egy része pedig mintha a ho­lokauszt egyedülállóságát féltené e kis keresztény néppel történtektől. Elfe­lejtve, hogy Hitler éppen az örmények kiirtására hivatkozott kérkedve, ami­kor a zsidók kiirtását tervezgette. A törökök ma hol azt kommunikálják (az örmények felé), hogy az akkori kormány „zsidó-cionista befolyás” alatt állt, hol azt (a zsidók felé), hogy az örmény hősök több száz zsidót is meggyilkoltak anno. A cél világos: megakadályozni a lehetséges zsidó­örmény szolidaritást.

Örmények és zsidók sorsa sok te­kintetben hasonlít egymásra. Környe­zetük mindkét közösségre elkülönülő, arrogáns, intellektuális, jómódú, kap­zsi, törtető, összetartó, világ-összees­küvésre hajlamos népként tekint év­századok óta, s e két közösséget súj­totta egyedülálló, szisztematikus né­pirtás a XX. században. Ahol a két csoport ma együtt él, remek a szom­szédi viszony (New York, Párizs egyes kerületei), ám a diplomácia meglepően távolságtartó. Jereván és Jeruzsálem hivatalosan elismeri egy­mást, ám egyikük sem tart fenn követ­séget a másik országában – az izraeli nagykövet Tbilisziből, a grúz főváros­ból ruccan át havonta kétszer az ör­mény fővárosba.

Az izraeli parlamentben utoljára 1994-ben, Joszi Beilin külügyminisz­ter-helyettes szájából hangzott el az, hogy a zsidó állam genocídiumnak te­kinti a történteket. Ez azóta sem ismétlődött meg, sőt a máig hivatalos­nak nevezhető álláspontot Simon Peresz külügyminiszter fogalmazta meg 2001-es ankarai látogatásán. Peresz (akit a Turkish Daily News azzal idéz, hogy „az örmény vádaskodások értel­metlenek”) a mai török nyilatkozatok­kal kísértetiesen egybevágó szavakkal kijelentette: „A történelmi kérdések­kel történészeknek kell foglalkozniuk. (…) Visszautasítjuk, hogy párhuza­mot próbáljanak vonni a holokauszt és az örmény vádak közé. Semmilyen, a holokauszthoz mérhető esemény nem történt. Tragédia, ami az örményekkel történt, de nem genocídium.” Egy év­re rá hasonló kijelentést tett a jereváni izraeli nagykövet is, ami ellen az ör­mény külügy éles hangú jegyzékben tiltakozott.

2000-ben, a jeruzsálemi örmény kö­zösség megemlékezésén Joszi Szarid oktatási miniszter ígéretet tett ugyan arra, hogy „az örmény genocídium hangsúlyos helyet fog elfoglalni” a középiskolás tananyagban, ám ez má­ig nem történt meg. Izrael Állam füg­getlenségének 2003-as ünnepségén vi­szont megeshetett az a diplomáciai botrány, hogy Naomi Nalbandian örmény származású izraeli aktivistának – török nyomásra – ki kellett vennie a beszédéből azt az utalást, hogy ő „az örmény genocídium harmadgeneráci­ós túlélőjeként” vesz részt az ünnepsé­gen. (Megdöbbentő módon az örmény genocídium egyik legprominensebb tagadója a jeles iszlámszakértő, Bernard Lewis professzor, aki szerint a mészárlás nem tudatos népirtási szán­dékkal történt, hanem az akkori ör­mény „lázadás” eredménye volt. Sze­rinte a török kormány „csak” deportál­ni akarta az örményeket: „Egész Anatóliában voltak gerillaharcok.”) Szerencsére vannak olyan ismert kutatók, mint Yehuda Bauer vagy Yair Auron, akik szégyenteljesnek tart­ják az eddigi izraeli magatartást. Au­ron azzal érvel, hogy a zsidó állam ci­nizmusa, „aktív tagadása” meg­kérdőjelezi a genocídiumról való tu­dásunkat, és nem a soá egyedülállósá­gát őrzi, hanem éppenséggel „a holo­kauszt jelentőségének emlékét gyalázza meg”. Bauer pedig arra emlékeztet, hogy a holokauszt „az eddigi ismere­teink szerinti legszélsőségesebb esete volt a genocídiumnak”, de „az ifjútörökök sem véletlenszerűen gyilkolták meg emberek tömegeit: örményeket öltek. (…) Minden genocídium más, de hiba volna eltekinteni a hasonlósá­goktól.” Yehuda Bauer azt a vitatható kijelentést is megkockáztatja, hogy a holokauszt nem volt „egyedülálló”, mivel ez azt jelentené, hogy ilyesmi soha többé nem történhet meg, zsi­dókkal, tutszikkal, darfuriakkal, má­sokkal. Márpedig szerinte „ez egysze­rűen nem igaz. (…) A genocídium fe­nyegetése ma mindenütt jelen van.”

A zsidó civil társadalom ugyanak­kor egyáltalán nem kezeli tabuként az örmények tragédiáját, és magától ér­tetődően von párhuzamot az előbbi esemény és a holokauszt között. Az izraeli média, az amerikai, angol, fran­cia zsidó lapok, website-ok, kutatóközpontok, társadalmi szervezetek na­pirendjén gyakran szerepel az örmé­nyek pusztulása, amelyet magától értetődően neveznek népirtásnak. A Jad Vasém Intézet honlapja úgyszintén a holokauszt előzményei között sorolja fel az eseményt.

Seres László

Forrás: Forward, Ha’aretz, The Jerusalem Post, The Jerusalem Report, Turkish Daily News

Címkék:2005-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A pályázat elbírálása jogsértő volt

Holokauszt Múzeum A pályázat elbírálása jogsértő volt Döntést hozott a Közbe­szerzési Döntőbizottság a Holokauszt Dokumentáci­ós Központ és Emlékhely (közkeletű nevén:...

„Nehéz év lesz…”

„Nehéz év lesz...” A BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) május 19-én tartott közgyűlésén a küldöttek szinte ellenszavazat nélkül fogadták el a...

Close