Szombat előfizetés 2017

A remény kézzelfogható

Írta: Simon Peresz - Rovat: Archívum, Izrael

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Soha nem voltam bizakodóbb, mint ma. Úgy vélem, Izrael Állam nagy lépést készül tenni előre méghozzá a nem is távoli jövőben. Mindaz, amit eddig tettünk, láttunk, reméltünk, elhalványul ahhoz képest, ami előttünk áll, amit tenni tudunk, s amit meg is fogunk tenni.
A zsidó nép a szó szoros értelmében univerzális. S mivel Izrael egy univerzális nép állama, ezért az állam maga is univerzális ezt az államot minden érinti, ami a világban történik, legyen az jó vagy rossz, érintik a szomszédaival kialakult konfliktusok és saját kihívásai egyaránt.
Izrael külügyminiszterének beszéde 1993. június 23-án hangzott el Jeruzsálemben, a Cionista Világszövetség Végrehajtó Bizottsága előtt.
De most szeretnék felvázolni egy átfogóbb képet, s szeretném megmagyarázni, miért vagyok ennyire optimista, miért látok nagy távlati célokat magunk előtt.
Hogyan lehetséges, hogy ma már a békefolyamat nemcsak izraeli folyamat, hanem alapvetően közel-keleti folyamat, az arab államok ügye? Arab szomszédaink a fegyveres konfliktusok helyett bekapcsolódnak a tárgyalások szövevényes folyamatába; a viszálykodás helyét az újragondolás folyamata veszi át.
Ennek legfőbb oka, hogy a világ megváltozott. Egészen a közelmúltig a világ kétféle megosztottságban élt:
választóvonal húzódott Kelet és Nyugat között, demokrácia és kommunizmus között;
ez a megosztottság ideológiai volt, s fokozatosan katonai jellegűvé vált, felemésztve az emberiség legfőbb energiáit a legutóbbi 75 évben. Ez az ideológiai, katonai és politikai rivalizálás mindenre kihatott, a világ minden pontján.
A másik megosztottság észak és dél között húzódott;
ez pszichológiai, gazdasági, etnikai jellegű, tehát rendkívül veszélyesen összetett: fent az iparosított, civilizált, sikeres és produktív fehér észak, lent a nem fehér, fejlődő, szegény és küszködő dél.
Végső fokon ez is az emberiség ideológiai és egyben földrajzi megosztása, s ezt is megszenvedte a világ minden pontja, magunkat is beleértve.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetében például minden, Izraelt érintő szavazást befolyásolt az a tény. hogy van egy „harmadik világ”; következésképpen van egy „első világ” is, amely látszólag jobb, erősebb, bár kisebb, de elfogadottabb. S e kétféle megosztottság összeomlott egyetlen pillanat alatt, nincs többé.
A Szovjetunió bukásával összeomlott az úgynevezett keleti tömb; ma nincsenek ellenségeink, de vannak problémáink. Fegyveres kommunista fenyegetés helyett most fegyvertelen emberi problémákkal kell szembenéznünk. Merem állítani, hogy könnyebb szembeszállni egy ellenséggel, mint problémákat megoldani. Könnyebb konfrontálni Hruscsovval, mint támogatni Jelcint, akinek problémáit nem is mindig ismeijük.
Az egész világ a változás, az átszerveződés, a kísérletezés fázisában van, sőt, most tárja fel, hol, milyen súlyosak a problémák, mikor szűnhetnek meg, vagy mikor válnak robbanékonnyá, mikor fenyegetik a világ valamely ismeretlen pontját. A világos kötöttségekkel rendelkező világot felváltotta egy olyan világ, amelynek struktúrája nagyon összetett, s szüntelenül változik.
Ugyanez érvényes az észak-dél ellentmondásra. Egyre erősebben érzem, mennyire anakronisztikusak vagyunk; nemcsak azt nem tudjuk, mi fog történni a jövőben, de azt sem, hogy mi történik ma vagy mi történt tegnap.

Az „új” harmadik világ
Jártam a Távol-Keleten. Látnotok kell Kínát ahhoz, hogy megértsétek, mint jelent az, ha 1,2 milliárd ember gazdasági fellendülésnek néz elébe ez egyszerűen hihetetlen. Aki ma Sanghajba látogat, egy második Manhattant lát, felhőkarcolókkal, autópályákkal, modem gyárakkal, repülőgépeket és autókat összeszerelő üzemekkel, s az egész világ rohan, hogy beruházzon a feltámadó Kínában. Kína óriási forradalmat él át. Nem arról van szó, hogy fenntartják a kommunista rendszert, s közben bevezetik a kapitalista gazdálkodást. Úgy mondanám, hogy lazítottak a katonai és a politikai feszültségen és fokozták a gazdasági feszültséget. A mai Kína politikai perspektívája bársonyos, gazdasági jövője acélos.
Az a különös érzés fogott el Kínában, mint Svájcban. Az ember a politikát látja és nem a kormányt. Másutt ennek ellenkezője igaz: látjuk a kormányt, de nem látható a politika. Kínában alig látni a minisztereket, nem kapnak nyilvánosságot, nem zajlik körülöttük a szokásos rituálé. Ami látható, az a nemzet, amely tudja, hová tart.
A kínai nép egysége történelmi kategória. Sajnos egy kicsit tiszteletlenségre vetemedem, amikor definiálom a különbséget a kínaiak és a zsidók között. Kína nem határozta meg Istent hagyományosan, viszont fegyelmet és hierarchiát épített ki. A zsidók meghatározták Istent, de fegyelem és hierarchia nélkül. Minden kínai, kora gyermekségétől tudta, ki áll fölötte, ki áll alatta, milyen írásjeleket használjon, milyen verseket újon, hogyan tegye le vizsgáit, hogyan fegyelmezze magát és környezetét s ez a rendszer a mai napig működik.
Jelenleg Kínában a népesség negatív értelemben nő: évi 1,2% a népszaporulat, 14%-os gazdasági növekedési ráta mellett. Vagyis a kínaiak egyéni helyzete évente átlag 12%-kal javul. Ez már az utcaképen is látható az emberek jobban öltözöttek, a kerékpárok az út szélére szorulnak, átadva helyüket a japán, a német és az amerikai gyártmányú autóknak. Kína ma a világ harmadik gazdasági ereje. Azt hiszem, Kína befejezte háborúját a szegénység ellen és megkezdte harcát a nagyságért Kína nagyságáért.
A kínai vezetők nagyon bölcs emberek a következőképpen magyarázták nekem a jelenséget: „Mi mindenre türelmesen tudunk várni Hong Kongra, Taivanra, Makaóra. Az ölünkbe fognak hullani.” A kínaiak senkit nem sürgetnek. Taivanról is csak ennyit mondtak: „Beleegyezünk, hogy egy állam legyen, de kétféle rendszer”. Taivant nem ledöfött bikának tekintik, hanem jól tejelő tehénnek. A kínai beruházások egyharmada Taivanról származik, amely a világ legnagyobb pénztartalékával rendelkezik.
S a felemelkedő gazdasági hatalom, Kína mellett ott van a világ második legnagyobb gazdasági hatalma, Japán. Mellettük pedig a hét „bébi-sárkány”, 100-150 milliós lakosságával. Ott is erőteljes növekedés kezdődött.
Mi történt? Ezeknek az úgynevezett „harmadik világ”-beli országoknak, a papírforma szerint, nem lehetett volna eljutni oda, ahol most állnak. De amit ők elértek, azt bármely nemzet elérheti. Ők felhagytak azzal, hogy energiáikat belső vitákra fecséreljék. Lám, még Kambodzsa is választásokat tartott és az oktatásba ruház be a legtöbbet. A ma már gazdasági hatalomnak minősülő Dél-Korea 20 ezer diákját küldte tanulni külföldre. Feltűnően sokat áldoznak a tudományra és a technikára. Azt, amit a Nyugat talált fel, most ők alkalmazzák a gyakorlatban. Hasonló folyamat zajlik Latin-Amerikában.
Akik ma egypólusú világról beszélnek, azt hiszem, nem a valós világot látják. A világ kezd más alakzatot ölteni. A nagy ázsiai kontinens kezd nagyobb jelentőségre és hatalomra szert tenni, mint a klasszikus Európa vagy akár talán Amerika
Jártam Indiában is. Indiának ma 850 millió lakosa van. Egy hasonlattal élve: Kína hatalmas tömbként görög előre, India viszont lineárisan halad. Vannak emberek a hosszú vonal élén és sokan vannak hátul, lemaradók; a két pont között óriási az elválasztó távolság.
Indiai látogatásom alatt olyan elsöprő Izrael-rokonszenvet tapasztaltam higgyék el, nem túlzók -, hogy el sem akartam hinni. Indiában sok száz napilap jelenik meg, s valamennyi vezércikket szentelt Izraelnek, mint akik végre kimutathatják érzéseiket. Ugyanezt a szoros szövetséget éreztem Kínában is, Izraellel kapcsolatban.
Kínának és Indiának összesen kétmilliárd lakosa van ez a világ lakossságának kétötöde. Másfél milliárd közülük földműveléssel foglalkozik. Főproblémájuk, hogy mi lesz a mezőgazdasággal, mi lesz a földművesekkel? Mi lesz a földdel, amely elveszíti termőképességét? Izrael élő legenda számukra. Érdeklődésüknek Izrael iránt két oka van: eredményeink, amelyeket a mezőgazdaságban értünk el és eredményeink, amelyeket biztonságunk megteremtésében elértünk. Kínában csaknem az egész föld elveszítette termőképességét, s azt hiszik, Izrael az a csodadoktor, aki meggyógyítja földjeiket Indiában felkértek, vállaljuk el egész mezőgazdasági körzetek újjászervezését. Ettől egy kicsit elszomorodtam. Mert melyek is a mi mezőgazdasági vívmányaink? A kibuc- és a mosáv-tagok vívmányai. Amikor már világszerte legenda lett belőlük, ők nem a sikert élvezik, hanem fennmaradásukért küzdenek.
Miért mondom el mindezt? Mert az egész korábbi struktúra, amely a Közel-Keletet a középpontba állította, amely azt állította, hogy a nemzetközi közösségnek, Kínát és Indiát beleértve, az arabokat kell támogatnia, mert velük szövet­séges 24 arab és 50 iszlám állam, s még 120 „el nem kötelezett” ország lényegében a Harmadik Világ egyszóval: ez a struktúra összedőlt, és eltűnt. Nincs többé ajándékokat osztogató Oroszország, nincs többé fegyvereket osztogató Oroszország, nincs többé forradalomra hívó Oroszország, nincs többé az az Oroszország, amely a Pravda cikkeiben naponta dühödten támadta Izraelt. Többek között ezt jelenti a kelet-nyugati ellentét összeomlása. Ez rettentő nagy változás.

A tegnap és a holnap konfliktusa
Ha azt kérdik most, milyen jellegű a közel-keleti konfliktus, azt felelem, hogy ez nem a Kelet és a Nyugat konfliktusa, nem is az Észak és a Dél konfliktusa, még csak nem is a zsidók és az arabok ellentéte. Egyetlen, az egész világot kettéválasztó konfliktus létezik: a tegnap és a holnap konfliktusa, az ellentét aközött, ami volt és ami van; a tegnap félelmei, ellenségei, szokásai, normái, jegyei ellentétben állnak azzal a szükségszerűséggel, hogy a mához igazítsuk gondolkodásmódunkat, világképünket, mert a világ radikális változásokon ment át és ez a változás folytatódik.
Izraelnek nemcsak az a gondja, hogyan védje meg magát. Egyik főproblémája, hogyan éljen el vonzó életszínvonalat.* A zsidók vándortermészetűek nemcsak egyik ideológiától a másikig, egyik klímától a másikig vándorolnak, hanem egyik életformától a másikig is. Ma Izraelben évi 11-12 ezer dollár az átlagos megélhetési szint; Európában évi 23-24 ezer, sőt, 30 ezer dollár. Az életszínvonal döntő fontosságú nemcsak azért, mert naponta kétszer is lehet sült húst enni, hanem azért is, mert a megfelelő életszínvonalon megfelelő iskoláztatást, jó orvosi ellátást lehet biztosítani, emberi lakáskörülményeket teremteni, kialakítható az élet megfelelő minősége. Ha Izrael 7%-ot költ az egészségügyre és Európa is 7%-ot, úgy Izrael a fele összeget fordítja e célra, mert jövedelmeinek összege fele az európainak.
Ezek a mi problémáink, az egészségügytől az iskoláztatásig. Ma egészen más lehetőségeink vannak az oktatásban, az emberélet megóvásában mi nyitottak vagyunk az új megoldásokra. Az emberi gondolkodás középpontjában változatlanul az emberi élettartam meghosszabbítása áll, továbbá hogy ezt az életet tartalmasabbá tegyük, hogy eredményesebben vegyük fel a harcot a természet kihívásaival fizikai és mentális értelemben egyaránt.
Akik úgy vélik, hogy Izrael fő problémája a munkanélküliség, tévednek. A mi központi problémánk a jövedelmek szintje. Ma nem beszélhetünk földrajzi értelemben vett jövedelmi szintről, csak gazdasági értelemben vett jövedelmi szintről, amelyet a tudomány és a technológia alakít ki.
Ugyanez érvényes az arabokra: el kell dönteniök, melyik világban élnek. Valamennyi arab szakértőnk a tegnap arabjainak szakértője. Akik azt hiszik, az arabok nem értenek meg semmit, saját magukat áltatják. Igenis van arab intellektus. Tudom, hogy amit most mondok, nagy hullámokat kavar az arabok között is.
A többoldalú tárgyalásokon nincsenek zökkenők. Tizenkét arab állam, plusz a palesztin küldöttség folytat tárgyalásokat öt olyan témakörben, amely meghatározza majd a Közel-Kelet jövőjét: a vízről, a gazdaságról, a biztonságról, a menekültekről és a környezetről. Javaslom, hogy mi is szokjunk hozzá az új realitásokhoz. Tudom, hogy a legtöbb ember szívesebben emlékezik, mint gondolkozik; szívesebben él a jól ismert, megszokott miliőben, az ismert klímában, megszokott emberek, tárgyak, kapcsolatok között és vonakodva lép át egy új, hideg világba, amelyben minden ismeretlen, ellentétes vagy meglepő.

Megállapodásra jutunk
Szeretnék egy kicsit gyakorlatiasabb lenni. Meggyőződésem, hogy megállapodásra jutunk a palesztinokkal. Úgy vélem, egy, a palesztinokkal kötendő potenciális megállapodásba nem kell mindent belevennünk, ami a tegnap könyveiben van megírva Mondok valamit, ami kicsit távolinak tűnik: a palesztinok kezdik megérteni, hogy a békefolyamat sorsa egyúttal az ő saját sorsuk is. S ezt nem az arab államok fogják megírni, még csak nem is az Egyesült Államok. Sokan szívük mélyén kezdik érteni, hogy a palesztin ügy sorsa, csakúgy, mint az arab ügy sorsa, a velünk folytatott dialógustól függ.
Ugyanez érvényes saját magunkra is. Amerika segíthet nekünk, de nem helyettesíthet bennünket Amerika nem állhat a helyünkbe, sem az arabokéba Közvetíthet összehozhat hogy segítsen, közbeszólhat de a nagy döntések joga a miénk.
A palesztinok kezdik megérteni, hogy nem elég kitartani a politikai pozíciók mellett. Választ kell adni a gazdasági problémákra is. Ma már a palesztin vezetést jobban aggasztják a gazdasági, mint a politikai problémák, vagy legalábbis azonos mértékben. Hirtelen szembe találják magukat egy elidegenedett arab világgal. Annak idején az emberek a kiapadhatatlan arab pénzforrásokról beszéltek. De amikor a palesztinok 10 millió dollárt próbáltak szerezni a szaudiaktól, csak ígéretet kaptak, pénzt nem.
Állítom, hogy bármi történik is Washingtonban megállapodásra tudunk jutni, kell jutnunk és fogunk is jutni a palesztinokkal. A jelen szakaszban úgy határoznám meg a jövendő kapcsolatot, hogy a Jordán-Palesztin politikai konföderáció plusz egy gazdasági Benelux Jordánia, a palesztinok és Izrael között. A konföderáció nem okvetlenül jelent független államokat. Svájcot például 500 éve nevezik konföderációnak, anélkül, hogy független államokat foglalna magába.
Meggyőződésem, hogy eljön az idő talán észrevétlenül -, amikor a gazdasági kooperáció legalább olyan fontos lesz, mint a politikai párbeszéd, mert valamennyiünknek válaszolni kell gyermekeink kérdéseire. Egy gyerek nem ehet puskagolyót reggelire és bombát ebédre. Akik erre próbálják nevelni, azok a fundamentalizmus megteremtői: bizonytalanságot és veszélyérzetet hintenek szét a világban.
Az iszlám világban, az arab világban két iskola működik: a tegnap iskolája ez Khomeinié. A másik a ma iskolája ez Törökország. Az a tény, hogy Törökországban, egy mohamedán országban nőt választanak miniszterelnökké, a modern idők jele. Törökország Atatürk óta demokratikus állami berendezkedésre törekszik, amelyben szétválik az állam és a vallás, s az ország integrálódik a modem világba. Ezzel szemben a khomeinizmus a ma és a tegnap nagy hazugsága felé fordul, amely adaptálta a kommunizmus olcsó filozófiáját, mondván, hogy a cél szentesíti az eszközt, tehát szabad gyilkolni, hazudni, beavatkozni abba, amihez nincs közünk, szabad feszültségeket kelteni.
Nem mi fogjuk leteríteni Rafszandzsanit, bár lenne rá erkölcsi jogunk, hiszen ő a zsidó népet amolyan kollektív Salman Rushdiként akarta kezelni. Mint Rushdit, bennünket is meg akart semmisíteni. Egyébként Khomeini szerint a születési arany is a végtelenségig fokozható. Nincs még egy ország, amelyben olyan lakáskörülményeket teremteni, kialakítható az élet megfelelő minősége. Ha Izrael 7%-ot költ az egészségügyre és Európa is 7%-ot, úgy Izrael a fele összeget fordítja e célra, mert jövedelmeinek összege fele az európainak.
De gyereket csak úgy szabad a világra hozni, ha kényérét is tudunk neki adni. S ebben a vonatkozásban az irániak sem különböznek más népektől. Koncentrálni kell erőfeszítéseinket. Az amerikaiak elhatározták, hogy kettős játékot játszanak Irán és Irak felé. Mégis, én úgy vélem, nekünk saját magunk felé kell fordulnunk.
Hiszem, hogy hamarosan megállapodásra jutunk a palesztinokkal: ismétlem, hamarabb, mint gondolnánk és jobb megállapodást kötünk, mint sok bírálónk ma feltételezi. S ha most feltéve, de meg nem engedve a Likud tagja lennék, ugyanazt tenném, mint annak idején a Mapaj tagjaként tettem. Amikor Begin hazatért a Camp David-i egyezménnyel, azt mondtuk: mi nem a béke, hanem a kormány ellenzéke vagyunk és a Camp David-i békeegyezmény mellett szavaztunk. A Likud aggódjon saját magáért, ne pedig értünk. Azt mondja a Likud, hogy nincs felhatalmazásunk arra, hogy kivívjuk a békét? A Likudnak nincs felhatalmazása arra, hogy ezt opponálja Egyébként a Likud volt az, amely előállt az autonómia javaslatával.
Azt hiszem, nincs más választásunk sem nekünk, sem a velünk élő népeknek, araboknak, palesztinoknak csak az, hogy megtanuljuk a leckét az óriási változásokon átmenő világból. Békét köthetünk önmagunkkal ez nagy vívmány. De ha a mi problémánk egy másik felet is érint, hát ez roppant kellemetlen számunkra.
A probléma nem pusztán az, hogy kössünk-e kompromisszumot a Golan-fennsíkkal kapcsolatban. A kihívás kettős: vagy kompromisszum a Golanról, vagy feladjuk a béke lehetőségét. Nekünk a béke saját biztonságunkhoz kell, nem üdülésre. Nekünk a biztonság arra is kell, hogy válaszolhassunk az új kérdésekre: a ma kérdéseire, nem a tegnapéira. Szembe kell néznünk a rakétákkal. Nem lehet védelmi politikát kiépíteni a hatótávolságok ismerete nélkül. Nincs nemzeti védelem, hanem ismerjük az új, nem hagyományos fegyverek természetét. Helyes és bátor válaszokat kell találnunk mindezekre a kérdésekre.
Úgy tekintek a Golan-fennsíkon élőkre, mint az állam küldötteire. De nekik kettős küldetésük van: a biztonság és a béke. Ezt a küldetést nem lehet szétválasztani, mert a békefolyamat egyúttal része annak a folyamatnak, amely Izrael Állam biztonságát hivatott garantálni. E pillanatban nem teljesen világosak a Golan-fennsík problémái. Asszad tudja, hogy a tegnap világa letűnt; de az új világ természetét még nem ismeri. Ahogy elnézem tárgyalási taktikáját, néha az az érzésem, hogy jobban élvezi magát a tárgyalási folyamatot, mint annak következményeit. Élvezi, hogy tárgyalásokat vezet. Miért siessen? Az egész világ körüludvarolja, felé fordul. Nincs rákényszerítve, hogy nehéz döntéseket hozzon, s jelenleg úgy látom, a szíriai oldalnak sincs különösebb oka arra, hogy siettesse a folyamat beteljesülését. Következésképpen az egyetlenek, akiknek nincs hová fordulniok, akiknek nincs mire várniok, azok a palesztinok. És természetesen mi. A palesztinokkal fennálló probléma nem a területek, hanem a népesség problémája, a nemzeti prioritás problémája.

A szülőföld küldetése
Ebben a most kialakuló világban a zsidó nép ismét klasszikus szerepet tölt be a humanista nép szerepét, annak a népnek a szerepét, amely vallja, hogy a demokrácia nemcsak az egyenlőséghez, hanem a mássághoz való jogot is jelenti. Ez a nép őszintén hisz abban, hogy minden változás és különbség ellenére minden ember Isten képmására teremtetett. Ő senkit sem hatalmazott fel arra, hogy mások fölé helyezze magát.
Izrael nem egyszerűen földrajzi kérdés. Izrael egyúttal a hitet is jelenti. Ebben a világban Izrael olyan országgá léphét elő, amely a tudomány és a technika hazája, amely másoknak segítséget nyújt. Senkit sem fenyegetünk. Nem hódítunk meg sem új területeket, sem új piacokat. Ha meg akarunk hódítani valamit, az a Ti szívetek.
Három területen értünk el jelentős eredményeket: a mezőgazdaságban, a biztonságban és abban, hogy mint egy kis ország, amely állandó problémákkal küzd, kialakítottuk a túlélés, a haladás és a siker képességét; mi valóban képesek vagyunk erre a páratlan szintézisre. Hiszem, hogy ha végre Izrael igazán magával törődhet, ha megfelelő életszínvonalat teremt, eredményesebben teljesítheti misszióját a szülőföld küldetését. Ennek természetesen feltétele a biztonság nem vagyok pacifista, nem javaslom a hadsereg feloszlatását, s hiszem, hogy mindent elérhetünk, mert hadseregünk kitűnő, mert még él bennünk a pionír szellem. Ha ezt elérjük, Izrael valóban a zsidó világ központja lehet, fizikai értelemben is, amely mágnesként vonzza a világ zsidóságát. Még azok a zsidók is eljönnek hozzánk, akik ma még távol tartják magukat tőlünk. És be fogjuk tölteni azt a hivatást, amelyet magunknak kijelöltünk: olyan nép leszünk, amely ad, s nem csupán egy nép, amely másoktól fogad el adományokat.
Tudom, hogy ha e szélesebb képre nézünk, az nagyon látnokinak, távolinak tűnhet. Nem mondhatok mást, csak amit korábban: közelebb van, mint gondolnátok, s kézzelfoghatóbb. Csak ha helyesen értékeljük a helyzetet, ha helyesen mérjük fel a távolságokat és az eseményeket, akkor tudjuk teljesíteni nagy cionista küldetésünket: hogy választott nép legyünk egy nép, amely rácáfolt annyi fizikai törvényre, és amely megteremtette a nagy reménység dimenzióját.

*Izrael ma a 19. helyen áll a világ országainak életszínvonal rangsorában. (A szerk.)

Címkék:1993-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Kései megjegyzések egy kellemetlen ügyhöz

A Landeszman-interjúra megjelenésétől számított egy hónapon belül 95 cikk reagált a magyar sajtóban.1 (Egyedül a Pesti Hírlap március 26-i száma...

Olvasóink írják

Mi lesz a „Külügyi Szálló” sorsa? A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Elnöksége levélben fordult a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Vezetőségéhez...

Close