Szombat előfizetés 2017

A református sajtó a zsidó recepcióért

Írta: CSOHÁNY JÁNOS - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A református egyház hivatalo­san nem vett részt az egy­házpolitikai küzdelmekben. A zsidó vallás recepciójáért sem szállt testületként a közélet aré­nájába. Nem tehette számaránya miatt sem. A tízkötetes „Magyarország törté­nete” adatai szerint 1890-ben Magyarország 15 milliót alig meghaladó la­kosságából mindössze 2,2 millió volt református.

A református és evangélikus egyház­nak három-három püspöke és ugyan­annyi főgondnoka, illetve főfelügyelő­je, az unitáriusoknak pedig az egyet­len püspöke hivatalból tagja volt a főrendiháznak. Ott sorompóba léptek az egyházpolitikai törvényjavaslatok, így a zsidó vallás egyenjogúsítása érdeké­ben benyújtott törvényjavaslat elfog­adása érdekében. Természetesen megtették ezt máskor is, és nem volt mindig elválasztható a magánember és az egyházi tisztségviselő szemé­lyükben.

A dualizmus korában országgyűlési ciklusonként átlag 12 református lel­kész volt a képviselőház tagja. Azok­nak a közéleti személyeknek a száma, akik a dualizmus idején ciklusonként országgyűlési képviselők voltak, 10 és 54 között ingadozott. Mind a lelkész, mind a világi református egyházi tiszt­ségviselő országgyűlési képviselők kü­lönböző pártok színeit viselték. Az egy­házpolitikai reform és azon belül a re­cepció ügyében azonban egységes ma­gatartást tanúsítottak. Mindezt azon­ban politikai meggyőződésük és vallási hovatartozásuk együtt motiválta.

Emancipáció helyett recepció

A tárgyalt korszak ötven református újságjának áttekintésére sem tér, sem idő nem áll rendelkezésünkre. Nem is várható, hogy gyermekújságokban re­cepcióról szóló írásokat találjunk. Né­hány reprezentatív református újságot vizsgálunk. Nagysúlyú híradásokon, cikkeken mutatjuk be a recepció prob­lémájának kezelését.

A reprezentatív református újságok közül a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, a Dunamelléki Református Egy­házkerület Budapesten kiadott hivata­los lapja közölt először hírt a recepció kérdéséről. 1892. január 14-i számá­ban olvashatjuk, hogy a fővárosi zsi­dóság fiatalabb nemzedéke körében mozgalom indult a zsidó vallás egyen­jogúsítása érdekében. A mozgalom az előző héten a fővárosban nagygyűlést tartott, és magával ragadta az időseb­beket és a vidéket is. A nagygyűlés­nek a képviselőházhoz intézett me­morandumából azt emeli ki a lap, hogy „a felirat különösen a zsidó hitre való áttérési tilalmat tartja megszün­tetendőnek”.

A fővárosi helyzet előnyéből követ­kezően nem csodálkozhatunk azon, hogy a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap reagált elsőnek a recepció ügyére, de 1892. január 18-án Bartha Béla fő­iskolai jogtanár a Sárospataki Lapok­ban vezércikket közölt a recepcióról. Elutasította az antiszemita ellenérve­ket, amelyek szerint a zsidók emanci­pálva vannak, mit akarnak a recepció­val. Megmagyarázta az emancipáció és a recepció közti különbséget. Kifejtet­te, hogy a zsidóság vallási egyenlősé­ge nem csupán a zsidóság belső ügye. Nem is csupán politikai ügy, hanem a szabadság, liberalizmus ügye, és mint ilyen, közvetlenül elvi alapokon nyu­godva érdekli a protestantizmust.

Deák Ferenc és Eötvös József törté­nelmi példájára hivatkozik Bartha, akik sokkal többet kívántak adni a zsidók­nak, mint amire a zsidók törekszenek. A református Tisza Kálmán is keresztül óhajtotta vinni régebben a zsidók és keresztyének közti polgári házasságot és a zsidó felekezet főrendiházi képvi­seletét. Akkor a protestáns képviselők egy része azért vetette el a javaslatot, mert kevesellte a zsidóknak nyújtandó jogokat. A Sárospataki Lapok viszont már akkor is hűen képviselte e kérdés­ben a szabadelvű irányt. Az újabb mozgalomban nehezményezi Bartha Béla a zsidók megtorpanását, de remé­li, hogy bátor folytatása lesz. „…a zsi­dóság mozgalmát, mely a magyar áll­amot és nemzetiséget, a szabadelvűsé­get és a protestantizmust csak erősít­heti, helyeseljük, hasznosnak és jogo­sultnak tartjuk…”

A Sárospataki Lapok ment el a leg­messzebb a recepció támogatásában. Nem minden egyházkerületi sajtóorgá­num járta ezt az utat. A Dunántúli Pro­testáns Lap 1892. június 10-én közölt először hírt a recepcióról. Egy angol rabbi nyilatkozatát idézte, aki ellenezte a vegyes házasságot. 1894-ben még egy hírt útjára eresztett ez a lap a re­cepció kérdéséről, és ezzel lezárta a témát. Az Erdélyi Református Egyház- kerület lapja, a Protestáns Közlöny 1894-ben egy, 1895-ben két hírt kö­zölt a recepcióról, aztán a maga részé­ről levette napirendről. A Debreczeni Protestáns Lap ugyan csak 1893-ban kezdett cikkezni a recepcióról, de ak­kor aztán felzárkózott a Sárospataki Lapok és a Protestáns Egyházi és Isko­lai Lap mellé, sőt az antiszemitizmus elutasításában még a recepciós tör­vény megszületését követő időkben az említetteken is túltett.

Problémát jelentett a recepció támo­gatásában a zsidó vallásra térés enged­élyezésének kérdése. A többségi véle­mény arról szólt, hogy a kölcsönösség­hez és viszonossághoz az is hozzátartozik, hogy keresztyén hitről is lehessen zsidó hitre térni. Voltak azonban ennek ellenzői. Száz Károly dunamelléki refor­mátus püspök 1893 januárjában azt nyilatkozta, hogy teljesen támogatja a zsidó vallás bevetté nyilvánítását, de teológiailag tisztázni kívánja a keresz­tyén hitről zsidóra térés kérdését, amit végül is nem ellenez. „Az, hogy keresz­tyén ember zsidó hitre áttérhessen – mondotta a püspök -, ’protestáns hit­elvekbe is ütközik’, mert a keresztséget a protestánsok is szentségnek, egész életre szólónak, letörölhetetlennek vallják… Aki tehát nem hisz, ám le­gyen zsidó, erre azt mondhatjuk a Vati­kán terminológiájával, ’tolerari posse’. Az áttörtét tehát keresztyénnek fogjuk tekinteni áttérése után is, tőle azonban semminemű egyházi szolgáltatást nem kívánunk.”

Ugyanott nyilatkozott a többi püspök is. Szász Domokos erdélyi püspök nem szólt a recepcióról. Pap Gábor dunántú­li az 1875-78-as országgyűlési ciklus óta támogatja Irányi Dániel vallássza­badságról szóló javaslatát és benne a recepciót is. Kis Áron tiszántúli püspök az államra tartozó dolognak tartja a re­cepciót és nem nyilatkozik, mivel az po­litikai kérdés, Kun Bertalan tiszáninneni püspök „a zsidó vallás recepcióját a vi­szonosság és vallásszabadság alapján szívesen üdvözli, az alatt a föltétel alatt, ’ha a zsidó felekezet hitcikkelyeit a töb­bi felekezet példájára körülírja’, szer­vezkedik, és mint ilyen, saját felekezeti törvénykönyvet létesít, olyat, mely ő fel­sége szentesítését is megnyeri”.

A Sárospataki Lapok úgy értékelte a helyzetet, hogy már maga a vallási egyenjogúsításért folytatott küzdelem öntudatosítja a művelt magyar zsidósá­got és társadalmi életét élénkíti. Ezt mutatja a Magyar Zsidó Irodalmi Tár­saság szerveződése. Kiemelte a hír, hogy az alakulóban lévő társaság céljai közt első helyen áll a Biblia magyar nyelvre fordítása: „Mily szép volna, ha közös erővel, egymást gyámolítva végezhetnők az Ó-Szövetség lassan hala­dó revízióját!”

Egyedül a főpapok közül

A Dunántúli Protestáns Lap hosszan tudósított arról, hogy a Komáromi Gemilut Chaszodim (a Szeretet Gyakorlá­sa) nevű izraelita egylet dísztagjául vá­lasztotta Pap Gábor dunántúli reformá­tus püspököt és díszoklevelet adott át neki. Különösen kiemeli, hogy a vérvád ellen egyedül ő lépett fel hivatalosan a magyar püspökök közül. „Méltóságod vala az egyedüli főpap hazánkban, ki azon szent lelkesedéssel, melyet az igazság iránti szeretet ébreszt, a kötelességérzetnek ama hatalmas erejével, melyet a benső meggyőződés ad, síkra szállott a gyűlölet és a vakbuzgóság amaz átkos szülöttje ellen és körrende­letben figyelmeztette a dunántúli ev. ref. egyházkerület papságát, hogy hir­detve a szeretet igéjét, csillapítótag hassanak híveikre.”

Ezek után leírja, hogy a vérvád után egy évtizeddel, amikor az „északi zsar­nok” ötmillió zsidót üldözött, és ami­kor minden határ el volt zárva a buj­dosók elől, Pap Gábor volt a kontinens egyetlen főpapja, aki felhívta a közjótékonyságot az üldözöttek buj­dosó hontalanjaira.

A református sajtó lapjaiból a Sáros­pataki Lapok, a Debreczeni Protestáns Lap és a Protestáns Egyház és Iskolai Lap hűségesen tudósított a recepciós törvényjavaslat megszületéséről és további sorsáról. Nyomon kísérte, ho­gyan fogadta el háromszor is a képvise­lőház, mire végül a főrendiház 1895. május 15-én 108:107 arányban elfo­gadta azt. A főrendiház elnökének, a re­formátus Vay Bélának a szavazata dön­tötte el a recepciós törvényjavaslat sor­sát. A törvényből kimaradt a zsidó hitre áttérés engedélyezése. A protestáns sajtó egészében az áttéréssel együtt tá­mogatta a törvényjavaslatot, de tudo­másul vette a döntést, bár nem örült neki. A kölcsönösség és viszonosság sérelmét látta benne. Magának a recep­ciós törvénynek azonban így is örült, és a felkorbácsolt antiszemita hangulat el­len felvette a harcot. Szép elvi cikkeket közölt különösen a Debreczeni Protes­táns Lap az antiszemitizmus ellen az immár vallásilag is egyenrangúvá vált zsidóság mellett, mint akik a recepció­val lettek a hazának teljes jogú polgá­rai, úgyhogy immár maradéktalanul magukénak érezhetik azt.

A szerző a Debreceni Református Teológia pro­fesszora. A fenti szöveg a zsidó felekezet egyen­jogúsítása centenáriumán a Mazsihisz, a Yahalom Zsidó Szabadegyetem és a Szombat szer­kesztősége által szervezett emlékülésen elhang­zott előadásának írott változata.

Címkék:1996-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az izraelita vallás egyenjogúsítása és a zsidó szervezetek

Száz év múltán egy törvényre emlékezünk, ám ál­tala arra is, hogy itt, Magyarországon a progresszió igenis győzedelmeskedni tudott: a liberális...

A pusztítás angyalai

A világ közvéleményét mélyen megdöbbentette az izraeli mi­niszterelnök meggyilkolásának híre. Számunkra, zsidók számára külö­nösen szégyenteljes az a tény, hogy a...

Close