Szombat előfizetés 2017

A Rebbe villanófényben

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Archívum, Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

„Budapestről?”, kérdik felvillanyozva. „Akkor biztosan ismerik Baruch Oberlandert. Ő ott a Rebbe sliachja.” Ez jó. Tudnak rólunk, fontosak vagyunk. Furcsa örömmel álldogálunk a lubavicsiak főhadiszállása, a Brooklyn-i Eastern Parkway 770 könyvtárosaival szemben, Szabó Vera jiddisista, fordítónk, a YIVO ösztöndíjasa és jómagam. „Persze”, felelem, ,,szerepelt már a Szombatban is”, és nyomkodom kezükbe az ajándékpéldányokat. Verával kicsit bizalmatlanok, de amikor jiddisül szól hozzájuk, verve vannak, erre nem számítottak. Kevés az időnk, türelmetlenül kérdezzük, lehet-e találkozni a Rebbével. Vállukat vonogatják, nem tudnak tanácsot adni.

A kicsiny bét hamidrásban havrutában tanulók sokasága. Egy páros ejtőzik csak a rekkenő júliusi hőségben. Tudakozódunk, s biztat a hír: a Rebbe állítólag együtt davenolja a minchát híveivel.

És lőn. Az ima hangulata fergeteges.* Kívülállóként figyelni a legvégül felhangzó, eksztatikusán zúgó Jöhi Adonéjnu-t lehetetlen. Vagy magával ragad, vagy eltaszít. A Rebbe páholyában alig mozgatja ajkát, de jelzi, figyel hívei rajongására.

A leomló függöny mögött eltűnik a klán. Hirtelen megindul a tömeg, s a zsinagóga előtt az utcán sűrűsödik. Mi lesz most?, kérdezgetjük, de hiába. Vera jiddise segít megint: kiderül, mindenki a Rebbére vár. Az emberáradat egy szűk ajtó felé taszít, keresztülpréselődünk, asszonyok kiabálnak ránk. Verára nézek, a könnyű nyári ruha fedetlenül hagyja vállát. Mázli, hogy vászonzakóm a harmincöt fok ellenére is viselem, így most gálánsán kibújhatok belőle és Verára teríthetem. Fogai között sziszeg valami közvetlent, hogy nem véletlenül jött olyan lengén, hogy talán ennyit mégse ér a ״dolog”, mire felháborodom, amiért a cél előtt képes lenne meghátrálni egy ilyen semmiség miatt. Sodródunk a labirintusszerű folyosón hullámzó tömeggel. Egyre több a kaftános, szigorúan pásztázzák a sokaságot. Bámészkodom, próbálom rögzíteni emlékezetemben a várakozás feszültségét, amikor majdnem felbukom egy asztalban. Oldalt lépek, rámeredek, mögötte gubbaszt. Ő az. A Rebbe. Lassítok, visszafordulok, jönnek a sarkamban a többiek, még egy pillantás, viaszszerű rezzenéstelen a tekintete. Végre kint vagyunk. ,,Na, mit szólsz?” – kérdem Verát. ,,Mihez?” ,,Hát hozzá.” „Holt volt?”, kérdi idegesen nevetgélve. ,,Nem láttad?” ,,Melyik volt az?” ״Ne hülyéskedj, ott mentél el mellette!” ,,Nem vettem észre. Menjünk be újra!”, lökdös. „Á nem lehet.”, szabódom. „Gyere már!”, unszol. Újra beállunk a sorba. Az ajtónál kiszúrnak minket. Lelombozódom, fordulnék vissza, pedig még hónom alatt a protokoll-Szombat a Rebbe számára. Vera megrántja a karom, át szakítom a kétszemélyes kordont, vonszol maga után, most ő az, aki hajthatatlan. Sikerül újra bejutnunk. Kiszélesedik a folyosó, öblös, hallszerű térbe jutunk, látni a Rebbét, körötte a vezérkar. Vera lassít, nézi, van időm nyújtani a lapot. Kikapják a kezemből, mondom a Rebbéhez legközelebb állónak, hogy ajándék Budapestről, Magyarországról, int a kezével, hogy menjünk tovább. Szemközt állok most a Rebbével, bután biccentek, mintha nem futószalagon lökdösnének több százunkat, hanem egyedül érkeztem volna vendégségbe. Mereven néz. A másodperc töredéke alatt akad kezem a fényképezőgépbe, nincs szándékosság a mozdulatban, inkább reflexszerű. Egészen közel állok, nem is emelem a szememhez, csípőből tüzelek, csak képben legyen! Furcsán elkerekedett szemmel figyel, villan a vaku, ezt elfelejtettem ijesztő az éles fény, tágra nyílik pupillája, mintha megriadna, vagy felelni kívánna a kihívó tettre, kisebb hangzavar, kituszkolnak, akár egy merénylőt, néznék vissza megint, nem látom már.

Kilépünk a vakító napfénybe, hunyorgunk, Vera örül, most felismerte, nekem beindul a fantáziám, ugratom: ,,Lehet, hogy nem is ő volt… Lehet, hogy csak dublőr.” Vera döbbenten néz, idétlenül vihogunk, oldódik a feszültség. Eszembe jut a Rebbe tekintete, elszégyellem magam.

Kinagyítva nézem a felvételt, még mindig látok valamit a szemében. Most Önök is láthatják. Ez ő. Nem tud már beszélni, de én képtelen vagyok kiverni a fejemből, hogy mondani akart valamit.

Szántó T. Gábor

*Lásd részeletesen Y. Abramowitz riportját.

Címkék:1993-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Mi lesz, ha meghal a Rebbe?

„Teljes hittel hiszek a messiás eljövetelében. Lehet ugyan, hogy késlekedik, mégis várom őt, nap mint nap.” Majmonidész (1135-1204) Fekete kalapok...

Messiás a zsidó történelemben

Egy régi orosz történet szerint egy szegény zsidónak a hitközség havi egy rubelt adott azért, hogy a zsidó minden hajnalban...

Close