Szombat előfizetés 2017

A Rebbe mint fikció

Írta: (Rácz Péter) - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A Rebbe mint fikció

(Röhrig Géza: A Rebbe tollatépett papagája, Múlt és Jövő Könyvkiadó, 1999, 228 oldal, 1300 Ft)

Amikor Röhrig Géza elkezdte írni képzelt haszid történeteit, majd ezek­ből kötetet állított össze, minden bi­zonnyal Martin Buber etalonnak szá­mító életművéből, a néhány éve megje­lent Haszid történetekből indult ki. Bár magyarul is léteznek más felfogásban megírt történetek, nálunk és világszerte Buber vállalkozása tette ismertté a ha­szidok világát. A Rebbe tollatépett pa­pagája – képzelt haszid történetek cím­mel megjelent Röhrig-mű ismertetése­kor én sem indulhatok ki másból, hi­szen a szerző maga vállalta a stílusbeli és formai hasonlóságot a nagy előd művével. Rögtön az elején azonban egy jelentős kü­lönbségre kell felhívnunk a figyelmet. Röhrig Géza képzelt történeteket ír, míg Buber különböző for­mában fennmaradt, ere­deti jiddis és héber nyelvű feljegyzések és kiadvá­nyok alapján teremtett iro­dalmi-filozófiai műfajt.

Röhrig tehát az alcímmel utal vállalkozása fikciós jellegére, amelynek, bár­honnan is szerezte tudá­sát, nincs köze dokumen­tumokhoz. Ezzel felmenti a recenzenst is, hogy akár csak utána is nézzen, léte­ző személy volt-e főhőse, a grujavici Rebbe, sőt egy­általán létezett-e a tör­ténelmi Lengyelország te­rületén olyan falu, hogy Grujavic.

Röhrignek – költő, író lévén – a fikció a kedvenc terepe. Ezt bizonyította ham­vasztókönyv című kötetével is, ahol ho­locaustélményeket (re?)produkál meg­döbbentő hitelességgel. A holocaust mint abszolút élmény lenyűgöző, ám relatív irodalommá lett műve nyomán. Szokatlan dolognak érezzük ezt, hiszen az irodalom, a maga közvetlen eszkö­zeivel a legközelebb áll a vallomáshoz. Celan vagy Pilinszky nem mások él­ményeit írta meg.

Röhrig azt próbálta bizonyítani, hogy az irodalomban lehetséges az (a mimé­zis), ami például a képzőművészetben nem: a deportált gyerekeknek a láger­ben készített festményeit ma senki nem készítheti el újra; azok a művek a láge­rélet dokumentumai és másodsorban műalkotások, ilyeneket egy mai fiatal semmilyen minőségben nem tud (re)produkálni. Ugyanígy az eredeti film- felvételek legfeljebb csak beépíthetők egy mai dokumentum- vagy játékfilmbe, az eredmény azonban alkotás, fikció lesz, amelyet kénytelenek vagyunk bizo­nyos színészek, világosítók, statiszták és a rendező művének tekinteni. Film ese­tében ezt természetesnek tekintjük, tud­juk, hogy a játékfilm csak „mű” lehet, „igazi” nem. Ezt a gyárilag beépített tá­volságot kell most tudomásul vennünk és megszoknunk az irodalomban: repro­dukálhatók a haszid történetek is, ha produkálunk hozzá egy rebbét.

De vajon valóban reprodukálható-e? Hiszen a haszidok történetei valójában a rebbe, a cáddik egyszeri, megismétel­hetetlen, sajátos személyiségére épülő események leírásai, illetőleg példáza­tok. És ha nem létezik a személyiség? Ha nem létezett Grujavic, nem létezett a Grujavici? Mi van akkor? Ha nincs mit reprodukálni? Röhrig Géza válasza: pro­dukálni kell. Nem lesz igazi – mű lesz. Miféle mű? Egy mai, huszadik századi rebbe életútját követjük végig a lengyel faluban töltött gyermekkortól kezdve, a kiválasztódás, a tanulás, a vezetővé vá­lás, a háború, a deportálások, a kiván­dorlás stációin át a bevégeztetésig. A Grujavici – ebben jó az ábrázolás – olyan, mint a többi rebbe: különbözik a többitől. Egyénisége van, amit nemcsak hívei tisztelnek, hanem az SS is respek­tál – mi olvasók pedig elhisszük őt. A történeteit, példázatait és főleg a nyel­vét. Amit Röhrig teremtett meg neki. Hi­telességén múlik az egész mű. A könyv egészét tekintve jó hangot használ a szerző, megtartja a buberi formát és hasonló távolságot tart hősétől. Éppen ezért kevés hibát vét: se nem ájtatos, se nem okoskodó. Bölcs-e? A szerző bölcs-e, vagy elhiteti-e, hogy a Rebbéje?

Ha azt mondom, alig-alig vesszük észre, hogy a történetekben Röhrig Gé­za, nem pedig a Grujavici beszél, talán a legnagyobb dicséretet mondtam a könyvéről. Ha ráadásul vannak megha­tó történetei, mély értelmű mondatai és szép példázatai, alig valami hiányzik ahhoz, hogy olvasóként a haszid világ­ban érezzük magunkat.

Szükség is van erre, mert a gyanútlan és járatlan olvasó hajlamos azt hinni, hogy a haszidizmus kizárólag történeti jelenség, s mint ilyen, mindenestől a múlthoz tartozik. Okkal, hiszen a több mint kétszáz éves mozgalom fénykora régen elmúlt, a hanyatlás és deformálódás számos stációját ismerjük. Mindez túlnyomóan 18-19. századi történelem, amely konkrét lengyel, orosz, ukrán, ro­mán, magyar helyszínhez – többnyire falusi vagy kisvárosi helyszínhez – kötő­dik és bevonta az idő patinája. A haszi­dizmus vészkorszak utáni reneszánszá­ról ezzel szemben kevesen tudnak: ez új, városi történelem, amelynek irodal­ma, művészete most alakul ki.

A buberi haszidizmus ismerőjének ép­pen ezért szokatlan, ha a történetek a mai, városi kultúra közegében játszód­nak, mai nyelven szólnak. El kell azon­ban fogadnia. Ha humoros epizódokat olvas, akár mosolyoghat is, mint amikor a rebbe jutalmul hatvanas villanykörtét ajándékoz egyik hívének, amelynek ér­téke felér egy Nobel-díjjal is. Meghökken azonban a történetek élvezetében elme­rült olvasó, ha Röhrig olyan szavakat és fordulatokat ad hősei szájába, mint szto­ri, analízis, cirka, bolsi, komcsi, „a sza­badságnak nincs alternatívája”, „a go­nosz nincs azon a szinten”. Nem gyako­riak ezek a stilisztikáiig indokolatlan szóválasztások, éppen ezért nem is ront­ják el örömünket, amely a szép és tanul­ságul szolgáló történetekből táplálkozik. Azt írja a hitről: arra kérdésre, hogyan ér­zi magát apja elgázosításának napján: „nem jobban, mint holnap.” A vigaszról: „A te apád énekhangja hallatszott ki a legtovább.” Arról, akiben higgyünk: „Képzeld el, hogy egyszer csak minden­ki megvakul a világon, egy tízéves kisfiú kivételével, aki viszont néma. Őneki higgyél!” (Kinek higgyünk) „írni az ír, aki nem pontosan azt mondja élőszóban, amit mondani akart. Az igazán nagy mesterek ezért sohasem írtak? negy­venéves koromig azt bántam meg amit mondtam, azóta meg azt, ahogyan.” (A mondat). Az éppen halálba távozó arcán „félig kész mosoly” jelenik meg. Nietz­schei, kafkai, vagy Kafka barátjára, Jirí Langerre jellemző a Gád című történet hősének képzete az őt kétfelől felfaló két kígyóról, vagy egy másik történetben (A csendről) a szájába férkőző kígyóról. (Röhrig egyébként Jirí Langer cseh költő­nek dedikálta könyvét, aki a belzi rabbi hatására haszid életet élt, maga is írt ha­szid történeteket, könyvet jelentetett meg a kabbala erotikájáról, majd a má­sodik világháborúban a Szentföld felé menekülve pusztult el.)

Buber történetéhez hasonlít az ada­kozásról szóló (Az áldozatról), de az a mód is buberi, ahogy a modem kor je­lenségeire is a hagyományban találja meg a választ (King Kong). Az ellent­mondás mint válasz szintén jellegzetes eleme a történeteknek. „Aki most nem veszíti el a hitét, az nem tudja a tör­vényt sem betartani? Ma az hisz, aki nem hisz.” (A hit) A mesterekről című történetben maga Martin Buber ül (mi­ért ne?) a Grujavici asztalánál, hiszen „minél inkább tanítvány valaki, annál inkább mester”. És persze még igazabb a fordítottja is: minél inkább mester va­laki, annál inkább tanítvány.

Röhrig Géza talán negyvenéves lehet. (32 – a szerk.) Szerencsés kor. Maga döntheti el, hogy azt bánja meg, amit ír, vagy azt, ahogyan. Egy biztos: semmi esetre sem kell szégyellnie A Rebbe tol­latépett papagája című kötetét.

Rácz Péter

Címkék:1999-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Párhuzamosok találkozása — Gondolatok Forgács Péter filmjeiről: Őrvény, Privát szocializmus

Csepeli György Párhuzamosok találkozása(Gondolatok Forgács Péter filmjeiről: Örvény, Privát szocializmus) Végtelen hosszúságúra nyúlt közép­iskolai matematikaórákon verték a fejünkbe, hogy az...

A dunai exodus

A dunai exodus A háború után öreg zsidó hittantaná­rom azt mondta „Tanuld meg fiam, hogy kell az utasnak viselkednie. Az...

Close