Szombat előfizetés 2017

A rabbi lányának esete a szerelmesregényekkel

Írta: Pécsi Katalin - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Pearl Abraham: A rabbi lánya, Ulpius-Ház Könyvkiadó, 2002, 1780 Ft Fordította: Szűr-Szabó Katalin. Eredeti cím: The Romance Reader. Eredeti megje­lenés: Putnam’s Sons, 1995.)

Ez az a zsidó regény, amire régóta vár­tunk! A hagyományos zsidó közösség min­dennapi életéről tudósít, minden ízében hitelesen, őszintén, megrázóan. Ráadásul A rabbi lánya „női elbeszélés”: egy haszid család életét a legnagyobb lány, Rachel nézőpontjából ismerjük meg a történetet az ő hangján halljuk.

A regényben szerepel egy epizód, ami­kor a rabbi autójával Brookiynba viszi a családját kirándulni. Az apja gyatra vezeté­si stílusa miatt aggódó Rachel éberen fi­gyel, nehogy baj történjen, főként, amikor „antiszemitákkal” találkoznak az autópá­lyán: ezek a „gojok” ugyanis döbbenten bámulnak, amikor a kalapos-pajeszos haszidot és családját autózni látják. (Hasonló élményem van a gyakorló sípályáról, ahol jól elvágódtam, amikor a sífutók között fel­bukkanó, hosszú fekete kabátos ortodox anyát és számos gyerekét figyeltem nagy érdeklődéssel, ahelyett, hogy a saját lá­bam elé néztem volna…) Hogy miért bá­mészkodunk belefeledkezetten mi – gojok és szekularizált zsidók egyaránt -, amikor pajeszos-kalapos-parókás családokkal ke­resztez az utunk? Mert annyira nincs el­képzelésünk, hogy milyen emberek lehet­nek és hogyan élnek, mintha valamiféle ufókkal sodort volna össze a sors…

Nos, A rabbi lányából megtudunk sok mindent. Ledől például a „harmonikusan boldog” zsidó család mítosza. A feleségé, aki mindenkor felnéz – szerelmetesen is – a férjére; a családanyáé, aki csakis a gye­rekeinek él, és tökéletesen elégedett, ha életét a szülés szoptatás-pelenkázás tölti ki. Az elbeszélő Rachel apját kedves fan­tasztának mutatja be, aki melegszívű és némileg még rugalmas is, ha kell, aki ugyanakkor saját nagyra törő, az élettől el­szakadt vágyálmait kergeti ahelyett, hogy rendes pénzkereset után nézne, és a meg­felelő szinten tartaná el számos gyerekét. Az anya kevesebb megértéssel és együt­térzéssel ábrázolt, ám sokkal aprólékosab­ban megfigyelt és kidolgozott figura: hol családi despota, aki élvezi, hogy legalább a saját háza táján parancsolgathat; hol hisztériás házisárkány, aki a férjét nyúzza tehetetlenségében, mert tökéletesen ele­ge van a rá kimért élet monotóniájából és reménytelenségéből; máskor a közösségi értékeket és a családi elvárásokat kérlel­hetetlenül a lányára kényszerítő szülő; vé­gül maga is némileg emancipálódni vágyó­dó nővé alakul, aki boldogan jár el a négy fal közül, a hét gyerek mellől, hogy részmunkaidőben dolgozzon és saját pénzből költekezhessen.

Ebben a családi fészekben nő fel Rachel és hat kisebb testvére. Rachel nemcsak eszes, de kemény akaratú kamasz: tizen­két éves korától következetesen tágítja a neki megszabott határokat. Kezdődik a szenvedélyes regényolvasással, ami egyál­talán nem tartozhat egy haszid kislány elfo­gadható foglalatosságai közé. folytatódik a ruhacsatával – mint a legtöbb csitri eseté­ben, ám itt a tét nagyobb. Rachel rondának tartja a vidéki vallásos lányok öltözködé­sét; úgy szeretne kinézni, mint kedvenc pu­hafedelű, szerelmes regényeinek a csábos hősnői. A haszidok normái szerint azon­ban már egy nem varrásos, pláne átlátszó harisnya is maga a bűn, mert a „kurvaság jele”, és rontja a leányzó férjhez adási esé­lyeit. A ruha persze nem egyszerűen ízlés kérdése: a tizenéves hősnő a saját vágyai­hoz képest az egész haszid életformát fojtogatóan szűkre szabottnak érzi. Rachel azonban nem megalkuvó fajta, nemcsak a helyi közkönyvtárba próbál beiratkozni, de kitalálja, hogy húgával úszótanfolyamot vé­gez, és nyáron úszómesterként fog pénzt keresni. Még el is tarthatná magát, mint szakképzett oktató és vízi mentő… Anyját és a szomszédokat mindebben nemcsak az önállósági törekvések botránkoztatják meg: hogy vetkőzhet fürdőruhára egy ren­des, haszid lány? A konfliktustömeg termé­szetesen a férjhez menés kérdésében csú­csosodik ki. A szülők számára tisztesség és dicsőség dolga a jó parti, Rachel viszont szíve szerint inkább egyedül maradna. (Már tizenkét évesen is így gondolkodik: „Nem tudom, hogy akarok-e családot. In­kább a boltba járnék, és szendvicset vásá­rolnék… nem akarok főzni. Azt sem tudok, akarok-e gyerekeket az ember csak így maradhat csinos, miután férjhez ment”.) Végül mégis beadja a derekát, de csakis azért, mert rájön: férjes asszonyként vala­mivel nagyobb szabadságot élvezhet a sa­ját házában, mint gyerekként a szüleinek alárendelve. Hamarosan azonban azt is el­dönti, hogy a válás lesz számára az az út, amelyen eljut a saját, önálló életéhez.

Pearl Abraham nemcsak érdekes törté­netet választott, de jól is ír. Nem magyaráz­kodik, nem védelmez vagy támad ideológi­ákat – egyszerűen megmarad a mindenna­pok történetébe tartozó kis tényéknél. Ezért elbeszélése sokkal hatásosabb, mint például Chaim Potoké, mert igazán felkava­ró és elgondolkodtató. Potok regényeinek is sokat köszönhetünk, hiszen ő nyitotta meg először az olvasó előtt a haszid intéz­mények és otthonok falait, ám történetei is, figurái is absztrakciók maradnak. Potok­nak nincs igazán érzéke se a szereplői beszéltetéséhez (mintha mindegyik ugyanan­nál a retorika tanárnál tanulta volna a „be­szélgetés” művészetét!), se a figurái megte­remtéséhez – megelégszik a felrajzolt skic­cel, és azt tölti meg nézetekkel, ideológiák­kal. (Szegény nőalakoknak még ennyi fi­gyelmet se szentel: az ő ábrázolásukkor Potok csupán a funkcionális szerepeikre szorítkozik: anyák, feleségek vagy me­nyasszonyok.) A fiatal írónő, Pearl Abra­ham ezzel szemben a hangulatokra, érzé­sekre is figyel, ezek pedig mi egyébbel áb­rázolhatok, ha nem a jól megfigyelt, apró részletekkel? Nézzünk példaként egy apró­ságot: „Tom (a rabbi házát építő férfi – P.K.) sortban volt, és borsódzott a bőröm, ami­kor a hideg szél fújta lábán a fekete szőrö­ket. Rám mosolygott, én visszamosolyog­tam”. Hasonlóképpen vonzónak látja egy másik férfi, az uszodatulajdonos szőrös férfiujjait. Kulcskérdés lesz számára ugyan­akkor, hogy saját szőrétől minél előbb megszabaduljon: „Senki sem akar hó­naljszőrhöz érni, amikor hónaljánál fogva visszük a fuldoklót. (A mentőtanfolyamról van szó – P.K) Még a sajátomhoz se aka­rok érni. Tudtam a szőrtelen hónaljról, és tetszett is ilyen simán és szőrtelenül, de meg sem fordult a fejemben, hogy eltávolítsam magamnak. Különös érzés, hogy tu­dunk valamit, de egy bizonyos pillanatig mégsem vagyunk benne biztosak. Aztán sürgőssé válik”. Nem tudom, hány (női) re­gényben vált már izgalmas jelenetté, ahogy két csitri lány, titokban szőrteleníti egymás hónalját a fürdőszobában. Zsidó történe­tekben biztosan nem túl gyakori a téma. Itt ül, funkciója van; átérezzük: ez már 8-as erősségű lázadás a tízes skálán.

A főszereplő és egyben narrátor Rachel nem ismer tabutémát vagy szégyenkezést: nyíltan beszél erotikus élményeiről is. El­meséli, hogy tizenhárom éves koruk táján hogyan simogatták egymást barátnőjével; hogy mennyire izgatja a kérdés, de nem tudja elképzelni, hogy szülei mit csinálhat­nak együtt az ágyban; hogy miként sóvá­rog – teljesen tárgyatlanul – egy-egy idegen pillantása vagy érintése után. Aztán bemu­tatja kendőzetlenül azt is, hogy milyen ér­zés a nászéjszakán egy ágyban feküdni egy idegen férfival, és a plafont bámulni, amíg az ifjú férj elszántan próbálja alkal­mazni az elméletben elsajátított lec­két… (Rachel regényolvasás közben min­dig arról álmodozott, milyen érzés lesz majd, amikor egy erős férfi viszi őt a karja­iban… Saját, rövid házasélete mintha nem erről szólna. Igaza lenne az apjának, hogy a szerelmes „goj” regények tönkreteszik egy fiatal zsidó lány és a családja életét? )

Pearl Abraham, az író, és a történetét el­beszélő hősnő, aki Pearl alteregójának te­kinthető, nem akar lázítani a zsidó hagyo­mány ellen. Rachel megérti apja érveit: a zsidóságot három dolog tartotta meg vala­ha Egyiptomban: a név, a ruha és a nyelv. Mégis ellenszegül – ha gyakorlatias kérdé­sekben is – mindháromban. Az elbeszélő igen érzékletesen mutatja be, milyen az elcsábulás. Nézzük például a fürdőzési jele­netet. A család kirándul a tengerpartra, de nincs velük fürdőruha. A fiúk és az apa pu­cérra vetkőznek, és bemennek a vízbe úszni. Az anya – kellő távolságban persze a férfiaktól – talpig ruhában-kendősen ül­dögél a parton. Rachel viszont azonnal be­ront a vízbe… A harisnyát levenni: még ha­táreset…. “Amikor nekem csapódik egy hullám, nedves lesz a szoknyám széle. Szí­vesen belemerülnék a vízbe, pancsolnék, fejem búbjáig elmerülnék benne. De nincs nálam váltás ruha. Magasabbra emelem a szoknyámat, és mélyebbre megyek. Újabb hullám csapódik a lábszáramnak, és most már a bugyim széle is hideg és nedves, mint egy figyelmeztetés. A víz emelkedik és süllyed, ingerkedik ve­lem… Bugyim nedves, súlyos, lehúz a víz fenekére. A víz is erősen húz, hívogat, de a dűne tetejéről mama arca helytelenítően fordul felém. Választhatok: igent mondok az egyiknek, nemet a másiknak. Azt aka­rom, hogy víz érje az egész testemet…”

Rachel kitörési kísérlete persze nem megy simán. Maga is csupa ellentmondás. Lopva eszik a hosszú böjtön, de áldást mond előtte. Nem képes másképp. Ennek a kettősségnek a harcát minden oldalról megmutatja a szerző – ez adja többek közt a könyv a varázsát.

Csak dicséret illeti az Ulpius-Ház kiadót, amiért a magyar olvasó számára is hozzá­férhetővé tette ezt a könyvet. Az örömbe csupán egyetlen üröm kerül: a fordításé. Talán a gyors munka és a felületes szer­kesztői figyelem az oka: a szövegben sok a pontatlanság, a félrefordítás. (Halloweenkor akasztanak az amerikaiak töklámpást a házuk elé, és öltöznek a gyerekek boszorkánynak, nem Mindenszentekkor. A vidéki klub az eredeti szövegben nyilván Country Klub lehet. Az áruházláncok, híres boltok/márkák neveit nem szokás ma­gyarra fordítani: miért lesz „Gyermekvilág” a Child World nevű, Amerika-szerte ismert játékbolt-hálózatból? Akad nyelvtani hiba is, amikor a fordító elnézi az igeidőt: „Ma­mának most két kisbabája van (így magya­rázza a főhősnő legkisebb testvérének, amikor anyjuk kórházba vonul szülni), ám a következőkből kiderül, hogy az új baba csak napok múlva fog megszületni.

Hiányolom a szövegből a mondatvégi írásjeleket: a fordító nem ismer se óhajt, se felkiáltást, se felszólítást – csakis pon­tos végű kijelentéseket.

Mit is mond végül ez a történet? Hogy érdemes felrúgni a szorongató tradíciót? Vagy éppen ellenkezőleg: hogy nagyobb lesz a veszteség, mint a nyereség már ak­kor is, ha csak kis változtatásokkal próbál­kozzunk? És egyáltalán: összeegyeztet­hető-e az individuum és a nagyobb cso­port érdeke? Jogos-e az egyéni törekvés a boldogságra? Boldogulhatunk-e a családunkból-közösségünkből kiszakadva? Veszélybe sodorhat egy fiatal lány egy töb­b ezer éves kultúrát? És ez a kultúra a fia­tal lányt? Mint minden jó regény elolvasá­sa után: több kérdés marad bennünk, mint amennyi választ kapunk.

Címkék:2002-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A cionista nagypolitika hajnala

A cionista nagypolitika hajnala* II. rész - Herzl Konstantinápolyban 1896 júniusában Herzl Konstantinápolyba indult, és közben megállt Buda­pesten. 1895-től gyakran...

Szembesítés

Szembesítés Szabó Istvánnal beszélget Halász Tamás   Ön szerint létezik olyan, hogy „zsi­dó film”? Kapásból azt válaszolnám: nem, hi­szen szakmai...

Close