Szombat előfizetés 2017

A prostituáltak zsinagógája

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Világ

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Cubatáóban, Brazília (és talán a világ) legszennyezettebb iparvá­rosában az érdeklődők fölkereshetik azt a kis temetőt, ahol 64 zsidó prosti­tuált és 14 kitartott férfi sírja pusztul gyors ütemben a mindent szétmaró ipari gőzökben. A temető a zsidó törté­nelem egyik nem túl dicső, de a holo­caust árnyékában elfeledett eseményé­nek utolsó tanúja.

A múlt század közepén kerítők kezd­tek tevékenykedni Lengyelország nyo­mortól sújtott zsidó közösségeiben, módos dél-amerikai üzletembernek ad­ták ki magukat és házasságot ígértek a jobb életre vágyó lányoknak. Akik be­kapták a csalit, örök hűséget esküdtek a „tisztes üzletembereknek” és útnak indultak Rio de Janeiro, Santos vagy Sao Paolo kikötőibe, azok a hajón tud­ták meg, hogy egy-egy férfi hitvesének státusán többedmagukkal kell osztoz­niuk. A célállomásra érkezve aztán nem sok reményük lehetett: a visszaút­ra pénzük nem volt, az Újvilágban sen­kit nem ismertek, a helyi nyelvet nem beszélték, a korrupt hatóságoktól védelmet nem remélhettek – sorsukat csak kevesen kerülhették el.

Legendák szólnak arról, hogy egyes prostituáltakat egy-egy helyi zsidó kivál­tott a bordélyházból és feleségül vett, ám – ha e mese igaz is volt – a többség­nek nem jutott osztályrészül ilyen sze­rencse. A helyi zsidó közösség nem fo­gadta be őket, a zsinagógába nem jár­hattak és még földi maradványaikat is csak a temető sarkában helyezhették nyugalomra. A lelkiismeretlen kerítők a Cvi Migdal névre hallgató bűnszövetke­zetben tömörültek, és befolyásuk a kis zsidó közösségben nem volt jelentékte­len. Az 1920-as, ’30-as években a helyi jiddis színházak fő támogatói közé tar­toztak, mert a színházi estéken kitűnő alkalmuk nyílt „árujuk” értékesítésére. A Cvi Migdal központja Varsóban volt, és tevékenységének csak a náci meg­szállás vetett véget. Ellenükben már 1887-ben megalakult Londonban az el­ső, prostitúció ellen küzdő női zsidó szervezet, amely számos esetben segí­tett, de a jelenséget nem tudta fölszá­molni.

A zsidó prostituáltak első, 67 fős cso­portja 1867-ben érkezett Rióba, és az „úttörőket” még százak és százak kö­vették. 1936-ban a nácizmus elől me­nekülő Stefan Zweig döbben meg lát­ványukon Rio piroslámpás negyedé­ben: „Kelet-európai zsidó nők a legizgatóbb perverziókat ígérik az ügyfelek­nek… Miféle balsors juttatta ide ezeket a nőket, hogy három franknak megfele­lő tarifáért árulják magukat?”

Miután a helyi közösség kitaszította őket, a zsidó prostituáltak maguk alkot­tak önsegélyző egyleteket. Külön zsina­gógát is építettek maguknak, ami a zsi­dó öntudat és a hagyományokhoz való ragaszkodás megindító példája. A gaz­dagon díszített templomot a 70-es évek­ben zárták be Rióban, miután hívei mind a temetőbe költöztek. (Értékes berendezési tárgyait számos zsidó szer­vezet próbálta megszerezni.) Gyüleke­zetüknek saját rabbija persze nem volt, de a nagyobb ünnepeken kántort és előimádkozót béreltek. Önsegélyző egy­letük, melynek neve „Cheszed sel Emesz” (az Igazság Irgalma) volt, gon­doskodott az öregekről és a betegekről.

Az egylet utolsó elnöke, az 1984-ben, 103 éves korában elhunyt Rebecca Friedman története olvasható a „Baile de Mascaras” (Álarcosbál) című könyvben, melyet Beatriz Cushnir. Rio zsidó közösségének kutatója irt. Esze­rint Rebecca ágya fölött Chaim Weizman, Izrael Állam első elnökének port­réja lógott, akit az egykori prostituált a „mi elnökünk”-nek nevezett. A könyv szerzője úgy véli, hogy a riói zsidó prostituáltak adakoztak is Izrael Állam javára.

Számos prostituáltnak volt gyerme­ke, akinek sikerült tiszteletreméltóbb foglalkozást találnia (nem utolsósorban az anyai gondoskodásnak köszönhe­tően), és persze nem szívesen említet­ték a családi történet e kínos részét. Ha megkérdezik őket, mi volt anyjuk fog­lalkozása, ezt válaszolják: „Szőrmeke­reskedő.”

Amikor az utolsó zsidó prostituált is fölhagyott mesterségével, az önsegély­ző egylet pénzforrása megszűnt. Az idős nők közül egyeseket gyerekeik vettek magukhoz, volt, aki öngyilkos lett, mások nyomorban haltak meg. Az utolsó túlélőket egy zsidó szeretetott­hon fogadta be.

A prostituáltak Sao Paolo-i temetőjét felszámolták egy útépítés miatt, de a több mint 700 sírt befogadó riói teme­tő megvan – a helyi chevra kadisa viseli gondját, kerülve a feltűnést.

Címkék:1996-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Sao Paolo – óriás városban óriás zsidó központ

A több mint tízmillió lakosú Sao Paolóban, Brazília legnagyobb vá­rosában 80 ezer zsidó él. Többségük - mint szerte a világon...

„Most esztek lesztek vagy nem esztek”

Identitásváltás Észtországban Észtország háromezer főnyi szer­vezett zsidóságának 65 százaléka orosz ajkú. Többségük a hetvenes évek­ben költözött a legészakibb balti köztár­saságba,...

Close