Szombat előfizetés 2017

A progresszió női műhelye – kollektív életrajz-kísérlet

Írta: Juhász Borbála - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az 1870-es, 80-as években született zsi­dó nők egy csoportjáról kívánok szólni, akik aktív feminista politizálást folytat­tak. Akár egyesületben tevékenykedtek, akár írásaikkal vagy életszemléletükkel támogatták a női egyenjogúság ügyét: a nőemancipáció avagy nőmozgalom szó­szólói voltak. Glücklich Vilma (sz. 1872) és Bédy-Schwimmer Rózsika-Róza (sz. 1877) a polgári feminista mozgalom nemzetközileg is elismert magyarországi megteremtői voltak. Buchinger Szerén (sz. 1884) és Gárdos Mariska (sz. 1885) pedig szociáldemok­rata elkötelezettségű újságíróként volt a szocialista nőmozgalom fontos alakja.

Életrajzukban a nőmozgalmárság mel­lett több közös elemet találhatunk még: tudásra szomjas fiatalokként az első női egyetemi hallgatók között vannak, mind­annyian foglalkoznak újságírással, lap­szerkesztéssel, a nők ügyét felkaroló kü­lönféle bizottságokban és egyesületek­ben tevékenykednek, baloldali, illetve radikális liberális beállítódásuk termé­szetesen vezeti őket szerepvállalásra az Őszirózsás forradalomban illetve a Ta­nácsköztársaságban. Mindezért retorzi­ók érik őket, Glücklich Vilma kivételével átmenetileg vagy örökre emigrációba kényszerülnek. Már az emigráció előtt is természetesen mozognak a nemzetközi­ségben: Bédy-Schwimmer Rózsika szer­vezi a feminizmus történetének egyik fontos nemzetközi konferenciáját Buda­pesten 1913-ban, majd a világháború alatt a pacifizmus szószólója lesz, s e té­ren kifejtett tevékenységéért 1937-ben világbékedíjat kap. (Igaz, az amerikai állampolgárságot pont pacifista elvei miatt nem kaphatja meg, mert nem hajlandó aláírni, hogy szükség esetén fegyverrel is védelmezi új hazáját.) Talán e nemzet­közi hírnévnek köszönheti az életművé­vel foglalkozó tudományos munkákat: külföldi szerzőnők írásait. Glücklich Vil­ma főtitkára a Nők Nemzetközi Ligája a Békéért és a Szabadságért nevű genfi székhelyű társaságnak. Ő szervezi an­nak 1924-es washingtoni konferenciá­ját, Buchinger Szerén pedig az első Ma­gyarországon megünnepelt nemzetközi nőnap szónoka volt 1914. március 8-án.

Hősnőink egyértelműen a magyar progresszió hagyományait követik. Fia­talkoruk karakterformáló évei arra a két évtizedre esnek, mikor Magyarország csodával határos módon utolérte Euró­pát, s tulajdonképpen kialakult az a szellemi, kulturális, építészeti örökség, ami a mai napig meghatározza otthon­érzésünket. Az aranykornak ez a liberá­lis, önvizsgáló, kritikus, szociális refor­mért küzdő, antifeudális, tudásközpon­tú, az új kérdésekre nyitott, s arra új válaszokat adó attitűdje, mint azt több ér­demes szerző fejtegette, történeti okok miatt egyszerre része a magyar és a zsi­dó kultúrtörténetnek is. „Ez a „sehova se tartozás” a mindent megértés forrá­sává válik, mert a zárt közösségből kilé­pő zsidó intellektus hagyománytól, azo­nosulástól kevésbé kötött, jobban meg­látja bármely szempont fonákját. A szo­ciálpszichológiai elszigeteltségből, a zsi­dó „idegállapotból” is levezethető tehát a relativizálás és az absztrakció adottsága, az a különös képesség,

„Hogy eszméket reális élet­mozgató tényezőkké avassa­nak”, írta Hanák Péter Lesznai Annát idézve. A polgári fejlődés motorja szellemi ér­telemben is az egyenjogúsított zsidóság Magyarorszá­gon. Csoda-e, ha a Gründerzeit alatt szocializálódott nők számára ez az egyenjogúsí­tás, az elnyomás alól való fel­szabadítás összekapcsolódik egy másikkal: a női emanci­pációval. Vilma, Rózsika,

Szerén és Mariska minden szempontból egyenrangú tár­sai voltak a kor férfijainak, fiatalkorukban mégsem volt szavazati joguk, s óriási szó­nak számított, hogy egyetem­re járhattak – természetesen ott is csak bizonyos fakultá­sokra. Feminista meggyőző­désük nem csupán igazságérzetük megnyilvánulása volt, hanem hit a nőkben rej­lő reményt keltő tartalékok­ban. A kortárs Dienes Valéria mondta egy visszaemlékezé­sében: „Az én feminizmu­som lényege az volt, hogy a nőknek nem azért kell megadni a szavazati jo­got, mert ugyanolyanok, mint a férfiak, hanem mert éppen nem olyanok. Mert éppen azt fogják megcsinálni, amit a férfiak nem csinálnak meg. Ha ugyanazt csinálnák, akkor minek kellenének ők is?” Talán ezért is tűnik fel többük éle­tében a pacifizmus, a békeszeretet, mint „tipikusan” női tulajdonság, bár ez az első világháború kezdetén a legtöb­bek szemében a hazaárulással ért fel.

Különböző elképzeléseik voltak arról, miként lehet a nők jogaiért leghatáso­sabban küzdeni. A klasszikus szüfra­zsett, azaz választójogi, megközelítés jellemezte a polgári feministákat, s poli­tikai fegyvereik közé tartozott a szó és az egyesülés. Glücklich Vilma és Bédy- Schwimmer Rózsika is tagja volt a Nő­tisztviselők Országos Egyesületének, melyből 1904-ben kivált a Feministák Egyesülete. Glücklich a Nők Nemzetkö­zi Ligája a Békéért és a Szabadságért fő­titkára, Bédy 1914-ben a nemzetközi nőmozgalom titkára Londonban, s ő szerkeszti A nő c. lapot is. A szociálde­mokrata-kommunista nőmozgalmárok természetesen a munkásnevelés és a szociális kérdések felé fordultak, így a nőkérdést mindig összekapcsolták a gyermekvédelemmel. Az aktív pártmun­kán kívül ők is írnak és szervezkednek. Buchinger Szerén és Gárdos Mariska szerkesztette a Nőmunkás c. lapot, s Gárdos szervezte a Nők Asztaltársasá­gát az MSZDP-n belül, s alapította meg a Magyarországi Munkásnők Egyesületét.

A feminizmushoz hasonlóan termé­szetes számukra a népért való aggódás is, akár szocialistának vallják magukat, akár nem. (Hanák Péter hívta fel rá a fi­gyelmet, hogy a magyar századelő radi­kálisainak szóhasználatában a nép nem a német völkisch, az orosz narodnyik vagy a harmincas évek magyar né­pi írói által használt értelemben jelenik meg, hanem egyszerűen és balosán „szegényt”, „munkást” jelent). „Szocia­lista vagyok… érzelmi alapon. Ahogy csináltam magamnak imádságot, úgy csináltam politikai hitvallást is, külön. A becsületes gazdag embereket nem kell bántani, a költőknek … palotákat kell építeni. A haza fogalma pedig gyö­nyörű, ne merje bántani senki.”, vallja hévvel Flóra, egy fiktív hősnő, Bródy Sándor a Tanítónő c. darabjában. Írá­som tulajdonképpen esetlegesen válo­gatott azok közül a radikális nők közül, akik közel kerültek a nőmozgalomhoz. Van, akinek a nevét megőrizte az emlé­kezet, mert a szocializmusban is fontos szerepet töltöttek be, visszaemlékezé­sük jelent meg, mint például Gárdos Mariska, aki a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének alapító tagja volt. Van, akinek a nevét sokáig, mint emlí­tettem, leginkább csak külföldön, vagy a szűk hazai feminista körben őrizték, ott is leginkább csak úgy: Ja persze, a Bédy-Schwimmer Róza! Valakinek már meg kellene írnia!”. Mások múzsaként, híres értelmiségi feleségeként, vagy szivárványszínűen sokoldalú művészként, alkotó emberként, esetleg mindhárom szerepben továbbélve lettek, maradtak ismertek. Lesznai Anna, Dénes Zsófia, Brüll Adél, Polányi Laura, Várnai Zseni, Fried Margit (írói álnevén Ego) Erdős Renée, a sort még sokáig lehet­ne folytatni.

Kollektív életrajzukból kitűnik, hogy az a fajta haladó, közéleti elkötelezett­ség, mely jellemezte őket, magától ér­tetődően tette őket feministává, a női emancipáció elkötelezett hívévé.

Címkék:2002-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Mindent utálok, ami extrém

„Mindent utálok, ami extrém”Interjú Bruck Edith-tel Bruck Edith-ről, az Olaszországban élő, magyar származású írónőről hosszú évek óta nem hal­lott a...

Elmeséletlen történetek

Elmeséletlen történetek A női emlékezetről szól majd az Esztertáska következő programja. Mesélő / felolvasó estünket a Nyári Zsidó Fesztivál idején,...

Close