Szombat előfizetés 2017

A privatizáció finise

Írta: Yehuda Lahav - Rovat: Archívum, Gazdaság, Izrael

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

3.2 MILLIÁRD BEVÉTEL

Történelmi okoknál fogva az iz­raeli gazdaságban nagyon je­lentős állami, szakszervezeti, önkormányzati és más nyilvá­nos tulajdonban lévő vállalkozás fejlő­dött ki. Az államalapítás előtti időkben, valamint Izrael létezésének első évei­ben a tőkehiány miatt csakis az állam vállalhatta magára az azonnali nyeresé­get nem biztosító, de életfontosságú gazdasági ágak, mint például a Holt tenger ásványkincseinek kitermelését, a hadiipar, a nehézipar, a mezőgazda­ság fejlesztését.

A nyolcvanas évek második felében az akkori „nemzeti egység-kormány” ar­ra a következtetésre jutott, hogy az ál­lamnak fokozatosan ki kell vonulnia az időközben többnyire nyereségessé vált gazdasági tulajdonból. 1987-ben a First Boston amerikai banknál rendelt az iz­raeli kormány egy privatizációs alap-ter­vezetet. Céljául a magánszektor meg­erősítését és a kormány közvetlen gaz­dasági funkcióinak csökkentését jelölte meg. A First Boston terve alapján a kor­mány 1990-ben törvényjavaslatot nyúj­tott be a fineszeinek, amely a privatizá­ció bevételeiből kívánta finanszírozni az akkori Szovjetunióból érkező sok tí­zezernyi bevándorló befogadását.

A privatizációs vita máig tart. Befo­lyásos körök ideológiai, politikai és gazdasági érveket hoznak fel ellene. Sokan, főleg a szakszervezetek és az állam tulajdonában lévő vállalatok vezetői közül politikai befolyásuk csök­kentésétől tartanak a privatizáció nyo­mán. És ha nem érvelhetnek többé a privatizáció elve ellen, pazarlással, a nemzeti vagyon „végkiárusításával”, korrupcióval vádolják a folyamat vég­rehajtóit. Mint minden bonyolult gaz­dasági folyamat közben, itt is akadnak, akik a zavarosban halásznak és ezért korántsem állítható, hogy az ellenzők vádjai minden esetben alaptalanok. Annál is inkább indokolt a bizalmatlan­ság, mert a privatizációért felelős tiszt­ségviselők és miniszterek többször ki­jelentették, hogy nem az elérhető leg­magasabb árat, hanem inkább a priva­tizálandó vállalatok jövőbeli életképes­ségét és eredményességét tekintik a fő szempontnak, nem csoda, ha a Jediot Ahronot gazdasági szerkesztője erre így reagált: „Azok, akik fillérekért elkó­tyavetyélik a nemzeti vagyont, a lyukas államkasszát akarják a bevételekből feltölteni. Az még talán megbocsátható lenne, ha a bevételeket a gyermeke­inkre és unokáinkra háruló nemzeti adósság csökkentésére akarnák fordí­tani. De a lyukas költségvetés befolto­zására használni? A kormány privati­zálni, privatizálni, privatizálni fog, és a kapott pénzt pazarolni, pazarolni és pazarolni fogja.”

A First Boston bank alapterve har­minc nagy állami vállalat privatizálását helyezte kilátásba egy négy-öt éves idő­szakban, éspedig kétféle módon: a vál­lalat közvetlen eladásával az érdekelt tőkéseknek, vagy részvények felajánlá­sával a nagyközönség számára. A válla­lat közvetlen eladása természetesen az állam teljes kivonulásával egyenlő. A részvénykibocsátásnak előnyei és hát­rányai vannak: e módszerrel nehéz külföldi befektetőket mozgósítani, valutát bevenni és jelentősen csökkenteni a kormány közvetlen gazdasági tevékeny­ségét; Ugyanakkor tömegeket von be a privatizációba és teszi őket érdekeltté sikerében. A részvények részleges el­adása tulajdonképpen nem változtatja meg alapjaiban a tulajdonjogot és nem vonja ki a kormányt a közvetlen gazda­sági tevékenységből, hanem főleg új pénzforrások megszerzését segíti elő. A kormány nagyon sokáig a részvény-ki­bocsátást részesítette előnyben, de 1994-ben összeomlott a tel-avivi tőzs­de és utána szinte lehetetlenné vált a „kisbefektetők” bevonása a privatizáci­óba. Valóban, a privatizáció „aranyko­ra” a tőzsde összeomlása előtt volt és 1993-ban érte el a csúcsot, amikor 1,2 milliárd dollár értékű állami vagyon cserélt gazdát. Azóta a közvetlen eladá­si módszer került előtérbe, ami természetszerűen csökkentette a privatizáci­ós szerződések számát. A First Boston által privatizálásra szánt harminc nagyvállalat közül a valóságban 1986 és 1996 augusztusa között húsz vállalatot magánosítottak. Az összes vállalat 5-7 milliárd dollárra becsült vagyonából a privatizáció során az államkasszába mintegy 3,6 milliárd dollár folyt be, eb­ből két milliárd a közvetlen eladások­ból, csaknem másfél milliárd dollár pe­dig részvény-kibocsátásokból.

Ebből is látszik, hogy néhány igazán „nagy falat” privatizációja még hátra van. Benjámin Netanjahu miniszterel­nök kormányprogramjában a privatizá­ció gyorsítását ígérte. De a legnagyobb vállalatok privatizációja távolról sem csupán szándék kérdése. A bankok fur­csa módon kevés érdeklődőt vonza­nak. A hajfai olajfinomítót, a Mekorot vízműveket, a villanytársaságot nem lehet bizonyos törvények megváltozta­tása nélkül magánkézbe juttatni. A ZIM hajózási társaság privatizálása döntő mértékben a tőzsdeviszonyok javulá­sától függ, míg szakértők véleménye szerint az El Al légitársaság megvételé­re addig nem lesz komoly vevő, amíg nem hatálytalanítják a szombati és ün­nepnapi járatok tilalmát, ami versenyképtelenné teszi. E változásra pedig a mostani parlamenti erőviszonyok kö­zött a legcsekélyebb esély sincs.

Tel-Aviv

Címkék:1997-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Egy nap a háromezer éves Betarban

Dombra föl, völgybe le vezet az út, ide-oda kanyarog, Kle­in Majse szinte le sem veszi a lábát a kuplungról. Az út...

Hírvilág

BÁZEL: Közvélemény-kutatás A DRS Rádió megbízásából a KONSO közvélemény-kutató intézet 1089 15 éven felülit kérdezett meg Svájc II. világháborús magatartásá­val...

Close