Szombat előfizetés 2017

A politikai elit önreprodukciója

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Izrael, Külpolitika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kiből lesz Izraelben kneszettag?

A régi időkben Izraelben a „szivarfüs­tös hátsó szobákon” keresztül vezetett a jelölt útja a Kneszetbe: ha fel akart kerül­ni a két nagy párt egyikének képviselő­jelölt-listájára, a párt befolyásos szemé­lyiségeivel kellett kapcsolatba kerülnie. Ennek persze az lett a következménye, hogy a politikai elit meglehetősen zárt közeggé vált. A nyitás érdekében tértek át az amerikai stílusú előválasztási rend­szerre, ahol a jelölőlistára való felkerülés feltétele a párttagoktól kapott támogatás (ezt egy aláírás szentesíti). Minél több tá­mogatóra talál a jelölt pártján belül, an­nál előkelőbb helyre kerül a listán. A kam­pányhoz becslések szerint mintegy 50 ezer dollárnyi készpénz szükséges, ami­nek nem csekély részét a jelölt maga kénytelen állni, tekintettel a politikusok támogatásával kapcsolatos igen szigorú jogszabályokra.

Ez eleve nagyobb esélyt ad a gazdagab­baknak, akik – mint Amerikában is – bő­ven költhetnek önmaguk népszerűsíté­sére. Miután a mindössze százhúsz tagú Kneszetbe egyszerre kevés új jelölt jut­hat be, főként annak van esélye, akinek nevét már amúgy is ismeri a közvéle­mény. Jó eséllyel indulnak például nyug­állományba vonult magas rangú katona­tisztek, akiknek presztízse a sok háborút vívott Izraelben igen nagy; a közélet más színtereiről már ismert személyiségek; a gazdagok (a fent leírt oknál fogva); az is­mert családnévvel rendelkezők, akiknek valamelyik felmenője vagy más rokona már gondoskodott a családnév jó csen­géséről; végül pedig a választási rend­szer adta lehetőségeket ügyesen kihasz­nálók.

Az első csoportra példa Uri Szagui, a Munkapárt képviselőjelöltje, aki koráb­ban a katonai felderítés főnökeként vívta ki az izraeli közvélemény elismerését vagy Jichak Mordecháj ex-tábornok a Likudtól, akinek még az az előnye is megvan, hogy kurd zsidó család gyerme­ke lévén alkalmas lehet a szefárd zsidó­ság rokonszenvének fölkeltésére. Ismert közéleti személyiség Slomo Ben-Ami, aki a madridi béketárgyalások idején Iz­rael spanyolországi nagykövete volt, mel­lesleg egyetemi tanár és egy elit politikai tévéműsor házigazdája. Ebbe a kategó­riába tartozik Cáli Resef, a Békét most (ismert héber nevén Salom Áhsáv) moz­galom alapítója és hosszú ideig vezetője, aki egyébként multimilliomos, továbbá közismert televíziós személyiségeket és popénekeseket tudhat rokonságában.

Az ismert nevek birtokosai közül említ­hetjük Jáél Dajant, a Hatnapos Háború legendás hadügyminiszterének lányát, Benni Begint, az egykori miniszterelnök fiát, vagy Joszi Olmertet, akinek testvé­re, Ehud Olmert Jeruzsálem főpolgár­mestere.

A Munkapárt egyetlen ismeretlen nevű jelöltje Jakov Sefi volt, aki a választási rendszer egy gyenge pontját tapintotta ki jó érzékkel. Miután a jelölt az adott párt tagjainak aláírásával hitelesíti jelöltségét, Sefi, aki korábban repülőgépgyári alkal­mazott volt, egykori kollégáinak ezreit léptette be a Munkapártba, akik aztán rá adták voksukat A módszer követőkre ta­lált, és a két nagy párt taglétszáma hirte­len százezres nagyságrendűre duzzadt. Az ügy akkor vált végképp gyanússá, ami­kor az ultraortodox Bné Brák körzet lakói ezrével kezdtek föliratkozni a Munkapárt tagjai közé. (E politikai rokonszenv körül­belül annyira valószínű, mintha Magyaror­szágon a rózsadombi villanegyedek lakói egységesen Thürmer Gyulát támogatnák.)

Miután a fantom-párttagok felhasználá­sát föltehetően hamarosan kiszűrik majd a politika legitim eszközei közül, marad az egyértelmű fölállás: a Kneszet-tagság mindenfajta karrier csúcsa, ahová az utat egy ezt megelőző karrierrel kell elő­készíteni.

Az „oroszok” pártja

Egyebek közt a politikai establishmentben való csalódottság vezette azokat az ex-szovjet bevándorlókat, akik Izraelben megalakították saját pártjukat „Jiszrael ba’alija” néven. (A kifejezésnek két jelen­tése van: a bevándorlók Izraelje vagy a felemelkedő Izrael.) Az új párt első embe­re, Nátán Scsaranszkij (az egyik leghíre­sebb „refuznyik”, akit a szovjet hatósá­gok több, mint egy évtizeden keresztül tartottak vissza a kivándorlástól és végül a nemzetközi szolidaritás segítségével alijázhatott) az 1992-es választások elő­estéjén még úgy nyilatkozott, hogy nincs szükség külön „orosz” pártra Izraelben. Ez a párt nyilván több kormánysegélyt csikarna ki az új bevándorlók számára, ami épp a kívánttal ellentétes hatást érne el. Nem állami gyámkodás kell, hanem erős piacgazdaság és demokrácia. A Likudban csalódott orosz ajkú bevándor­lók akkor nagyrészt a Munkapártra sza­vaztak. A jobboldal számára ugyanis min­denekelőtt ideológiai okokból, Nagy-Izrael vágyképére tekintve volt fontos a minél több bevándorló, a nagyobb lélekszám, a bevándorlók integrálásával már nem fog­lalkoztak olyan lelkesen.

Az elmúlt négy évben a piacgazda­ságra való átállás jót tett az integráció­nak, az új olék döntő többségének már van munkája és lakása. Eredeti szak­májukban azonban csak egyharmaduk tudott elhelyezkedni, márpedig a be­vándorlók jelentős hányada magasan kvalifikált, akinek számára a szakmai előmenetel döntő fontosságú. Az új be­vándorlóknak kijutott a mindenkori újoncok sorsa is: az „őslakosok” gyak­ran idegenkedve és lenézéssel tekinte­nek rájuk; a bevándorlással megnöve­kedett prostitúciót és bűnözést rajtuk kérik számon és gyakran velük azono­sítják. Mindezen anomáliákért az „oro­szok” most az elmúlt négy évben kor­mányzó Munkapártnak nyújtják be a számlát. Sokan visszafordulnak a Likudhoz (a biztonság kérdéseiben az ex-szovjet polgárok igen nagy gyanakvás­sal tekintenek Szíriára és a PFSZ-re, a valamikori Szovjetunió szövetségesei­re, amelyek politikai stílusát, módsze­reit egykori hazájukból ismerik). Nem kevésbé számosán azonban mindkét pártban csalódva most a maguk útját akarják járni.

Az új párt részletes és átfogó program­ja még várat magára: az „orosz” beván­dorlók támogatásán és egymillió új alija előmozdításán túl politikájukban a vallási közöny szembeötlő: a szombati közleke­dés és a polgári házasság pártolásával a baloldalnál is baloldalibbak.

400 ezer szavazójoggal rendelkező orosz ajkú bevándorló él Izraelben, akik persze nem fognak mind az etnikai ala­pon szerveződő pártra szavazni. A válasz­tási előrejelzések 54 képviselői helyet jó­solnak Scsaranszkij új pártjának. A párt korifeusai persze többet várnak: a mérsé­keltek csak 5-6, a vérmesebbek akár 12 helyet is remélnek a Kneszetben. De még ha csak a legszerényebb számítások vál­nak is valóra, ez már elég lehet ahhoz, hogy a koalíciós tárgyalások során az orosz-párt nélkülözhetetlenné, a mérleg nyelvévé váljon.

Címkék:1996-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hírek

77 EZER ÚJ OLÉ Ennyien ér­keztek 1995-ben az országba, 85 százalékuk a FÁK államaiból jött: Üzbegisztánból 5960, Azerbaj­dzsánból 2950, Belorussziából...

Háttér: a héber és a jiddis harcáról

E hír jelentőségének megértéséhez tudni kell, hogy a határozat fontos állomás a jiddis és a héber nyelv immár majd más­fél...

Close