Szombat előfizetés 2017

A pernye beleég a bőrünkbe

Írta: Peremiczky Szilvia - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Négy évvel ezelőtt ezzel az alcímmel jelent meg Komoróczy Géza professzor könyve (Holocaust – A pernye beleég a bőrünkbe, Osiris, 2000). Az ELTE tanszékvezető tanára előszavában az­zal indokolta a kilencvenes években írt cikkeinek összegyűjtését, hogy a holokauszt feldolgozásának lehetősé­geit kutatja. „Úgy vélem, Magyaror­szágon egyelőre nem jutottunk el, sem a közgondolkodás, sem az állam és a közélet intézményei, sem pedig mi magunk, polgárok, személyesen a tör­ténelmi tisztázás végzetesen szüksé­ges voltának felismeréséig és elfog­adásáig, illetve a magyar politikai és kulturális közösséget illető teljes tör­ténelmi felelősség vállalásáig minda­zért, ami több mint fél évszázada itt történt, Magyarországon, a magyaror­szági zsidókkal, magyarokkal. (…) A holokauszthoz még ezer szállal köz­vetlenül kapcsolódnak mai állapota­ink.” A holokauszt Magyarországon nem része a közgondolkozásnak – írja a könyv lapjain. A közvéleményben a Historikersteit nem indult meg, szem­ben Németországgal, nem kelt felhá­borodást, ha valaki a „mi” mártírjaink­ról és az „övékéről” beszél. Nem tör­tént meg a felelősség felvállalása sem, a teljes felelősséget sokan igyeksze­nek áthárítani a németekre és „néhány bűnözőre”. A feldolgozás hiányának beszédes bizonyítéka az is, hogy a Jad Vasem kitüntetettjei magyar részről gyakorlatilag nem kaptak elismerést.

Ma, amikor a holokauszt évforduló­ját egyrészről a Holokauszt Múzeum megnyitása, másrészről a Teleki-szo­borral kapcsolatos vita előzi meg, is­mét fel kell tenni a kérdést: megtörtént-e a magyar társadalomban a holo­kauszt feldolgozása, sikerült-e szem­benézni a történelemmel. Ungváry Ru­dolf író Komoróczy Gézához hasonló­an nemmel válaszol, és ennek szerinte egyrészt a mintegy negyvenévnyi de­mokráciadeficit, a demokratikus nyilvánosság hiánya az oka, másrészt a magyar jobb- és baloldal válsága. Az 1945-ös megszabadulást (de nem fel- szabadulást) követő kommunista időszaknak tudható be, hogy a mai ma­gyar közélet körülbelül ott tart, ahol Spanyolország, Portugália az ötvenes évek végén, ahová a horthysta Ma­gyarország is eljutott volna a második világháború, a holokauszt nélkül. A negyvenévnyi excursus miatt azonban a magyar jobboldal nagy része a rend­ szerváltás után ott folytatta, ahol 1945-ben abbahagyta, hiszen nem volt le­hetősége a múlt kibeszélésére azon év­tizedek alatt, amikor a múlthoz való viszonyt a Párt szabta meg. A baloldalt viszont éppen a kommunista korszak öröksége bénítja, amely mindkét oldal számára lehetetlenné tette, hogy a de­mokratikus nyilvánosság előtt nézzen szembe a múlttal. A helyzetet bonyo­lítja, hogy az egykori jobboldali totali­tarizmus lelki szimbiózisba lépett a késő Kádár-korral, azaz a másik tekin­télyuralmi diktatúrával. Ebben a politi­kai légkörben nem történhetett meg a holokauszt feldolgozása sem, mert a szélsőjobb és gyakran a mérsékelt jobb is a háború előtti fogalmakat, kliséket használja, s nem definiálta magának a „zsidónak” a fogalmát. Amikor a zsi­dósághoz egyáltalán nem kötődő sze­mélyeket faji alapon tekinti zsidónak, akkor a két háború közti antiszemitiz­must eleveníti fel, miközben a holoka­usztért csak a német megszállást tartja felelősnek.

Kovács Mónika, az ELTE Pszicholó­giai és Pedagógiai Karának tanára el­eve nem tartja szerencsésnek, hogy a „feldolgozás” fogalmát átemeljük a személyiségpszichológiából a társadalompszichológiába. „A holokausztot nem lehet ’feldolgozni’ sem zsidó­ként, sem nem zsidóként. Amit tehe­tünk, az, hogy együtt élünk a holo­kauszt megtörténtének tudatával, hogy évről évre meggyászoljuk a halottakat, hogy tisztességesen gondoskodunk – kárpótlás formájában vagy másként – a túlélőkről, és azon kevesekről, akik se­gítettek, amikor a többség elfordította tekintetét, és hogy igyekszünk átadni a ’tanulságokat’ a következő generációknak.” Azzal Kovács Mónika is egye­tért, hogy a (nyugat-)németországihoz hasonló recepció Magyarországon nem ment végbe, de szerinte ezt nem is lehet elvárni. „A magyar és a német fe­lelősség a holokauszttal kapcsolatban nem mérhető egymáshoz. Nem a ma­gyar politikai vezetés tervelte ki és haj­totta végre a népirtást. Amiért a magyar politikai vezetés felelős, az az, hogy ki­szolgáltatta saját állampolgárait egy népirtó rendszernek, és ez a felelősség is óriási, de mégsem azonos az előbbi­vel. Ami Magyarországon történt és történik a holokausztért viselt fe­lelősséggel kapcsolatban, nagyon ha­sonlatos más kollaboráns országok – például Ausztria vagy a Vichy-Franciaország – felelősséghárításához. Ez pszichológiailag teljesen érthető folya­mat, hiszen ki szeretné magára vállalni a felelősséget, amikor átháríthatja más­ra az egész bűnt. Éppen ezért van szük­ség arra, hogy a történészek higgadtan és kitartóan ismételgessék a bűnrészes­ség bizonyítékait, hogy a múzeum megismertessen mindenkit a tényekkel, hogy az oktatásban sokkal nagyobb szerepet kapjon a holokauszt történe­te.” Ami a mai generációt illeti, Kovács Mónika szerint értelmetlen elvárni tőlük a felelősségvállalást azért, amit nagyapáik vagy dédapáik követtek el. Tőlük csak az várható el, hogy egy jö­vendő társadalomban senkinek se kell­jen félnie, és hogy továbbadják annak a demokráciának az eszményét, amely a holokauszt során majdnem elpusztult. Nyugaton ennek megfelelően a holoka­uszt oktatása illusztrációként szolgál a tolerancia, az emberi jogok és az ezeket fenyegető rasszizmus, előítéletesség bemutatására. Ez az, amire a magyar oktatásban is szükség lenne, hogy a múlttal együtt tudjunk élni.

Peremiczky Szilvia

Címkék:2004-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A holokauszt-szindróma

BÉKÉS VERA ANNA A holokausztszindróma A HOLOKAUSZTSZINDRÓMA EGYIK LEGVITATOTTABB KÉRDÉSE AZ, HOGY EGYÁLTALÁN LÉTEZIK-E. PONTOSABBAN AZ, HOGY JÓL KÖRÜLHATÁROLHATÓ, EGYSÉGES,...

A hozzám közelállók szentelnek meg engem

DOV LEVY A hozzám közel állók szentelnek meg engem „Számláljatok azután a szombatra kö­vetkező naptól...” (3M. 23, 15.)1 A Rambam...

Close