Szombat előfizetés 2017

A női holokauszt-visszaemlékezések

Írta: Pető Andrea - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A női holokauszt-visszaemlékezések

A feminista kutatók az elmúlt évtizedek­ben gyakran bírálták a Holocaust establishment-et, mely szerintük tudatosan fi­gyelmen kívül hagyta a női túlélők élmé­nyeit. Bírálataik eredményeként ma már a Holokauszttal kapcsolatos női vissza­emlékezések és kutatások a Holokauszt tanulmányok külön részét alkotják. Pe­dig a „női emlékezet” mindig is jelen volt, hiszen közvetlenül a Soá után már női visszaemlékezések is megjelentek nyomtatásban, mint Lengyel Olga 1947-es vagy Ida Fink, Gerda Klein, Charlotte Delbo, s a nemrég elhunyt Ember Mária későbbi könyvei.

A társadalmi nemek (gender) iránt fo­gékony tudományos Holokauszt-kutatást három tényező tette lehetővé. Az első magának a Holokausztnak mint té­mának az elfogadtatása, a második a demokratikus és újszerű vizsgálati módszer, az oral history meghonosítá­sa, mely lehetővé tette, hogy az emlé­kezet a történeti kutatás megbízható forrásává válhatott, és ezzel maga az emlékezetkutatás is teljesen átalakult. A harmadik ok pedig a társadalmi moz­galmakkal együtt fejlődő nőmozgalom „tudományosulási” törekvése, melynek eredményeképpen a gender studies el­fogadott tudományos kutatási ág lett.

A sikerek eredményeképpen a Soá történeti kutatásában a társadalmi ne­mek közötti különbségek négy szinten vizsgálhatók. Az első a társadalmi ne­mek közötti különbségek vizsgálata, me­lyek meghatározzák, hogy a zsidó férfiak és nők milyen tudással rendelkeztek és milyen viselkedési mintákat sajátítottak el a zsidó kultúrában. A második annak elemzése, hogy a zsidók mit gondoltak a náci politikáról, és milyen reményekkel próbálták azt túlélni. A harmadik magá­nak a náci politikának a vizsgálata, hi­szen az különbözött a zsidó férfiak, illetve a nők és a gyerekek tekintetében. A negyedik pedig a zsidó nők és férfiak életének és esetleges ellenállásának kü­lönbözősége a gettókban, a bujkálás so­rán és a koncentrációs táborokban. Az újszerű, minden társadalmi csoportra ki­terjedő vizsgálatnak azonban, ahogy Lawrence L. Langer kimutatta, nem le­het célja, hogy azt firtassa vagy mérics­kélje, ki szenvedett többet: a fiát elvesz­tett apa vagy éppen az anya. Mára a „zsi­dó” kategória nem egyfajta tapasztalatot és életformát ír le, ahogyan a „nő” sem.

Az áttörést az a döntés hozza, mikor elhatározzuk, hogy emlékezünk. Több­féle oka lehet ennek az elhatározás­nak: kísérlet az öngyógyításra, emlékállítás az utókor számára, vagy politikai megfontolás. Ám mindezen motiváció a jövő iránt érzett felelősségből ered. Alább egy személyes visszaemlékezést szeretnénk bemutatni. Amikor a sze­mélytelen tudományos elemzések he­lyett inkább a szubjektív emlékezetet választottuk, „az első írás” fontosságá­val együtt a Soá sokmilliónyi női áldo­zatáról is szeretnénk megemlékezni.

A hiányzó, legelső írás…

Barátnémmal szakmai úton voltunk külföldön, ahol a hosszú, téren és időn kívüli utazásban előkerültek a családi történetek is. Barátném elmesélte éde­sanyja testvérének történetét, aki két változatban is megírta emlékiratait, me­lyeket aztán rábízott. Az én történészi ösztöneim rögtön felébredtek: elkapott az ismeretlen, eddig még senki által nem látott dokumentum megtalálásá­nak hübrisze. Mivel Kati néni nagyon szerette volna magyarul megjelentetni a visszaemlékezését, barátnőm az Esztertáskának szívesen odaadta a kéziratot.

Ahogy a kéziratot a kezembe vettem, megdöbbentem a terjedelmén. Mind­össze 25 gépelt oldalból állt, melynek tartalma két-három év különbséggel írt – visszaemlékezés volt. Az ún. második írás azt is megfogalmazza, hogy mi a visszaemlékezés célja az öngyógyításon túl: „Nehéz mindenre visszaemlékezni, de megpróbálom, mert nem akarom ma­gammal vinni a sírba, mit tettek velünk, magyar zsidó nőkkel (kiemelés tőlem: P. A.) a német koncentrációs lágerekben. Talán ezek után fogok tudni újra aludni.”

Valamikor harminchárom évvel ezelőtt megpróbáltam leírni, mi történt. Elkezdtem, és abba kellett hagynom két oldal leírása után. nem bírtam to­vább írni. Újra mindent átélni – nem az akkori leromlott idegeimnek való volt. Azóta is minden éjjel felébredek, vagy el sem tudok aludni, vergődve órák hosszat, mert megjelennek előttem e képek, arcok, események…”

Kati néni két írása hasonló szerkeze­tet használ, mint a visszaemlékezések nagy része: a háború előtti békés polgá­ri élet bemutatása után a zsidóüldözés, a haláltábor, majd a felszabadulás, a ha­zatérés és az újrakezdés nehézségeinek leírása következik. A mondatok törede­zettek, érződik az emlékeket emlékezet­té formáló írás közben érzett fájdalom és szenvedés. Az „írások” nehéz olvas­mány. Mégis olvasni kell, el kell olvasni, nemcsak azért, hogy a két szöveget összehasonlítva megérezzük a közöttük vibráló feszültséget: a történelmet ma­gát, ahogy a szerző küzd a saját megélt múltjának feltárásával, hanem azért is, hogy megértsük: az írások bizony azért születtek, hogy mi a saját fájdalmunkat, félelmeinket és közönyünket legyőzve elolvassuk, és megértsük belőle az em­lékezés fájdalmának szükségességét.

A szerző, Kati néni, visszaemlékezése­iben már legyőzte saját rémképeit: az ő erejéből mindannyian tanulhatunk. De éppen a legelső, a legfájdalmasabban, a legnehezebben megszülető írás nem ma­radt fenn, és ezt értelmezhetjük szimbo­likusan is. Saját küzdelmünk múltunkkal, családi árnyainkkal nem mindig a nyilvánosság számára íródik. Viszont ami a külvilágnak szól, azt kötelességünk közzétenni. És talán egyszer a nők által írt Soá-élmények is mindannyiunk szá­mára hozzáférhetőek lesznek egy kötet­ben, amelynek olvasása sokunknak se­gíthet abban, hogy azok a bizonyos „leg­első írások” megszülethessenek *.

Pető Andrea

*Az Esztertáska szeretne önálló kiadványt összeállítani a Holokauszt-túlélő nők visszaemlékezéseiből. Ebben a kötetben lát majd napvilágot Kati néni szövege is. Örömmel fo­gadjuk olvasóink írásait is.

A női emlékezet tárának szép példája az a honlap, melyet a magyar származá­sú Judy Cohennek köszönhetünk, s melynek címe Virginia Woolf feminista kö­rökben elhíresült regényére (Saját szoba) utal. Az elmúlt időszak tudományos és irodalmi eredményeit rendszerezi a Women and the Holocaust – A Cyberspace of their own (Nők és a Holokauszt – Saját virtuális tér) nevű oldal. A hon­lap a téma angol nyelven hozzáférhető szakirodalmát mutatja be, s abból szem­léz. Hasznos web-linkek mellett az oldal női visszaemlékezések teljes szövegét is közli. www.mighty.com

Címkék:2002-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Írások

Kárpáti Katalin, Nagy Lajosné: Írások (Részletek a második visszaemlékezésből) „Szelektálás a 22-esből. Még elég kö­vér vagyok az éhezések ellenére, pedig...

Akkor és most

Mellékletünk a közel-keleti konfliktus hátterét próbálja megvilágítani. Szinte mindennap érkeznek drámai hírek a térségből. A Szombat szerkesztősége fontosnak tartja, hogy...

Close