Szombat előfizetés 2017

A nindzsa bosszúja – Elia Suleiman: Deus ex machina

Írta: Novák Attila - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A „Palesztin Filmnapok” – melyet a Magyar-pa­lesztin Baráti Társaság szervezett – különlegesen jó filmeket hozott Buda­pestre. Úgy látszik, hogy a kisebbségi helyzet csak jót tesz a művészetnek, vagy legalábbis a kényes hazai ízlésnek megfe­lelően, ügyesen válogatták össze a fil­meket. Olyan érzések kelnek életre a filmvásznon, amelyeket csak és kizáró­lag „törpe minoritás” tud kibocsátani. Ismerős érzések, nem a zsidósághoz kö­tődnek, hanem egy társadalmi helyzet­hez, az elnyomottsághoz, annak érzeté­hez, tehetetlenséghez, frusztrációhoz.

A Deus ex machina kontroverziális film. Már régen is lehetett róla hallani, magyar zsidó internetes levelezőlistá­kon többen a betiltatását is felvetették. Zsidó és pro-izraeli aktivistáknak nem tetszik. „Antiszemita”, „Izrael-ellenes” – hangoztak a fő vádpontok ellene, fő­ként olyanok szájából, akik minden al­kotást csak és kizárólag politikai szem­pontokból mérlegelnek. A politikai jobboldal, hasonlóan, nyilván kizárólag a film palesztin mivoltát ünnepli.

A film egy izraeli arab városka min­dennapjainak bemutatásával kezdődik – a legjobb közép-és kelet-európai ab­szurd hagyományai láthatók a vásznon: egy férfi mindig arra a buszra vár a buszmegállóban, amely sohasem érke­zik meg. A főhős végighajt az orientális „Bahnhofstrassé”-n, s míg mindenkit üdvözöl, mindenkire van egy keresetlen megjegyzése. Valakit négyen agyon­vernek, aztán kiderül, nem ember, ha­nem kígyó volt a delikvens. De végig az első verziót hisszük. Néha gyújtóbom­bákat dobnak be egy házba. Talán azért, mert „kollaborál” az izraeliekkel? Nem tudjuk, csak sejtjük. Csupa-csupa elfoj­tott agresszió, ki nem élt vágy, meghiú­sult remény. A beszéd nem a képet tük­rözi, a mondanivaló a szomorú tekinte­tekben lakozik. Háttérként fantasztikus zenék szólnak. Minden hiteles, ám min­den remény „kárba veszett”.

Az izraeliek katonák és rendőrök. Azt gondolom, hogy palesztin szemszögből nézve ez legitim ábrázolási mód, mivel nagy részük tényleg a hatóság formájá­ban találkozik az izraeli zsidókkal. A ka­tonai ellenőrző pontok megalázó kelle­metlensége szintén az élet hozománya, nem a PFSZ „KB Propagandaosztálya” találta ki, bár itt összemossák az izraeli és a területeken élő arabok helyzetét. Su­leiman egyébként palesztin mítoszokat is kifiguráz azzal, hogy az „öngyilkos robbantó” figuráját egy szexbombába „helyezi”, akinek léptei nyomán robban­nak fel a katonák. Nem kellemes látvány a zsidóknak, de tudomásul kell vennünk, hogy palesztin álmokat látunk, melyek természetesek egy olyan területi konflik­tus során, amikor az egyik fél győzött, a másik vesztett, s nem „cukros ke­nyérről”, hanem bosszúról, vérről és földről álmodik. Lehetne kurd álom Tö­rökországról, síita álom a szunnitákról, a történelmi küzdelmek vesztesei vérről ábrándoznak. Am ezek a palesztin ál­mok az utóbbi időben egyre vérmesebbek és véresebbek. Valahogy beléjük szűrődött a szülőföld elvesztésének fáj­dalma, a soha bele nem nyugvás dühe, és a – tudatosan is szított – pusztító gyűlö­let. Mindenesetre a gyűlölet hat: a film­beli palesztin fogoly – aki „otthon van” – ismeri Jeruzsálemet, izraeli őrzője vi­szont nem. Az üzenet egyértelmű: „hiá­ba alapítottatok államot 1948-ban, ide­genek vagytok itt”. Olykor abszurdba megy át a film: a check pointnál álló harmincas főhős Arafat-lufit ereget, hogy elterelje a katonák figyelmét, a lufi száll és száll, egészen a jeruzsálemi Sziklame­csetig. A vicc győzelme?

A film különleges hangulatú, fontos alkotás. Egészen a végéig tulajdonkép­pen nézhető. A végét azonban úgy el­rontja Suleiman, ahogy csak lehet. Ugyanis elhatalmasodik rajta a nemzeti érzés. Izraeli kommandósok gyakorol­nak, arab humuszos céltáblákra lőnek célba. De az utolsót, a legvégsőkig kitar­tót és életben lévőt nem tudják kilőni, s az nemcsak hogy – Krisztusként – emelkedik fel a levegőbe, hanem vissza­sugározza a kapott golyókat, melyektől hullanak az izraeliek, mint a legyek. Fel­tűnik a palesztin zászló is, az utolsó nindzsa Palesztina/Izrael pajzsával védi ma­gát. Felrobbantja az izraeli helikoptert is.

A konklúzió mentes minden kétértel­műségtől: nincs „megbékélés”, harc van, a végsőkig. Magányos, originale arab hős a technicizált, tömeges izraeli/ nyugati világgal szemben. A jelenet lá­tószögét Nicolae Ceausescu, Kim Ir-Szen, Hitler és Sztálin is magáénak vallhatná, így nem több, mint primitív palesztin propaganda. „Ők rosszak, mi jók vagyunk.” Ezt a látószöget már is­merjük és unjuk.

Kár volt így elrontani ezt a filmet. Nem méltó hozzá. S leginkább a saját ügyének ártott ezzel a máshol figye­lemre méltó érzékenységéről számot adó rendező.

Novák Attila

Címkék:2004-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Purim

Purim Purimkor a rejtett csodát ünnepeljük. Perzsiában történik mindez. Eszter, az árva zsidó lány bátorságával és Mordecháj nagybácsikájával megmentik a...

Közmagyar Kozmoszgyúró – Babiloni kalendáriuma

Közmagyar Kozmoszgyúró babiloni kalendáriuma   A héber betűk a babiloni ékírásból erednek. A kabbala minden héber betűt jelképként kezel. A...

Close