A nagy leleplezés

Írta: (vadász) - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

A Pesti Hírlap 1993. április 15-i számának címoldalán „kivételezett állampolgárokat” leplez le. A lap értesülése szerint ezek a kivételezettek egykori izraelita elhurcoltak a Társadalombiztosítási Alaptól jelenleg 6150 forint segélyben részesülnek. Az újság jó szimatú munkatársa nem volt rest, és utánajárt ennek a mind ez ideig homályba burkolt gyanús ügynek, amelynek terhétől roskadozik a társadalom. A Népjóléti Minisztériumban megtudta, hogy a háború utáni koalíciós kormány egyik rendelete szerint idézzük azokat az idős, munkaképtelen, izraelita személyeket, illetve rászoruló családtagjaikat részesítik központi szociális segélyben, akiket annak idején koncentrációs táborokba hurcoltak. (Magyarán: akiket a több százezernyi gázba fojtott és halálra kínzott mellett a szerencsés véletlen életben hagyott, és azokat a rászoruló családtagokat, akiket az elpusztítottaknak kellett volna – kellene – eltartaniuk.)

A minisztérium információjából fény derül arra, hogy 1991-ben KILENCVENNÉGYEN vehették igénybe a kedvezményes ellátást.
A Pesti Hírlap másnap folytatta a nagy ügyet, hiába, verseny van az újságok között, s ha szenzációra lelnek, akkor, ugye… Gondolatok egy furcsa segélyről cím alatt kérdést intézett többekhez, így Zimányi Tibor MDF-es ország­gyűlési képviselőhöz, a Recski Szövetség főtitkárához. Ő a következőket mondotta:
Örülünk, ha a törvénytelenségek túlélői bármiféle támogatásban részesülnek. Minden ilyen kezdeményezést természetesen csak akkor tudunk üdvözölni, ha az nem sérti az állampolgári egyenjogúságot. Jelen esetben sajnos erről van szó. Az említett törvény és az ehhez hasonlók kiválóan alkalmasak arra, hogy a kivételezett állampolgárok csoportjával szemben ellenszenvet szítson. Márpedig ezt mindenképpen el kell kerülni.
Nem tudjuk, hogy ma hányan élnek még a 2 év előtti nyilvántartásban szereplő 94 kivételezett közül. Zimányi úr álláspontja mégis mélyen humanista, mert ellenszenvtől félti e zsidókat, s nem teszi ezt az összehasonlíthatatlanul nagyobb létszámú egykori recskivel és Gulágot járttal, holott azok a nyugdíjukon felül, a költségvetés terhére, a zsidóknál nagyobb juttatást kaphatnak.
Utóirat: A kivételezettek egyike Reinitz Sándorné a deportálásból betegen tért haza. Lakásától megfosztották, albérletbe szorult gyermekével, akit egyedül nevelt, mert 41 éves férjét munkaszolgálatosként megölték. 1947-ben a többi kivételezetthez hasonlóan 75, azaz hetvenöt forint kegydíjjal indult a Pesti Hírlap által felderített „furcsa segély” elérésének magaslata felé.
(vadász)

Címkék:1993-06

[popup][/popup]