Szombat előfizetés 2017

A mai Magyarországon nincsenek nemzetiségek

Írta: Kende Péter - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A mai Magyarországon nincsenek nemzetiségek

A levelükben feltett kérdések közül az elsőre („van-e oka bárkinek is félni az adatközléstől?”) nem tudok válaszolni, a második kérdést il­letően viszont egye­tértek a szerkesz­tőségnek azzal az álláspontjával, hogy jó lenne, „ha a zsidó közösség tagjai félelemmentesen fejeznék ki hovatar­tozásukat”. Ezzel kapcsolatosan legfel­jebb az a megszorításom, hogy a ma­gyar zsidók hovatartozásának, miként a múltban, ma sem egészen világosak a keretei, sőt hogy pontosak legyünk, ta­lán még a tegnapinál és a tegnapelőtti­nél is kevésbé világosak. Ez azonban már átvezet a harmadik kérdéshez, ah­hoz, hogy mit gondolok „a zsidóság nemzetiségi-etnikai meghatározásáról”, célszerűnek tartom-e egy ilyenfajta be­sorolás elfogadását és a népszámlálási íven történő önkéntes és explicit beval­lását? Fontosnak tartom-e ezt a magyar zsidóság jövője, érdekérvényesítése, képviselete szempontjából? Részlete­sebben csak erre a kérdésre kívánok vá­laszolni, eközben persze óhatatlanul ki­térve a „biztonságérzet” vonatkozására is (4. kérdés), amely az előbbinek mint­egy alkérdése.

Lehet-e a zsidóságot „nemzetiségi-et­nikai” kategóriának – rövidebben és ke­vésbé tudálékosan: „népnek” – tekinte­ni? Természetesen lehet. De mint tud­juk, sem a magyar közjogi tradíciót, sem a magyarországi zsidóság nagyobb ré­szének önmagáról alkotott képét nem ez a felfogás jellemezte. Az 1918-at me­gelőző ötven vagy hetven évben a zsidó­ság egyértelműen vallási különbözősé­get jelentett. Az ezt követő, 1945-ig tar­tó korszakban ez annyiban módosult, hogy a „zsidónak lenni” fogalma a szár­mazási különbözőség tudatával is kiegé­szült, már csak azért is – sőt főleg azért -, mert az antiszemita kurzus által beve­zetett zsidóüldözés egyaránt sújtotta az izraelita hitfelekezethez tatozókat és azokat, akik az (mármint a felekezetet) valamilyen úton-módon elhagyták. Az 1945-től 1989-ig tartó, előbb republiká­nus, majd kommunista alapú államjogi gyakorlat két szempontból is új helyze­tet teremtett: egyrészt magánüggyé nyil­vánította a vallást (a keresztényt csa­kúgy, mint a zsidót), illetve az ahhoz va­ló tartozást: másrészt minden vallási, fa­ji vagy ehhez hasonló diszkriminációt szigorúan elutasítva, voltaképpen még azt is tanácsosnak látta eltiltani, hogy ilyesfajta különbségekről egyáltalában szó essék. A háborút túlélő és azután is itt, Magyarországon maradó zsidón vallású vagy származású magyar állampolgá­rok a társadalmon belüli vallási különb­ségtételnek ezt a radikális kiküszöbölé­sét szívesen vették és általában támo­gatták, szinte függetlenül attól, hogy a kommunizmussal mint uralkodó állam­elvvel szemben máskülönben milyen ér­zelmekkel viseltettek. Aligha vitatható egyébiránt – megint csak függetlenül a kommunizmus jóságától vagy rosszasá­gától -, hogy a vallási (stb.) különbsé­geknek ez az elhessegető, lefojtó, már-már nemlétezőként való kezelése előse­gítette a zsidóknak mint egyedeknek a társadalomban való elvegyülését, azt a folyamatot, amely úgyszólván mindenütt másutt is végbement, ahol az államélet és a kultúra szekularizálódott, s amelyet asszimilációnak is szoktak nevezni, ho­lott stricto sensu nem az társadalmilag.

Nos, ilyen előzmények után megjósol­ható, hogy a soron következő, 2001. évi népszámlálás alkalmával a magyarorszá­gi zsidóknak csupán egy kis hányada fogja magát „etnikailag” s pláne „nemzetileg” zsidónak vallani. Ha a kérdőív kü­lön kérdez rá a vallásra, akkor a magu­kat vallásosnak tudó izraelita hitfelekezetűeknek egy ennél föltehetőleg jóval nagyobb hányada fogja ezt a besorolást kérni. S ha volna olyan kérdés, hogy mű­veltségében, szimpátiáit és affinitásait tekintve közel érzi-e magát a zsidóság­hoz, a zsidó sors alakulásától érintve ér­zi-e magát a válaszoló egyed, akkor – megint csak föltehetőleg – még az előbbinél is több volna a pozitív válasz. Csakhogy ilyen megfogalmazással egyet­len népszámlálási ív sem jelentkezhet! Hiszen érzelmekre a népszámláló nem kérdezhet rá: az identitásnak ez a minőségi latolgatása a szó szoros értel­mében magánügy, nem pedig a születé­si évvel, az iskolázottsággal vagy a szo­baszámmal összevethető tárgyi tényál­lás. Mint ahogy magánügy, nem beval­lásra való adat az is, hogy ki miért érzi magát a zsidósághoz többé-kevésbé tar­tozónak: azért-e, mert zsidónak szüle­tett, vagy mert ebben a minőségben szenvedett (ő vagy a családja) üldözte­tést, vagy pusztán kulturális affinitásból (amihez nem is kell zsidónak születni)?

A dolog nehézségét egyébként – s itt most már közeledünk a definíciós prob­lémához – nem is a „bevallás” képezi elsődlegesen. Hanem inkább az a körül­mény, hogy sok esetben – még az is meglehet, hogy az esetek többségében – nincsen világos, egyértelműen megha­tározható tényállás. Magyarországon a XX. század eleje óta tömegesen köttet­tek keresztény-zsidó vegyes házassá­gok, amely frigyek másod- vagy harmad­generációs leszármazottairól eleve sem­milyen kijelentést nem lehet tenni. Leg­feljebb annyit, hogy e halmaz minden egyes tagja hajlama és neveltetése sze­rint, de végsőleg szabad elhatározásból lesz inkább keresztény, inkább zsidó vagy inkább egyik sem! A szabad ön­meghatározás törvénye azonban arra is vonatkozik, aki zsidó vallásának szüle­tett, de a továbbiakban felekezeti kötel­meit elhagyta, aktív élete során pedig oly mértékben elvegyült a környezetét képező magyar (vagy román, vagy belga, vagy dél-afrikai…) társadalomban, hogy inadekvátnak találná zsidóként definiál­ni magát. Tréfásan szólva, inkább elekt­romérnök, mint zsidó.

A körkérdésben – s lehet, hogy a nép­számlálási tervezetekben is – még a „nemzetiség” szó is megjelenik. Enged­tessék meg, hogy minden udvariasko­dás mellőzésével ezt egész egyszerűen ostobaságnak minősítsem. Mégpedig nemeseik azért, mert a magyar államjogi gyakorlatban a zsidóság soha nem volt „nemzetiség”. Hanem azért is, mert – et­nikai-nemzeti kisebbségek szakértői, fi­gyelem! – a mai Magyarországon egyálta­lában nincsenek nemzetiségek. Tíz éve várom, mindhiába, hogy az említett szakterület politikai és szellemi művelői végre kegyeskedjenek észrevenni, hogy ezen a fogalmon túlhaladt az idő. nem­zetiségek addig voltak, amíg a nemzetté alakulás cseppfolyós állapotban volt az európai kontinensen, különösen ennek a keleti felén. (Megjegyzéseim szigorúan Európára korlátozódnak.) De attól kezd­ve, hogy kialakult, megszilárdult, s az egymást követő újrarendezések után állampolitikailag véglegessé és területileg mozdíthatatlanná vált Európa nemzetál­lami struktúrája, a szó protonemzeti vagy irredenta értelmében vett „nemze­tiségeknek” nincs többé helyük a térké­pen. Elismert helye van a belső kisebb­ségeknek, amelyeknek – vallási, nyelvi vagy ezzel analóg szempontok szerint – esetleg valamiféle autonómia is jár, fel­téve, hogy az államot képező politikai közösség részének ismerik el magukat. De nincsen hely kifelé orientálódó nem­zetiségeknek, amelyek – szerencsére – Magyarországon nincsenek is. A mai ma­gyarországi ún. „nemzetiségek” közös jellemzője, hogy egyikük sem akar egy másik államhoz tartozni: sem az itt élő románok, sem a szlovákok, sem a né­metek stb. De ha már ők sem „nemzeti­ségek” – a szónak ebben az avítt, proto­nemzeti vagy irredenta értelmében -, akkor miért kellene a magyarországi zsi­dókból (akárki tartozzék is e halmazhoz) „nemzetiséget” kreálni?! Ezt legfeljebb azok szorgalmazhatják, akik minden zsi­dóban (definíció mint fent) Izrael állam kihelyezett nemzeti meghosszabbítását látják. E szövegösszefüggésben nem tár­gyalható probléma, hogy – szemben Ma­gyarországgal – igenis van hagyományos értelemben vett „nemzetiségi kérdés” olyan országok területén, ahol máshon­nan leszakított nemzetrészek élnek. Ma­gyarok Szlovákiában (stb.), oroszok Ukrajnában, albánok Szerbiában. Helyzetü­ket az teszi reménytelenné, hogy a meg­oldást jelentő területrendezés nem kö­vetkezett be, s félő, hogy egyhamar nem is fog bekövetkezni.

A magyar zsidó kultúra fejlődése ön­törvényű, ami egyebek között azt is je­lenti, hogy minden állami besorolás, elis­merés vagy támogatás nélkül is halad a maga útján. Több életerős hajtása van, amelyek közül a vallási kötődésű és meghatározottságú csak egy. A zsidó identitás kifejezésére (amelyből szintén több van) véleményem szerint elsősorban írók és művészek hivatottak, nem hivatásos érdekvédők vagy választott tisztségviselők. A zsidó kultúra intézmé­nyei általában önfenntartók (vagy leg­alábbis ez volna a kívánatos), s már csak ezért sem szükséges, hogy statisztikai önmutogatással a kollektív érdekérvé­nyesítést, magyarán: az állami fejőstehe­net célozzák meg. Meggyőződésem sze­rint más kisebbségek is jobban tennék, ha az önazonosság ápolását nem kever­nék össze közpénzek legombolásával.

Mármost a biztonság. A kérdés fontos­sága nem vitás, csak azt nem látom, hogy mi köze van a számszerűsítéshez. Tegyük föl, hogy valami felbuzdulás nyo­mán mindenki zsidónak deklarálja ma­gát, akinek valami csepp köze is van eh­hez a minőséghez. Vagy tegyük fel az ellenkezőjét. Kérdem: nagyobb biztonság­ban vannak a zsidó magyarok, ha kide­rül róluk, hogy kétszázezer van belőlük, mint hogyha harminc- vagy ötvenezerre taksálják a létszámukat? Nem azon mú­lik-e a jogbiztonságuk és a szubjektív biztonság- érzetük, hogy milyen a ma­gyar állam? A válasz már a kérdésben is benne van. Ebből következően nem hiszem, hogy a zsidóknak, ha kedves az életük és a biztonságuk, alapvetően más teendőik volnának, mint a nem zsi­dó magyaroknak. Ezzel együtt igaz és helyes: ne féljenek nyíltan megvallani hovatartozásukat!

Kende Péter

politológus

Címkék:2001-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az identitásválasztás szabadsága alapjogom

Az identitásválasztás szabadsága alapjogom A népszámlálással kapcsolatos körkérdé­sükre válaszolva két részre osztanám a problémát. 1. Ami a vallásra vo­natkozó kérdést...

Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége között

Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége között Preambulum A Magyar Köztársaság Kormánya (a to­vábbiakban: „Kormány”)...

Close