A Maccabi-VAC Sportegyesületről

Írta: Bihari Tibor - Rovat: Archívum, Interjú, Sport

1989. december 20-án tartotta alakuló közgyűlését a magyarországi zsidó fiatalság sportegyesülete, a Maccabi-VAC.

– Milyen körülmények között folyik a munka, túl vannak-e a kezdeti nehézségeken és mik az elképzeléseik a jövőről? – kérdeztem Gonda Györgyöt, a lassan egyéves S. E. fiatal elnökét.

– A tenisz-, a karate-, a bridzs-, a dzsúdó- és az asztalitenisz-szakosztályok működnek jelenleg és alakulóban van a vívószakosztály. Alapvetően tömegsport jellegű a szakosztályokban a munka, összesen körülbelül 300 klub-, illetve szakosztályi tagunk van. A különböző szövetségi bajnokságokba és versenyekbe egyelőre nem kapcsolódtunk be, de a minőségi, a versenysport is szerepel a terveink között

– Tervezik-e további szakosztályok megalakítását?

-Elsősorban a teremfutball- és a síszakosztályok létrehozását tervezzük a közeljövőben, később azonban más szakosztályokról is szó lehet. A napokban kötöttünk együttműködési megállapodást a Wesselényi utcai 12 osztályos zsidó iskolával, hogy tanulóikat irányítsák egyesületünkhöz és ugyanilyen tárgyalások folynak a Lendvay utcai iskolával is.

– Milyen létesítményeik vannak? Megvannak-e a feltételek a szakmai és egyesületi élethez?

– A XI. kerületi Ajnácskő utca 14-ben van a székházunk, amely alkalmas a klubösszejövetelekre, és néhány szakosztályunk is itt működhet. Ugyanitt van négy teniszpályánk, és a Wesselényi utcai iskolában rövidesen megkapjuk a tornatermet, ahol minden teremsport űzhető. A székházban szeretnénk – a régi VAC-hagyományoknak megfelelően – előadásokat, táncos összejöveteleket, klubéletet szervezni. Tervezzük a chanuka Maccabi módon történő megünneplését is. Számítunk a régi VAC-tagokra és főként a fiatalok jelentkezését várjuk az Ajnácskő utcai klubunkba.

– Részesül-e az egyesület anyagi támogatásban?

– Pályázatot adtunk be az izraeli Doron-alapítványhoz, amely, reméljük, nyújt bizonyos támogatást a klubnak, de azért vannak anyagi nehézségeink. Szükség lenne néhány hazai szponzorra is, mivel a fejlesztések és a nemzetközi kapcsolatok ápolása sok pénzbe kerül.

– Az egyesületnek vannak már nemzetközi kapcsolatai?

– Tagjai vagyunk az európai Maccabi-szervezetnek és a Maccabi-világszövetségnek. Az előbbi kétévenként rendez világversenyt, legközelebb 1991-ben, s ezen már teljes csapattal kívánunk megjelenni. Tavaly Izraelben 30 fővel részt vettünk a Maccabiádon, az úgynevezett Zsidó Olimpián, melyet négyévenként rendeznek. Ezenkívül tervezünk különböző nemzetközi találkozókat.

*

Az egyesület vezetésének, Gonda György elnöknek, Fränkl Sándor alelnöknek és Hidvégi György gazdasági vezető menedzsernek van tehát teendője éppen elég. De minden reményünk megvan arra, hogy mihamarabb kialakuljon egy jól működő egyesület arculata és eredményes tevékenysége.

Bihari Tibor

 

Címkék:1991-02

[popup][/popup]