Szombat előfizetés 2017

A liberális zsidó alternatíva

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Interjú, Oktatás

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Interjú Lippner Györggyel, a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola igazgatójával

  • Mi hozza a Javne iskolába a gyerekeket?
  • Több okból jönnek ide a gyerekek. A szülőknek – kevés kivétellel – van valami közük a zsidósághoz s szeretnének erről többet tudni. Fontos szempont az is, hogy a miénk szabad légkörű iskola, amely egészen más, mint a megszo­kott, porosz stílusú, stresszes iskolák. Sokan azt is remélik, hogy itt a gyerekek több ismerethez jutnak majd.
  • Nekem a korábbi beszélgetések során az volt a be­nyomásom, hogy az iskola zsidó és liberális filozófiáját az óvodában és az elemi tagozatban nagyobb hatékonysággal tudják átültetni a gyakorlatba, mint a gimnáziumban.
  • Miután az elemi és a középiskolai tagozat egyszerre indult el, a jelenlegi középiskolai tagozat természetesen nem építhetett az előbbi sajátosságaira. A két tagozat még nem is igazán hangolódott össze koncepciójában és eszközeiben. Legfontosabb feladatunk, hogy a kettőt közelítsük. Már csak azért is, mert két év múlva elemiseink átlépnek a középis­kolába.

Most még a tizenkét éves (a Javne gimnáziumi tagozata szerint elsős) gyerekek más iskolákból érkeznek hozzánk, meglehetősen heterogén közegből. Itt egész más szellemiséget találnak, mint amit megszoktak. Sokkal nagyobb a szabadság, mindenhez hozzászólhatnak: ez sok­szor vezet szabadossághoz, fegyelmezetlenséghez. Ha a tanárok nem kezelik megfelelően, ez sok problémát okozhat. Azt reméljük, hogy ha majd az elemi tagozatunkról kerülnek át a gyerekek a gimnáziumba, számukra a szabad légkör nem lesz olyan újdonság, amellyel visszaélnek.

  • Mennyire lesznek zsidók a gyerekek a Javne iskolában? Én úgy hallottam, hogy a családok többsége állít karácsony­fát. Történik az évek során valamilyen elmozdulás a zsidó ünnepek irányába?
  • Azt hiszem, inkább arrafelé mozdulnak, hogy a kará­csonyt és a zsidó ünnepeket egymás mellett tartják. A szülők nagy részének a zsidóságról semmilyen ismerete nincs. Amit megtanulnak, az a gyerekeken keresztüljut el hozzájuk. Azt nem tudom elképzelni, hogy lenne olyan szülő, aki a gyerek hatására otthon áttérne a kóser étkezésre. Azt inkább, hogy egyes szokásokat, ünnepeket megtartanak. De ha majd a mi gyerekeink nagyobbak lesznek, remélhetőleg ők fognak ott­hon a hagyományból többet megtartani.
  • A zsidóságot talán úgy lehet megkedveltetni a gyerekek­kel, ha nem csak külön tantárgyként tanulják, hanem átszövi a mindennapjaikat.

De hogyan lengje be zsidó légkör az iskolát, amikor a tanárok ugyanabból az asszimiláns közegből jöttek, mint a gyerekek szülei? Ez mind csak lassan, fokozatosan alakulhat ki. Lassan-lassan szőheti át a tradíció a tanárok mindennapi munkáját, hogy végül a judaisztika ne egy tantárgy legyen, hanem a mindennapi élet része. Ez nagyon hosszú folyamat lesz, amit az óvoda és az elemi iskola már – nagyobb sikerrel – elkezdett.

  • Hogyan boldogultak az első évben, amikor még egészen kezdők voltak a judaika területén?
  • Állandóan a naptárt nézegettük: milyen ünnep is követ­kezik? Most már felkészültebbek vagyunk, sokat tanultunk egyebek közt Raj Tamástól, és a Szochnut is tartott továbbképzéseket számunkra. De ahogy minden évben új évfolyam indul új tanárokkal, ez a probléma újratermelődik. A tanárokat folyamatosan iskolázni kell. E téren vannak jó és kevésbé jó tapasztalataink. Hiszen a mi tanáraink igényes, kritikus emberek: ha egy előadást az első alkalommal gyengének találnak, a többire már nem mennek el.

– A Szochnut ennek tudatában van?

  • Igen, igyekszik a mi elképzeléseinket is figyelembe venni. Mióta új vezető van Budapesten, határozottan javult az együttműködés. A mostani vezetés sokkal rugalmasabb, nem akar olyan direkt módon cionista lenni. Ez nem illene a mi körülményeinkhez. Nem hiszem, hogy a mi iskolánknak az lenne a dolga, hogy minden gyereket az alijára készítsen föl. Ha elérik a nagykorúságot, majd eldöntik ők maguk, hogy hol élnek.
  • De azért az mégis befolyásolja őket, hogy milyen szellemben nevelkednek, mennyit hallanak Izraelről, szövőd­nek e kapcsolataik.
  • Természetesen. Mi mindent elkövetünk ennek érdekében. Most tavasszal tizenegy gyerekünk volt Izraelben. és akik a legjobb teljesítményt nyújtják angolból és héberből, azok a jövő évben is menni fognak.
  • És ez motiválja a gyerekeket? Van presztízse az izraeli utazásnak?
  • Igen. Azok a gyerekek, akik kint voltak, nagyon élvezték az utat és jó visszhangja volt ennek az iskolában is.
  • Hogyan akarják a hébert, ezt a Magyarországon eddig teljesen ismeretlen tárgyat megkedveltetni a gyerekekkel?
  • Az Izraelbe utazók kiválasztásánál szerepet játszik, hogy ki mennyire jó a héber nyelvből. Héberből lehet érettségizni, nyelvvizsgát tenni, a felvételin plusz pontszámot elérni.

E területen sokáig gondjaink voltak, mert a héber nyelvtanárok mindeddig Izraelből jöttek a Szochnuton ke­resztül. Tudtak magyarul is, héberül is, de nem voltak pedagógusok. Most már javul a helyzet, van már olyan em­berünk, aki tud magyarul is, héberül is, és még jó tanár is. Hosszú távon azonban nem lehetünk rászorulva az izraeli tanárokra. Az a célunk, hogy a magyar pedagógusok között is legyen elegendő számú felkészült hébertanár. Ha a tanulók csak annyira fogják szeretni a hébert, mint mi az oroszt annak idején, az nagy baj lesz. A zsidó hagyomány, történelem oktatása terén könnyebb a dolgunk, mert Izraelben egy-két év alatt nagyon jól fölkészülnek a tanáraink.

  • A különböző zsidó szervezetektől milyen segítséget kap az iskola?

A JOINT támogatja a színházunkat, a konferenciákat, továbbképzéseket, de kapunk tőlük értékes anyagokat is. A Szochnut szervez konferenciákat, izraeli utakat. A hitközség segít nekünk azzal, hogy ingyen szállítja el hozzánk az ételt, vagy alkalomadtán a rendelkezésünkre bocsájtja a Goldmark-termet.

E kapcsolatokban nagyon kényes az egyensúly, mert ha másképp csinálunk valamit, mint ahogy azt egy másik szervezet elképzeli, annak sértődés lehet a vége. Azt mond­hatják például, hogy ebben az iskolában nem veszik ko­molyan a hagyományt, mert a széderestét valamelyik osztály­ban esetleg nem a széder napján, hanem két nappal utána tartjuk.

A segítség másik hátránya a függés, mi pedig függetlenek szeretnénk maradni. Anyagilag persze nem lehetünk füg­getlenek, hiszen külső segítségre szorulunk, de azt nem szeretnénk, hogy a segítség fejében egy listát nyújtsanak be nekünk arról, hogy mit kell változtatnunk az iskolán, hogy az „valóban” zsidó iskola legyen.

-De ha a gyerek nem is hall a zsinagógáról, akkor biztos nem fog oda betévedni.

  • Hall róla. Vannak már tanáraink, akik a zsidó tradíciót oktatják. Az Országos Rabbiképző Intézet pedagógium szakán végzett nyolc diplomás közül hatan nálunk tanítanak. Lesz már a gyerekeknek honnan megismerni a tradíciót még ha nem is rendszeresen, csak alkalmanként megyünk velük a zsinagógába.
  • Van péntek esti gyertyagyújtás az iskolában ?
  • Jelenleg csak az óvodában van – délben tizenkettőkor. Azért ilyen korán, mert a gyerekek természetesen nem várják meg ott a péntek estét. Erre persze megint lehet azt mondani, hogy ez fából vaskarika, netán hogy gúnyt űzünk a szombat­ból. Én viszont azt gondolom, hogy ez így is nagyon szép és fontos és ettől talán fölébred az igény a kicsikben az otthoni gyertyagyújtás iránt.

13-14 évesekkel mindez már jóval nehezebb. Nekik többnyire semmi közük nem volt eddig a hagyományhoz. Ha most hirtelen azt mondom nekik, hogy péntek esténként legyen gyertyagyújtás, ezt ők valamiféle őrsgyűlésnek fogják tekinteni, amit rájuk erőltetnek. Aki gyerekekkel foglalkozik, az tudja, hogy minden dolog, ami erőltetett, ami nem belülről jön, az visszaüt. Nagyon fontos szempont a mi iskolánkban, hogy a zsidóságot itt elsősorban nem vallási oldalról, hanem egy értelmes, liberális gondolkodásmódon keresztül igyek­szünk megközelíteni.

  • De ezáltal az iskola nem liberális inkább, mint zsidó?

-Ezt a kettőt kétségkívül közelebb kéne egymáshoz hozni.

De hát volt egy csomó olyan zsidó tudós, aki nem is járt zsidó iskolába…

  • …és nem is igen lett belőlük zsidó.
  • Azért valamennyire zsidók maradtak, ha nem is úgy, hogy ortodox szokások szerint éltek. Azt hiszem, ezek a dolgok nagyon távol vannak a mi diákjainktól.
  • Érez valami különbséget e tekintetben a Javne óvodából átkerült gyerekek és azok között, akik 12-14 éves korukban kerültek ebbe az iskolába?

Persze. A kicsik számára ez sokkal természetesebb, inkább az övéké. A nagyobbak már zártabbak az ilyen in­gerek iránt, inkább ismeretszinten tudják ezeket magukévá tenni. Számukra nehezebben lesz ezekből az élményekből belső érzés. A gyerekek között van olyan is, aki nem zsidó, és ez őket általában kevésbé érdekli.

  • Az iskolába járó tizenévesek között vannak-e olyanok, akik csatlakoztak valamelyik cionista mozgalomhoz?
  • Talán egy tucatnyian lehetnek, akik eljárnak ezekbe a szervezetekbe. Az iskolán belül e mozgalmaknak nincsenek sejtjei.
  • Milyen a kapcsolat a másik két zsidó iskolával?
  • Kölcsönösen eljárnak a gyerekek a másik két iskola rendezvényeire. Összejönnek a szarvasi táborban is. A másik két iskola igazgatójával is jó a kapcsolatunk. Ősztől a Wes­selényi iskola konyhájáról kapjuk az ételt is a Shalom étterem helyett – reméljük ez jobb lesz. A tanárok is összejönnek a különböző rendezvényeken.

A gyerekeknek egymással nincs problémájuk – énhozzám legalábbis semmilyen viszály vagy rivalizálás híre nem jutott el. A Wesselényi utcai iskolába járnak olyan elsős gyerekek, akiknek ezt mi javasoltuk, miután nálunk már nem volt hely.

  • Az iskolai teljesítményről is szeretnék valamit hallani.
  • Most csináltattunk egy összehasonlító felmérést az úgynevezett EDUTEST segítségével: elemis és gimnazista negyedikeseinket hasonlítottuk össze az ország azonos korú diákságával. E hosszú, összetett vizsgálat eredményei szerint az országos átlagot mindenütt elérjük, sőt az elemiben ma­gasan verjük a budapesti átlagot is, a gimnáziumban pedig megközelítjük azt. Vannak már jó eredményeink országos versenyekről: két diákunk az országos innovációs pályázaton különdíjat kapott. Többen is helyezést szereztek különböző tanulmányi versenyeken. Tavaly a környezetvédelmi diák­körünk első lett egy országos pályázaton. Versenyered­ményeink megfelelnek egy átlagos iskola eredményeinek, pedig mi még a kezdet kezdetén vagyunk.
  • Az idekerülő gyerekek képességeit tekintve kedvezőnek tűnik az iskola helyzete, hiszen elsősorban a liberális zsidó értelmiség gyerekei jönnek ide, ami jó alapot jelent.
  • Igen, de akik a mi iskolánkat választják, egyéb szempon­tokat is mérlegelnek. Nyilván kell valamennyi affinitás a zsidóság iránt. Azután nálunk a szülők tehetségüktől füg­gően eltérő mértékben ugyan, de alapítványi hozzájárulást fizetnek, ami nélkül nem tudna működni az iskola. És a valóban kiváló gyerek után örömmel kap minden elit iskola is. Hozzánk gyakran jelentkeznek olyan gyerekek is, akiknek gondjuk volt az előző iskolában, nehezen tudtak beilleszkedni. Vannak dyslexiás diákjaink is, akiket egy hagyományos iskolába nem fogadnak be. (Egy ilyen gyerek egyébként lehet nagyon jó képességű, de az írásbeliség tekin­tetében a hátrányt behozni nagyon nehéz munka). Mindezek­ből kitűnik, hogy nem biztos, hogy csak a legjobb képességű gyerekek jönnek ide. Összességében inkább egy jó átlag. Idén már csak másfélszeres volt a túljelentkezés a gimnáziumban. Kérdés az, hogy vajon mindenkit fölvegyünk-e, vagy ra­gaszkodjunk egy bizonyos szinthez a színvonal megőrzése érdekében, amit a többi gyerek szülei elvárnak.

-Ez is oka annak, hogy a gimnáziumi tagozatot viszonylag sok gyerek hagyta el?

A szülők megoldatlan problémákat láttak a programok­ban, a tantervben, nem látták a haladás irányát, nem volt világos a szabadság és a fegyelmezés viszonya, a humán- és a reáltárgyak aránya. Ezekre részletesen, gon­dosan kellett volna válaszolni, de a gimnázium akkori vezetése a felvetésekre inkább elutasító válaszokat adott. Most már átlátja a gimnázium vezetése is, hogy ezek létező problémák, ame­lyeket meg kell oldanunk. E válság idején mintegy 8-10 gyerek ment el az iskolából.

  • Más oka is van annak, hogy a gimnáziumi tagozatról elszivárognak?
  • Leginkább akkor mennek el a gyerekek, amikor elérik a hagyományos gimnazista kort, a tizennégy évet, és az első félévben, felvételi nélkül, már gimnáziumi tanulóként mehetnek át egy másik gimnáziumba. Évente ismétlődik, hogy hetedikes korukban néhányan idejönnek, aztán az első gimnáziumban úgy döntenek, hogy mégsem akarnak itt tanulni. Az egyik fiúnk, aki nyolcadik­osként második lett az országos tanulmányi versenyen, átment a Fazekas Gimnázium matema­tika-tagozatára. Ezzel mi nem tudunk versenyezni.

Angolból tudunk tagozatos színvonalat biztosítani, de minden nyelvből nem tudunk tagozatot fönntartani, ez világos. A jól tanulók (illetve a szüleik) tehát eldönthetik, hogy máshol esetleg több ismeretet szereznek, vagy fontosabb nekik a mi iskolánk szellemisége. Az átme­neteit sokszor inkább a szülő erőlteti. Vannak, akik azért hagynak el bennünket, mert nem képesek ésszerűen élni a mi iskolánk szabadságával és ezért rengeteg probléma van velük. Fennállása óta összesen harmincán mentek el a gim­náziumból (egy gimnáziumi évfolyam kb. ötven-hatvan gy­ereket jelent) az elemi tagozatról pedig heten. Az elmentek helyét mindig azonnal be tudjuk tölteni, hiszen folyamatosan állnak sorba olyanok, akik a mi iskolánkban szeretnének tanulni.

  • A kiemelkedően jó tanulók esetében tehát fokozott a veszély, hogy elmennek valamely országos hírű gimnázium tagozatára?
  • Éppen ezért szeretnénk olyan tanárokat fölvenni, akik – ha kell – még ezekkel a gimnáziumokkal is fölveszik a versenyt. Most vettünk fel két kiváló magyar szakos tanárt, akiket bármelyik gimnázium örömmel alkalmazna. Azt persze nem garantálhatom, hogy ezután gyerekeink rögtön versenyeket nyernek, de hogy olyan szellemi élményük legyen, amely bármely más iskoláéval felér, azt meg kell valósítani.
  • Az elit gimnáziumokban felvételi vizsga van, ezért ott tudják, hogy milyen gyerekek jönnek hozzájuk. A Javne-iskolába viszont az óvodából kerülnek ál a gyerekek, így itt más jellegű szelekció érvényesül. Ennek milyen következményei vannak?

Azt hiszem az a célkitűzés, hogy mi olyan elitiskola legyünk, amely versenynyerteseket kíván képezni, az irreális, ha a gyerekeket hároméves korukban véletlenszerűen vesszük föl. (Az elemi iskola elsős évfolyamába az idén alig tudtunk fölvenni olyan gyereket, aki nem a Javne óvodából jött vagy a testvére nem jár hozzánk.) Mi azt szeretnénk elérni az elemiben, hogy a gyerekeink saját magukhoz képest minél messzebbre jussanak el. Hogy olyan nyitott, gondolkodó emberekké váljanak, akik szeretnek tanulni, akik a sok is­meretet hatékonyan tudják elsajátítani és felhasználni. Biztosan lesz köztük, aki majd eljut a versenyekre és ott jól szerepel, és lesz, akinek számára az lesz az elérendő cél, hogy rendesen leérettségizzen. Nem fogom egy gyereknek sem azt mondani, hogy őt kevésbé szeretem, mert nem nyer versenyt. Nagy tehát a különbség egy elit gimnázium filozófiája és a miénk között. Ha kell, nógatjuk is a gyereket a kiemelkedő teljesítmény irányába, de csak addig, amíg ez az ő emberi teljességével összhangban van, amíg neki jólesik. A kie­melkedő teljesítmény nem mehet az iskola gyerekbarát légkörének a rovására.

  • Én ugyanakkor úgy látom, hogy az a társadalom, ame­lybe a rendszerváltás után beléptünk, a meglehetősen kíméletlen versenyen alapul. A „versenyistállónak” nevezett elitgimnáziumok tehát lehet, hogy humánumban kevesebbet nyújtanak, de az ő mentalitásuk jobban megfelel annak a világnak, amelyben a gyerekek élni fognak.
  • A mi iskolánk szemlélete nem áll szemben a munkával és a tudással, mint értékkel. Ám nem biztos, hogy a szakadat­lan hajtás az élet egyetlen értelme. Ha valaki ezt szereti, persze csinálja. De ha valaki azért dolgozik, mert szereti a munkáját, mert örömét leli benne, az több, mintha valaki csak azért igyekszik, mert tudja, hogy ha nem dolgozik, akkor a fejére csapnak. Ide szeretnénk eljutni: ne a retorziótól való félelmükben, hanem belső szükségletből legyenek a gyere­kek szorgalmasak.
  • És érzékel a gyerekeknél valamilyen haladást ebbe az irányba?
  • Én azt hiszem, hogy ez nagyon szépen alakul. Ezt nyilván sokkal nehezebb a gimnazistáknál elérni, akik koráb­ban nem ehhez szoktak. Őnáluk állandó ellenőrzés és az osztályzatos számonkérés hiánya gyakran megbosszulja magát. A kicsik viszont már ezt szokták meg és imádják, amit csinálnak.

Végül arra kérem, foglalja össze: az iskola elhe­lyezésével kapcsolatban milyen elképzelések merültek föl, amíg a mostani, véglegesnek tűnő megoldás mellett határozták el magukat.

– Éveken keresztül eredménytelenül próbáltunk iskolának alkalmas épületet találni. Tavaly július elején Lauder úrék, ill. az általa finanszírozott és vezetett alapítvány, amely az iskola költségvetésének mintegy harmadát fedezi azt java­solták, hogy költözzünk át a Radnóti Gimnázium épületébe. A hitközség ugyanis úgy informálta őket, hogy visszakapják az épületet, Lauder úr pedig azt képzelte, hogy azt az épületet hárommillió dollárért felújítja, és abba beköltözhet az Anna Frank Gimnázium és mi is. Hosszas megbeszélések után elfogadták véleményünket, hogy ez a megoldás nem lenne működőképes. Mindenekelőtt persze azért, mert az épületet a hitközség még nem kapta vissza. De ha ez az ígéret teljesül is, meg kellene várni, amíg a Radnóti Gimnázium új épülete fölépül, aztán beköltözni a Radnóti jelenlegi lerobbant épületébe. Ez több évbe telik. És ha néhány év múlva mi már tizenkét évfolyamos iskola leszünk, és később majd az lesz az Anna Frank is – amint tervezi – akkor már végképp nem fogunk együtt elférni. Azonkívül az az épület nem lett volna a miénk, a hitközségtől béreltük volna. Azt a verziót pedig nem fogadta el a hitközség, hogy az új Radnóti Gimnázium építésére és a Javne iskola felépítésére szánt összeget rakjuk össze és abból építsünk egy közös épületet. Ok ugyanis ragaszkodnak a Radnóti Gimnázium régi épületéhez.

De a Radnóti Gimnáziumot „kitúrni” a helyéből: ez eleve borzasztó népszerűtlen dolog. Még akkor is, ha jog szerint visszajár az épület. így végül abban maradtunk, hogy külön építkezünk. Ehhez Lauder úr jóvoltából most 4,2 millió dollár áll rendelkezésre, valamint a Lendvay utcai épület. Miután a gimnáziumi tagozat épületét évi 30 millió forintért béreljük, az építkezés sürgős. A XII. kerületi önkormányzat jóváhagyta a Budakeszi úti épület elvi építési engedélyét, a fővárosi önkormányzat által 99 évre bérbe adott telken. Ez az elemi és a középiskolai tagozatnak ad majd otthont 1996 szeptemberétől. Az ünnepélyes alapkőletételre az 1994. szep­tember 1-én délután kerül sor.

Címkék:1994-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Teljes értékű oktatás csak megfelelő épületben folyhat!

Interjú Berend Rózsa igazgatónővel és Kohn Gábor igazgatóhelyettessel a BZSH Anna Frank Gimnáziumáról Iskoláink között „korelnök” a Budapesti Zsidó Hitközségek...

Uborkaszezon után

Július vége, augusztus eleje, harminchét fok, szerkesztőségi ülés. Témavadászat szeptemberi vezér­cikk céljából. Rengeteg ötlet, egy se kiugró. Mind megírandó, ám...

Close