A kilencven éves édesanya emlékezik Varró Andrásra és kilenc társára

Három évtized telt el azóta, hogy először írtam róluk, a tíz fiúról, tra­gédiával végződött hősies küzdel­mükről, Tíz nap és még nyolc cím­mel. A cikk megjelenése után kap­tam néhány levelet, íróik megdöb­benésüknek adtak hangot, hogy az addig eltelt tizenöt évben mit sem tudtak a nyilas terroristákkal vívott harcban elesett budapesti diákok­ról, Varró Andrásról és kilenc tár­sáról. Jelentkeztek az egyik gimná­ziumból olyan tanulók, akik felaján­lották, hogy gondozzák majd a rá­koskeresztúri temető 31-es parcellá­ja T szakasza A sorában található sírokat. Azokét is, akiknek a nagy Holocaust után hozzátartozóik, roko­naik sem maradtak. Állták is a sza­vukat, de az egykori középiskolások azóta szétszóródtak, apák és nagy­apák lettek, a sírok többsége ma már lesüppedt, jeltelen, s az önfel­áldozó, bátor fiúk emlékét égő seb­ként talán csak az a kilencven esz­tendős édesanya, Varró Istvánné őr­zi, akivel egy emberöltő múltán új­ra beszélgethettem a gyászos évfor­dulón.

A szoba falán, a Márvány utcai Kossuth Kereskedelmi Középiskola egykori kisdiákjának halvány pasz­tellszínekkel festett önarcképe ár­válkodik. Mintha titokzatos megsej­tések vezették volna a rácsra emlé­keztető sötét-világos ecsetvonásokat, a szőke fej mögött komor, fekete háttérrel. Előkerül ismét a féltve őrzött ereklyék közül az ötven év­vel ezelőtti Képes Sport megsárgult lapja, melyen A magyar jövő pillé­rei címmel a Márvány utcai iskola testnevelő tanárai legjobb tanítvá­nyaikról, a legeredményesebb spor­tolókról szóltak és fényképeiket is közreadták.

– Andris pillangóúszó volt. vízi­labdázó, síugró – mondja a magá­ra maradt édesanya, aki találkozá­sunk óta neves jogász férjét és lá­nyát is elvesztette. – A sporton kí­vül az irodalmat, a festészetet, a ze­nét szerette. Tizenhét évesen naplót vezetett, feljegyzéseit rajzokkal il­lusztrálta, dzsesszgitáron játszott…

Karácsony van, olvassátok, amit nektek nem kívánok – írta 1941-ben emlékalbumába.

Mit nem kívánt Varró Andris a szüleinek? A kitárt szárnyú horog­keresztes sas, a V-jelvény, a náci győzelem lehetősége, a szenvedés, a rabság, a pusztulás rémét vetítette előre.

– A fiamat negyvennégy májusá­ban munkaszolgálatra hívták Jász­berénybe, majd Csepelre. Barátainak egyike, a szintén húszéves nyomdászfiú, Gipsz Jóska, hamis papírokat, SAS behívókat szerzett. Azokat saját nevükre kiállították, mert ugye nagyon nem volt mind­egy, hogy katona-e valaki, vagy munkaszolgálatos. A nyilas hatalomátvétel után tízen összeálltak, mind jól megtermett, mutatós gyerek volt és elmentek a Szentkirályi utcába, a Prónay-különítmény parancsnok­ságára. Szolgálatra jelentkeztek. Be­fogadták, felszerelték őket, bőrkabá­tot kaptak, halálfejes jelvényt, re­volvert és az övükbe kézigránáto­kat.

– A fővárost gyűrűbe fogta a szovjet hadsereg. Még néhány hét és életben maradhattak volna – mondom.

– Talán, ha megbújnak és csupán magukkal törődnek. De ők idealis­ták voltak. Tiszta szívvel hittek ab­ban, hogy ha az ország megszaba­dul ellenségeitől, akkor az nekik is hazájuk lesz. A Pajor Szanatórium­ban politikai ellenálló csoport rej­tőzködött. Tagjaival is, másokkal is érintkezésbe léptek, amikor szolgá­latban voltak és járőrözésre küldték őket. Foglyokat szabadítottak ki a nyilasok karmai közül, nemegyszer fegyverrel. Duna-parti kivégzésre szánt öregeket, gyerekeket mentet­tek meg: a gettóba vagy védett há­zakba kísérték őket.

Tíz napig folytatták már a fiúk a bátor embermentést, amikor egyi­küket valaki felismerte. – Ez zsidó – üvöltötte és rájuk szabadította a nyilasokat.

Igyekeztem megkímélni Varró Istvánnét attól, hogy ismételten felele­venítsük az akkori idők szörnyűsé­geit. A fiúkat leleplező „hazafi” ta­lán máig is háborítatlanul él. őket nyolc napig tartó iszonyatos kínval­latásoknak vetették alá. A Margit körúti katonai börtönben tízüket: Holló Andrást, Gipsz Józsefet, Var­ró Andrást, Frommer Tibort, Marton Ivánt, Gonda Lászlót, György Tamást, Káldor Györgyöt, Pichler Pált, Komlós Györgyöt halálra ítél­ték és az ítéletet azonnal végrehaj­tották. A rövid indoklás így szólt: „Akadályozták és keresztezték a nemzetvezető kormányának intézkedéseit.”

Vadász Ferenc

1990