Szombat előfizetés 2017

A jubileum

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Világ

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A Ronald S. Lauder Alapítvány létrejöttének 10. évfordulóját négy városban újabb létesítmény avatásával, illetve alapkőleté­tellel ünnepelték.

Prágában a múlt hónapban, szeptember elsején a már évek óta működő óvoda után megnyílt az ál­talános iskola első osztálya, s az fej­lődik majd az évek előrehaladtával 12 osztályos iskolává.

Bukarestben szeptember 21-én avatták fel a Lauder Javne Zsidó Kö­zösségi Iskola szomszédságában, ve­le most már egy parkban lévő, volt kúriából, majd minisztériumi bölcsődéből modernizált óvodát. Az eseményt a maga idejében megírták a magyar napilapok, beszámolt róla a rádió és televízió is, ezért csak kül­földi olvasóinknak jelent újdonságot, ha rögzítjük az eseményt és bemuta­tunk az intézményről néhány fotót.

És ha már az Alapítvány budapes­ti tevékenysége szóba került, négy összefoglaló és egy friss adat: a szar­vasi táborban 1990 óta közel tizen­egyezren nyaraltak; közülük négyez­ren Európa 13 országából, valamint az USA-ból és Izraelből érkeztek. Az iskolában eddig nyolcvanan érettsé­giztek, s a diákok száma jelenleg 680.

Bécsben néhány órával a buda­pesti avatás után az Avgarten park­ban, az osztrák főváros egykori zsi­dó negyedében lerakták egy szefárd iskola alapkövét az adományozó, annak családja és Lauder legköze­lebbi barátai, a Netanjahu házas­pár, Sarah és Benjamin jelenlétében, továbbá Ausztria és Bécs több vezetőjének társaságában.

Az iskola elsősorban a Kaukázus és a volt Szovjetunió ázsiai köztár­saságaiból érkezett szefárd fiataljai számára épül, és feltehető, hogy ez lesz Európa legnépesebb szefárd közössége. A létesítmény 7 millió dollárba kerül, s ezzel az alapítvány ausztriai beruházásainak összege megközelíti majd a magyarországit.

Bécsben egyébként az alapítvány tartja fenn a szefárd zsinagógát és közösségi házat, a már működő chabad iskolát és óvodát.

Az összeállítás dr. Bán György ügyvéddel, a Ronald S. Lauder Alapítvány európai projektigazgatójával, a Ronald S. Lauder Magyarország Alapítvánv elnökével folytatott beszélgetés alapján, valamint az Inside és a Moment című folyóiratok cikkei, az Alapítvány kiadványai segítségével készült, megjelenését pedig az alapítvány támogatása tette lehetővé.

Címkék:1997-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Alapítvány tizenegy országban

LENGYELORSZÁG Ez volt az az ország, ahol a támogatást nem a fiatalok, a gyerekek ne­velési feltételeinek megteremtésével I kezdte, hanem...

A Ronald S. Lauder Alapítvány tízéves jubileuma

Magyarországra eddig tizenegymillió dollár jutott Estéé Lauder, a kozmetikai világcég (A Washingtonban megjelenő Moment néhány hónappal ezelőtt írta meg, hogy...

Close