Szombat előfizetés 2017

„A jó hírek általában váratlanok”

Írta: Shiri Zsuzsa - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A jó hírek általában váratlanok”

Interjú Tarbay Dávid izraeli íróval

Július 18-án, a jeruzsálemi államel­nöki rezidencián a 28 éves Tarbay Dávid vehette át Moshe Kacavtól az izraeli irodalmi élet egyik legrango­sabb kitüntetését, az elnöki díjat. Az elismerést második regényéért kap­ta, amely héberül Sztalker, magya­rul Eklipszis címen jelent meg. Dá­vid Budapestről vándorolt Izraelbe a 90-es évek elején. A kitüntetés kapcsán Tel-Aviv melletti, Ramat Gan-i otthonában beszélgettünk.

Hogyan érkeztetek Izraelbe?

– 15 éves voltam, amikor az anyám­mal alijáztunk, de akkor a bátyám egy éve már itt élt. Előtte is sokszor, olyan ötször jártunk már itt, a bar micvómat is Izraelben tartottuk. Anyámnak több ismerőse élt itt, mindig volt hol lak­nunk és mit csinálnunk, már nem egy ismeretlen országba érkeztünk. Pesten a Trefortba jártam, ahonnan fél évre egy Beer Sheva-i merkáz klitába* ke­rültünk, ahol csak héberül tanultam. Később Ramat Ganban telepedtünk le, kibéreltünk egy lakást. Itt egy megle­hetősen bohém zenei középiskolába kerültem, mivel már hatéves korom óta tanultam hangszeren játszani, csellóz­tam. Ebben az iskolában aztán viszony­lag jól befogadtak, beilleszkedtem. Ott érettségiztem. A gimnáziumban már nem igazán ment a zenélés, a csellót át­váltottam nagybőgőre, aztán a zongorát csembalóra, de valójában zeneszerzéssel kezdtem foglalkozni, és összezava­rodott a dolog. De az emberek a husza­dik századi klasszikus zenét egyrészt nem igazán hallgatják, másrészt nem nagyon játsszák. Ez egy zsákutca. A katonaságot sikerült megúszni, és aztán a tel-avivi egyetemen tanultam filme­zés szakon forgatókönyvírást. Ott vé­geztem négy éve, azóta dolgozom és írok. Próbálkoztam forgatókönyvekkel is, de az kevésbé érdekel, mint a próza.

Milyen a kapcsolatod a magyar nyelvvel, Magyarországgal?

– Az anyámon és a bátyámon kívül már senkivel sem beszélek magyarul, és hamar átáll az ember agya a héberül gondolkodásra. Persze még mindig sokat olvasok magyarul, de alig beszé­lek. A regényeim magyarra fordítása sem ment könnyen, az elsőnél még egy barátom segített a szöveg csiszo­lásában. A második már jobban ment, de elég sokáig tartott, és még így is maradt munkája a szerkesztőnek. Majdnem minden évben megyek Ma­gyarországra, ott van az apám, a két nővérem, a nagybátyám. Levelezek, e-mailezek velük. Tavaly tavasszal ott voltam a könyvfesztiválon a könyvem magyarországi bemutatóján, ami na­gyon jól sikerült.

Már két regényed is megjelent itt Izraelben héberül. Milyen volt a fogadtatásuk?

Az elsőnek nemigen volt fogadta­tása, a másodikkal viszont már elnyer­tem ezt a díjat. Elég sokan írtak róla, sokan meginterjúvoltak, elég nagy port kavart. Az első még egy egészen kis kiadónál jelent meg, a második vi­szont már az egyik legnagyobbnál.

Mennyire foglalkoztat, hogy el is olvassák-e a könyveidet?

Ha azt mondanám, hogy tojok rá, az nem lenne igaz. De az írás valami belső kényszerből származik, és nem azért, mert meg akarom mutatni min­denkinek, hogy milyen okos vagyok. Az olvasókra az ember csak a vége fe­lé gondol, amikor a szöveg már ké­szen van és elkezdi szerkeszteni, és el­kezd gondolkozni, hogy ez itt most működik-e, vagy sem. Az ideális olva­só, vagy valami ilyesmi, csak a munka vége felé jut az eszembe, de ez már egy másik folyamat.

Váratlanul ért ez a mostani izra­eli kitüntetés?

– Igen, mert nem hirdetik ki, hogy kik a jelöltek, hogy a kiadó jelölt-e, szóval nem tudom pontosan, hogy megy ez az egész választás. A jó hírek általában vá­ratlanok. Egyik nap a jeruzsálemi Hé­ber Egyetem elnöke felhívott a mobilte­lefonomon. Mert tulajdonképpen ő ennek a kitüntetésnek a zsűrije. Ő közölte velem, hogy engem jelöltek ki nyertes­nek ebben a kategóriában. Öt kategória van, életműdíj, vers, nem héberül írott izraeli irodalom, első könyv és próza. Én kaptam meg a prózát.

Meg lehet élni Izraelben a szé­pirodalomból?

Nem. Szerintem sehol sem, és itt sem. Az írás mellett dolgozom és könyveket is fordítok. Amolyan véte­lező vagyok egy bolthálózatban, amely könyveket is árul. Tulajdonképpen könyvekkel foglalkozom munkaidőben is.

A fordításokat te választod, vagy ők keresnek meg téged?

Is-is. Jó esetben én választom, és megpróbálok keresni egy kiadót, rossz esetben megkérnek. Most jelenik meg fordításomban héberül Nádas Pétertől az Egy családregény vége, Gelléri An­dortól az Egy önérzet története, és még ebben az évben két Déry-novella.

– Szüleid híres emberek, apukád Tarbay Ede író és költő, édesanyád pedig Szalai Anna irodalmár. Örül­tél ennek, vagy esetleg inkább za­vart?

Sosem zavart. Amikor kicsi vol­tam, akkor az olvasókönyvből kellett felolvasnom az apám verseit. Inkább büszke voltam, mint hogy zavart vol­na. Itt pedig az anyámat csak bizonyos körökben ismerik.

Hogyan látod magad húsz év múlva?

Nagyjából ugyanígy. Nyilván fo­gok még írni és fordítani. Remélem, egy csendesebb helyen fogok lakni, inkább a városon kívül, a levegő mi­att. Biztos lesznek gyerekeim is…

Shiri Zsuzsa

Jeruzsálem

* Befogadó központ

Címkék:2005-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Utópia nem létezik

Utópia nem létezik Tarbay Dávid: Eklipszis, Kortárs Kiadó, 2004; 180 oldal, 1600 Ft Tarbay Dávid fiatal, magyar származású izraeli íróról...

Summary

Summary Writing about the controversies of modem Israel, Attila Novák describes the paradoxes determining the Jewish state in his essay,...

Close