Szombat előfizetés 2017

A „Hetek ünnepe”

Írta: Jólesz László - Rovat: Archívum, Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Peszáh első napjától hét héten át számoljuk az „ómert” – ez a hét hét a „sávúót” („svüesz”), „hetek” -, és az 50. napon egy újabb zarándokünnep kezdődik. (Az „ötvenedik” görö­gül: „pentekoszté” – íme a magyar „pünkösd szó eredete.) Ez a kétnapos (Izraelben egynapos) ünnep más zsidó ün­nepekhez hasonlóan több névvel is büszkélkedhetik: a Tó­ra „az aratás és a termés zsengéje ünnepének” nevezi (2Móz 23,16). A Misna „áceretnek”, „ünnepi záró gyülekezésnek” mondja, további neve „A Tórával való megajándékozásunk időpontja”, no és persze a címben is szereplő „Hetek ünne­pe”. (Van olyan vélemény is, hogy a helyes olvasat nem „sá­vúót”, hanem „s’vúót”, azaz „eskük”; ez arra utalna, hogy a dátumhoz két eskü kapcsolódik; az egyik: Izrael a Színáj-hegy lábánál, a Tíz ige kihirdetésekor esküvel fogadta: „megtesszük és meghallgatjuk” (2Móz 24, 7); a másik Isten esküje volt: „értékes kincs lesztek számomra az összes né­pek közül” (2Móz 19,5).

De ne menjünk bele az ünnep neveinek taglalásába, hi­szen azok maguk értelmezik magukat. Ehelyett inkább azokból a szokásokból emeljünk ki párat, amelyek a zsidó múltban rendkívül elterjedtek voltak és amik közül számos mindmáig megmaradt. Ilyenek a lakóházak, lakások és ter­mészetesen a templomok, imaházak feldíszítése virágokkal, zöld növényekkel, vagy azokat ábrázoló gyermekrajzokkal.

Az ünnepi étkezési szokások közül említsük meg a méz és a tej, illetve tejes ételek fogyasztását ez utalás a Tórára, amely isteni adomány, és mint ilyen „tej és méz a nyelved alatt” (Énekek Éneke 4, 11). A liturgiában különleges helyet foglal el az „Ák’dámút” – az a „pijjút”, vallási költemény, amelynek szerzője egy, a 11. sz. végén élt wormsi kántor, R. Méír volt – úgy tudni, hogy ez a kántor-költő volt a nagy hírű kommentátornak, Rásinak a tanítómestere. A gyülekezetek­ben ismert liturgiai mozzanat, amit azonban a rítusokban kevésbé jártasak nemigen tudnak, hogy az ünnep második napján az öt szentírásbeli „m’gillá” pergamentekercs kö­zül felolvassák Rut könyvét azt a rövid krónikát, amelyről Goethe a Der westöstliche Divan –jában azt mondta: „a legd­rágább kicsiny egész, amit epikában és idilliben megörököl­tünk”. A történet arról szól, hogy a moabita Rut, akinek júdabeli férje meghalt, ugyancsak özvegyen maradt anyósá­val, Náómival tart, midőn az Moáb országából visszatér Jú­deába. Aratás idején összekerül és egybekel Boázzal, s fri­gyükből fiú születik, Ovéd, akinek majd Jisáj lesz a fia és Dá­vid, a későbbi uralkodó, az unokája. A krónika felolvasásá­nak aktualitását az indokolja, hogy cselekménye aratáskor játszódik a „Sávúót” aratási ünnep. Amellett általános, a zsidóságra nézve szép erkölcsi tanulsága is van: Izrael kész­séggel fogadja be az idegeneket, ezt a Szentírás nem egy he­lyen hangsúlyozza is; éppen egy, az aratással, illetve az ün­nepünkkel kapcsolatos példát hozzunk erre: „Ha elérkezik az aratás az országotokban, ne vágd le egészen a földig és ne szedd össze, ami aratáskor ott marad, hanem hagyd ott a szegénynek és az idegennek (3Móz 23,22).

Bölcseink számos olyan történetet hagytak hátra, amik­nek központi alakja Rut unokája, Dávid. Ezekből néhány mozaikdarab: „Ne támadjátok meg Moábot, és ne kezdjetek harcot ellenük” (5Móz 2, 9) Azt mondta volt a Szent ál­dott ő „Két jó gyümölcsöm származik tőlük: a moabita Rut és az ammonita Nááma.” A moabita Rut mindaddig nem halt meg, amíg tanúja nem volt, hogy leszármazottja, Sala­mon miképpen ítélkezik a két parázna asszony dolgában.

*

Könnyebben meghajlít valaki egy ércíjjat, semmint Dávid karját.

*

Az örökkévaló próbára teszi az igazat” (Zsolt 11) Dá­vidot a nyáj mellett vizsgálta meg és alkalmas pásztornak ta­lálta. Mert írva van: „ …a juhok aklától hozta el” (Zsolt 78) – Hogyhogy „akoltól”? – Dávid elkülönítette a juhokat egy­mástól. Kivitte a fiatal bárányokat, és a fű kalászával etette őket. Kivitte a kosokat, és a fű középső részével etette őket. Kivitte az anyajuhokat s őket a fű gyökerével etette. Mondta a Szent áldott ő -: „Mivelhogy ért a juhok legeltetéséhez jöjjön és legeltesse az én nyájamat” – ez pedig Izrael, amint írva van: „Az anyajuhoktól szólította el, hogy legeltesse Já­kobot, a népét”. (Zsolt 78).

*

Dávid fekhelye fölött fel volt függesztve egy hegedű, és amikor elérkezett az éjfél, északi szél jött és a hangszerre fújt, s az magától zenélni kezdett. Dávid nyomban fölkelt és napkeltéig a Tóra tanulmányozásával foglalkozott. És ami­kor feljött a nap, Izrael bölcsei megjelentek nála. Mindenki, de mindenki ült előtte, Dávid király azonban nem ült le sem párnára, sem lócára, hanem leült a földre és Isten dicsőségé­re a Tórát tanította.

*

Mondták Dávid királyról: midőn elkészült a Zsoltárok könyvével, elbízta magát és így szólt a Szenthez áldott ő -: „Világ Ura, ugyan van-e a világon bármi, ami olyan éneket tudna költeni, mint én?” Ekkor ott termett egy béka, s az így szólt hozzá: „Kár ennyire felfuvalkodnod, merthogy én tenálad különb éneket költök, és minden egyes költemé­nyemre, amit mondok, még háromezer példabeszédet tudok mondani.”

Jólesz László

Címkék:1992-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Markó Iván Siratófala Jeruzsálemben

A sötét színpadon egyetlen árva fénycsóva lányok gyűrű­jét világítja meg. A kör közepén fekete, göndör hajjal, borostás arccal, fekete ingben...

Szabadságon a tudósítócsalád

Beszélgetés Erdei Grünwald Mihállyal és Beck Annával Hallgatjuk és olvassuk a híradásaikat. Az Öböl-háború idején sietve kerestük a tőlük érkező...

Close