Szombat előfizetés 2017

A „fugu-terv”

Írta: Sándor Anna - Rovat: Archívum, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Titkos japán elgondolások a zsidók „megmentésére”

A JAPÁNBAN ISMERT HAL, a fugu különös állat. Közönséges hal­ételként tálalva halálos méreg, szak­szerűen elkészítve remek ínyencfa­lat. Erről a halról nevezték el azt a japán titkos tervet, amely, ha alko­tói szakszerűtlenül kezelik, nagy ve­szélyt jelenthetett Japán számára, ha pedig sikerült volna, megváltoz­tatta volna a XX. század történel­mét; zsidók tömegét menthette vol­na meg a megsemmisítéstől, sőt megakadályozhatta volna Japán há­borúját az Amerikai Egyesült Álla­mokkal.

A „fugu-tervről”, a Németország­ból, Ausztriából, Lengyelországból, a Szovjetunióból a második világ­háború alatt Japánba került zsidók sorsáról egy 1979-ben Amerikában megjelent könyvben olvastam. Szer­zői Marvin Tokayer amerikai rabbi és Mary Schwartz amerikai újság­írónő. Mindketten hosszú ideig él­tek Japánban, jelenleg az USA-ban tevékenykednek. Könyvüket doku­mentumokból és a túlélők elbeszé­léseiből állították össze.

Letelepíteni Mandzsukuóba

A „fugu-terv” a 30-as évek köze­pén merült fel néhány jelentős állást betöltő japán fejében. A terv szerint Japán menedéket nyújtana az Európában egyre erősödő és pusz­tító antiszemitizmus ellen Japánba menekülő zsidóknak, megalapítana egy „japán Izraelt” – japán kor­mányzat alatt -, és ennek fejében megkapná az amerikai zsidó tőke támogatását a japán ipar kifejlesz­tésére, a japán nagyhatalom megte­remtésére.

A terv téves elképzelésen alapult. Alkotói nem ismerték fel, hogy az amerikai zsidók éppen olyan erős szálakkal kötődnek Amerikához, po­litikai családjukhoz, mint amilye­nek az európai zsidósággal kötik össze őket, és ez a kettős kötődés szabja meg cselekedeteiket.

A „fugu-terv” szerint hová is sze­rették volna telepíteni a japánok a menekülő zsidókat? Az első elgondolás szerint Mandzsukuóba.

Mandzsukuo a XX. század elején került japán fennhatóság alá. A ja­pánok tisztában voltak vele, hogy értékes, nyersanyagokban bővelkedő szárazföld. A meglevő szén vagy/és fa kitermeléséhez azonban óriási tő­kére volt szükség. És nemcsak tő­kére, hanem szakértelemre is. A „fugu-terv” a tőkét az amerikai zsi­dóságtól, a szakértelmet pedig az egzisztenciájuktól megfosztott zsidó menekültektől remélte megszerezni. Az idő alkalmasnak látszott a zsi­dók bekapcsolására, hiszen Hitlert 1933-ban kancellárrá választották, és a japán sajtóban megjelent a fel­hívás: „Terv ötvenezer német zsidó meghívására Mandzsukuóba.”

A cári orosz birodalom Mandzsu- kuójában a XIX. század óta laktak zsidók, amikor II. Miklós cár kinyi­latkoztatta, hogy minden zsidónak, aki a „mandzsukuói paradicsom­ban” letelepedik, vallásszabadságot, korlátlan üzleti lehetőséget és díj­talan iskoláztatást biztosít. Bár a héthónapos téllel – amikor a hő­mérséklet mínusz 40 fokra süllyed – és a forró, száraz nyárral – ami­kor a levegő hemzseg a legyektől – Mandzsukuo nem látszott éppen pa­radicsomnak, a szabad élet utáni vágy azonban olyan erős volt, hogy több mint tizenhárom ezer orosz zsi­dó telepedett ide, és a legnagyobb városban, Harbinban jól szervezett hitközség működött.

Az ideérkező japánok nem akar­tak itt maradni, ők csupán meggaz­dagodni akartak és sürgősen visszatérni a civilizált Japánba. Az első zsidó telepesek közül sok zsidó is továbbköltözött Sanghajba, főleg amikor egyik vezetőjük zongoramű­vész fiát egy gyermekrabló szerve­zet megölte. A „fugu-terv” az elköl­tözött zsidók helyébe tervezte lete­lepíteni az Európából menekülő zsi­dókat. A tőke és a munkaalkalmak hiánya azonban nem kedvezett a terv mandzsukuói megvalósításának. A 30-as évek végén ezért inkább Sanghaj látszott megoldásnak.

Sanghaj nemzetközi negyede nyitva állt minden nemzetiség be­fogadására, és a „fugu-terv” értel­mében tevékenykedő funkcionáriu­sok buzdítására a zsidók száma a 30-as évek végén erősen megszapo­rodott. Az itt élő zsidóknak termé­szetesen fogalmuk sem volt arról, hogy milyen cél érdekében kívánják őket felhasználni, de tudták, hogy együtt kell működniük.

1939-től kezdve a japán szakem­berek három fronton igyekeztek ter­vüket előbbre vinni. Az első: tőkét akartak szerezni, és már 1939-ben létrehoztak egy japán-kínai-zsidó kereskedelmi társaságot, mely bebi­zonyította az együttműködés lehető­ségét. A második: összeköttetésbe léptek a Harbinban megmaradt zsi­dókkal, vezetőjüket meghívták To­kióba és biztosították róla, hogy Ja­pán nem ért egyet a rasszizmussal, és a Japánba menekülő zsidókat ugyanúgy kívánja kezelni, mint bármely más idegen állampolgárt. A harmadik: az amerikai zsidó kö­zösséghez való közeledés. Japán közvetítőjüket megbízták, érdeklőd­je meg, mit szólnának az amerikai zsidó vezetők, ha Japán felajánlaná, hogy az Európából menekülő zsidók számára japán fennhatóság alatt ál­ló területen, Ázsiában menedéket nyújtanak.

A három területen elért eredmé­nyek biztatóak voltak. Japán öt leg­hatalmasabb embere egyetértett a le­telepítési tervvel, amely – egyelő­re csak vázlatosan – azt kívánta igazolni az amerikai zsidóság előtt, hogy Japán nagylelkű, humanista nemzet. Bizonyításul hozzájárultak a jómódú mandzsukuói zsidó, Zikman tervének megvalósításához, amely kétszáz zsidó szakember (csa­ládjukkal együtt 600 fő) letelepedé­sét tette lehetővé. Kilencven olda­las tanulmány készült el a „Belépő zsidó tőke elemzése” címen.

A zsidóügyi japán szakemberek császáruk számára nem valamilyen halálos mérget, hanem a legtáplá­lóbb és legízletesebb ételt akarták felkínálni. Japán delegációt küldtek Amerikába, amely a zsidó vallás és a sintoizmus közös pontjait volt hi­vatva megállapítani; rabbikat hív­tak meg Japánba, hogy ismertessék a zsidó vallás tanait. Á japán szak­emberek meglepetésére a zsidók to­vábbi Sanghaji letelepedését a sanghaji zsidók ellenzéssel fogadták. El­viselték eddig is a jótékonyságból rájuk háruló terheket, de féltek, hogy saját sorsukat kockáztatnák, ha túl sok zsidó élne Japánban. A japánoknak azonban sikerült az amerikai dollárgaranciák ígéretével megnyugtatni őket. A japán elkép­zelés szerint 30 ezer zsidó letelepe­désének ára százmillió dollárt tenne ki, és ezt elfogadható árnak vélték, hiszen nem volt semmilyen más ál­lam, amely bármi áron is menedé­ket kínált volna.

Levél a főrabbihoz

A zsidók közül a japánok érdeké­ben a tekintélyes mandzsukuói zsi­dó, Zikman fordult az amerikai zsi­dósághoz. Levelet írt Stephen S. Wise főrabbihoz, a Zsidó Világkong­resszus elnökéhez, az amerikai zsi­dóság talán legtekintélyesebb embe­réhez. Levelében rámutatott arra, hogy milyen korrekt bánásmódban részesítette Japán a mandzsukuói zsidókat. A főrabbi válaszlevele le­sújtó volt:„…Mélyen sajnálom, hogy ön – bármilyen okokból is – a japánok számára a zsidóktól kér segítséget. Megígérem önnek, hogy mindent megteszek azért, hogy meg­hiúsítsam a tervét, ön igen rossz szolgálatot tesz a zsidóságnak… Nem kívánok olyan emberrel vitat­kozni, aki támogatni kívánja Ja­pánt … tekintet nélkül arra a tény­re, hogy Japán – éppen úgy, mint Németország és Olaszország – elkötelezte magát az antiszemita ál­lásfoglalásra és eszerint cselekszik is …”

Micsuzo Tamura – aki Ameriká­ban végezte egyetemi tanulmányait – volt a „fugu-terv” New York-i összekötője, s az amerikai zsidó üz­leti körökkel jó kapcsolatot tartott fenn. Sikerült elérnie, hogy Wise fő­rabbi hivatalában fogadja. Tamura tisztában volt azzal, hogy a főrabbi állásfoglalása döntő a „fugu-terv” szempontjából.

A rövid találkozás alatt Tamura elmondta, hogy a japánok mindig tisztelték a zsidókat, és 1860 óta szo­ros kulturális és üzleti kapcsolatban álltak velük. Azt is közölte a főrab­bival, hogy Japán első alkotmányá­nak kidolgozásában fontos szerepe volt egy zsidónak, és a jelenlegi zsi­dó lapnak – melyet egyébként a császár is olvas – egy zsidó a szer­kesztője. Elmondta, hogy Japánban a zsidók számos fontos kereskedel­mi központban békében és biztonságban élnek. Japán nem fajgyűlö­lő, és a zsidókat a többi idegennel hasonló elbánásban részesíti.

Mindezek ismeretében – miután tudomásuk van arról, hogy az euró­pai zsidóság most milyen nehéz idő­ket él át – megkérdezte a főrabbit, nem tartaná-e helyesnek, hogy a veszélyeztetettek egy bizonyos szá­zaléka, a megkötendő előzetes meg­állapodás alapján, emigrálna Mandzsukuóba vagy más japán fennha­tóság alatt álló területre. Japán ezt megtiszteltetésnek tartaná. Termé­szetesen egy ilyen emigráció létre­hozása költségekkel járna, amelye­ket Japán nem tud vállalni. Nem készpénzt kérne a költségek fedezé­sére, hanem úgy véli, Japán szíve­sen fogadna el az Amerikai Egye­sült Államokkal kötendő megálla­podásokat ipari felszerelések, fém­hulladékok, olaj szállítására.

A főrabbi hűvösen és udvariasan válaszolt. Hangja nem volt ellensé­ges, mondandójából azonban a tö­kéletes jólértesültség és a szilárd el­határozás érződött. Úgy tudja – mondta -, a japán katonaság túl­zott, embertelennek is mondható módon viselkedett a közelmúltban uralma alá került kisebbségekkel szemben. Megkérdezte Tamurát, képviseli-e ő a japán katonai veze­tést? És az amerikai külügyminisztérium ismeri-e ezt az elgondolást?

Tamura válaszában kifejtette, hogy a terv kidolgozóinak az a vé­leménye, hogy az amerikai zsidó közösség mindezt közvetlenül tár­gyalhatná meg a japán vezetéssel. Vagy pedig felhasználhatná jelentős befolyását, hogy meggyőzze kormá­nyát.

A főrabbi némi gondolkodás után így szólt: „Engedje meg, Tamura úr, hogy kijavítsak egy hamis véle­ményt, amelyet ön kifejtett. Az amerikai zsidóság messze van attól, hogy olyan befolyása legyen az amerikai kormányra, hogy valami­lyen „trón mögötti hatalomnak” len­ne tekinthető. A mi befolyásunk ugyanolyan, mint bármely más ki­sebbségé egy demokráciában – nem több és nem kevesebb. Nos, ami azt illeti, hogy Amerikai exportáljon Japánba olyan cikkeket, mint az olaj, az ipari felszerelés, a fémhul­ladék … Ezek ugyebár hadianya­goknak tekinthetők, és nagyon is hasonlóak vagy talán azonosak is azokkal a cikkekkel, melyeknek ki­vitelét az amerikai kormány néhány hónappal ezelőtt „morális embargó” alá helyezte. Nem gondolja, Tamura úr, hogy hazafiatlan cselekedet len­ne az amerikai zsidóság részéről tárgyalni ilyen cikkeknek valamely nem szövetséges országba történő exportálásáról anélkül, hogy egyben konzultálnánk a külügyminisztériu­munkkal.”

Elvetélt kísérlet

Tamura még egy kísérletet tett. Megkérdezte a főrabbit, nem tarta­ná-e helyesnek, ha ő maga – a főrabbi – vagy esetleg egy delegáció eljönne Tokióba, és a helyszínen vizsgálná meg és nyerne bizonysá­got arról, hogy ott a zsidók nyuga­lomban és biztonságban élnek. Erre már nem kapott választ, és a barát­ságosnak tűnő kézszorítás után el­bocsáttatott. Nem hallotta, hogy az ajtó becsukódása után a főrabbi így szólt egyik beosztottjához: „Nincs időm ilyen képtelenséggel foglal­kozni!”

A további japán próbálkozások – amelyek változatlanul nélkülözték a japán kormányzat egyetértésének jeleit – nem változtattak az ameri­kai zsidóság álláspontján, 1940-ben pedig Japán katonai egyezséget kö­tött Németországgal és Olaszország­gal, ami a „fugu-terv” megvalósítá­sát eleve lehetetlenné tette. Mégis, azokat a zsidó menekülteket, akik az egyezség megkötése után kerül­tek Japánba, egyes japán hivatalno­kok hasznos zálognak tekintették mindaddig, amíg 1941 decemberében a Pearl Harbor elleni japán táma­dással a „fugu-terv” minden jelen­tőségét elvesztette. Ettől az időponttól kezdve a Japánba menekült zsi­dókat a nácizmus „végső megoldá­sának” réme fenyegette, és eddigi félelemmel, nélkülözéssel teli életük még nehezebbé vált.

Keskeny, csúszós volt a mezsgye élet és halál között. Most már csu­pán néhány japán és zsidó ember személyes bátorságának, manővere­zési képességének és az amerikai zsidóság folyamatos segítségének – ami az élet legszükségesebb anyagi feltételeit biztosította – köszönhet­ték, hogy megmaradtak. Ezek a né­met, orosz, lengyel zsidók túlélték a második világháborút.

Sándor Anna

Címkék:1991-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Antiszemita zavargások az 1848. évi forradalom és szabadságharc kezdetén

Az egykori feudális társadalmak polgári átalakulása világszerte, az olyan nemzeti társadalmakban is, ahol zsidó lakos viszonylag kevés volt, nagy társadalmi-politikai...

A zsidóság és a népi-urbánus vita

Hamburger Mihály és Várdy Péter beszélgetése Fejtő Ferenccel - Téged, életed folyamán több­ször és huzamosabban foglal­koztatott a zsidókérdés: szemé­lyes ügyed...

Close