Szombat előfizetés 2017

A dunai exodus

Írta: (Mezei Márk) - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A dunai exodus

A háború után öreg zsidó hittantaná­rom azt mondta „Tanuld meg fiam, hogy kell az utasnak viselkednie. Az értelmes utasnak van miből adnia a többieknek, tud a gyerekekről, öre­gekről, gyámoltalanokról gondos­kodni, mindig arról, aki mellé szegő­dik. Az utas legyen nagylelkű, de egyszersmind tartózkodó is. Ne ver­sengjen a helybeliekkel zajos viga­dalmaikban. Bánjon szelíden a szol­gálójával, és ajándékozza meg ven­déglátóit, de tartsa keze ügyében a fejszét. (…) Szívélyes és óvatos a többiekkel, belül szilárd és igazság­kereső, és mindig észben tartja, hogy neki az út az otthona.”

Konrád György: A láthatatlan hang

Forgács Péter filmrendező alkotá­sa képes lábjegyzet a történelem- könyvek 1939 és 1940 közötti időszakát feldolgozó fejezeteihez. A du­nai exodus szereplői olyan felvidéki zsi­dók és besszarábiai németek, akiknek az életét – a történelem egy őrült pillanatá­ban – ugyanannak az 1896-ban épült sé­tahajójának, az Erzsébet királynénak a kapitánya, dr. Andrásovics Nándor mentette meg. A szenvedélyes amatőr fil­mes hajóskapitány felvételein a szlovák állam államfőjének kinevezett Tiso páter kormányzása alatt működő Hlinka-gárda atrocitásai és a szlovák kormány árjásítási programja elől menekülni kényszerült pozsonyi hitközség 608 tagjának, vala­mint az 1940. június 29-én megkötött Hitler-Sztálin paktum értelmében szov­jet megszállás alá került besszarábiai fal­vak – a szovjetek bosszújától félő – né­met ajkú lakosságának menekülését, evakuálását kísérhetjük végig.

A rendezőnek intézmények archívu­maiból és hagyatékokból előkerült hiva­talos és amatőr filmes családi felvételek­ből összeálló „privát történelmébe” szer­vesen illeszkedő, egymást kiegészítő két rövidfilm (A zsidó exodus – A német exo­dus) szereplői azonosak: a fajvédő szűkkeblűség, a bosszú és az erőszakos etni­kai homogenizálás elől menekülő, ki­szolgáltatott helyzetbe került, elesett em­berek. A néma kinematográfia gyakran homályos, elmosódott és életlen képkoc­káin olyan zárt közösségek tagjai kelnek útra, amelyek azelőtt falujuk határát sem lépték át. A vagyonuktól, állásuktól, meg­művelt földjeiktől, állataiktól megfosztott szereplők között a szemünk előtt szűnik meg minden társadalmi, vallási és vagyo­ni különbség. A hajdan volt kereskedők, parasztok, tanárok, orvosok helyett ma­gukat szégyenlősen – vagy éppen zava­rukban valamilyen vicces pózban – mu­tató elgyötört, bizonytalan és várakozás­ban kimerült emberek néznek a kamera lencséjébe. Elálló fülű gyerekek, imádko­zó, gyér szakállú fiatalemberek, krumplipucolás közben kendőjük alól laposakat pillantgató asszonyok, tanuló, ugróköte­lező, alvó, tisztálkodó, vagy éppen gyufa­szálakban kártyázó férfiak.

Forgács – szakítva a hagyományos do­kumentumfilmek kanonizált filmnyelvé­vel – a kapitány gyakran véletlenszerű, felszabdalt és töredékes felvételeinek, esetleges beállításainak, egymáshoz (va­lószínűleg) nem kapcsolódó képsorainak egymás mögé illesztésével alakítja ki a film időben lineárisan felépülő történe­tét. Azt a történetet, amely – túlmutatva a kifosztott (többségükben munkatábo­rokból kiváltott) zsidók és a földjeikről el­menekülő németek exodusán – az egész emberiség kozmikus misztériumjátéká­nak ős-exodustörténetévé válik. A har­sány és mozgalmas képsorok, a nagy mennyiségű verbális, illetve vizuális in­formáció, a megkomponált mozgóképes tablók és katartikus nagyjelenetek teljes hiánya, a lelassított mozgások kifinomult játéka, a fakó és puha fényben meg-meg- jelenő, majd eltűnő szereplők ismétlődő cselekvés-sorozatai, a (megvilágítás hiá­nyában) kizárólag nappali fénynél készí­tett felvételek, a várakozás bizonytalan napjait tagoló éjszakai képsorok teljes hiánya, a vállaltan és szándékosan belas­sult képeket aláfestő, a folyó lassú sodrá­sának és a gőzhajó reménytelen küszkö­désének monoton ritmusára komponált zene lüktetése, az egyes filmkockák ki­merevítése mind-mind ezt az időtlensé­get, örök „aktualitást” fejezik ki.

Következetes és elfogulatlan dokumen­tumfilmjével Forgács Péter nem akar az adott korról kialakult vitában állást foglal­ni, prédikálni, vagy erkölcsi parabolát állí­tani elénk. Mindössze szakít a hétköznapi diskurzusban gyakran tetten érhető leegy­szerűsített történelemszemlélettel, és – kikerülve a hagyományos zsidó-német szembeállítást – filmjének középpontjá­ba az infernálisan megváltozott világpoli­tikai helyzetben boldogulni akaró hétköz­napi ember életét, a minden nyelven egyet jelentő szenvedést, az egzisztenciá­lis kilátástalanság megélését, az emberi élnivágyást és az ember elpusztíthatatlan életerejét állítja. Mindezt azonban nem Az élet szép „nosztalgiázó” stílusával, ha­nem a csak rá jellemző gyönyörű és plasztikus filmnyelven beszéli el.

Forgács Péter kimondja, amit a Holo­caust-diskurzus kapcsán ma csak keve­sen mondanak ki: a szenvedésben és nélkülözésben nincs különbség ember és ember között.

Mezei Márk

Címkék:1999-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

1999. novemberi szám

Summary Ungvári Tamás: Újabb zsidó honlapok Gadó György: Nekik hiányoztak a pusztulásba hurcoltak Halász Tamás: A "zsidó színház" mint lakmuszpapír...

Summary

Summary Szombat is organising a conference enti­tled "Jewish Fates on Hungarian Stages". In their introduction to the conference, Tamás Halász...

Close