Szombat előfizetés 2017

A cionizmus történetéből

Írta: Síró Béla - Rovat: Archívum, Izrael

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEKBEN a magyar közvélemény a cionizmusról csak áltudományos ideológiai frázisokat hallhatott. A korábbi hivatalos álláspont szerint a cio­nizmus „reakciós nemzetközi burzsoá nacionalista moz­galom és ideológia”, amelyet gyarmatosító és elnyomó törekvések jellemeznek. A „cionista” jelzőt még ma is sokan elítélő, megbélyegző értelemben használják, de már nem a hivatalos ideológusok, hanem a kommunista diktatúrák széthullásával Közép- és Kelet-Európában újjáéledő nacionalista, olykor soviniszta erők. Az újab­ban jelentkező nacionalista csoportosulások cionizmus-ellenességében és az ettől el nem különíthető zsidóellenességben az a társadalmi és politikai válság kiváltotta szociálpszichológiai szituáció fejeződik ki, hogy egy rendszer válságának szenvedő alanyai, mint oly sokszor már a történelemben, valamilyen külsőnek tekintett, a nemzettől idegennek nyilvánított tényezőben, azaz a zsidóságban vagy a zsidók mesterkedésének tulajdoní­tott világimperializmusban keresik és találják meg a bajok fő forrását.

Valójában a cionizmus számos eszmei irányzatot ma­gába foglaló mozgalom, melyben egyaránt megvoltak és jelen vannak a jobboldali, a militáns vallásos, ám az osztályharcos marxista erők is. Ezt igazolja története egy fejezetének rövid áttekintése.

1904 és 1914 között, az első alija szervezetlen csoport­jait követően mintegy 35-40 ezer ember érkezett Pa­lesztinába. A második alija fiataljai hozták létre az első közösségi mezőgazdasági telepeket, a kvucákat és az első baloldali pártokat (Poalé Cion, Hapoel Hatzair). Az érkezők nemcsak egy nemzet építőinek, hanem egy kommunisztikus elveken nyugvó új társadalmi rend előhírnökeinek is tekintették magukat. Ez azonban még akkor volt, amikor a marxizmus–leninizmus eszméi megvalósíthatónak tűntek, nem torzultak el a sztálini gyakorlatban.

A baloldali cionizmus elképzelései, az első munkás­szervezetek és pártok már az első világháború előtt megjelentek Palesztinában, de a cionista szocialista irányzatok csak az első világháború után bontakoztak ki. Amikor az első kvuca, Deganja létesült, mindössze egy tucat tagot számlált. Tíz évvel később az első kibuc, Ein Harod már több mint kétszáz fő összefogásá­ból létesült. Az ugrásszerű fejlődés nem volt véletlen. Az első világháború éveiben döntő impulzusok érték a mozgalmat. Anglia – főként Chaim Weizmann erőfeszí­téseinek köszönhetően – a cionizmus támogatójává vált, amit Balfour külügyminiszter az angol zsidóság vezető­jének, L. W. Rotschildnak küldött levelében fejezett ki. Az Amerikai Egyesült Államokban megsokszorozódott a cionisták tábora. Wilson amerikai elnök 14 pontjában támogatásáról biztosította a kis nemzetek és a nemze­tiségek önrendelkezési törekvéseit.

Kelet- és Közép-Európában ugyanakkor a zsidóság helyzete romlott. A szocialista forradalmat követő pol­gárháborúban borzalmas pogromok söpörtek végig Szovjet-Oroszország zsidó lakta területein. Chaim Weiz­mann keserűen jegyezte meg, hogy hiába áll a zsidók többsége a kommunistákkal szemben, Kelet-Európában őket a bolsevikokkal azonosítják és tömegesen kegyetlenkednek velük. A békeszerződésekben újrarajzolt Kö­zép-Európában sem volt sokkal jobb helyzetben a zsi­dóság. Lengyelországban, Romániában és máshol na­cionalista erők kerültek hatalomra, amelyek elnyomtak a kisebbségeket és félelmet ébresztettek bennük.

Palesztinában az angol haderők megjelenése után át­menetileg brit katonai közigazgatás létesült, majd a Népszövetség alapokmányának megfelelően a térség mandátumterületté vált. Nagy-Britannia, a megbízott gyámhatalom deklarálta, hogy továbbra is segíti a cio­nistákat a zsidó nemzeti otthon létesítésében. Mindez a cionista mozgalom fellendüléséhez vezetett; elindultak Palesztina felé a harmadik alija kivándorlói, oléi.

1919 hánukká napjaiban a Ruszlán fedélzetén érkezett meg a harmadik alija első csoportja, akiket 1923-ig több mint 35 ezer fő követett. Alig öt év, de egy világ vá­lasztotta el a második alija utolsó érkezőitől a harmadik első fecskéit. Az újak a forradalom gyermekei voltak, türelmetlenebbek, kevésbé hajlamosak a kompromisszumra, de ugyanakkor talán felkészültebbek a Palesz­tinai életre, és jobban beszéltek héberül. A második alija iskolái Petah Tikva, Szedzsera és Deganja voltak, a harmadiké a Gdud Haavoda, a Munka Légiója. A má­sodik alija szelleme Aaron David Gordonban, a munka pacifista prófétájában, a harmadik alijáé Joszef Trumpeldorban, a modern zsidó hős alakjában öltött testet.

Trumpeldor az orosz-japán háborúban fél karját vesz­tette el a cár szolgálatában, és bátorságáért cserébe alhadnagyi rangot kapott. Először 1912-ben látogatott Pa­lesztinába, ahol mezőgazdasági telepet alapított, majd Deganjában folytatta a munkát. Az elsők egyike volt, aki rájött arra, hogy a palesztinai viszonyokra, a mező- gazdasági munkára már a diaszpórában elő kell készí­teni a leendő kivándorlókat; nevéhez fűződik a hachsara, az előkészítő telep gondolata.

A következőket írta: „Az erec-jiszráéli kollektív tele­pek felállításának célja a nemzeti és a szociális elnyo­más kettős igája alóli felszabadulás. 1. Az idegen nem­zet igája alól a zsidó nép önálló nemzeti életének meg­teremtése Erec-Jiszráélben szabadít fel. 2. A szociális iga alól való felszabadítás útja kollektív települések lé­tesítése Erec-Jiszráélben.”

Trumpeldor már nem élhette meg az előkészítő moz­galom, a hehalutz kibontakozását és a kibucok létre­jöttét. Halála olyan példaértékűvé vált, mint egész élete volt. A cionizmus és az arab nacionalizmus szembefor­dulásának egyik első áldozata lett. A környékbeli ara­bokkal folytatott összecsapás során halt meg 1920-ban Palesztina északi területén, Tel Hai zsidó telep védel­mében.

Halála után fél évvel már megszerveződött a Gdud Haavoda, a Munka Légiója, hogy létrehozza Palesztiná­ban azt a társadalmat, amelyért Trumpeldor is dolgo­zott, és előkészítse a talajt az újabb bevándorlók foga­dására. A Gdudban a legkülönbözőbb felfogású embe­rek dolgoztak együtt, „fiatal legények, a forradalom, a polgárháború gyermekei, tele fiatalos tűzzel, készek gyújtogatni vagy maguk is elégni a jövő nagy áldozati oltárán, istenkeresőkkel, önsanyargatókkal, böjtötökkel, dosztojevszkiji regényalakokkal”; de közös volt bennük a vágy, hogy a nemzeti újjászületést szolgálják. A Mun­ka Légiójának szervezete fokozatosan formálódott ki. Kezdetben az egy-két tucat munkásból álló csoportok, a plugák egy-egy tagot küldtek a kvucák tanácsába, majd 1921-ben megalakult az egységes Gdud Haavoda.

A Gdud hat évig állt fenn, létszáma ez alatt nyolc­vanról hétszáz főre növekedett. A plugák út- és vasút­építésen is dolgoztak és a városokban különböző szak­munkákat is elvállaltaik. A Gdud működésének idején azok az ellentmondások kerültek felszínre és élesedtek ki, amelyek a szocialista cionizmus kettős természetéből fakadtak. Az az intenzív küldetéstudat, amely a kelet-európai zsidóság egy részét a bevándorlók befogadására igazából alkalmatlan Palesztina, az ősi föld felé irányí­totta, belső ellentmondásokat hordozott. A nemzeti bur­zsoázia és a világ imperialistái ellen, a kommunizmusért vívott osztályharc és forradalom elképzelése került itt szembe az ősi-új zsidó haza felépítésének gondolatával, amely csak a zsidó tőkések és munkások, a diaszpó­ra és a palesztinéi zsidóság együttműködésével, nem­zeti, osztályok feletti intézmények létrehozásán keresz­tül valósulhatott meg.

Amíg az első világháború után megalakuló Kommu­nista Internacionálé és a Szovjetunió, valamint a húszas években Palesztinát is sújtó gazdasági válság az előbbi, osztályharcos internacionalista szemléletet erősítette, addig az arab nacionalisták elleni egység igénye, az an­golokkal szembeni egységes állásfoglalás szükségessége, továbbá az 1924-től érkező lengyelországi kispolgári alija beáramlása az utóbbi, a nemzeti elem jelentőségét növelte. Ezzel magyarázható, hogy a baloldal a húszas években erősen megosztott maradt. Az álláspontok a Gdudon belül is polarizálódtak, majd összeütköztek. Végső soron azonban a „vegytiszta” kommunizmus kez­dettől fogva háttérbe szorult a rivális ideológiával, a szociáldemokrata színezetet öltő szocailista cionizmus­sal szemben, amely a két világháború között fokozato­san a legjelentősebb, konstruktív, ország- és nemzet­építő erővé lépett elő.

Az első palesztinai kommunista párt a Poalé Cion ki­sebbségéből alakult meg, amely nem csatlakozott a Poalé Cion utódpártjának is tekinthető Achdut Haavodához, a Munka Szövetségéhez. A legbefolyásosabb, az összes többi baloldali párt (Hapel Hatzair, Hashomer Hatzair, Baloldali Poalé Cion) együttes politikai erejét is meghaladó Achdut Haavoda nem adta fel teljesen az osztályellentét koncepcióját, de elvetette az erőszakos forradalom lehetőségét. A fegyveres harcot az alkotó cselekvéssel, valamint a zsidó nemzeti intézményeken (Cionista Világszervezet, a palesztinai Nemzeti Tanács, Zsidó Ügynökség) belüli pozíciókért, demokratikus vá­lasztási rendszer alapján folyó politikai küzdelemmel váltotta fel. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a példa­szerű magatartásnak, a nemzeti kezdeményezéseknek: a telepítéseknek és a zsidó önvédelem, a Hagana meg­szervezésének; a cionista baloldal ezért válhatott a leg­nagyobb tömegbefolyással bíró irányzattá a jisuvban, majd a Cionista Világszervezetben is.

A cionista baloldallal ellentétben a kommunisták nem sok újat tudtak mondani. A jisuvban az 1919-ben ala­kult Szocialista Munkások Pártja, később a Palesztinai Kommunista Párt képviselte a doktriner marxista irány­vonalat. Tagjai ellenezték a szocialista cionista pártok konstruktivista szemléletét és fokozatosan az ország fel­építése ellen foglaltak állást. Miután a lenini pártfelfo­gás szerint a mozgalomnak nem nemzetiségi, hanem te­rületi alapon kell szerveződnie, s mert a zsidó munká­sok döntő többsége nem csatlakozott, a kommunisták az „arabizáció” politikáját kívánták követni. De az arab munkások és fellahok inkább hallgattak a jeruzsálemi mufti és az arab nagybirtokosok, az effendik szavára, cionizmusellenességük zsidóellenességgel párosult és egyébként is évszázados távolságban álltak a modern európai eszméktől. Az arab nacionalizmus középkori, vallásos jellegű, néhány tekintélyes nemzetség hatalmi harcát is kifejező, idegenellenes politikai mozgalommá vált Palesztinában.

A Palesztinai Kommunista Pártot 1924-ben felvették a Kominternbe, de nem fogadták be a jisuvba. Érthető, hogy az intranzigens marxisták nem találták helyüket ebben az osztályharcra alkalmatlan közegben, és veze­tőik közül többen a létező szocializmus hazájába, a Szovjetunióba emigráltak, 1925 és 1933 között mintegy 50 család vándorolt ki Birobidzsánba, hogy ott építse­nek fel egy zsidó köztársaságot. Az emigráció sorsa várt a Gdudon belül elkülönülő, a kommunistákkal szövet­kező baloldalra is.

A cionizmus vezetői bizonyos értelemben idealisták voltak: hittek abban, hogy a judaizmus értékei Izrael földjén újra kiteljesednek és létrehozható egy példa­mutató, igazságos társadalom. így vált a világ eme el­maradott zuga, a zsidóság és a kereszténység bölcsője, Palesztina az ősi kultúráknak és a modem nemzeti és szociális gondolatoknak a találkozóhelyévé. Nagy kísér­leti laboratóriummá, ahol a készen hozott cselekvési, gazdasági, politikai programok és gondolati sablonok bu­kásra voltak ítélve. Csak sok-sok próbálkozással, kitérő­vel, lépésről lépésre teremthettek meg az előző generá­ciók a jisuvban egy olyan gazdaságot és politikai intéz­ményrendszert, amelyre 1948-tól Izrael Állam épülhetett. Izrael ma kevesebb, mint létrehozói remélték: nem a zsidó hagyományokat tisztán továbbfolytató alakulat és nem is a legnagyobb fokú társadalmi egyenlőséget megtestesítő ország. Ugyanakkor sokkal több is a re­méltnél, az ideálisnál: kézzelfogható realitás, ahol min­denki megpróbálhat legjobb tudása és szándéka sze­rint élni, ahol a zsidó kultúra értékei megőrizhetők és továbbfejleszthetők, ahová bármikor odamehet az, akit a világ más tájáról kitaszítottak.

Síró Béla

Címkék:1991-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hírek a világból

BERLIN 1965 óta a város nyugati részének szenátusa évente vendégül látja az egykoron elűzött lakosokat. 1990 vé­gén a világ minden...

Sammy Davis zsidósága

 SAMMY DAVIS, aki 64 éves korá­ban halt meg, a harmincas években került először kapcsolatba a zsidók­kal, amikor beleszeretett a New...

Close