Szombat előfizetés 2017

„A bizonyítás és a bizonyság könyve…”

Írta: Vidor Pálné - Rovat: Archívum, Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az 1075-ben, Toledóban született Juda Halévi a hispániai fénykorszak kiemelkedő költője és filozófusa, a zsidóság érzelmi és értelmi világának alkotó kifejezője. Szentföldre zarándoklását hosszú töprengés előzte meg, s ezt a kételkedést-meditációt tartalmazza Kuzari című tanulmánya. És amíg világi és vallásos versei a héber líra felülmúlhatatlan gyöngyszemei, a Kuzari arabul jelent meg bizonyára a zsidóságon kívüli világ meggyőzése céljából. Az itt közölt részletek olyan anyagot dolgoznak fel, ami a világirodalom témakincseinek egyike, és mint ilyen, különböző népek és nyelvek kultúrájában bukkan fel. Amolyan toposz ez, mely a három monoteista vallás „vetélkedését” tartalmazza. A Boccacciónál bemutatott változat kevésbé ismert, de a Lessing Bölcs Náthán-jában előforduló anyag: a Három gyűrű már-már tárgytörténeti, s Koestler: A tizenharmadik törzs című műve is némileg ide sorolható karriert futott be.

Maga a cím is már utal a mű tartalmára, műfajára és célkitűzésére: „A bizonyítás és a bizonyság könyve a megvetett vallás védelmében”. Benne a kazár király zsidó vallásra való áttérését beszéli el a fiktív párbeszédes vitairat. Irodalmi fikcióról van ugyan szó, de maga a cselekmény történelmi tényeken alapszik.

Bizonyos török-nomád törzs, a talán hun-rokon kazárok királya kutatja az igaz vallást. Erre egy visszatérő látomás indítja. Ismételten megjelenik álmában egy angyal és imígyen szólítja: „Isten szívesen fogadja szándékodat, de cselekedeteidet még nem…” Ezek után a király buzgón hozzálát a kazár vallás kultuszához; ámde minél nagyobb lelkesedéssel végzi a rítusokat, annál gyakoribbak és számonkérőbbek az angyal látogatásai. Egyre csak azt hajtogatja: „Isten szívesen fogadja szándékodat, de cselekedeteidet még nem.” (Kuzari I, 2.)

Erre az epikus vázra épülnek a különböző vallások tanításairól szóló elméleti és gyakorlati eszmefuttatások. De már az első sortól kezdve Juda Halévi több pontot evidensnek tekint: Isten bizonyos határozott cselekedeteket kíván az embertől. Az ember szándéka ha még oly tiszta is kevés, ha a tett nem teszi azt teljessé.

A szerző először az arisztotelizmus egyfajta (andalúziai) áramlatát ismerteti: Az úgynevezett Intellektus Ágens (arisztotelészi terminus, a legfelsőbb cselekvőt jelenti) képes irányítani a földi sorsokat anélkül, hogy ismerné az emberi egyedeket. Majd a kortárs muzulmán filozófia nevében az Intellektussal való kapcsolatról elmélkedik. Szerinte az emberi intellektusoknak a kapcsolatai a természet törvényeivel tettekbe mennek át. A két iskolát Halévi persze nem a fenti néhány sorban mutatja be, hanem a tudás elemzésével, mint ahogy az eredeti műben a könyvlapok százait teszik ki az alábbi megrövidített kérdések és válaszok. (Több fejezetnek pedig említésére sem jut hely ismertetőnkben.)

A királynak filozófiai kételyei támadnak; elfogadható-e, hogy egyrészt a különböző filozófiájú vallásoknak, másrészt a velük szembenálló muzulmánoknak is igazuk legyen. A király arra gondol, hogy a háború olyan jó cselekedetnek számít, ami jogot szolgáltat a Paradicsomra. Vagyis a gyilkolás jó cselekedetnek számíthat. Ezért más, kinyilatkoztatott vallásokat is szeretne egymással összehasonlítani. (Most már nem „filozófusok” vallásáról beszél.)

Megkérdek egy gyakorló keresztényt és egy hívő muzulmánt, mert azok kinyilatkoztatott vallások és követőinek tettei elfogadottak Isten előtt… Ami a zsidókat illeti: igaz, hogy az ő vallásuk is kinyilatkoztatott, de megalázottságuk, csekély számuk és az irántuk minden oldalról táplált gyűlölet elég ok nekem, hogy távol tartsam magamtól.” Hívott tehát egy keresztény tudóst és kérdezgette vallása elméletéről és gyakorlatáról. (Kuzari I, 4.)

A keresztény beszéde két részre tagolható: kijelenti, hogy hisz az Örökkévaló Istenben, aki a világot hat nap alatt teremtette, és hogy Ő a Gondviselő, vagyis, hogy úgy van minden, ahogyan meg van írva a Tórában.

A keresztények Izrael törvényes örökösei, mert az isteni eszencia Jézusban testesül meg, aki pedig zsidó volt. A kereszténység nem semmisítette meg az Izrael népének kinyilatkoztatott törvényeket, továbbra is tanulmányozza őket.

Erre a király egy muzulmán bölcshöz fordul, aki elsősorban Isten testetlenségét állítja. Azt is mondja, hogy Isten és az Ő prófétája közötti kötelék eleven jele a Korán. A király minderre: „Azt mondod, könyved csodákat tartalmaz, de arabul írták. Egy nem arab, amilyen én vagyok, nem tudhatja megítélni annak rendkívüli, csodálatos tartalmát.” A muzulmán válasza: „Azok a jelek és csodák, melyeket Isten a zsidó néppel tett, olyan dolgok, melyeket minden ember elismer, és amilyenekről a Korán is beszél.”

Mindezen megnyilatkozások arra késztették az uralkodót, hogy mégis meghallgasson egy zsidót is. A rabbi így szólt:

Hiszek Ábrahám, Izsák, Izrael Istenében, aki kivezette Izrael fiait Egyiptomból, jelekkel és csodákkal… aki táplálta őket a pusztában, aki nekik Kanáán országát adta… aki elküldte Mózest az Ő törvényével, és a próféták ezreit, hogy a Törvényt ígéretekkel megerősítsék, azoknak, akik azt betartják, de fenyegetéssel azoknak, akik azokat áthágják. Ami pedig a mi hitünket illeti: mindazt foglalja magában, ami a Tórában meg van írva… (Kuzari I, 11.)

Mire a király: mielőtt minden nép külön istenéről beszélnénk, miért nem a közösről szólunk? Ennek kifejtésénél találjuk meg azt a mindig élő problémát, valahányszor felütik fejüket a partikuláris nacionalizmusok: vajon azt kutassuk, mi az egész emberiség számára közös, avagy azt, ami megkülönbözteti őket?

A király folytatja: „Szemére vetik a zsidóknak, hogy mások, mint a többi ember, és még tetszelegnek is a különbözőségben. Talán ez a zsidógyűlölet egyik oka.” „Úgy hirdetitek istenhiteteket, hogy az már egy nemzeti Istenbe vetett hit. Ez viszont azért lehet így, mert sanyarú helyzetetek akadályoz benne, hogy a világot a maga teljességében „egyetemes nagyságában lássátok.”

A rabbi szerint semmilyen bizonyság nem tudja megállapítani, hogy az elméletek közül melyik igazabb, mint a másik. Mindezek csupán hipotézisek. Istenhez egy másik utat javasol, kiválóbbat, mint a filozófia: a próféták útját. A hitet helyezi a filozófia fölé. Szembeállítja a hipotézisekre épülő arisztotelészi metafizikát olyan matematikai tudással is, melynek az igazsága univerzális, általánosan ismert. Arra is emlékezteti hallgatóját, hogy Izrael Istenének létét és a zsidó történelemben való részvételét egyetlen nép sem vitatta, még az egyiptomiak is hittek benne. A király újabb kérdéseket intéz a rabbihoz: miért választott Isten egyetlen népet, és miért nem az egész emberiséget: a jutalom és a büntetés csak a halál utánra van fenntartva a lélek számára?

A rabbi számbaveszi a kiválasztás tényében és indokában szereplő lényeges fogalmakat, amilyen: az anyag és a forma (arisztotelészi értelemben), majd pedig a következő elemeket: természet, lélek, intellektus és végül az isteni Tudás. Ezek hierarchikus szintekben rendeződnek. A szintek mindegyikéről eljuthat az ember a tökéletesség fokára. Ámde az átjutás nem természetes folyamat. Az embernek természetfeletti úton kell járnia, hogy saját erejéből felemelkedhessék. Ez az út: a Tóra útja. Ezt az utat építette Isten a kiválasztottaknak. Ádám óta minden nemzedékben akadt legalább egy tiszta ember, de végül egész Izrael népe is megtisztult. Ezért választotta őt az Isten. Korántsem különös az, hogy egyik nép, egyik ország inkább élvezi Isten kegyét, mint a másik. Hiszen az ásványok, növények és az állatok között is vannak olyanok, melyek különlegesebb helyzetben fejlődnek, mint a többiek. Ami a második kérdést illeti: az isteni Akarat hierarchikus, de természetfeletti rendszerben valósul meg. így épül fel a világ rendje. Ha meg tudnánk mindent magyarázni, akkor Istennek kellene lennünk. Ámde az isteni Akarat misztériuma előtt az embernek meg kell hajolnia. Izrael népének történelme a maga csodálatos örökségével és gyötrelmes jelenével bizonysága ennek a kifürkészhetetlen Akaratnak. És mégis: a zsidóság megalázottsága, szegénysége forrásul szolgált a kereszténység és az Iszlám tanításainak.

*

A fiktív párbeszéd folytatásában a „kazár király” megelégszik most már olyan kérdések felvetésével, melyek teljességgel teret engednek a rabbi számára, hogy kifejtse meggyőző tanításait. Ezek az eszmék már nem titkolják partikularizmusukat, a zsidóság szupremációját hirdetik. A parabola úgy végződik hosszas és elágazó érvrendszer bemutatása után -, mint az megtörtént: a kazár király és egész népe zsidóvá lesz.

A rabbi Halévi forró hite lángra lobbantotta az idegen uralkodó istenkereső vágyakozását. Hiszen a mű: apológia, vagyis elfogult védirat, és a középkorban írták!

Vidor Pálné

Címkék:1993-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Rosenzweig száz éve

MÁNDY STEFÁNIA VERSEI egy ág igen de nővért mennyi éve a sok levél zöld zöld feltámadásra kihívhat bárkit én te...

Széfer haággádá

 Így tanította rabbi Tachalifa, Rabbanáj Hozáá fivére: Az ember minden tápláléka kiszabatik1 számára Ros haSanatól Jóm haKipurim-ig, kivéve a Szombat,...

Close