Szombat előfizetés 2017

A becstelenség apológiája

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Vámbéry Rusztem (18721950) Vámbéry Ármin fia, sokoldalú tudós, a radikalizmus nagy alakja. Jogtudós, szociológus, politikus, esszéíró és publicista volt egy személyben.

Itt közölt írása részlet a Századunk 1931. VI. évfolyam 1. számában megjelent tanulmányból. A jeles szerző papírra vetett gondolatai jól tükrözik azt, a már az első világháború, a Tanácsköztársaság és az ellenforradalom után, de még a német fasizmus uralomra jutása előtt jelentkező súlyos erkölcsi dilemmát, amivel számos magyar zsidó már akkor szembekerült.

… Közérdekű az a kritika, amely a kitérést velős rövidséggel becstelenségnek nyilvánítja. Kikeresztelkedni felnőtt korban két okból szoktak az emberek: 1. meggyőződésből, 2. érdekből. Hogy az első okot vagy legalábbis annak látszatát legtöbb vallásváltoztató arrogálja, a másodikat pedig rendszerint tagadja, az mit sem változtat a lelki rugó valóságán. Legfeljebb bizonyítja, hogy az ember még akkor is megőrizni igyekszik a jellemnek látszatát, amikor látszólag jellemtelen. … Bizonyára mindig akadtak és ma is akadnak romantikus rajongók, akikre akár a kereszténységnek, akár a buddhizmusnak miszticizmusa oly csábítóan hat, hogy pszichikai átalakuláson mennek keresztül, amelynek tüzében új hit születik, de az ily emberi csodák majdnem annyira megritkulnak, mint az isteniek. Hiába csevegnek a kereszténység politikai haszonélvezői vallásos renaissanceról, a templomsüvegelés, a misejárás vagy a lelkigyakorlatok és a gutgesinntség egyéb szabadkőműves formulái még nem bizonyítékai a 18. század óta alapjaiban megrendült hitbuzgalom újjáéledésének. Hitből ugyanis könnyebben származik kételkedés, mint kételkedésből hit. Elég hihetően hangzik, hogy a fiatal Renan kispap korában egy éjjel tépelődve kiáltott fel cellájában: „je doute!” (kételkedem) – ellenben vajmi valószínűtlen, hogy akár zsidó, akár keresztény, amennyiben a tudományos kritika hitének pszichikai gyökereit már megingatta vagy kitépte, egyszerre csak homlokára csapva azt kiáltsa: hiszek.

Ha minden vallásváltoztatás már önmagában jogos gyanút ébreszt őszintesége felől, mert a hitet éppen a megingathatatlanság jellemzi, amelyről egy másik hitnek értelmi és érzelmi fegyverei úgy pattannak le, mint a pogányok nyilai a keresztes vitéz ércpajzsáról, úgy még fokozódik a gyanú, ha zsidók meggyőződésből térnek át a kereszténységre. E gyanú okát igen szemléltetően fejezte ki, már közel kétszáz év előtt, Lessing Náthánjának élő mintaképe: Mendelssohn Mózes az ismert metaforában: „Ha a házam földszinti lakása kigyullad, úgy nem menekülök – az első emeletre.”

Maradjunk tehát csak az érdeknél, amelyet mint kikeresztelkedési motívumot a zsidó és a keresztény klerikalizmus egyesült erővel becstelenségnek bélyegzett. Hogy miért volna becstelen, aki meggyőződés nélkül volt tagja a zsidó felekezetnek és meggyőződés nélkül csatlakozik a keresztényhez, azt nehéz belátni. Aki a vallást úgy cseréli, mint a kabátját, azt a hívő a maga szemszögéből becstelennek tarthatja ugyan, de nem a csere miatt, hanem azért, mert régi vallását is csak kabátnak viselte. Ha a vallástalan zsidó válik vallástalan kereszténnyé, mert egyéni érdeke így kívánja, egy hajszállal sem válhatik becstelenebbé azok szemében, akiknek véleménye szerint a vallás becsület kérdése.

… Amikor azonban a zsidó klerikalizmus a deuteronomium sűrített átkait szórja a hitehagyott becstelenekre, akkor nem is érdekli, hogy azoknak, akik hitüket elhagyták, volt-e mit elhagyniuk. Ami a becstelenség ítéletét kiváltja, az többnyire még csak nem is az öntudat mögöttességében bujkáló rosszbeli vagy nemzeti összetartozóságon esett sérelem, még csak nem is az elég laza hagyományközösség elárulása, mert hisz az ítéletet sokszor azok hozzák, akik nem a hánukká, hanem karácsony ünnepét ülik, akik büszkén verdesik sujtásos magyar keblüket, paprikás szalonnát fogyasztanak fölöstökre és imaginárius sarkantyút pengetnek kordován csizmájukon. Igazán a becstelenség, az árulás, a gyávaság vádja az ostromlott vár védőinek érdekközösségéből származik, akik minden szökevényben ellenséget szimatolnak. Vallástalan és tradícióvesztett zsidók azonban a sárga folt ódiumával szemben nyilván kétféle álláspontot foglalhatnak el. Mondhatják azt: „minek tűrjem fölösleges módon az üldözést oly címen, amely belőlem hiányzik” , de mondhatják azt is: „éppen azért nem vagyok hajlandó kikeresztelkedni, mert nem tűrhetem, hogy hazug címen üldözzenek”. Normális időkben temperamentum dolga, hogy a két álláspont közül ki melyiket választja, de az antiszemitizmus virulens korszakaiban érthető, hogy e menekülés a becstelenség látszatát kelti. Megerősíti e látszatot a megtévesztés szándéka, amellyel hit nélküli kitért zsidó hívő keresztényt mímel, akár hogy ebből előnyöket merítsen, akár hogy, mint mondani szokás, gyermekének jövőjét megjavítsa. Csakhogy egyrészt éppen az antiszemita kitörések idejében, amelyek a 19. század óta már nem vallás-, hanem rasszgyűlöletből erednek, az ily színjátékkal a kitörő legfeljebb önmagát téveszti meg, másrészt sohasem a kikeresztelkedés alakszerű ténye rejti magában a becstelenséget, hanem a következtetés, amelyet a kitérő asszimilációs magatartására levon.

Apák hiába keresztelkednek ki, amikor a Judenstammlingek hetediziglen a zsidókkal egyenlő elbánásban részesülnek, másrészt a keresztény reakció a kikeresztelkedettet korántsem a vallásváltoztatás állítólagos jellemtelenségéért bélyegzi meg, hanem mert a reakciónak destruktív ellenségét sejti meg benne. Valójában tehát mégiscsak azok a becstelenek, akik az ellenséghez szegődnek vagy legalábbis igyekeznek szegődni. Becstelenek a kikeresztelkedett gentry-imitátorok, a „szervusz uram-bátyámozók”, a múltjukat eltitkoló renegátok, akik az ostromlottakból ostromlókká vedlenek. Ily becstelenségre azonban nemcsak a kikeresztelkedettek szoktak vetemedni. Ki lehet ugyanis keresztelkedni keresztvíz nélkül is. Bent lehet maradni a várban úgy is, hogy az ostromlott az ostromlók érdekeit szolgálja, viszont az, aki a várból kiszökött, esetleg a vár felszabadításáért harcolhat. A kikeresztelkedés csak szimbólum, de ugyanazt a gondolatot más jelképekkel is lehet szolgálni. Ki lehet keresztelkedni azzal is, hogy az ember zsidó létére a nacionalizmus bűneit tömjénezi, amelyekből az antiszemitizmus szennyes forrása fakad, ki lehet keresztelkedni a politikai reakció alázatos kiszolgálásával is, a szent keresztséget hathatósan pótolja a militarizmus legyezgetése, a vitézi cím áhítozása, a lovagiaskodás, és a középkori feudalizmusnak számos egyéb attribútuma, amelyek mindannyian az antiszemitizmus szülőérzésének egy anyától lett gyermekei. Ki lehet keresztelkedni frontharcoslista-kapcsolással, kormányfőtanácsossággal, Korvin-koszorúval. Vallásváltoztatás nélkül is át lehet térni az erőszak vallására, amelynek dogmái közt nem utolsó helyen áll, hogy a kellemetlen versenytársat erőszakkal kell letörni, sőt még a numerus clausus ellen hangoztatott időszaki sirámok sem összeférhetetlenek annak a rendszernek farkcsóváló tiszteletével, amelynek földi szentegyházába zsidók, a számukra kijelölt kapun, alázatosan besompolyoghatnak, anélkül, hogy a hithű egyháztag vagy vezér ki- és belépési szándékát kénytelen lenne a rabbinak és a plébánosnak két tanú előtt bejelenteni.

Hogy kik a becstelenebbek, ezek a BETÉRŐK vagy azok a KITÉRŐK-e, akikkel nem lehet kezet szorítani? – ugyan minek firtassuk. Akik a zsidóságnak lényegét abban látják, hogy hosszúnapkor böjtölnek és a zsidó temetőben fognak pihenni, amúgy sem értenék meg. Sőt nem értik meg valószínűleg a zsidó neonacionalisták sem, akik épp oly ösztönösen rokonszenveznek minden más exkluzív nacionalizmussal, mint ahogy a katolikus és a zsidó klerikalizmus, a fasizmus és a szovjet az ellentétek vonzóerejénél fogva ölelkezik a közös ellenség: a haladás és a demokrácia ellen folytatott küzdelmében.

… Ezért tehát voltaképp hiábavaló a vita, hogy azok a zsidók voltak-e becstelenek, akik a bolsevizmus alatt, vagy azok, akik a bolsevizmus után keresztelkedtek ki, mert a sarkantyús zsidóknak nemcsak a bátorsága és önérzete, hanem ítélőképessége is a sarkantyúban összpontosul. Nekik fontosabb, hogy vitézkötést varrhassanak a kaftánra és tulipánt festhessenek a gettó kapujára, semmint hogy levessék a kaftánt és lebontsák a gettó falait…

Ők megbocsátják még a keresztény klerikalizmus faji antiszemitaságát is, de nem tűrik, hogy valaki kikeresztelkedetten küzdjön az antiszemitaság ellen. Ellenük épp ezért érvekkel nem is érdemes hadakozni, legfeljebb szépen megkérhetjük, higgyék el magyar úri becsületszavunkra, hogy nem mindenki becstelen, aki kikeresztelkedik s nem mindenki becses, aki zsidó marad.”

Közreadja: Görög László

Címkék:1991-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Zsidó kereskedők szerepe a magyar polgárosodásban

Beszélgetés Bácskai Vera gazdaságtörténésszel Szolgál-e a történelem tanulsággal? Közhely az igenlő válasz, és legtöbbször - sajnos - a tanulság is...

Erdélyi „korrobori”

A magyar-zsidó viszonyt taglaló egyik cikkében (1917) Ady Endre egy erdélyi „jeremiádiróra”, Farkas András prédikátorra hivatkozik, aki „Juda és Árpád...

Close