Engländer Tibor

Olvasóink érdeklődésének igyekszünk eleget tenni, amikor lapunk hasáb­jain egymást követően bemutatjuk a magyar zsidó közélet vezetőit. Első­ként Engländer Tibort, a Magyarországi Cionista Szövetség elnökét.

1932-ben Tokajban született, s bár szülei már egyéves korában a fővá­rosba költöztek, iskoláskora előtt életének nagyobb részét Tokajban, nagyszülei körében töltötte. A ha­gyományosan vallásos zsidó élet megismerése e környezetben már felnőttkorában bizonyult számára meghatározó erejűnek. Amint az is, hogy édesapja, a Góbé étterem több nyelven beszélő autodidakta pincé­re, ifjúkora óta az illegális kom­munista párt tagja volt.

Tibor hatéves korától a Garay tér környékén lakó pesti zsidógyerekek életét élte, s a négy elemi után a Zsidó Gimnáziumban folytatta ta­nulmányait. A negyvenes években az apa munkaszolgálatos, s a 12 éves fiú anyjával – túlélve 1944 megpróbáltatásait – 1945. január 18-án a pesti gettó felszabadításával válik szabaddá.

Anyja súlyos beteg, ő a kenyér­kereső, ami azt jelenti, hogy málét, majd tálcán cigarettát és gyufát árul a Garay téri piacon. Édesapja a munkaszolgálatból megszökve ha­marosan visszaérkezett, s Tibor folytathatta tanulmányait.

1946. április 4. fontos nappá vált a 15 éves ifjú életében. Kommunista párttag édesapja ünneplőbe öltözve elvitte magával az Andrássy út 89. I. emeletén (Kodályék lakása fölött) levő marxista-leninista cionisták szervezetébe, a Borohow-körbe. Az apa ide, a fia ennek ifjúsági szer­vezetébe, a Hasomér Hacairba kér­te felvételét.

Az Ifjú Sómérok szervezetében a zsidó fiatalok nagyon jól érezték magukat, hiszen magukénak tekin­tették a zsidóság, mindenekelőtt az immár függetlenségének küszöbé­hez érkezett Izrael ügyét, amit „a szocializmus világméretű győzelmé­vel” gondoltak összekapcsolni, s így készülni az alijára.

*

1949 márciusában a Magyar Cio­nista Szövetség (amelynek termé­szetesen a Hasomér Hacair is tagja volt) a kormány nyomásának en­gedve kimondta feloszlását. Az ali­jára készülők túlnyomó többségét még sikerült – illegálisan ugyan – átjuttatni a határon, ám Tibor élete úgy alakult, hogy az ő alijájára nem kerülhetett sor. De mivel a mozgalom az illegalitás körülmé­nyei között is tovább élt és a Tibor­nál tapasztaltabbak, képzettebbek már Izraelben voltak, ő lett a moz­galom vezetője.

Az illegalitás azonban nyomasztó konfliktusokkal volt terhes, kezdve attól, hogy szabad-e egyáltalán egy „szocializmust építő országban” il­legális cionista szocialista mozgal­mat „csinálni”. A tapasztalható anticionizmus – akkor ők így vélték – múló jelenség: lehetetlen, hogy ezt a kommunista pártok vezetői nagyon gyorsan ne ismernék fel. Az illegális sómér-mozgalom keretében mintegy három tucatnyi zsidó fiatal hetenként két-három alkalommal találkozott, vasárnaponként együtt jártak kirándulni, együtt jártak uszodába, sőt nyári táborokat (mosarokat) is szerveztek. A találkozá­sok színtere egy idő múlva a Beth­len téri imaház lett, amelyet Schwarz Benjámin rabbi Talmud Tóra-foglalkozások ürügyén enge­dett át a vallási hagyományokat egyébként nem ápoló Ifjú Sóméroknak.

Időközben Tibor leérettségizett, mégpedig az I. István Gimnázium­ban: mivel a Zsidó Gimnáziumban „lefeketedett”, jobbnak látta tanul­mányait ott folytatni. Az érettségit követően az Idegen Nyelvek Főiskolájának hallgatója lett.

A harmadik félévi vizsgákon ép­pen túl volt, amikor 1953. január 29-én – a Slansky-pert követően, a moszkvai cionista orvosper előké­szítése idején – mintegy a magyarországi (tervezett) cionista orvosper nyitányaként az ÁVH az immár húszéves Engländer Tibort (is) le­tartóztatja. Három hónapon át – embertelen körülmények között – folytatják a kihallgatását, s hama­rosan összeállt a vádirat. Íme, legfontosabb pontjai: idegen állam (a gyengébbek kedvéért: Izrael) javára történt kémkedés, amennyiben az ellenséges ügynökkel közölte, hogy mely nyelveken folyik a képzés az Idegen Nyelvek Főiskoláján. A vád­pontok sorában a fegyverrejtegetés a második helyre szorult: egy ba­rátja által talált pisztolyt együtte­sen bedobták a Dunába; a harma­dik vádpont a rendszer elleni izga­tás volt. (Csupán kuriózumképpen: a kihallgatása során olyan kérdés is elhangzott: mikor és miről tárgyalt Slanskyval, a Csehszlovák Kommu­nista Párt vezetőjével.)

Mindezek együttesen főbenjáró bűnnek számítottak, és csak Nagy Imre kormányalakításának köszönhető, hogy az 1953. július 23-i tár­gyaláson Olti Vilmos tanácselnök négyévi börtönnel megelégedett.

Márianosztra következett (együtt igazi, tőrőlmetszett fasisztákkal), majd Csolnok, szénbánya, ahol csillési, majd bányagépészi „rangra” emelkedett. S mivel fellebbezés folytán büntetését két évre mérsé­kelték, amelyet a jól végzett munka „prémiumaként” 40 nappal csökken­tettek, 1954 karácsonyán szabadláb­ra került.

Főiskolai tanulmányainak folyta­tása persze szóba sem jöhetett, vi­szont nyelvismeretének köszönhető­en (a héber nyelv ismeretének ek­kor nem volt jelentősége ugyan, de az angol és a német nyelvet jól bír­ta, s olaszul is megérttette magát) sikerült szállodaportási állást kap­nia.

1956 októberében a határok meg­nyílásával az áhított alija követke­zett volna, ám édesapjának súlyos betegsége miatt erre ekkor sem ke­rülhetett sor. A cionista mozgalom ekkori gyors újjászületését jelzi azonban, hogy leváltották az akko­ri hitközségi elnököt, és az atroci­tásoktól tartva, zsidó önvédelmi szervezet létrehozását vették tervbe.

1961-ben sikerült felvételiznie az egyetem pszichológiai karára. „Egyé­ni levelező hallgató” volt, ami azt jelentette, hogy éjjel dolgozott, nap­pal hallgatta az egyetemi előadáso­kat. Az egyetemi öt évfolyamot há­rom év alatt elvégezte. Ekkor már rég nem vallotta magát marxistá­nak, egyre inkább szemben állt a fennálló politikai rendszerrel és egyre jobban közeledett a zsidó val­lási hagyományokhoz.

Az egyetemi vizsgák letétele után szóba került, hogy az egyetemen oktatóként foglalkoztatják, útja mégis az Egyesült Izzóba (Tung­sram) vezetett: a vállalat munka­pszichológiai laboratóriumának vezetését bízták rá, mely később a Tudományos Akadémia Pszicholó­giai Intézetének bázislaboratóriuma lett. Itt dolgozott 1972-ig, amikor is az MTA Pszichológiai Intézetébe hívták. 1976 óta kandidátus, az in­tézet főmunkatársaként a döntés- és szervezéselméleti kutatócsoport ve­zetője.

*

1985-ben a Bethlen téri imaház­ban az akkori rabbi (dr. Landeszmann György) aktív segítségével megkezdte (folytatta) az Oneg Sabbat-összejövetelek szervezését. Ez akkor egyáltalán nem volt veszély­telen, hiszen még évek múlva is fi­gyelte és zaklatta a rendőrség azo­kat a zsidó fiatalokat, akik jól érez­ték magukat egymás társaságában.

1989-ben kapta meg első ízben az útlevelet, hogy Izraelbe látogathas­son. Két hónapot töltött ott.

Életének legnagyobb büszkesége, hogy a magyarországi Sómér-mozgalom újjászervezése alkalmával a négy veterán kitüntetett egyikeként megkapta a mozgalom „Szimán Ka­bala” aranyjelvényét.

1990 tavaszán az ez időben már ismét működő mintegy féltucat cio­nista szervezet a Magyarországi Cio­nista Szövetség elnökévé választot­ta. Ennek képviselőjeként vett részt 1990 júniusában a Cionista Világszövetség végrehajtó bizottsága jeruzsálemi ülésén.

Varga Sándor