67 ezer és 124 ezer között – Demográfiai becslés a magyar zsidóság létszámáról

 

Stark Tamás történész évek óta fog­lalkozik a magyar zsidóság Soá ide­jén elszenvedett veszteségeivel és a túlélő zsidóság demográfiájával. Nemrég elkészült tanulmánya a ma­gyar zsidóság létszámának 1945-1995 közötti alakulását pró­bálja megbecsülni. írása a tervek szerint ugyanabban a kötetben jele­nik majd meg, mint Kovács András szociológiai kutatásának eredményei*. Stark Tamást demográfiai szá­mításának hátteréről kérdeztük.

Honnan származnak az 1945-ös ki­induló adatok?

A 143 624 fő egy konkrét adatfel­vétel eredménye, melyet a Zsidó Világ- kongresszus magyarországi tagozatá­nak statisztikai és tudósítói irodája ké­szített 1945-46 fordulóján. Ez számí­tássorozatom alapja. Ez a szám az izra­elita népességre vonatkozott. Nekem viszont szükségem volt a teljes túlélő népesség létszámára is. A Központi Sta­tisztikai Hivatal munkatársai 1946-ban közreadtak egy 260 ezres számot. Ez megjelent a Magyar Statisztikai Szemle 1946-os évfolyamában, de más, belső statisztikai közleményekben szintén előfordul. Ezt tekintettem számításom másik kiindulópontjának. Ez utóbbi szám egyébként nem áll távolt attól a maximális becsléstől, amit a történelmi források alapján hozhatunk meg. Ha a történelmi források alapján próbáljuk megbecsülni a túlélő népességet, ak­kor ennek számát 220-260 ezer között adhatjuk meg. A 260 ezer tehát a maxi­mális becslés eredménye.

– Honnan a két szám közötti óriási különbség?

– A 143 ezres szám részadatnak te­kinthető. Nem mindenki volt hajlandó adatot szolgáltatni, ugyanis egyebek között egy igen részletes, négyoldalas kérdőívet kellett kitölteni. Korabeli for­rásokból, még újságcikkekből is kide­rül, hogy nagyon sokan visszautasítot­ták ennek az adatlapnak a kitöltését, így ezeket az embereket nem regisztrál­ták. A különbség másik oka az, hogy lé­nyeges eltérés volt az izraelita vallású népesség, illetve a zsidótörvények ha­tálya alá eső népesség között. Utóbbiak ugyanis nem mind voltak izraelita vallásúak. A két szám közötti különbség te­hát azokat fedi, akik nem voltak izraeli­ta vallásúak, illetve akiket nem írtak össze. Nem állítom, hogy 260 ezer volt a túlélők száma – lehet, hogy 220 ezer volt. De a 260 ezer nem tekinthető irre­álisnak.

Nem teljesen világos egyébként, hogy a Statisztikai Hivatal honnan veszi ezt a számot. Ők is tág határok közt ad­ták meg a túlélők számát: 220, illetve 260 ezer között. Én az utóbbit azért vettem figyelembe, mert a maximális létszámadatból szerettem volna kiin­dulni. Ez az egyik véglet, a 143 ezer a másik. Ez utóbbinál egyébként nyilván magasabb a túlélők száma, hiszen ez csak azokra vonatkozik, akiket összeír­tak, és akik izraelitának vallották magu­kat. Számításomnak tehát ez a két szám a kiindulópontja.

A további számítássorozat nem arról szól, hogy a magyar zsidó népesség szá­ma hogyan alakul 1945-től 1995-ig. Ma­ga a zsidó népesség statisztikailag nem­igen definiálható fogalom. Én amúgy is el akartam kerülni azt a dilemmát, hogy ki tartozik a zsidósághoz. Én csupán azt csi­náltam, hogy a minimális és a maximális becslésből kiindulva megpróbáltam meghatározni ötéves periódusonként a népességre vonatkozó számadatokat. Van tehát egy számsor, ami a 143 ezres létszámból indul ki. Én kiszámoltam azt, hogy ha az izraelita vallásúak száma 1945 végén 143 ezer volt, akkor – amennyiben ez a népesség ugyanúgy nő vagy csökken, mint a teljes budapesti népesség – hogyan változik ennek a cso­portnak a létszáma ötéves perióduson­ként Ugyanezt a számítást elvégeztem a 260 ezres számmal is. Az egyik számsor tehát a teljes túlélő népességből indul ki, a másik számsor pedig a magukat izrae­litának vallókat veszi alapul.

– Ha a számítás alapjául szolgáló trend a budapesti lakosság létszámá­nak alakulása, akkor a becslés sok te­kintetben pontatlan lesz, hiszen köztu­domású, hogy a zsidók demográfiája sok tekintetben eltér az átlagtól, egye­bek közt például azért, mert 1956-ban arányukban sokkal többen hagyták el az országot, mint a budapestiek.

– A teljes budapesti népesség vitalitá­si indexét vetítettem a zsidó népesség­re, annak minimális és maximális be­csült számára. Feltételeztem, hogy a zsidó közösség termékenységi és halá­lozási indexe megegyezik a teljes buda­pesti népesség hasonló adataival. Ezt persze nem lehet egyértelműen állítani, de másképp nem lehetett eljárni. Azért feltételeztem ezt, mert a zsidó népes­ség túlnyomó része eleve városlakó volt, és túlnyomó része Budapesten élt. A budapesti zsidó népesség asszimilá­lódott, és az asszimiláció 1945 után felgyorsult. Erősen asszimilált népes­ségről van szó, ezért gondoltam azt, hogy a teljes budapesti népesség ter­mékenységi és halálozási indexe hasz­nálható lesz. Tudom, hogy ez torzító té­nyező, de ennél a számításnál nem ez volt az egyetlen. Természetesen figye­lembe vettem az 1945-48 közötti el­vándorlást, és az 1956-os kivándorlást is: a kivándorlók ismert, illetve becsült számát levontam. A számítás konkré­tan úgy történt, hogy a budapesti statisztikai évkönyv alapján meghatároz­tam a budapesti termékeny korban lé­vő nők szülési indexét, valamint a tel­jes budapesti népességnél (férfiaknál és nőknél külön) a halálozási indexe­ket. Ezeket alkalmaztam azután a zsidó népességre is. Ötéves periódusokkal számoltam. További torzító tényező, hogy az alapadat nemek szerint ugyan bontva volt, de ötéves korcsoporton­ként nem, hanem csak tíz- vagy húsz­évenként. így nekem az alapnépessé­get is manipulálnom kellett: ötéves kor­csoportokra kellett bontanom, ami eleve torzító tényező. Az említett 260 ezres számot szintén föl kellett bonta­nom ötéves korcsoportokra nemek szerint. Itt már a 143 ezres adat bontá­sának mintáját vettem figyelembe. Te­hát már az alapadatokat is manipulálni kellett valamelyest, hogy el lehessen végezni a számítássorozatot. A kiván­dorlók számát sem lehetett pontosan meghatározni, csak becsülni. így há­rom alapvető torzító tényezővel szá­molhatunk, de akad még néhány ki­sebb is: adathiány miatt a budapesti népesség esetében sem lehetett min­den esetben megállapítani a termé­kenységi indexeket.

– A zsidók azonban köztudomásúan más képzettségi, foglalkozási struktú­rával rendelkeznek, mint a budapesti összlakosság.

– Nem áll rendelkezésre olyan termé­kenységi index, ami a végzettséggel vagy foglalkozással lenne kapcsolat­ban. Nincs olyan adat, ami arról szól, hogy felsőfokú végzettségű vagy vala­milyen foglalkozási kategóriához tarto­zó nőknek hány gyerekük születik, nem elképzelhetetlen, hogy ilyen ada­tokat hosszas kutatómunkával be lehet szerezni, ám aligha hiszem, hogy ezek sokkal pontosabbak vagy megbízha­tóbbak lennének, mint amilyenek rendelkezésre állnak.

– Mind a két adatsor igen erős csök­kenést mutat.

– Az 1945-ös népesség mind a két esetben a felére csökkent.

– A vegyes házasságok arányát sem mutatja ez a statisztika.

– Miután az adatsor a zsidó nők ter­mékenységi arányát veszi alapul, a to­vábbiakban azok lesznek benne a lét­számban, akik zsidó anyától születtek, attól függetlenül, hogy az anya vegyes házasságban él vagy nem. Azon zsidó férfiak gyerekei, akik nem zsidó nőt vettek feleségül, nincsenek már benne a statisztikában.

– Én attól tartok, ezek az adatok ked­vezőbb képet festenek a valóságosnál. Számos olyan tényező lehetett, ami a zsi­dók esetében az alacsonyabb születés­szám felé hatott: például a Soá utáni tra­uma, az erősebb elvándorlás, a maga­sabb képzettségűekre jellemző alacsonyabb születésszám. Hiszen az alapul vett budapesti adatokban bennfoglaltat­nak a vidékről nemrég betelepültek is, akiknél a születésszám kedvezőbb lehet.

– Ez igaz, noha zsidók is vándoroltak be Budapestre. Ez azonban arányaiban kétségkívül sokkal kisebb, mint a teljes budapesti népesség esetében. Az erről írott dolgozatomban is hangsúlyoztam, hogy ezek az adatok nem azonosak a tényleges magyar zsidó népességgel, csupán irányokat mutatnak. Van azon­ban olyan adat, ami arra utal, hogy a fenti becslés nem rugaszkodott el telje­sen a valóságtól. A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványhoz beérkezett életjáradék-igénylések száma 1997-ben mintegy 17 ezer fő volt. Ha pedig én a magam táblázatában az 1995-ös adatokból leválasztom a 60 éven felüli­eket, akkor a minimális adat 13-14 ezer, a maximális adat pedig valamivel 20 ezer fölött jár – vagyis a Mazsök ál­tal regisztrált létszám az én két szélső adatom között helyezkedik el. Mind­ebből az látható tehát, hogy bár­mennyire sok is a torzító tényező, bár­mennyire hipotetikus is az általam vég­zett számítássorozat, az adatok még­sem „lógnak a levegőben”.

* Szombat, 2000. március.