265 ezer mártír

Írta: V. E. - Rovat: Archívum, Történelem

(Matatias Carp: Holocaust Romániá­ban 1940-44. Primor Kiadó, 289. oldal, 380,-Ft.)

A könyvet egy rossz hírű üzlet ki­rakatában láttam meg a Szittyakürt, a Hunnia és hasonló elvtársaik tár­saságában, ezért gyanakodva vettem kezembe: honnan ez a hirtelen jött együttérzés a Soa fájdalmát soha fel nem panaszoló kiadónál, vajon nem inkább román ellenességet sejtet? Bi­zalmatlanságomat nem oszlatta a friss fordítás előszava sem, mert az valóban támadásokkal kezdődik, ráolvasva a románokra, hogy letagadják bűnüket. Azt is megtudhattam a fülszövegből, hogy Matatias Carp 1946-os művét néhány hónappal megjelenése után bezúzták, „gondosan ügyelve arra is, hogy sem magánszemélyeknél, sem hazai vagy nemzetközi könyvtárakban fellelhető ne legyen. E jól végzett munka eredménye, hogy Románia mindmáig sikeresen mentesítette magát a genocídium vádja alól…”

A fentiekben leírtak természetesen nem csökkentik a mű fontosságát. A Romániában történtekről bizony hézagosak ismereteink. Legtöbbet, legtöbben talán Curzio Malaparte olasz író, haditudósító magyarul 30 évvel ez­előtt megjelent Kaputt című háborús emlékirataiból tudtunk meg, többek között zsidó lányok német tábori bordélyba hurcolásának gyalázatairól. A közvélemény tévesen úgy véli, hogy a zsidóság szinte veszteség nélkül vészelte át Romániában a szörnyű időt, hiszen 1944-ben Magyarországról odaszöktek a deportálások elől, s hogy Bukarestben 1944 végén, 1945 elején pezsgő vallási életet találtak az oda­került volt munkaszolgálatosok.

A valóság azonban más. Kevesebben semmisültek meg ugyan, mint Magyarországon, de rémisztőbb körülmények között. A gyilkosságok már 1940 elején megkezdődtek, Buka­restben 121 embert öltek meg, Dél-Bukovinában pogrom volt. A hivatalos jogfosztás 1940. szeptember elseje után történt, amikor Antonescu tábornok lett a miniszterelnök, s ezzel a Vasgárda (leegyszerűsítve: a nyilasokhoz ha­sonló söpredék) került hatalomra. Vál­lalataikat, üzleteiket hivatalosan el­kobozták, ingatlanaik átírására, ingóságaik átadására helyi hatal­masságok, szomszédok, rablók fizikai erőszakkal kényszerítették a zsidókat.

A végzet 1941. június 22-én a háború kitörésével zúdult rájuk, amikor a román csapatok a náci szövetségben elindultak a röviddel előtte a Szovjetunióhoz csatolt Besszarábiába és Bukovinába. Arra való hivatkozás­sal, hogy a kommunistákat szolgálták, leírhatatlan barbársággal hozzá fogtak elpusztításukhoz. Kilenc hét alatt 166 497 zsidót lőttek agyon, égettek el, vetettek vízbe, marcangoltak szét; ezrek fulladtak meg, haltak éhen a lezárt vagonokban. Történt mindez a lakások­ban, az utcán, a nyilvánosság előtt, s tette az SS, a román reguláris hadsereg és a rendőrség. Több esetben a kegyetlenség visszataszító formái miatt a területi német parancsnokság tiltako­zott a román vezérkarnál. A túlélők a Dnyeszter és a Bug között lágerekbe kerültek, ahol lassabb tempóban ugyan, de szisztematikusan végzett velük az őrség, az éhség, a fagy.

Egész Románia zsidósága szen­vedett és rettegésben élt, hiszen őket nem védte a törvény, fosztogatták, gyil­kolták őket országszerte – csak hatal­mas baksisokért tudtak ideig-óráig, imitt-amott védelmet szerezni. Mire a szovjet hadsereg eljutott Romániába és az ország kiugrott a háborúból, a zsidóság 43 százaléka elpusztult.

V. E.

Címkék:1994-04

[popup][/popup]