„Engedelmes Belgium”

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

207. február 19.

 Belga történészek arra a következtetésre jutottak, hogy Belgium a második világháború idején nemcsak, hogy aktívan közreműködött a náci rezsimmel a zsidók deportálásában, de buzgalmukban sokszor túl is teljesítették a németek követeléseit. 

“A belga állam demokráciához méltatlan engedelmes együttműködési stratégiát alkalmazott a háború alatt, amely súlyosan sértette a belga és a többi zsidók érdekeit” – áll az “Engedelmes Belgium” című jelentésben, amelyet a parlament megrendelésére készített a Ceges Egyesület nevű társadalomkutató intézet.

Rudi Van Doorslaer, a projektet vezető kutató elmondta, hogy a belga társadalmat pszichológiailag az uralkodó elit idegenellenes és gyakran antiszemita kultúrája, valamint a 1930-1940 közötti évek “demokrácia deficitje” készítette fel a zsidóüldözésre.

Belgium 1933-ban zárta be kapuit a Németországból menekülő zsidók előtt, a deportálás pedig 1940 május 10-én kezdődött el, miután Hitler birodalmához csatolta a kelet-belga kantonokat. Belgiumban a 30-as években ötvenezer zsidó élt, akiknek felét kivégezték a Holokauszt alatt. A jelentés ugyanakkor kiemeli, hogy a belga hatóságoknak 1942-ig nem volt tudomása arról, hogy a Lengyelországba deportált zsidókra halál vár.

A Ceges történészei három évet töltöttek az 1114 oldalas jelentés elkészítésével, és munkájuk során olyan dokumentumokhoz is hozzáférhettek, amelyeket korábban nem kerültek a nyilvánosság elé. Guy Verhofstadt belga miniszterelnök hivatalosan 2002-ben kért bocsánatot a zsidó néptől Belgium Holokausztban játszott szerepéért; szóvivője most kijelentette, gondoskodnak arról, hogy a jelentés által feltárt tények a történelem tankönyvekbe is bekerülnek.

(Forrás: Deutsche Welle, Hírfórum)

[popup][/popup]