Archívum


Találatok ‘Szántó T. Gábor ’

Összesen 20 találat : Szántó T. Gábor .

Szántó T. Gábor: Két vitához

Írta: Szántó T. Gábor / Élet és Irodalom - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

György Péter esztéta két, Magyar Narancsban közzétett vitacikke után egy újabbat írt az Élet és Irodalom november 27-i számában (Lehetséges egy beszélgetés). Míg korábbi két írásában Köves Slomóval, az EMIH vezető rabbijával vitatkozott, ezúttal Komoróczy Gézával, az asszíriológia és hebraisztika professor emeritusával. György Péter az utóbbi időben számos írásában tesz a zsidóság, a zsidó identitás mibenlétére, vagy az abból fakadó, általa elvárt magatartásmintára vonatkozó, nemegyszer normatívnak tűnő, netán annak is szánt kijelentéseket. Kinek van joga képviselnie a zsidóságot, mit kell képviselnie a zsidósággal kapcsolatban, hogyan kell ma a zsidóknak gondolkodniuk menekültügyről, zsidóként említhetők-e a vészkorszakban zsidóként megöltek és meghurcoltak, ha ők esetleg nem tekintették magukat annak, valamint ezzel összefüggésben miért nem kell/szabad héber feliratot vésni az ELTE egykori növendékei között zsidók és rabbik emlékét is megörökítő második világháborús és vészkorszak-emlékművére.

Rendetlenség

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

Dohos lépcsőház falai közt haladunk felfelé az egykori bérlakásba az Akácfa utcában. E környéken, ahol kiürült házakban szórakoztatóipari komplexumok jöttek létre, és élettel tele dübörögnek a romkocsmák, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy minden régi házban a múlt szelleme kísért.

 

Szavakba foglalt tömegsír

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

„…tapasztalataimra, írói termékeimre a »nemzet« nem tart igényt: e fejlemények fényében tehát semmiféle szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett »magyarsággal«, azaz nincs magyar identitásom, nem érzek, s nem gondolkodom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával. S ez azért szomorú, mert az antiszemita prekoncepciót igazolja végül” – írja Kertész Imre: Mentés másként című, nemrég megjelent könyvében.

Szexpol a kocsmaszínházban

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

Antik görög dráma, kortárs magyar felhangokkal, sok testiséggel. Lüszisztraté, avagy a hálófülkék forradalma a Saltomor(t)ale társulat előadásában a Menta teraszon, vagy ahol éppen lehet. Eldőlt, legalábbis számomra: nem szabad, hogy a Budapesti Zsidó Színházból Saltomor(t)ale-vá lett társulat állandó játszóhelyet kapjon.
 

Matisyahu Pesten

Írta: Szántó T. Gábor / nepszava.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Hajnalban megcsörrent a telefonom. Leeresztett redőny mellett alszom, töksötét volt a hálószobában. Félálomban, riadtan nyúltam a mobilért az éjjeliszekrényen, nincs-e valakinek baja a családból. Levertem egy flakon vizet, a telefon is leesett. Négykézláb tapogatóztam utána a sötétben, s amikor végre a kezembe akadt, idegesen szóltam bele, hogy ki az. Aztán persze dühöngtem, hogy este miért nem kapcsoltam ki. Ha valami eszébe jut, reb Slojme néha nem tudja kivárni, hogy az ember felébredjen.

 

Díj a városvédelemért és a zsidó identitás kutatásáért

Írta: Deák Gábor, Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

 
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület évente két díjat oszt ki, melynek átadására legutóbb decemberi Hanuka bálján került sor. A “Magyar Zsidó Kultúráért” díj 2008-as kitüntetettje Perczel Anna építész, az ÓVÁS Egyesület alapítója, a Védtelen Örökség című könyv szerzője. A  „Várhegyi György díj, a Magyar Zsidó Oktatásért” 2008-as kitüntetettje Kovács András szociológus, a Közép Európai Egyetem, Zsidó Tudományok Programjának akadémiai igazgatója, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa.

Bis hundert und zwanzig

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

Volt egy kis sértődés, és a közönséget némiképp megosztó rászervezés még az ősszel a Gólem Színház nemzetközi zsidó színházi találkozójára, melyre nem kaptak meghívást, mindenesetre repertoárjának sűrített előadásával ünnepelte ötödik születésnapját a Budapesti Zsidó Színház. Cseresznyéskert, Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul, Játék a kastélyban előadásaik mellett egy stand up comedy bemutatót is tartottak a Sirályban, Janklovics Péter one man show-ját, „Sose felejtem el, avagy egy diplomás büfészínész emlékei” címmel.

Jancsika

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Archívum

SZÁNTÓ T. GÁBOR

Jancsika

 
Nem tudok aludni, mondja a gyerek.
Nézegesd egy kicsit a képeket a me­sekönyvedben, simít végig homlokán az anyja, és a fiú érzi, hogy felállni ké­szül az ágy széléről, ahol addig ült. A keze után kap, de csak a pöttyös nyári ruha szegélyét … Tovább »

[popup][/popup]