Szombat előfizetés 2017

Archívum


Találatok ‘Mika Klára’

Összesen 45 találat (1 - 20) : Mika Klára.

Zsinagógatörténet Aleftől Távig című kiállítás nyílt a Kazinczy utcában

Írta: Mika Klára - Rovat: Belpolitika, Hagyomány

Szokás Széder estén egy széket üresen hagyni Illés prófétának. “Az üres szék mindig emlékeztet a hiányra, és arra indít, hogy kérdéseket tegyünk fel. Sok üres szék van, átvitt értelemben az ember életében, s én mindig erre gondolok, amikor vidéken járok Magyarországon, ahol nem is olyan rég pezsgő zsidó élet volt. Gyakorlatilag nem volt olyan vidéki város, falu vagy település, és Budapestnek sem volt olyan kerülete, ahol ne lett volna pezsgő zsidó élet” – hangsúlyozta Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija mai beszédében a szabadtéri állandó kiállítás megnyitóján. “Ebből a zsidó életből, különösen vidéken, nagyon sok helyett nem maradt más, mint egy üres szék, egy üres zsinagóga.”

Izrael: egységkormány létrehozásáról folyatott titkos tárgyalásokat Netanjahu és Herzog

Írta: Mika Klára - Rovat: Külpolitika, Politika

Netanjahu és Herzog titkos tárgyalások során egy közös kormányzásról szóló megállapodás-tervezetet is cseréltek. A felek azt remélték, hogy május vége előtt sikerül nyélbe ütni az alkut, de a tárgyalások megrekedtek, amikor Herzog ellen múlt hónapban vizsgálat indult.

 

Herzog … Tovább »

Iszlámul a világ – Interjú Tóth Istvánnal, a Magyar Iszlám Közösség alelnökével (2. rész)

Írta: Mika Klára - Rovat: Cikkek, Interjú, Politika

“Amikor keresztények követnek el bűncselekedeteket, akkor a közvélemény nem a vallásban keresi az indítékokat.” Az interjú első részét itt olvashatják.

A végnapon ugyanúgy Jézus eljövetelében hisz az iszlám.
Így van! Mi a szeplőtlen fogantatást is elfogadjuk, amit a keresztényeknek … Tovább »

Iszlámul a világ – Interjú Tóth Istvánnal, a Magyar Iszlám Közösség alelnökével (1. rész)

Írta: Mika Klára - Rovat: Cikkek, Interjú, Politika

Tóth Istvánnal az 1988-ban megalapított Magyar Iszlám Közösség alelnökével a Róbert Károly körúti imahelyen találkoztam. A kietlen és zajos külvárosi környékbe ékelődött, minden pompát nélkülöző épületen csak egy kihelyezett táblából következtethetünk arra, hogy itt … Tovább »

“Mintha bedrogoztak volna” – Nemes Jeles László az Oscar gáláról

Írta: Mika Klára - Rovat: Kiemelt, Kultúra-Művészetek, Politika

Nemes Jeles László mindössze három órát aludt, jetlag-es állapotban érkezett a mai sajtótájékoztatóra a Toldi moziba, „mintha bedrogozták volna.” A fáradság fanyar humor formájában jött ki rajta, de komoly dolgokat is mondott: „A civilizáció sorsa függ attól, hogy mi történt Európában, a civilizáció csúcsán a század közepén. Ezek nem lezárt kérdések 2016-ban” – fogalmazott.

Németország és a modernkori bevándorlás

Írta: Mika Klára - Rovat: Külpolitika, Politika

A II. világháború óta, de főleg a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdve Németország, történelmi komplexusa miatt az empátia és a társadalmi igazságosság eszményképét próbálja képviselni. Bevándorlás- és multikulti-pártinak lenni ma Németországban (és Európa-szerte) azonos a felvilágosult, kulturálisan kifinomult kozmopolita műveltséggel, életstílussal és világszemlélettel; ami szemben áll a migrációt ellenző – kulturálatlan, rasszista idegengyűlölőként megbélyegzett – gondolkodásmóddal.

1 / 3123

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás