Hírek, lapszemle

Nyilvántartásba vették a Mazsök új kuratóriumát

Jogerősen nyilvántartásba vette a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) új kuratóriumát a Fővárosi Ítélőtábla; az új kuratóriumban a magyarországi és a nemzetközi zsidószervezetek jelöltjei, valamint a tudomány és a közélet kiemelkedő személyiségei mellett a kormányt két tag képviseli – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden. 

A Mazsihisz feljelentést tett az egri „listaügyben”

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) feljelentést tett a Heves Megyei Főügyészségen azt állítva, hogy egy hangfelvétel szerint az egri önkormányzat zsidósága miatt nem engedte fellépni a városban Székhelyi József színművészt.

Izraeli dokumentumfilmek az Odeonban

Idén második alkalommal rendezik meg az Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál május 10-tól 16-ig az Izraeli Kulturális Intézet és az Odeon Lloyd Mozi közös szervezésében.

Meggyalázták Ocskay László emlékművét

Büntetőfeljelentést tesz Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester, miután összefirkálták Ocskay Lászlónak, a több ezer zsidó életét megmentő magyar királyi századosnak az emlékoszlopát a Városligetben – tájékoztatta a XIV. kerületi önkormányzat kedden az MTI-t.

Raoul Wallenberg példája a mai diplomáciai tevékenység során is hasznosítható

A holokauszt idején Magyarországon folytatott embermentő tevékenységéről ismert Raoul Wallenberg példája sok esetben a mai diplomáciai tevékenység számára is irányadó lehet - emelte ki a témáról Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében Brüsszelben tartott konferencia egyik fő következtetését Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a tanácskozás fő előadója.
tovább >
 

Programok

[2012-04-17]
2x1 perces novellák a Mazsike és a Tevan Alapítvány kiadásában

A 2x1 perces novellák című kiadványt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat a Szombat Szalon keretében, 2012. április 17-én, kedden 18:00 órakor mutatja be a Klauzál13 Könyvesbolt és Galériában (Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.), ahol a szerzők olvassák fel írásaikat. Belépődíj 800 forint, amely tartalmazza a kötet árát.
 

[2012-04-26]
Csak a szél – egy film a kiszolgáltatottságról

Fliegauf Bence „Csak a szél” című filmjének vetítése a Vörösmarty moziban, 2012. április 26. csütörtök, 17:30 órától. Jegyár 900 forint.

[2012-05-03]
Freud és kora

Korok és korszakok – Szabadegyetem Ungvári Tamással a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)

[2012-05-09]
Fekete László: Zsidó zenetörténet

Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében. A Tanház következő előadása, Fekete László: Zsidó zenetörténeti áttekintés.

[2012-05-26]
Savuot – a virrasztás éjszakája

Törvény-szerű?! Gyere és tanuld át velünk az éjszakát a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)
tovább >
EmlékezésMazsikeMetazinDél-PestHaverAmerikai Alapítványi iskola

Álom – Megjelent a Szombat februári száma

borito_12_02_szombat_cimlapra.jpg
Az emlékezetközösség fogalmát sokfelől lehet értelmezni: Trianon felől, a Holokauszt felől, és persze a Rákosi-diktatúra felől. Van miből válogatni. Nálunk, a Kárpát-medencében külön érdekesség, hogy az emlékezet éles cezúrát húz ember és ember közé. Nálunk az emlékezés nem eggyé olvaszt, gyúr, formál egykor szenvedő közösségeket, hanem szétválaszt. Nálunk az emlékezet nem közös, megélhető múltat teremt, hanem a harci szellemet izzítja.



Szombat, a 21. század magyar-zsidó folyóirata


Czifrik Balázs: Emlékezetközösség

Az emlékezetközösség fogalmát sokfelől lehet értelmezni: Trianon felől, a Holokauszt felől, és persze a Rákosi-diktatúra felől. Van miből válogatni. Nálunk, a Kárpát-medencében külön érdekesség, hogy az emlékezet éles cezúrát húz ember és ember közé. Nálunk az emlékezés nem eggyé olvaszt, gyúr, formál egykor szenvedő közösségeket, hanem szétválaszt. Nálunk az emlékezet nem közös, megélhető múltat teremt, hanem a harci szellemet izzítja. Mi ezért olyan feladatra vállalkozunk, amellyel igyekszünk nem tovább szítani a viszályt. Mi a magyar, zsidóm anyaországi és határon túli emlékezetet igyekszünk közelíteni és dialógust teremteni, az emlékezetközösségek között.

Balázs Gábor: A messiási álom Maimonidész filozófiájában
Maimonidész szerint a Tóra két alapvető célja a test és a lélek tökéletesítése. Az első cél alapvetően társadalmi-politikai jellegű, a próféta az általa adott törvény segítségével olyan államot hoz létre, amelyben mind a tanult egyén, mind a tömeg a maga szintjén találhatja meg a helyét. A Tóra második célja az egyéni; az intellektuális ismeretek elsajátítása.

Álom a Talmudban – Válogatás a Babilóniai Talmud Brachot traktátusának IX. fejezetéből
Rabbi Smuel Bár Náhmáni, Rabbi Johánán nevében azt mondta: Az embernek [álmában] csak azt mutatják meg, amire gondolni szokott, mint írva van: Néked, oh király! gondolataid támadtak a te ágyadban (Dán 2, 29), vagy, hogy megértsed a te szívednek gondolatait (u. o. Rabbi Hánán azt mondta: Háromféle [álom] utal a békére: Folyó, madár és az edény. A folyóról írták: Ímé kiterjesztem rá a békességet, mint egy folyóvizet (Ésa 66, 12); a madárról írták: Mint repeső madarak, úgy oltalmazza a seregek Ura Jeruzsálemet (Ésa 31, 5); az edényről: Uram, te adsz nekünk békességet (Ésa 26, 13).

Schmelowszky Ágoston: A lélek rejtett szövedéke – pszichoanalitikus gondolatok az álomról
A lélek mélyén folyamatosan álomképek termelődnek, és az álmodás a légzéshez hasonlatosan járul hozzá a szervezet egészséges működéséhez. Hagyjuk csak egy pillanatra, hogy figyelmünk a külvilágról befelé terelődjön: hamarosan jönnek a képek! Ez a folyamatos álommunka hozza létre a lelki működés alapelemeit. Ezáltal válnak feldolgozható érzésekké és gondolatokká a bennünket érő külső és belső ingerek.

Álmok, látomások, kultúra – Gadó János Heller Ágnes könyvéről
Az álomtörténeteknek nincs eleje és vége: egy ponton belecsöppenünk, valahol máshol pedig elveszítjük a fonalat vagy felébredünk. Az álomvilágban nem lehet hazudni sem: ehhez ugyanis szükség lenne a szilárd valóságra, ami nincs. Az álomban vannak vágyak, de nincs akarat: ahol nem érvényes a kauzalitás, ott az akaratlagos cselekvésnek sincs helye.

Rendetlenség – Szántó T. Gábor Sarah Gancher Széder című darabjának előadásáról
A Széder színpadán az Akácfa utcai lakásszínházban (…) ödipális, és huszadik századi magyar zsidó sorsdrámát látunk. A számon kért múlt az anya kikényszerített vallomása nyomán sokkal komplexebbnek tűnik, mint azt a lány – aki antikommunista meggyőződésében, Fidesz képviselőjelölti kampánya előtt áll – sejthette volna. (…) Az utókor, átpolitizált történelmi tudatával, nem képes tisztán láttatni az egyéni erkölcsi felelősség fokozatait – sugallja a darab. Nem marad más eszköz a múlt valódi ábrázolására, mint a művészet, mely lehatol az egyéni indítékokig, tényleges tettekig és azok mozgatórugójáig.

Milyen műzsidónak lenni? Interjú Till Attilával
Valóban nem vagyok zsidó, de a feleségem az, így a gyerekeim is azok, és a zsidóságunkról már én is többes szám első személyben beszélek. Ráadásul az életem úgy alakult, hogy a barátaim és a szerelmeim is inkább zsidók voltak. Továbbá nagyon sok hasonló gondolkodású, érzésű ember van körülöttem, akik zsidók. Aztán hogy kinek mi szükséges ahhoz, hogy jól érezze magát a világban – vallásosság, származás stb. –, az már egyénfüggő. Az én állapotomat az egyik Bálint házi beszélgetésen úgy fogalmaztam meg, hogy én műzsidó vagyok.

Ez egzisztenciális, mitologikus film – Interjú Nadav Lapid izraeli rendezővel
Leghőbb vágyam volt, hogy izraeli hős legyek, egy kommandós egységben. A tengerparton edzettem, hátamon kövekkel megrakott hátizsákkal, miközben ezek a – manipulatív – hősies képek lebegtek a szemem előtt. Filmemben ezt az archetipikus hőst akartam bemutatni, akiben sűrítve van jelen az izraeli férfi-eszménykép. Ismertem ugyan egy hús-vér kommandóst is, de megpróbáltam az egyénektől elvonatkoztatni és a kommandós lét esszenciáját megragadni.

borito_12_02_szombat_szombatra.jpg

 

Keresse a jobb könyvesboltokban és a nagyobb újságos standokon, vagy válassza a könnyebb megoldást:

Fizessen elő a Szombatra!


A Szombat megvásárolható a Relay nagyobb újságosstandjain, valamint az alábbi könyvesboltokban:

Írók boltja (VI. ker. Andrássy út 45.),
Láng Téka (XIII. ker. Pozsonyi út 5.),
Odeon Lloyd mozi és videotéka (Hollán Ernő utca)
Makkabi Könyvesbolt (VII. ker. Wesselényi utca 13.),
Kabbala bolt (XIII. Hollán E. utca 25.),
Klauzál 13 könyvesbolt (VII. ker. Klauzál tér 13.),
Izraeli Kulturális Intézet (VI. ker. Paulay E. utca 1. ),
Gondolat könyvesbolt (V. ker. Károlyi M. utca 16 .)
Olvasók boltja (V. ker. Váci utca 21.)
Bálint Ház – porta, illetve Sabre kávézó (VI. ker. Révay utca 16.)

Telefon/Fax: 311-6665, 311-9214/137.
E-mail: info@szombat.org
Internet: www.szombat.org


Kövessen minket a facebookon is!

 


Fejtse ki Ön is a véleményét!

Belépés

Felhasználó név
Jelszó
Emlékezz rám