előfizetés 2009

Hírek, lapszemle

A TASZ és az ostobaság bűne

 „Nem lehet minden hülye mellé paragrafust állítani.” Valóban nem, paragrafusból csak egy van. A hülyék majd szépen felsorakoznak mögé.
 

Sólyom László és a holokauszt ügye

Sólyom László köztársasági elnök aláírta azt a sokat bírált törvénymódosítást, amely büntethetővé tette Magyarországon a holokauszt tagadását. Hibás döntés volt-e Sólyomé, vagy csupán részleges megoldás?
 

Büntethetővé vált a holokauszttagadás

Áprilistól három év börtönbüntetésre ítélhetik azt, aki a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, rendelkezik a büntető törvénykönyv módosítása, amit a parlament február végén fogadott el, és amit Sólyom László köztársasági elnök szerdán aláírt.
 

Raj Tamás főrabbi búcsúztatása

Raj Tamás nyugalmazott főrabbi temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben. Utolsó útjára és búcsúztatójára, testvére, Raj Ferenc rabbi és Kardos Péter főrabbi várja az elhunyt híveit, hogy minél többen, kísérjék utolsó útjára hazánk legendás rabbiját, nagyon sokunk szellemi tanítóját, mesterét.
 

A frusztráció népe

Az elmúlt húsz év során valaha kormányzati pozícióba került politikai erőkben rengetegen csalódtak: e csalódottak közül kerül ki a Jobbik számos támogatója. De vajon mit ígér a magát nemzeti radikálisnak nevező párt programja, retorikája és gondolatvilága?
 
tovább >

Programok

[2010-03-10]
Jelinek-napok a Trafóban

Háromnapos programsorozatot szentel a Trafó a rasszizmus kérdésének március 8. és 10. között: a neves kortárs író, Elfriede Jelinek darabjai mellett a programban szerepel drámapedagógiai foglalkozás, beszélgetés, előadás a "kedélyes zsidózásról". A programok egy része ingyenes.
 

[2010-03-12]
Emanuel Gat Dance: Téli utazás/Téli variációk

Két férfi, lépések és formációk vibráló csendekkel pontozott, hipnotikus füzére, a kar és a kéz Gatra igen jellemző rajza, két lélegzetelállító koreográfia, előbb Schubert, majd Gustav Mahler, Riad al Sunbati és a The Beatles zenéjére. A Franciaországban élő izraeli táncművész, a tiszta tánc műfajában alkotó koreográfus Emanuel Gat alig egy évvel nagy sikerű vendégjátéka után ismét Budapestre érkezik. Tavaly lendületes salsa egy perzsaszőnyegen, most két gyönyörű duett!
 

[2010-03-17]
„az életben maradt Anna Frank”

„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával

[2010-03-21]
Olvas-suk a Bálint Ház és az izraeli Kulturális Intézet Könyvklubja

Az Izraeli Kulturális Intézet és a Bálint Ház Könyvklubjában együtt olvassuk izraeli írók könyveit. A beszélgetést egy vállalkozó kedvű résztvevő moderálja.
 

[2010-03-24]
„A cedaka a zsidóság kultúrájában”

Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
 
tovább >
MazsikeEmlékezésMetazin

A tehetség reneszánsza

palya_bea_címlap.jpg
Egyikünk sem hitt komolyan a dologban, mégis megtörtént: az immár évek óta minden augusztus végén megrendezésre kerülő (most már a tizenegyedik alkalomnál tartó) Zsidó Nyári Fesztivál képes volt felfrissülni, újat nyújtani.

Szirtes Bori / 2008. október 8.

Egyikünk sem hitt komolyan a dologban, mégis megtörtént: az immár évek óta minden augusztus végén megrendezésre kerülő (most már a tizenegyedik alkalomnál tartó) Zsidó Nyári Fesztivál képes volt felfrissülni, újat nyújtani.

Így aztán leszögezhetjük, hogy mindennemű fanyalgási hajlamunk ellenére sem szólalhattak meg bennünk ironikus felhangok az idei „A tehetségek fesztiválja” szlogen hallatán. Pedig a korábbi tapasztalatok langy érdektelenségre és cinikus piszkálódásra predesztinálhatták volna a rendezvénysorozatot, amely a kezdeti újdonság varázsából lassan, de biztosan ívelt a közelmúltban tapasztalt középszerű massza felé: a fesztivál keretein belül helyet kapó koncertek és programok hetven százalékát valószínűleg bárki előre írásba merte volna adni, teljesen kockázatmentesen.
 
Idén azonban a szervezők meglepték a nagyérdeműt, ráadásul nem várt terepen villantva nagyot. Az idei év igazi meglepetéseit ugyanis a komoly- és világzenei, valamint ötcsillagos jazz ínyencségek jelentették. Természetesen vannak dolgok, amelyek nem változtak, hisz mivé lennének a késő nyári napok a Nemzetközi Kántorfesztivál vagy Horgas Eszter kötelező kűrje nélkül? Ám még mielőtt unottan ledobtuk volna a programfüzetet, szemünk olyan kuriózumokon akadhatott meg, mint például a hazánkban eleddig sajnálatosan kevéssé ismert szfaradi kultúra, zene és történelem előtt tisztelgő spanyol reneszánsz est (Alma, vida y corazón) a Rumbach utcai zsinagógában, amelyet egy alkalmilag összeállt hazai négyes adott elő. A repertoáron szereplő prózai és lírai darabok valódi unikumnak számítottak, hisz bizony nem sok alkalmunk adódhat egyébként ízelítőt kapni az 1492-es kiűzetés idején Hispániában élt diaszpóra költészetéből, muzsikájából. Az est alaphangját a zsidók távozását parancsba adó királyi ediktum felolvasása adta meg – aki a reneszánsz életérzés napsugaras oldalára készült, annak át kellett értékelnie magában a dolgokat. Viszont, ha melankolikus múltidézésre hangolódtunk rá, nem kellett csalódnunk; a műsoron szereplő, sokszor egymásba fűzött szerelmi és esküvői dalok, balladák (sőt még egy altató is) ennek a valóban tragikus időszaknak a szellemét invokálták. Sajnos azt, hogy teljesen átadjuk magunkat a historikus-zeneművészeti merengésnek, több dolog is akadályozta, amelyek közül külön most csak két dolgot említsünk: az énekes hölgy (igen képzett) és az énekes úr (félprofi, időről időre kellemetlenül megcsúszó) hangja közötti fájdalmas különbséget, és a prózai részeket, magyar fordításokat felolvasó színművésznő túlspilázott közreműködését.

 

lucidarium.jpg 

Lucidarium Ensemble


Akinek viszont abban a szerencsében volt része, hogy látta és hallotta negyedikén az Olasz Kultúrintézetben a Lucidarium Ensemble koncertjét, annak aztán tényleg nem lehetett oka panaszra. Az itáliai formáció ugyanis gyakorlatban valósította meg az örömzene fogalmát, ízelítőt adva a magyar közönségnek nemcsak a reneszánsz életörömből, hanem a zene- és előadóművészeti profizmusból is. Pedig a tény, hogy az együttes kifejezetten régi zenére specializálódott, valljuk be, nem kifejezetten garancia a nagyközönség által is érthető, élvezhető program megvalósítására. Nekik mégis sikerült, elsősorban azért, mert amit csináltak, azt a legnagyobb hozzáértéssel és érezhetően szeretettel tették, másrészt, mert nem estek bele az öncélúság csapdájába, mertek közönségbarát, fülbemászó repertoárt összeállítani korabeli (15-16. századi) slágerekkel, a mai közismert zsidó dalok hajdani változataival, nem zsenírozta őket, hogy kommunikáljanak a hallgatósággal, mint ahogy az sem, hogy könnyedséget és humort vigyenek a muzsikába. Koncert közben a zenekarvezető, Avery Gosfield csevegő stílusban osztotta meg velünk az elhangzó dalok sztorijait, pletykált a szerzőkről, a hajdani huncutságokra hajló muzsikusokról, kollégája, Francis Biggi bemutatta a laikusok számára nyolcvan százalékban totálisan ismeretlen hangszereket, az énekes, Enrico Fink pedig időről időre megcsillogtatta hangi adottságai mellett színművészi, sőt komikusi képességeit is. Nagyon szerethetőek voltak. Kár a helyszín miatt – az effajta mulatságokhoz intimebb környezet, s persze egy-két remek pohár bor dukált volna…

palyabea_10_08.jpg

Palya Bea
Hasonlóképp nem panaszkodhattak a hangulatra azok sem, akik a Palya Bea Quintet koncertjére váltottak jegyet. Azt, hogy az ő fellépésük az egész fesztivál egyik slágerprogramjának számított, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyből duplázni kellett, s a pótelőadásként beszúrt szombat késő esti időpontban is száz százalékig megtelt az Uránia mozi nézőtere. Bea, aki folkzenekarok énekesnőjéből nemesült az utóbbi időben sztárrá, hozta azt, amiért tömegek jelennek meg minden fellépésén: az irigylésre méltóan gátlástalan, szuggesztív, zabolátlan, s pont ezek miatt karizmatikus élménycsomagot. Mindent megenged magának a színpadon – miért ne, hisz megteheti, s számos embert tesz boldoggá közben.

 

Bár a népzene hímes mezejét elhagyva immár szólókarrierjét futja, saját maga által írt számokkal, azért a váz, amely magyar, balkáni és cigány tradicionális zenéből kiemelt motívumokból formálódott, ugyanaz. Erre varrt a művésznő modern köntöst, szeszélyesen beleszőve a mintákba az alternatív zene, de még inkább a jazz karakterét, vastagon megfűszerezve személyes hangvételű értelmezésével. Zenészei pedig – Lukács Miklós cimbalmos, Szokolay Dongó Balázs fúvós, Novák Csaba bőgős és Dés András dobos – olyan betonbiztos, kőprofi hátteret biztosítanak számára, amely előtt Palya Bea nyugodtan kibontakozhat – show-ja egocentrikus, de hálistennek nem egoista: bőven szórja kincseit a nagyérdemű elé…

shlomo_bar.jpg 

Shlomo Bar
Már csak a helyszín és a fellépő művészek okán is egészen más jellegű volt a rendezvénysorozat záróprogramja: a hazánkban már többször fellépett izraeli énekes-dobos Shlomo Bar, aki bár veteránnak számít a könnyű- és világzene palettáján, mégis fiatalokat megszégyenítő energiájú koncerttel lepte meg a Dohány utcai zsinagógában összegyűlt közönséget. A varázslathoz a hazai Fellegini KlezmerGipsy formáció asszisztált: Fellegi Balázs, kinek öblös hangjától ismét megrezeghettek az imaház ablakai, a géppuskakezű Balogh Kálmán cimbalmos, a fúvós hangszerek mindenható ura, Ágoston Béla, és a többiek.

 

Igazán unikálissá azonban a meghívott vendégek tették az estet, hisz ezen alkalommal Shlomo Barral nemcsak egy izraeli gitárvirtuóz, Ilan Ben-Ami és a legfiatalabb generációhoz tartozó Polnauer Flóra lépett fel, hanem a marokkói Said Tichiti, lantművész és énekes, továbbá az ütős Hamid Lafontaine is. Így történhetett, hogy a nagyzsinagóga falai között arab dal csendülhetett föl – először, de nagyon reméljük, nem utoljára… 


Mint ahogy azt is reméljük, hogy a Zsidó Nyári Fesztivállal kapcsolatban tapasztalt javuló tendencia megmarad. Meglátjuk – jövőre.