2008. november 4. / Gadó János

A Mazsihisz november 16-ra meghirdette a Magyar Zsidó Kongresszus alakuló ülését. A nagyhatalmú új testület jogköréről és feladatairól a Mazsihisz alapszabályának előkelő 114./A. paragrafusa rendelkezik. Idevágó fontos pontjai:

(1)    A Szövetség (ti. a Mazsihisz – G. J.) konzultatív tanácskozótestülete a Kongresszus.
(3) A Kongresszus ülésének időpontjáról és a részvétel lehetőségéről a Szövetség vezetői nyilvános felhívást bocsátanak ki.
(4) A Kongresszus ülését évente legalább egy alkalommal össze kell hívni.
(5) A Kongresszust a Szövetség vezetői vezetik.
(6) A Kongresszus önálló jogi személyiséggel nem rendelkezik, az azon résztvevő szervezetekre kötelező határozatokat nem hozhat.
(8) A Kongresszuson résztvevő szervezetek költségeiket maguk viselik.

Ha-ha, meztelen a király! – kiabálnék, de nem lehet. Maga a király hirdeti meg írásban, öntudatosan: igen kérem, én meztelen vagyok, tessék november 16-án idejönni és megtekinteni. Vagyis: egy kongresszus (!) egyetlen dolga az, hogy tanácsokat adjon a Mazsihisznek; összehívásáról, évente egyszer, a Mazsihisz dönt; élén a Mazsihisz emberei állnak; jogi személyisége nincs, pénze nincs; semmiféle döntést nem hozhat. Ennél világosabban megfogalmazni, hogy itt alibi-testületről van szó, már igazán nem lehet. Aki ide elmegy, az nem mondhatja, hogy nem tudta, mibe lépett bele.

Amúgy, természetesen, nyilván lesz majd, aki ezt mondja: hiszen eddig is többször hallottam már az „Elmegyünk, aztán meglátjuk, mi lesz” mondatot. Megmondom mi lesz: rengeteg szócséplés után megszavazzák majd a Mazsihisz által beterjesztett határozatokat. Aki nem tudja a céljait megfogalmazni, vagy nincsen terve a kivitelezéshez, vagy nem tudja mindezt megszervezni, annak nincsen esélye azzal szemben, aki minderre képes. A „meglátjuk mi lesz” emberek, a Mazsihisz járszalagjára kerülnek. Amint oly frappánsan fogalmazott a „Dávid” fedőnevű levelező a Judapest.org témáról szóló vitájában: Elmenni és részt venni olyan lenne, mint anno azt mondani, hogy belépek a pártba, mert majd belülről fogom bomlasztani. Nem árt tudni, hogy ezek a szervezetek, rendezvények bedarálják azt, aki részt vesz rajtuk. Nem a Mazsihisz fog megváltozni, hanem te, aki elmész közéjük.

A szépreményű organizációban két műfaj keveredik: a tanácsadó testület és a parlament. Előbbi gondosan megválogatott szakértőkből áll, döntési jogköre nincs. Ereje, befolyása a tagok magas fokú szaktudásában, felkészültségében rejlik. Utóbbit a nép képviselői alkotják, döntési jogköre igen kiterjedt. Erejét, hatalmát nem a szaktudás, hanem a népfelségből származó legitimáció adja. A Mazsihisz-féle fórum egyesíti a két testület gyengéit. Annyira szakértő, mint egy parlament, és olyan döntési jogköre van, mint egy tanácsadó testületnek. Nem tudják, mit akarnak, mindenki beszélhet, amit akar, de senki nem dönthet semmiről. Diáknyelven szólva: ez azért durva.

Mindez egyébként nem is lenne olyan rossz, ha valami elemi erejű zsidó népgyűlésről lenne szó, a demokrácia felé tett első lépésekről, ahol mindenki felszólalhat, kiöntheti a lelkét, aztán lassan kialakulnak valami bizottságok, szűkebb döntéshozó testületek, míg végül létrejön egy képviseleti rendszer. A „Magyar Zsidó Parlament” viszont sehová nem fejlődhet tovább – ez le van írva, napnál világosabban.
Nem árt tudni továbbá, hogy azok a struktúrák, amelyek ezen a kongresszuson kialakulnak, jó eséllyel stabilizálódnak majd. Ettől kezdve a Mazsihisz a „kongresszusra” hivatkozhat, amely aládúcolja a szervezet megroggyant legitimációját. (A „kongresszus” nyilván gyorsan tagja lesz az Európai és a Világ Zsidó Kongresszusnak, ahol Zoltai Gusztávnak erős a pozíciója.) Az államnak is könnyebbség lesz, ha megszabadulhat az újra és újra visszatérő szemrehányásoktól, miszerint tárgyalópartnere, a Mazsihisz, nem képviseli a magyar zsidóságot.

Azok a személyek és szervezetek, akik/amik szerint a Mazsihisz fenti javaslata nem alkalmas egy demokratikus képviselet megteremtésére, az idő szorításában egyet tehetnek: a lehető leggyorsabban, legprecízebben és legvilágosabban megfogalmazzák és a közönség elé tárják egy valóban demokratikus képviseleti rendszer vázlatát. Mik ennek az elvi céljai; milyen feladatok ellátására jön létre; kik és milyen procedúra alapján lehetnek a tagjai; mik a döntési mechanizmusok, stb. Az üres elégedetlenkedés, morgás, sérelmi politika csak kapóra jön a „kongresszus” összehívóinak, akik minderre azt mondhatják: lám, a kutya ugat, a karaván halad.
E sorok írója úgy véli, jó, ha egy képviseleti testület, ernyőszervezet – vagy bármi is a neve – minimálprogrammal indul. Ideológiai célokat kitűzni úgysem lehet ott, ahol ortodoxok és reformzsidók, vagy pláne a radikális alterkultúra művelői együtt vannak jelen. A tagszervezetek féltve őrzik önállóságukat. Mindezen túl, mi az, ami összeköt? A sajnos örökzöld antiszemitizmuson túl, a gyors és hatékony információs network, az érdekvédelem, a mentális és fizikai biztonsági közös igénye. Az állami juttatások igazságosabb elosztása. (Egyébként le merem írni: nem a pénz a legfontosabb. Hiteles szellemiség, elkötelezettség nélkül úgyis csak szétfolyik.) Az Izraellel és a világ zsidóságával érzett közösség. Megszólalás olyan ügyekben, ahol a „magyar zsidóság” álláspontját kell ismertetni az állammal, a nagyközönséggel vagy más külső partnerrel. (Boldogabb országokban is vannak ilyen helyzetek, nálunk még inkább.) Ha „a magyarországi zsidóság” szólal meg valamilyen ügyben, annak, a mai európai közfelfogás szerint, súlya van. Ezért fontos, hogy autentikus személy vagy szervezet legyen a megszólaló. Kínos az, ha olyasvalaki tesz nagy súlyú (egyébként nem feltétlenül helytelen) kijelentéseket, aki nem bírja az állítólag általa képviselt emberek egyöntetű bizalmát.

Mire a Mazsihisz javasolta kongresszus összeül (vagy még előbb), úgy kell együttállnia az alternatívok nevének, világos nyilatkozatának, programjának, s az eléréshez szükséges útnak, módnak, hogy az „elmegyünk és meglátjuk” emberek elgondolkodjanak rajta.