Hírek, lapszemle

Nyilvántartásba vették a Mazsök új kuratóriumát

Jogerősen nyilvántartásba vette a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) új kuratóriumát a Fővárosi Ítélőtábla; az új kuratóriumban a magyarországi és a nemzetközi zsidószervezetek jelöltjei, valamint a tudomány és a közélet kiemelkedő személyiségei mellett a kormányt két tag képviseli – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden. 

A Mazsihisz feljelentést tett az egri „listaügyben”

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) feljelentést tett a Heves Megyei Főügyészségen azt állítva, hogy egy hangfelvétel szerint az egri önkormányzat zsidósága miatt nem engedte fellépni a városban Székhelyi József színművészt.

Izraeli dokumentumfilmek az Odeonban

Idén második alkalommal rendezik meg az Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál május 10-tól 16-ig az Izraeli Kulturális Intézet és az Odeon Lloyd Mozi közös szervezésében.

Meggyalázták Ocskay László emlékművét

Büntetőfeljelentést tesz Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester, miután összefirkálták Ocskay Lászlónak, a több ezer zsidó életét megmentő magyar királyi századosnak az emlékoszlopát a Városligetben – tájékoztatta a XIV. kerületi önkormányzat kedden az MTI-t.

Raoul Wallenberg példája a mai diplomáciai tevékenység során is hasznosítható

A holokauszt idején Magyarországon folytatott embermentő tevékenységéről ismert Raoul Wallenberg példája sok esetben a mai diplomáciai tevékenység számára is irányadó lehet - emelte ki a témáról Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében Brüsszelben tartott konferencia egyik fő következtetését Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a tanácskozás fő előadója.
tovább >
 

Programok

[2012-04-17]
2x1 perces novellák a Mazsike és a Tevan Alapítvány kiadásában

A 2x1 perces novellák című kiadványt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat a Szombat Szalon keretében, 2012. április 17-én, kedden 18:00 órakor mutatja be a Klauzál13 Könyvesbolt és Galériában (Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.), ahol a szerzők olvassák fel írásaikat. Belépődíj 800 forint, amely tartalmazza a kötet árát.
 

[2012-04-26]
Csak a szél – egy film a kiszolgáltatottságról

Fliegauf Bence „Csak a szél” című filmjének vetítése a Vörösmarty moziban, 2012. április 26. csütörtök, 17:30 órától. Jegyár 900 forint.

[2012-05-03]
Freud és kora

Korok és korszakok – Szabadegyetem Ungvári Tamással a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)

[2012-05-09]
Fekete László: Zsidó zenetörténet

Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében. A Tanház következő előadása, Fekete László: Zsidó zenetörténeti áttekintés.

[2012-05-26]
Savuot – a virrasztás éjszakája

Törvény-szerű?! Gyere és tanuld át velünk az éjszakát a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)
tovább >
MetazinAmerikai Alapítványi iskolaEmlékezésHaverMazsikeDél-Pest

A dadától a szürrealizmusig - Romániai művészek tárlata az amszterdami Zsidó Történeti Múzeumban

Amsterdam_zara_címlap.jpg
Az innovativitásáról és hiánypótló kiállításairól ismert múzeum (JHM) ismét egy kiváló tárlattal várja a látogatókat. Az igazgató és Radu Stern, a szinte alig ismert romániai avantgárd szakértője közötti véletlen találkozásnak köszönhetően született meg a Romániai zsidó avantgárd művészek, 1910-1938 című kiállítás.



2011. október 6. / Biró-Nink Bea



Amsterdam_2011_jhm_dada.jpgAz innovativitásáról és hiánypótló kiállításairól ismert múzeum (JHM) ismét egy kiváló tárlattal várja a látogatókat. Az igazgató és Radu Stern, a szinte alig ismert romániai avantgárd szakértője közötti véletlen találkozásnak köszönhetően született meg a Romániai zsidó avantgárd művészek, 1910-1938 című kiállítás.

A gyűjtemény hét, részben ismert, de javarészt még a művészetkedvelő közönség előtt is ismeretlen, romániai születésű zsidó művészt, valamint alkotásaikon keresztül művészi útjukat tárja a nagyérdemű elé. A bemutatott művészek „idősebb” generációjához tartoznak Tristan Tzara (szül. Samuel Rosenstock, 1895-1962; művész-, majd később hivatalosan is felvett nevének jelentése – saját értelmezése szerint – románul ’szomorú az országban’); Victor Brauner (1903-1966), Marcel Janco (1895-1984) és M. H. Maxy (1895-1971). A fiatalabb generációt képviseli Paul Păun (Paul Zaharia /1915-1994/ művészneve) és Jules Perahim (Iuliş Blumenfeld művészneve; a héber p’rahim jelentése ’virágok’, 1914-2008). Tristan Tzara nevét nyilván sokan ismerik. Azt azonban már kevéssé ismert, hogy a dadaizmus alapítóinak több mint fele szintén romániai születésű, ezen belül zsidó származású művész volt, akiknek avantgárd művészi karrierje még Romániában kezdődött. Tzara és Janco még 1912-ben, középiskolás korukban (!) adták ki Bukarestben a Simbolul (Szimbólum) című, művészeti és kulturális folyóiratot, az egyik első, romániai modernista kiadványt, melyben már ekkor ismert és elismert avantgárd művészek működtek közre. Sőt, Tzara első, (e néven publikált) versei is 1915-ben Romániában, tehát a svájci emigrációt megelőzően jelentek meg. Mindezek fényében egyre több kutató vallja, hogy a dadaizmus Kelet-Európából érkezett irányzat, és gyökerei éppen ezért itt, és nem Svájcban keresendőek. Felvetődik hát két kérdés:
– Mi a szerepe a kelet-európai, egészen pontosan romániai gyökereknek?

– Mennyiben releváns az alkotók zsidó származása? S mi az oka annak, hogy a zsidó művészek ilyen jelentős létszámban vettek részt az avantgárdban?

Amsterdami_zsidó_történeti_múzeum.jpgKezdjük az utóbbival?. Ha az alkotók életrajzából indulunk ki, úgy zsidó származásuk alapvetően meghatározta életüket és művészi világképüket is. A 20. század elején, az egyre fokozódó romániai antiszemitizmus miatt hiába születtek román földön, mégsem számítottak egyenlőnek. Sőt a Román Királyság történetének bizonyos időszakaiban még az állampolgárságukat is megvonták tőlük. Mindez, ha nem is tudatosan, de bizonyára a gyökértelenség és otthontalanság érzését eredményezte, sőt, később szülőföldjük elhagyására is kényszerítette őket. Ebből a szempontból tehát származásuk szerepet játszott önmeghatározásuk és művészi világképük alakulásában.

Másrészről, noha zsidó származásukat sosem tagadták , a valláshoz, szokásokhoz, de legfőképpen a vallási hagyományhoz és a tradicionális életformához sem ők, de már szüleik sem kötődtek. Ha az alkotók életrajzától elvonatkoztatunk, és szigorúan csak magukat az alkotásokat vesszük nagyító alá, úgy tipikusan zsidó témájú, esetleg bibliai ihletésű műveket nem találunk. Ebből a szempontból tehát zsidó származásuk egyáltalán nem meghatározó. Művészetük így nem zsidó nemzeti, hanem egyetemes kulturális értékeket teremtett.

Ahogy az első világháború küszöbén és után minden, éppen függetlenedő és alakuló kelet-európai nemzetállam, úgy Románia szellemi elitje is a „nemzeti” román kultúra és kánon megteremtésén és meghatározásán dolgozott. Annak a meghatározása, hogy mely alkotó és mely alkotás része a „román nemzeti kultúrának”, mitől tartozik valaki vagy valami a „román nemzeti kultúrához”, gyakran kifejezetten antiszemita élt kapott. Ebből adódóan az „idegenek”, elsősorban a zsidó származásúak, automatikusan kiszorultak a román „nemzeti” kultúra megteremtésének folyamatából. A nemzeti hovatartozástól hivatalosan is megfosztott, egzisztenciájukban megkérdőjelezett zsidó művészek az egységesítés, a központi szabályozás helyett a művész és a művészet általános definíciójának újragondolásáért szálltak síkra. Mindez kreativitást, nyitottságot és innovativitást feltételezett, és újszerű kifejezésmódokat eredményezett. A fentebb feltett két kérdést tehát egyszerre is megválaszolhatjuk: egyrészt a származásuk miatti, kívülről generált kirekesztő folyamat, másrészt a zsidó művészek részben ebből adódó, saját és tudatos választása, de talán még tudat alatti útkeresésük is eleve az új, európai irányzatok, azaz az avantgárd felé sodorta őket.

A kiállítás, bár az imént vázolt politikai és társadalmi szempontokat is tematizálja, mégis elsősorban a címben jelzett irányzatok fejlődéstörténetére, és az alkotók művészi útjára koncentrál. A Cabaret Voltaire nevével fémjelzett, a svájci emigráció időszakából származó dadaista művek után a Romániába visszatért művészeknek a szülőföldön való avantgárd törekvéseit is nyomon követhetjük. Érdekes az alkotók vészkorszak utáni személyes és művészi sorsának alakulása is, melyet bár tényszerűen befolyásolt zsidó származásuk, tudatos zsidó identitásról, esetleg cionizmusról ekkor sem beszélhetünk. A dadaizmus, valamint a bemutatott alkotók és alkotások mélyebb, árnyaltabb megértését segíti a kiállítótérben vetített, videó-interjúkból álló, izgalmas rövidfilm is.

Amsterdam_Max_Hermann.jpg
Max Hermann


Végül említsünk meg a kiállítás kapcsán egy érdekes magyar vonatkozást. 1924-ben Maxy és Janco szervezésében Bukarestben volt látható A Contimporanul  első nemzetközi művészeti kiállítása című tárlat, mely a folyóirat köré szerveződő művészek nemzetközi kapcsolatait is hivatott volt bemutatni. A kiállításon a „hazai” és nyugat-európai kortárs alkotók, mint például Hans Arp vagy Paul Klee mellett Kassák Lajos műveit is láthatta a bukaresti közönség. Az aktuális amszterdami kiállítás egyik alkotása Marcel Janco 1924-es, Le Poilu (A szőrös ) című kollázsa, amelyhez az alkotó újságpapír-darabokat is felhasznált. Kassák neve két kollázsdarabon is szerepel, ebből az egyiken magyar nyelvű szöveg is olvasható, mégpedig egy részlet az
impresszumból. Eszerint egy Kassák által Bécsben kiadott „[művé]szeti” folyóirat egyik 1924-es számából származik a felhasznált újság(papír). Kassák a Ma című irodalmi és művészeti folyóiratot 1920 tavasza és 1925 kora nyara között Bécsben adta ki, így valószínű, hogy ennek egyik számát használta fel Janco. Mindez nemcsak a művészek közötti interakció újabb bizonyítéka, de akár a Ma nemzetközi hatását is tükrözheti.

A kiállítás tehát több szempontból is érdekes és egyedülálló. Tartozik hozzá egy kétnyelvű (angol és holland) album is, alapos háttér-információkkal, igényes tanulmányokkal, a bemutatott alkotásokról készült fotókkal. A tárlat 2011. október elejéig tekinthető meg.

(Van dada tot surrealisme. Joodse avant-garde kunstenaars uit Romenië, 1920-1938. Joods Historisch Museum, Amsterdam. www.jhm.nl)



 


Fejtse ki Ön is a véleményét!

Belépés

Felhasználó név
Jelszó
Emlékezz rám
 

haoming (2011-10-20 06:00:49):

Thank you to share this article,I'mvery like it.